Népújság, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-13 / 37. szám

- lg V

w

NÉPÚJSÁG, 1987. február 13., péntek

A védőnő

Kos Tivadarné neve azt hiszem, sok egri anyuka számára ismerősen cseng. A védőnő, mindenki Mánia nénije immár harminc éve naponta kerékpárra ül, hogy területén végiglátogassa a gyesen levő kismamákat. A kezdetekről, hivatásának szépségeiről és nehézségeiről beszélgettünk az egri Kossuth Lajos utcai gyermekrendelőben.

— Tősgyökeres egri vagyok. A Szilágyi Erzsébet gimnáziumban megszerzett érettségivel kerültem Szegedre, ahol elvégeztem a vé- dőnőképzőt. Gyakorló éveimet Szihalmon töltöttem, ■ahová rengeteg szép emlék fűz. Remek körzeti orvos mellett kezdtem dolgozni. A gyakorlati dolgokon kívül itt tanultam meg azt is, hogy lehet az emberek szívéhez közéi kerülni. Ennyi év után úgy látom, a vidéki védőnőktől sokkal felelősségteljesebb munkát vártak, várnak el az adott faluban. Mint minden kisebb településen, Szihalmon is megszokott dolog volt, hogy több generáció élt egy fedél alatt, így a gyermeknevelés a szűk család feladatai közé tartozott, rvem pedig a bölcsődéé volt. Igaz, néha Valóságos közelharcot kellett folytatni azért, hogy a megrögzött helytelen szokásokon változtassanak. Sck időbe tellett, mire a kicsit kiemelték a szoros pólyából, s a zöldfélét is beiktatták a gyermek étrendjébe. A szoptatással azonban soha nem volt gond. Ma sok kismama panaszkodik, hogy nincs teje. Ez nem igaz. Csupán arról van szó, hogy egyszerűbb a cumihoz nyúlni, a tápszert odaadni. Pedig nem győzzük elégszer mondani, hogy az anyatej a felnőtt korig kihat. Pótolni kell a folyadékot és pihenni, pihenni. Ha türelem van, ■tej is lesz. Az eredmény pedig az egészséges baba, akinek felnőtt korában is kevesebb dolga lesz az orvosokkal.

— De talán ennél is nagyabb baj a szeretethiány, amit egyre több helyen tapasztalok. Ki kell mondani, sakan rákényszerülnek arra, 'hogy szerződjenek a gyerekre, ez pedig visszaüt valahol.

Pedig a mai anyáknak ragyogó dolguk van a régebbi viszonyokhoz képest. Sajnos, sok helyen azt látom, hogy nem képesek lemondani semmiről. Nem tudnak választani melyik a fontosabb: a gyermek nevelése. vagy az érvényesülés. Ez pedig mérhetetlenül önző dolog.

Úgy szeretném némelyik anyukát megrázni: soha

vissza nem térő perceket szalasztanak el, amikor sajnálják az időt, a beszélgetést, a játékot gyermeküktől.

— Hároméves korig semmi nem pótolja az egy személyre szóló szeretetet. Ebben a korban alapozódik meg minden, ami a későbbi életet meghatározza. Persze, a gyermek vállalásához adottság, fizikai erő is kell. De elsősorban lemondás. Lemondás a karrierről,

(Fotó: Tóth Gizella)

a szórakozásról, esetleg a Hi-Fi-toronyról, a színes tévéről. Sajnos, a mai anyukák nem akarnak semmiről lemaradni. Pedig bármilyen áldozat is, mindenkinek élni kellene a gyes adta lehetőséggel. Biztosan állítom, hogy ez később kamatostul megtérül.

— Elszomorító, hogy a mamák elfelejtettek mesélni, csak úgy saját szavaikkal történetet mondani. Pedig a mese nemcsak azért fontos, mert könnyebben alszik el közben a csemete, hanem, mert hihetetlen lelki tartalékot jelent, a gyerek mintát kap a cselekvésre, önbizalmat kölcsönöz a hősöktől. Mégis egyre kevesebb a mese, mert ha megkezdődik a tévében a sorozat, azt meg kell nézni.

— Úgy tűnik, kicsit elkalandoztam a munkámtól, de ez csak látszat. Ezek a dolgok nagyon is hozzá tartoznak a védőnői hivatáshoz. A szülők nevelése ugyanis legalább olyan fontos, mint a gyerekek gondozása. Talán ez is oka annak, hogy a védőnők — igaz kis téglákkal —, de nagyot építettek a magyar egészségügyön. Én a harminc év alatt sok mindent láttam, rengeteg emberrel kerültem kapcsolatba. Annak idején min- napos látogatója voltam a Farkasvárnak, a volt cigány- negyednök. Nem dicsekvésképpen, de a mai nap’g előreköszönnek nekem, akikhez valáha jártam. Igyekeztem mindenkivel megtalálni a hangot, és csak azért, hogy elérjem azt, amit szerettem volna, hiszen néhány esetben már az is hatalmas eredmény, ha naponta megfürdetik a babát, és megfelelően táplálják.

— Ha nyugdíjba megyek, nagyon fognak hiányozni a családok. Még szerencse, hogy vannak unokáim, akikkel törődhetek. Velük is úgy bánok, mint a saját gyerekeimmel. Másnak sem tanácsoltam egyebet soha, csak amit velük is megcsináltam. Volt részem elismerésben, nem is kevés. Az utca másik oldaláról rám köszönnek, aggódva kérdezik, hol a bicikli, ha gyalog indulok el a körzetembe és még valami... Soha életemben senkitől nem kaptam télen rózsát. Most karácsonykor egyszerre tíz szálat is az egyik családtól. Ennél szebb meglepetést, nagyobb elismerést nem is kívánhatok.

Barta Katalin

LUDMILA ILKOVA

A modern férfi életritmusa

Amikor aludni kell — ő a munkájára gondol.

Amikor dolgozni kell — ő a futballról beszél.

Sportolás helyett — szívesebben falatozik.

Az ételt kelletlenül nyeli — mert közben keresztrejtvényt fejt.

A keresztrejtvényt nem ifejti meg teljesen — mert

rágyújt egy nótára: arról

énekel, hogy milyen szép az ő szülőföldje.

Amikor viszont eljön az ideje annak, hogy a feleségével sétálni induljon a város környékére, a természet lágy ölére — ő pizsamába bújik, és leheveredik, hogy a tévét nézze.

De mire a tévében megjelenik a kép — ő már az igazak álmát alussza.

Fordította: Gellér György

Bodnár Éva:

Az újrafelfedezett Tornyai

A jól kiválasztott cím feltételezi Tornyai János festőművész, az alföldi realisták néven számon tartott művészeti irányzat szellemi, közösségi vezető egyéniségének időszakos elfelejtettségét. Ez a következtetés jórészt indokolt, hiszen a kiadók egyáltalán nem kényeztették el Tornyait és társait. Az alföldi realisták kiadói mellőzöttségét jól mutatja, hogy Tornyairól 30 évvel ezelőtt jelent meg monográfia, ugyancsak Bodnár Éva tollából. Nem jártak azonban sokkal jobban Koszta József, Endre Béla és Rud- nay Gyula sem. (Az egyetlen kivétel e tekintetben Nagy István.)

A Gondolat Kiadó frissen reagált az emlékezetes festménylelet által keltett érdeklődésre, és vállalkozott a kutatás új eredményeit hasznosító monográfia kiadására. A kutatás egyik új forrása kétségtelenül a 717 művet magában foglaló, rendkívüli mennyiségű festménylelet, melynek nagy része Tornyai utolsó, színes.

bajai—szentendrei korszakához kötődik. Ez már meny- nyisége miatt is, de ezen túl az alkotói pálya gazdagítása miatt is némi módosítást eredményez a Tor- nyai-életműben, és ezt a szerző jól érzékeli. A kutatás rendkívüli jelentőségű új forrása az a napló, melyet Tornyai több mint négy évtizeden át vezetett, és amely szintén részét képezte a Makarenko utcai műterem padlója alól előkerült leletnek. Ezt a közvetlen forrást kitűnően használja fel Bodnár Éva több vonatkozásban is. Mód nyílt az életrajz bizonyos, kevéssé ismert részletének pontosítására, gazdagabb lett Tornyai ars-pictúrája, és a művek keletkezésének dátuma, kronológiája is végleges meghatározást nyerhetett a napló által.

Tornyainál az élet és a mű szerves, teljes és szét- téphetetlen egységet alkot. Munkássága etikai alapjait, művészi magatartását egész életre szólóan meghatározta az az agrárproletár, kisparaszti családi környezet, melyben gyermek- és ifjúkorát töltötte. Életművének döntő része szervesen kötődik az alföldi, közelebbről a vásárhelyi tájhoz, és a benne élő emberhez. Róluk szólt drámai erővel, szenvedéllyel, olykor indulatosan, széles ecsetkezelésű, sötét-világos kontrasztra épített festményeiben. A Mun- kácsy-hagyományokból indult, de eltért attól éppen a kifejezés expresszivitása irányában. A művészeti magatartásnak és etikának ezt a „vörös fonalát" jól követi nyomon és bontja ki az új monográfia, amely tudományos megalapozottsága mellett világos szerkezetű és olvasmányos is egyben.

A festmény- és grafika- reprodukciók jó kvalitásérzékkel válogatottak, felölelik Tornyai fő műveit, és áttekintést adnak az életmű egészéről is. A Tornyai életét dokumentáló fotók megfelelő számban szerepelnek. A róla készült lendületes megoldású Éber-portré mel. lé még Gyenes Tamás a

Éber Sándor festménye Tornyairól (1928);

Tornyai Múzeummal szemben álló erőteljes bronzportréja is elfért volna. A kötet külleme Németh Zsuzsa, a typográfiai szerkesztés Haimann Ágnes munkáját dicséri. A színes reprodukciók, egy-két kivételtől eltekintve, méltók a kötethez és a Kossuth Nyomda magas technikai színvonalát és a kötettel kapcsolatosan végzett munkája gondosságát bizonyítják. (Gondolat Könyvkiadó, 1986.)

D. J.

Tájkép fákkal (1928)

Ablaknál (Rózsi az asztalnál) 1933—34

Joó János emlékezete

A magyar neveléstörténet egyik jelentős személyiségére, Joó Jánosra emlékezünk. A neves pedagógus 1807. február 14-én, 180 évvel ezelőtt született Szegeden. Életének legkorábbi szakaszáról egy Széchenyinek 1831. december 28-án kelt leveléből tudhatunk meg néhány, rá igen jellemző dolgot.

„Én egy szegény, de századok előtti vitézlő famíliából születtem Szegeden. — Szülőim igen korán az iskolákra fogtak, menyekben szorgalmatos lévén, azokat szerencsére olly jókor elvégeztem, hogy még elegendő időm volt egy hasznos dolgok megtanulására: ... reá adtam magamat a Rajzolás tanulására, s e mellett az Építés, Asztalos, Lakatos. Esztergályos, Muzsikatsiná- ló. Képfaragó, s több illyes Mesterségekben magamat gyakorlottam, legalább any- nyira, hogy róluk alapos tudományom legyen, kivált az építésben.”

1825-től dolgozott Egerben. Először az érseki könyvnyomda ügyvezetője lett. 1828-ban az akkor meginduló rajziskolához került tanárnak, s ott működött élete végéig, 1874-ig.

Gyakorlati oktató-nevelő munkája mellett jelentős irodalmi tevékenységet folytatott. Cikkei jelentek meg a Regélőben, a Századunkban, az Athenaeumban, a Társalkodóban, a Magyar Gazdában, a Gazdasági Lapokban. Különösen értékesek azok a cikkei, amelyek a korabeli egri viszonyokról szólnak. Legjelentősebb munkája azonban, a „Nézetek a’ magyar nemzet műveltségi és technikai kifejtése tárgyában." Ebben a munkájában öltenek testet a legjelentősebb gondolatai nemzetünk

technikai kiművelését illetőleg. A Nézetekben kifejtett gondolatokat hirdeti tovább a két általa alapított lapban. Az egyik, a Heti Lapok című 1838. július 7-től december 29-ig jelent meg, célja a műtudomány és egyéb hasznos ismeretek fejlesztése volt. A Heti Lapok folytatásaként megjelenő Heti Lap 1847. január 1-től szeptember 30-ig jelent meg. Sajnos, mindkét lap igen rövid életű, részvétlenség és az anyagiak hiánya volt oka megszűnésüknek.

A Nézetek 1841-ben jelent meg Budán 208 oldal terjedelemben, 7 melléklettel. Az író a korabeli időkben szokásos ajánlások után az olvasóhoz fordult. Nagy éleslátásról tanúskodva mutatott rá a technikai oktatás és az elméleti oktatás elvá- lasztha tatlanságára.

Éles szemmel mutatott rá technikai elmaradottságunk okaira is: városaink fejletlenek, a mesteremberek nem képesek megélni saját szakmájukból, ezért más hivatal után néznek, nincs Magyar- országon olyan intézet, ahol a jövő kézműveseit tanítanák, a mestereknek nincs lehetősége tudásuk továbbfejlesztésére.

Világosan látta, hogy a nemzet művelését már a gyermekeknél el kell kezdeni. Mivel a gyermekek tanulmányaikat zömében a népiskolákban kezdik, igen

nagy fontosságot tulajdonított a népiskoláknak. Róluk szólva három, a maga korában igen haladó vezérelvről beszélt: (kormányi felügyelet, egyesítés, nemzetiség). „A kormány felügyeljen a Népiskolára, nem pedig az egyház... célszerű népművelési intézményeket, legalább hazánkban — csak biztos alap után a kormány felügyelete alatt várhatunk.” A második vezérelv a különböző felekezeti népiskolák egyesítését követeli. Praktikus érzékkel látta azt is, hogy az iskolák egyesítése milyen gazdasági és gyakorlati előnyökkel jár.

A vezérelvek után kifejtette nézeteit az általa javasolt népiskolai rendszerről. A népiskolák felállítása céljából az ország helységeit népességük szerint 4 csoportra kívánta osztani. Városokban a népiskolák és kisdedóvók mellé rajzolóintézetet is kívánt felállíttatni.

A tanítóképzés eddigi szervezeti formáját is meg kívánta változtatni, oly módon, hogy a tanítóképzést ún. Athéneum-rendszer keretében akarta végeztetni. Voit Pál szerint: „Joó János, Magyar Athéneuma az egész reformkor kulturális szintézise kívánt lenni.” Az Athé- neum Joó János elképzelése szerint magában foglalna egy központi tanítóképző intézetet konviktussal, Tudós Társaságot a szakosztályok üléstermeivel, nyomdát a tudományos művek kiadására, polytechnikumot (a mai műegyetem ősét). A Polytechnikum osztályai: architectúrai, erőműtani, földmérési, mérnöki, fizikai, kémiai. Az említetteken kívül az Athé- neum épületének udvari középszárnyában a Műcsarnok elődje lett volna, „az éven- kint tartandó műkiállítás használatára”. Az épületben foglalt volna még helyet a Műintézet, a mai Képzőművészeti és Iparművészeti Főiskola őse.

Munkája utolsó fejezeteiben a nőnevelő intézetekről, majd a kézműves céhekről írt. A függelék pedig Fáy András egyik nevelésről szóló munkájának kivonatát adta közre.

Az 1838-ban meginduló Heti Lapok-nak fő célkitűzése a mesterségek fellendítése, a mesteremberek szakmai és általános műveltségének emelése volt. Lapjában nagy gondot fordított külföldi országok ipari találmányainak ismertetésére. Mindkét lapjának korszakalkotó jelentősége volt a magyar rajztanítás módszertanának megteremtésében. Különös fontosságú nála a politechnikai célzatú rajzoktatás szükségességének hirdetése.

Joó János 1874-ben hunyt el. Földi maradványai az egri Kegyelet Állami Urnate- metőben nyugszanak (egykori Grőber-temető). Sírját a Bornemissza Gergely Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulói gondozzák. Egykori Bródy Sándor utcai lakásán emléktáblán örökítették meg nevét. Kedves városában néhány éve utca is viseli emlékét.

Szecskó Károly

Ajtóban álló nő (1933—34)