Népújság, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-06 / 31. szám

NÉPÚJSÁG, 1987. február 6., péntek 5. Francia premierek a Prizmában Teliholdas éjszakák cím­mel országos premierre ke­rül sor ma délután 5 és este 7 órakor, az egri Prizma moziban. Rémi és Louise szívós küzdelmet vív egy­mással. Louise a közös lakás mellett önálló otthont is fenntart magának Párizs szívében. Kalandra csábul. de közben rájön. Rémit sze­reti. Vajon a fiú hűséges-e hozzá? ★ A vígjáték kedvelői va­sárnap is kellemes élmény­ben részesülhetnek délután 3. 5 és este 7 órakor. Ugyancsak az Ifjúsági Ház­ban mutatják be két jó ba­rát sziporkázó humorú tör­ténetét a Ne vedd el tőlem a Napot! című produkció­ban. A történet a talpra­esett Francois és az ügyefo- gyott Denis párizsi kaland­jairól szól. Programbörze Kiállítások, tárlatok Ladányi Imre em­lékére rendezett kiállítást az Egri Ifjúsági Ház ga­lériája. A szűkebb pátriánk­ból indult alkotó művésze­tének legfontosabb állomá­saival ismerkedhetnek meg az érdeklődők, bemutatnak néhányat természetelvű, fi­gurális képeiből, s elvontabb, sok humorral és játékosság­gal telített kollázsaiból. O Fábri Zoltán filmrendező alkotásaiból nyílt összeállí­tás az MSZMP Heves Me­gyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságán. A tárlat gaz­dái a Hevesi Szemle és a Megyei Művelődési Központ. A képek megvásárolhatók. O A szentendrei grafikai mű­hely tagjai a Megyei Könyv­tár aulájában vonultatják fel munkáikat. O Körösényi Ta­más szobrászművész plaszti­káinak a Megyei Művelődé­si Központ kisgalériája adott otthont. O Znak Károly ak- varelljeit tekinthetik meg a képzőművészet ezen ágának kedvelői Pétervásárán. a nagyközségi művelődési ház kisgalériájában. O Molnár Elek kerámiái a Hatvani Ga­lériában láthatók. Ugyanitt februárban Istókovits Kál­mán festőművész képei fo­gadják a betérőket. O A ke­rámia története Magyaror­szágon. Ez a címe a hatvani Hatvány Lajos Múzeum e havi kiállításának. Kultúra, szórakozás Spanyolországi utazásra hív diaképek segítségével Rozgonyi Iván technikus, a gyöngyösi ország-világjáró klub ma délután fél 6-kor kezdődő foglalkozásán. O Iparosbált rendez a KIOSZ Heves Megyei Nőbizottsága szombat este 6 órától az Eger Szállóban. A rendezvényre a meghívóval rendelkezőket várják. (Gyerekeknek, fiataloknak ajánljuk Űj sorozatot indított az Egri Ifjúsági Ház Zsibongó címmel. Ennek keretében szombaton délután fél 3-kor videovetítés, játékkészítés és játszóház várja a 4—10 éves korú gyermekeket. O A so­kak által ismert és kedvelt Petőfi-mű, a János Vitéz elevenedik meg bábok segít­ségével az Állami Bábszín­ház vendégjátékán. A kicsi­nyeknek ajánlott program ma délelőtt 10 és délután fél 2-kor kezdődik az Egri Ifjúsági Házban. Ugyanitt ma délután fél 3-kor a Mi- nifaktúra-műhelyben a Rigó­csőr királyfi című mesét is­merhetik meg a gyerekek. O Játszóház kínál érdekes szó­rakozást szombat délelőtt 10 órától a pétervásári nagy­községi művelődési házban. O Játék a jégen címmel Egerben, a dohánygyári jég­pályán vasárnap délelőtt 10 órától különféle ügyességi és sportversenyeket rendeznek a gyár fiataljai. Az élet álom A Radnóti Miklós Színpad ' vendégjátéka Pedro Calderon de La Bar­ca: Az élet álom című két­részes drámáját láthatja az egri közönség a Gárdonyi Géza Színházban, a Radnóti Miklós Színpad vendégjáté­kaként szombaton délután 5 és este 8 órakor. Calderon a Lope de Vega által megteremtett sajátosan spanyol drámaforma legna­gyobb folytatója. Továbbfej­lesztője, a spanyol aranyszá­zad hanyatló korszakának legjellemzőbb irodalmi kife­jezője. Színháza nagy előd­jétől főként abban különbö­zik, hogy uralkodó jegye nem a közvetlen természe­tesség, hanem a nagyfokú tudatosság, a szigorú logika, a rendszer. A világosan át­gondolt cselekmény rendkí­vül koncentrált, minden fe­lesleges kitérőtől mentes. Fő művei a hit és az emberi sors végső problémáit fesze­getik, s a kiábrándulás és kétségek közt vívódó, transz­cendens megoldásokat kere­ső kor komor atmoszféráját érzékeltetik. Ez a darab klasszikus, gyönyörű a nyelve, a színpa­di költészet varázsa évszá­zadokon át frissen tartotta. Az örökké élő színmű arról szól, hogy miként zajlik le a generációk váltása, meny­nyit érnek az érzelmek, a szerelem, a rokoni kapcso­latok, érdemes-e értük küz­deni. A drámát Jékely Zoltán fordította, színpadra alkal­mazta és rendezte Szinetár Miklós. A főbb szerepekben Módi Szabó Gábor. Nemcsák Károly, Keres Emil, Egri Kati. (Fotó: Keleti Éva) Kötélhúzás — Szlalomozás — Léc alatti sik­lás — Akadályverseny — Diszkó Gyertek a jégre! Ezzel a felszólí­tással invitálja a kicsiket és a na­gyokat az egri 4. számú iskola jég­pályájára vasár­nap délelőtt, 9 órára a nem­régen alakult Egri Tested­zőkor, a KISZ Városi Bi­zottsága. a városj úttörőel­nökség és a 4-es iskola. A sporteseményen a résztve­vők játékos versenyen — kötélhúzás, szlalomozás, fe- ketézés, léc alatti siklás — mérik össze tudásukat, majd ezt követően jégdiszkóban rophatják a táncot népsze­rű énekesek, együttesek ze­A vadnyugat romantikája a legtöbb embert megérinti élete során. Alig akad olyan felnőtt, aki gyerekkorában ne olvasta volna Kari May, vagy Cooper könyveit, ne követte volna nyomon Old Shatterhand, Winnetou, Vad­ölő kalandjait, ne látta vol­na a Volt egyszer egy vad­nyugat, A hatosfogat, vagy A jó, a rossz és a csúf cí­mű filmeket. Bizonyára annak . a prog­ramnak is örülnek majd, amely ma délután, 5 órakor kezdődik, a gyöngyösi Mát­ra Művelődési Központban. A Zenés péntek esték soro­zatban ezúttal a countryt néjére. A győztesek jutal­mát egyelőre titokban tart­ják a rendezők. A szurkoló közönség reméljük jól fog szórakozni, megfázás pedig kizárva, hiszen forró tea vár mindenkit. Az Egri Testedzőkörnek ez lesz az első próbája, s ha valaki ezenkívül még kettőt teljesít tagdíj helyett sport­szereplésével léphet az egye­sület tagjai sorába. S. ha hinnj lehet a meteorológiai előrejelzésnek, akkor talán az idő sem lehet akadálya a délelőtt kellemes eltöltésé­nek. népszerűsítik. Elsőként A hét mesterlövész című wes- ternfilmet vetítik, ezt kö­veti a debreceni Hangfogó együttes koncertje este, 7 órától. A zenekar a műfaj valamennyi különlegességét felvonultatja, repertoárjuk, előadásmódjuk az ősi, ere­deti motívumokra épül. Minden bizonnyal az est csemegéje az amerikai tánc­ház lesz, melyet e földrész két szülöttje, Cathy Lam- mont és Rudy Pethe vezet. A rendezvény ideje alatt jellegzetes észak-amerikaii ételeket, italokat kínálnak a vendégeknek. Ifjú bélyeg­gyűjtők Huszonöt évvel ezelőtt Gyöngyösön mutatkoztak be az ország fiatal filatelistái, s most ismét ez a város ad otthont a jubileumi kiállítás­nak április 2-án. E napon jelenik meg az ifjúsági fel­áras bélyeg és alkalmi leve­lezőlap. A helyszínen első­napi emlékbélyegzőt használ­nak. Április 6-án börzét ren­deznek a Mátra Művelődési Központban, ugyanitt lesz április 9-én az eredményhir­detés is. A rendezvény ideje alatt kerül sor Borsod-Abaúj- Zemplén, Heves és Nógrád megye ifjúsági szakkörveze­tőinek tanácskozására. Gyöngyösön, az 1. Számú Postahivatal március l-től reklámbélyegzéssel népsze­rűsíti ezt az eseményt. A ki­állításon megjelenő levelező­lapokat a vetélkedő emléké­re felülnyomják 2 ezer pél­dányban, s a helyszínen áru­sítják. Túra a Galagonyásra Két útvonal kö­zött is választhat­nak mindazok, akik e hét végén az otthoni tévé­zés, rádiózás he­lyett túrára indulnak. A Vilati SE természetjáró szak­osztálya Szarvaskő—Margit- f orrás—Lesrét—Gubakút— —Koroskő—Beretvatető— Berva érintésével vezet tú­rát. A jelentkezőket Pólón­kat Józsefné szombaton dél­előtt, 10,26-kor várja a fel­német) vasútállomáson. Másnap reggel 8.40-kor, az egri Volán-pályaudvarról in­dulhatnak útra mindazok, akik a KPVDSZ Bükki Vö­rös Meteor SE természetjá­ró szakosztálya kirándulá­sán részt vesznek. Ök Ne­mes Gyula kalauzolásával az egerszalóki templom—hő­forrás—demjéni kaptárkö­vek—olajkutak—Maklány— Galagonyás—Eger útszakaszt járják, végig. A country jegyében Halak Rejtvényünkben hét hal- fajtát mutatunk be. VÍZSZINTES: 1. Kórus. 4. Kö- zép- és Kelet-Európában min­denütt elterjedt. Felső állkapcsa megnyúlt, a folyók fenekén él, húsa nem túl ízletes (zárt betű: E). 12. Lengyel sci-fi író. 15. Több ágra szétváló. 16. Erdélyi város (Zlatna). 17. Kettős betű. 18. Becézett női név. 20 ............dat. q ui cito dat”. (Kétszer ad, aki gyorsan ad.) 21. Európa-kupa. 22. Perui pénz. 24. Az ifjúság nagy seregszemléje. 26. Egyfor­ma betűk. 27. „Megbűnhődte már. . .” (Kölcsey). 28. Tapin­tatosan óv. 30. Frissítő ital. 31. Töltés. 32. Felemelt „a” hang. 33. Sajtótermék. 35. Község He­ves megyében. 36. Zenerészlet! 37 ............alia” (többek között). 38. E gészséges ital. 40. Francia né­velő. 41. Bútordarab. 43. Kismo­tor. 46. A Duna mellékvize Er­délyben. 47. Bódító. 49. Ez a hal nem hal. 51. Veszteség. 53. Mar- dos. 54. Stan párja. 56. Szegecs, csapszeg. 57. Mosdótál. 59. Tűz- csóva. 60. Ittrium és kalcium vegyjele. 62. Bánatos. 64. Idegen állatkert. 65. Hélium vegyjele. 66. Startolni kezd! 68. Sütőipa­ros. 70. Libanoni gépkocsijelzés. 71. Brazília Sergipe szövetségi államának fővárosa. 74. Talpra­esett. 76. Európában a Rajnától keletre egész Nyugat-Ázsiáig el­terjedt, nagy fejű, széles szájú, nagyon ízletes húsú hal (zárt betű: C). 77. Az egész északi félteke folyó- és állóvizeiben ott­honos hal. Hossza elérheti az 1.5 m-t. súlya pedig 25 dkg is lehet. FÜGGŐLEGES: 1. Hazánkban a leggyakoribb tokfaj, melynek hosszú ormánya van. Legna­gyobb hosszúsága 1—1,2 m. ik­rájából kaviárt készítenek. 2. Tolna megyei község. 3. A te­tejére. 4. „...madár” (Móricz Zsigmond). 5. Igaz. 6. Két né­velő. 7. Knock out. 8. Kettős betű. 9. Kukutyinban hegyezik! 10. Kiváló. 11. Gáz németül. 12. Levéltávirat. 13. Kimerült, fá­sult. 14. Az Atlanti-óceán, az Északi-, a Keleti-, a Földközi- és a Fekete-tenger lakója, fél mé­teresre is megnő. Rajokban vo­nul. puhatestüekkel táplálkozik. 19. . . .föld (alumínium). 23. En­nek kérdése fölött töpreng Ham­let monológjában. 24. Hord. 25. Évszak. 26. Ollós állat. 28. Ki­gondol. 29. Színészcsalád. 32. Ödön. 34. Jóllehet, noha. 37. Szovjet motorkerékpár-márka. 39. Repültőgéptípus. 42. Rosta. 43. Egészségre ártalmas. 44. Ék­kő. 45. Az egész északi félte­kén honos, 60—80 cm hosszúra megnő, súlya eléri a 5—8 kg-ot. Éjszakai életmódú, ragadozó hal (zárt betű: M). 48. Az európai partok mentén és folyókban él, hossza 1—1,5 m, súlya 2—6 kg. Ragadozó hal, tavasszal 300—800 m mélyen ívik (zárt betű: A). 50. Község Békéscsaba közelé­ben. 52. Fogoly. 55. Csuklyás, rövid viharkabát. 58. Fekete Ist­ván írása egy rókáról. 61. USA- állam. 63. Ideiglenes varrás. 66. Cső betűi keverve! 67. ... Szó­fia (isztambuli műemlék). 68. Az USA legnagyobb légitársa­sága. 69. Méhlakás. 72. Arzén vegyjele. 73. Az egykori Babi­lónia fővárosa volt. 74. Sportla­punk betűjele. 75. Kiejtett betű BEKÜLDENDŐ: a hét halfaj- ta neve. A megfejtéseket február 12-ig küldjék el. ★ Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Most járja be nagy irodalmát / A zord fagy a téh vezér. A helyes megfejtők kö­zül a következők nyertek könyv- utalványt, amit postán küldünk el: Horváth Vince (Mátraderecs- ke), Galó Jeríőné (Füzesabony). Hajdú Kálmán (Hatvan), Hor­váth János (Eger) és Környei László (Eger). Gratulálunk! Amerikai táncház ... A hét mesterlövész ... A Hangfogó együttes koncertje .. . Különleges ételek, italok

Next

/
Thumbnails
Contents