Népújság, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-06 / 31. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVIII. évfolyam, 31. szám ARA: 1981. február 6., péntek 1,80 FORINT A harmincadik Február. A tél még erőteljesen tartja magát, a földeket vastag hólepel fedi, alattuk szunnyadnak a vetések. A városokban, * falvakban, a szövetkezetek irodáiban, a gépműhelyekben munkával telnek a napok. Most tartanak a zárszámadások, a tervek véglegesítése az idei esztendőre. A tavaszvárás jegyében az elképzelések szövögetésével telik ez a hónap. Eközben mindenütt különös igénnyel nyúlnak a szakirodalomhoz, a forrásokhoz. Vitatkoznak, véleményt cserélnek arról, hogy a tudomány újabb eredményeit miként hasznosíthatják ebben az esztendőben. Szó esik arról, hogy milyen fajtákat, új gépeket kínálnak, hol kell javítani, tökéletesíteni a technológiát, a tenyésztési módot. Ezzel ugyanis hozamokat növelhetnek és elemezve egy- egy folyamatot, költségeket csökkenthétnek. A szaktudás, az ismeretek gyarapításának állandó készsége ilyenkor, februárban, a mezőgazdasági könyvhónapban még inkább előtérbe kerül. Ez a mostani, kicsiny jubileumot is jelez. Pontosan harminc évvel ezelőtt a néhai Erdei Ferenc javaslatára rendezték meg az első mező- gazdasági könyvhónapot. A tudós-politikus azt sürgette, hogy országszerte, de különösen a falvakba, jut- j tassák el az új tudományos ismereteket, amelyeket hasznosan kamatoztathatnak a szántóföldeken, a gépműhelyekben, az állat- tenyésztő telepeken, vagy a háztáji gazdaságokban tevékenykedők. Erdei Ferenc javaslata követőkre talált, \ bizonyítják ezt mezőgazdaságunk legújabb kori eredményei, amelyek a nemzetközi összehasonlítást is kiállják. Ebben természetesen benne vannak a szakkönyvekben és a folyóiratokban közzétett új eredmények, módszerek, amelyek azóta termelőerőként közkinccsé váltak az élelmiszer-termelésben. A gazdaságokban idejében megismerték az ágazat munkáját, a kibontakozást segítő idei közgazdasági szabályozórendszert. Emellett, viszont minden üzemben elengedhetetlenek a saját intézkedések: a szervezés, a munkafegyelem megjavítására, a technológiai előírások pontos betartására. A szaktudás, az ismeretek tehát ebben az esztendőben még inkább a középpontba kerülnek. Ehhez kíván hozzájárulni sajátos eszközeivel a ma, pénteken nyíló harmincadik mezőgazdasági könyvhónap is. Ezúttal kilenc kiadó 52 új művet ajánl, megközelítőleg nyolcszázezer példányban. Olyanokat, amelyek minden bizonnyal az eredményesebb, a következetesebb munkát segítik elő. Mentusz Károly Fejlődött az alapszolgáltatás — Előreléptek a hírlapterjesztési és kézbesítési munkában — Új hivatalok — Korszerűtlen gépek — És a telefon . .. Postai leniek és remények Heves megyében 130 postahivatal működik. Sok-e ez, avagy kevés? S nem mindegy az sem, hogy milyen szolgáltatásokat vehetünk igénybe ezeken a helyeken. Elképzelhető-e a közeljövőhen, hogy akár a szolgáltatások, akár a helyiségek száma, köre bővül? S ha már ezeknél a témáknál járunk, nem hagyhatjuk szó nélkül a távközlést sem. Milyen a telefonellátás megyénkben? Mikorra várható javulás a köztudottan problémás témában? Ezúttal ezeknek a kérdéseknek jártunk utána. A hagyományos postai szolgáltatások egyre magasabb színvonalon, mondhatni közmegelégedésre valósulnak meg. Egyre kevesebb azon panaszok száma, hogy a levelek, pénzküldemények, csomagok nem érkeznek meg rendeltetési helyükre. Olyan esetekről iís tudunk, amikor a hiányos vagy rosszul felírt címzések ellenére is eljutnak a címzetthez a küldemények. Igaz, a Miskolci Postaigazgatóságon mindennek ellenére úgy tartják, hogy a tarifaemelés és az ötnapos munkahét bevezetése óta, valamint a közületi takarékossági intézkedések hatására bizonyos mértékben csökkent a bevételük az elmúlt évben. Ezzel pedig előre számoltak, s új szolgáltatásként az elmúlt tervidőszakban bevezették a pénzbegyűjtést, amelynek keretében a kereskedelmi egységek és az Áfor-kutak bevételeit a helyszíneken veszik át. Külföldi takarékbetétkönyvekre az osztrák, nyugatnémet, norvég megállapodást követően forint- kifizetést is teljesítenek. Foglalkoznak valutaváltással, különleges kézbesítésekkel. Segítik a feladók csomagolási gondjait, s árusítják a Volán-jegyeket. Előreléptek a hírlapterjesztési és kézbesítési munka területén is. Az elmúlt tervidőszak legjelentősebb eredményei között könyvelik el a postahivatali háló- 'zat (bővítését. Megyénkben Egerben, Kerecsenden, Bél- apátialván, Tarnamérán, Nagyúton, Gyöngyöstar jánban, Egerszalókon, Besenyő- telken, Terpesen, Noszva jón, valamint Makiáron adtak át új, korszerű helyiségeket. Problémát jelent viszont, hogy a meglévő épületekben az eszközök nagy része elavult, s kevés gép segítheti a munkájukat. Ezért a VII. ötéves tervben, ha szerény lehetőségek mellett is, de több postahivatal korszerűsítését is tervezik. Egerben és Gyöngyösön újabb épületeket adnak át a szolgáltatásokat igénybe vevőknek, s tervezik azt is, hogy a megyeszékhelyen három, Füzesabonyban, Gyöngyösön, Hatvanban 2—2, Kaiban pedig egy hírlappavilonnal bővítik a választékot. Köztudott, hogy hazánk gazdasági fejlettségéhez viszonyítva a távközlő hálózat nem megfelelő. A szükséges főállomásoknak csak alig több mint a felével rendelkezünk. A jelentős elmaradás felszámolására a Magyar Posta hosszú távú koncepciót dolgozott ki. Figyelembe véve az ország te. herbíróképességét, 1995-re tűzték ki azt a célt, hogy teljesen automatizálják a hálózatot. Talán kétezerre elérjük azt is, hogy megfelelő számú készülék álljon rendelkezésre. Addig azonban a főállomások számát a jelenleginek a háromszorosára kell emelni. A megye távbeszélő előfizetői az egri távhívó központon keresztül kapcsolódnak be az országos hálózatba, ezért a város telefonellátása kiemelt fontosságú az egész megye hálózatának fejlesztése szempontjából. A tervek szerint még ebben az évben üzembe helyezik több bővített egység központjait. Erre fedezetet biztosít a korábban meghirdetett kötvényakció. Hevesen még az idén üzemelnie kell az ezer állomással terhelhető konténerközpontnak. Hasonló telepítését tervezik az év végére Füzesabonyban is. Hatvanban és vonzáskörzetében összesen kétezer új állomás bekapcsolására van lehetőség. A közeljövőben tervezik a góckörzet teljes automatizálását is. Gyöngyösön és környékén elavult, túlterhelt központ üzemel. Ez tovább nem bővíthető, teljes cseréjére lenne szükség. Ebből ás látszik, hogy a legkritikusabb pont megyénknek ez a vidéke. A rekonstrukció csak egyszerre végezhető el, amit a VIII. ötéves terv első éveiben tudnak csak megválósítani. A megfelelő minőségű és mennyiségű távbeszélő-alaphálózat a feltétele a ma már jogosan igényelt új távközlési szolgáltatások bevezetésének, mint például a tele- texnek, a fakszimilének vagy a teledatanak. Ettől azonban sajnos, ma még mesz- sze vagyunk. Kis Szabó Ervin Még mindig messze >z idő. amikor gond nélkül telefonálhatunk (Fotó: Perl Márton) Népfrontküldöttség utazott Kínába Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára vezetésével a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület Országos Bizottsága meghívására csütörtökön népfrontdelegáció BUDAPESTEN TÁRGYALT utazott Pekingbe. A küldöttség búcsúztatásánál a Ferihegyi repülőtéren megjelent Zhu Ankang. a Kínai Nép- köztársaság budapesti nagykövete. A jugoszláv tájékoztatási titkár Szvetozár Durutovics látogatása Bányász Rezső államtitkárnak, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala elnökének meghívására február 2. és 5. között Magyarországon tartózkodott Szvetozár Durutovics, jugoszláv szövetségi tájékoztatási titkár. Megbeszéléseiken áttekintették a tömegtájékoztatási intézmények kapcsolatainak helyzetét. Megelégedéssel állapították meg. hogy a magyar és jugoszláv sajtó hasznosan szolgálja a két szomszédos szocialista ország baráti együttműködését. Továbblépésre van lehetőség a tömegtájékoztatási szervek, a kiadóvállalatok kapcsolataiban és a sajtótermékek kölcsönös terjesztésének bővítésében is. Szvetozár Durutovicsot fogadta Marjai József minisz- terelnök-ihelyettes, Várkony i Péter, külügyminiszter, valamint Lakatos Ernő. az MSZMP KB Agitáoiós és Propaganda Osztályának vezetője. Az eseményeken jelen volt Milovan Zi- dar, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete. A vendég találkozott Borbély Gáborral, a Népszabadság főszerkesztőjével, Kor- nidesz Mihállyal, az MTV elnökével. Burján Sándorral. az MTI vezérigazgatójával. Megyeri Károllyal, a MUOSZ főtitkárával és látogatást tett a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségében. Ülést tartott a KNEB Csütörtökön ülést tartott a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság a szervezet székházában. A testület megvitatta és elfogadta a népi ellenőrzés tavalyi munkájáról és ellenőrzési tapasztalatairól készült jelentést, s úgy döntött, hogy azt a kormány elé terjeszti. Hetven településvédő egyesület nevében Környezetvédelmi együttműködési megállapodás Ábrahám Kálmán államtitkár, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke és S. Hegedűs László, a Városvédő és Városszépítő Egyesületeik Szövetségének elnöke csütörtökön aláírta az OKTH és a szövetség közötti együttműködési megállapodást. Az utóbbi időben fokozódott a lakosság aktivitása a környezet védelmére, fejlesztésére. Az országban már több mint 70 településvédő egyesület jött létre és ezek érdekképviseletére, munkájuk összehangolására alakult a Városvédő és Városszépítő Egyesületek Szövetsége. Az együttműködés létrejöttével a szövetség több ezer aktivistája társadalmi munkával hatékonyan hozzájárulhat az OKTH feladatainak teljesítéséhez. A megállapodás keretében az OKTH szakmai segítséget nyújt a szövetségnek, az pedig felfedi, jelzi a környezetet ért károkat és aktív módon járul hozzá a környezet és a természet- megóvásához. így többek között részt vesz a fásításban, virágosításban, a parkok, természetes területek, temetők, közterületek gondozásában és általában a települési környezet sokirányú fejlesztésében. BEVÁLT AZ ELÖLJÁRÓSÁG Tanácsi tapasztalatok Nincs még két esztendeje, hogy a közös tanácsú községekben országszerte bevezették az elöljáróság intézményét. A tapasztalatok településenként változóak, de Pétervásárán e közigazgatási forma sikeréről számolt be Tar Sándorné vb- titkár. A közös tanácshoz a székhely mellett még négy apróbb település tartozik: Váraszó, Ivád, Erdőkövesd, Kisfüzes. Az öt község mintegy 5400 lakosának gondjait gyorsan orvosolni csak úgy lehet, ha valamennyi falu képviselőjével, választott tisztségviselőjével állandó kapcsolatot tartanak. — Ennek nálunk jól bevált gyakorlata van — mondja a vb-titkár. — A falvak elöljárói tagjai végrehajtó bizottságunknak. így havon ta ott vannak értekezletein ■ ken, elmondják véleményüket, részt vesznek a döntésekben. Legközelebbi, februári vb-ülésünk témája például a háztáji és kisegítő gazdaságok helyzete lesz Ennek problémáiról, gyakorlati tapasztalatairól igencsak sokat tudnak majd mondani a társközségek képviselői A demokratikus irányításhoz tartoznak a falugyűlések, amelyet minden csatolt településen évente legalább egyszer tartunk, illetve a fogadónapok, amikor havonta egyszer innen Pétervásá- ráról megyünk ki meghall - gatní a panaszokat.