Népújság, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-04 / 29. szám
Hemma 1987. február 4., szerda Hetvenöt éve született Macs- kássy Gyula (1912—1971) Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, érdemes művész. A kiváló festőművész. Bortnyik Sándor tanítványaként végezte művészeti tanulmányait. Kezdetben reklám- grafikusként tevékenykedett, majd 1930-tól Kassovitz Félixszel. Szénásy Györggyel és John Halassal animációs reklámfilmeket is forgatott. A felszabadulás után a Magyar Filmgyártó Rt-hez (Mafirt), illetve a Magyar Híradó- és Dokumentumfilmgyárhoz került, s főként a híradónál dolgozott eredményesen. Az 1950-ben megindult rajzfilmgyártás egyik úttörője volt. A Pannónia Stúdió rendezőjeként alkotótársával. a kitűnő karika- turistával. Várnai Györggyel sok nagy sikerű filmet készített: ezek közül is kiemelkedik az új magyar rajzfilmstílust megteremtő Ceruza és radír, valamint közös filmjük, a Párbaj. Filmjeinek nagy részét maga írta és tervezte (közülük ismertebbek A kiskakas gyémánt félkrajcárja. Két bors ökröcske. Tíz deka halhatatlanság, Filmminiatürök. Szobor), valamint a népszerű Gusztáv-sorozat. melynek egyik megalkotója volt. A Nap kél: 7.08 órakor. nyugszik: 16.49 órakor. A Hold kél: 9.41 órakor. nyugszik: —,— órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon RÁHEL nevű kedves olvasóinkat! ősi héber név, amely nyelvben női névként használtak állatneveket is. A Ráhelnek ..anyajuh” a jelentése. [ cá^ldöjárás] Előrejelzés az ország területére ma estig: többnyire erősen felhős. párás marad az idő. Délelőtt helyenként köd is kialakul. Számottevő csapadék nem lesz. A változó irányú szél általában gyenge marad, csupán a Kisalföldön élénkül meg dél, délkelet felől. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és —5 fok között várható. Mór a nők is... Hírül adták, hogy az NDK-ban egyre több nő hódol a vadászszenvedélynek. Már másfél ezren kutatják a vadat a gyengébb nem képviselői is. Azt viszont nem árulja el a híradás, hogy hol szerzik be a fácánt, nyulat, az őzről, vaddisznóról már nem is beszélve, amikor megtérnek egy-egy hét végi vadászat után hites férjükhöz .. . (kis szabó) — MTESZ-VB EGERBEN. Tegnap Egerben, a Technika Házában tartotta a MTESZ Heves Megyei Szervezetének Végrehajtó Bizottsága soros összejövetelét. Ezen egyebek mellett Dely György, az ellenőrző bizottság elnöke adott tájékoztatást a Heves megyei szervezet elmúlt évi munkájáról, majd jóváhagyták a vezető testületi és állandó bizottságai ez évre szóló munkatervét. — ZENÉS PÉNTEK ESTÉK. Ezzel a címmel február 6-ától új sorozat indul a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban. A zenés péntek esték célja, hogy megismertessék a különböző zenei irányzatokat, stílusokat. Első alkalommal a country szerepel a programban. Ennek keretében 17 órától a Hét mesterlövész című filmet vetítik, utána a debreceni Hangfogó együttes koncertjét rendezik. — MODELLEZŐ ÉRTÉKE. LÉS. Az elmúlt héten tartotta értékelő közgyűlését a Mátravidéki Erőmű BHSZ modellező klubja. Az itt sportolók 1986-ban tizenhárom I—II—III. osztályú minősítést szereztek. A közgyűlésen adták át Szabó Róbertnek a rádióirányítású műrepülő kategóriában szerzett országos bajnoki címért járó serleget, majd levetítették a pécsi repülőmo- delI-VB-ről készült videofilmét. — DZSESSZ GYÖNGYÖSÖN. A Mátra Művelődési Központban működő dzsessz- klubban Charlie Parker felvételeivel ismerkedhetnek meg a zenét kedvelők. A február 4-én, fél 7-kor sorra kerülő rendezvény házigazdája Komenczy Bertalan. — BAJZA EMLÉKÉRE. A reformkor legsokoldalúbb egyéniségére, Bajza Józsefre emlékeztek születésének 133. évfordulóján Szűcsiben, a költő szülőházánál. A nevét viselő, helyi általános iskola, illetve a hatvani gimnázium tanulói és tanárai, valamint a községi párt, KISZ, tanács képviselői tisztelegtek megyénk nagy szülöttjének emléke előtt. — FRANCIA NYELVTAN- FOLYAM HATVANBAN. A TIT Hatvan Városi Szervezete által meghirdetett alapfokú francia nyelvtanfolyam alakuló megbeszélésére február 12-én 17 órától kerül sor. Az ifjúsági házban ebben az időpontban még új jelentkezőket is várnak a szervezők. — ELHUNYT KARDOS LÁSZLÓ AKADÉMIKUS. A Magyar Tudományos Akadémia, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Nagyvilág című folyóirat szerkesztősége mély megrendüléssel tudatja, hogy Kardos László Kossuth-díjas akadémikus, nyugalmazott egyetemi tanár, a Nagyvilág szerkesztőbizottságának volt elnöke életének 89, évében, súlyos betegség után elhunyt. Temetéséről később intézkednek. — AZ ÉN JÁTÉKOS KLUBOM. Ezzel a címmel sportos ügyességi játékokat, vetélkedőket szerveznek február 4-én 15 órától az I— IV. osztályosok számára. Az általános iskolásokat erre a programra Egerben a Megyei Művelődési Központban várják. ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan Város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”. Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 11-831. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Társadalmi összefogás Horton Az elmúlt évben a községi tanács jelentős segítséget kapott a település üzemeitől, szervezeteitől, a gyöngyösi közúti igazgatóságtól, a néphadsereg egyik katonai alakulatától és a lakosságtól. A támogatás mértéke — társadalmi munkában — mintegy 3 millió forintot ér, tudtuk meg azon a falugyűlésen, amelyet Horton tartottak. A kilenc hozzászóló után Kassa László tanácselnök adott választ a kérdésekre. Egyebek mellett kérte a lakosság támogatását. hogy a szemétszállítás díját fegyelmezetten, a meghatározott időben fizessék be. Miint mondotta, a szemétszállítás átszervezésével szeretnék tílérnii, hogy a település még szebb, tisztább legyen, johban megfeleljen a környezetvédelmi igényeknek. Beszámolt arról is. hogy a József Attila út kiépítése pályázat alapján történik. Változások a Sánc-részben és a déli ipartelepen Jóváhagyták Eger városrészeinek rendezési tervét A VÁT1 elkészítette az egri Sánc városrész részletes rendezési tervprogramját. A tervezéskor kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a magántulajdonban lévő lakóházak felújítására kedvező lehetőségeket te- remtsenék. Az építési tilalmak feloldására úgy kell javaslatot tenni, hogy a történeti és régészeti emlékek megmentésének, felszínre hozásának ne legyen akadálya. Ennek érdekében a jelenlegi földszintes jellegű beépítési formát kell alkalmazni úgy, hogy az épületek nagysága ne változzon. A programot az érintett lakosság bevonásával dolgozták ki, s figyelembe vették a szakhatóságok véleményét is. A megyei tanács közlekedési osztálya így például szükségesnék tartja a megvalósítás ütemezését, valamiint a közműrekonstrukció pontosítását. A terűVezető állású egyházi személyek eskütétele Kedden délelőtt a megyei tanácson egyházi személyiségek — Csontos Barna általános elnök. Deli János és Valuch István kanonokok — Schmidt Rezső elnök előtt tettek esküt a Magyar Nép- köztársaság Alkotmányára. Az ünnepélyes eseményen jelen volt dr. Mészáros hajas, főegyházmegyei kormányzó és Danes Lajos egyházügyi titkár is. Téli károk a Mátrában Károkat okozott a szeszélyes téli lidőjárás a Mátra erdőségeiben. Derékban letört vagy kettéhasadt fák, letörött faágak, megtépett fakoronák jelzik a kegyetlen tél pusztításait. Az erdei károkat az erősen ingadozó hőmérséklet és a nagy tömegű hó idézte elő. A fák ágaira lerakodott hótakaró a nappali enyhülés hatására megolvadt, majd az újabb lehűlés következtében valóságos jégpáncéllá dermedt a fák ágain és törzsein. A fák rugalmassága emiatt csökkent, s így a viharos szélben könnyen letörtek. let felújítását pedig csak egy tanácsi segítséggel megvalósuló szennyvízhálózat kiépítését követően tartja lehetségesnek. A különböző vélemények egyeztetése után született az a határozati javaslat, miszerint figyelembe kell venni, hogy a Bástya utca szélesítésére csak az ezredfordulón kerül sor, így az építési tilalmat csak a feltétlenül szükséges esetben kell fenntartani. A terület átépítésével egy időben ki kell építeni a szennyvíz-gerincvezetéket. A Sánc városrész területén csak építészmérnöki képesítéssel rendelkező szakemberek tervezhetnek. Jóváhagyták az Eger déli iparterületére vonatkozó rendezési tervet is. A fejlesztés során megkülönböztetett figyelmet szentelnek a közlekedési szerkezet kialakítására, a közművesítés fejlesztésére. valamint a váFelrobbant egy nyolcéves Color star típusú tv- készülék Szilágyi Sándor debreceni laikos harmadik emeleti lakásában. A vasárnap délután történt robbanást követően a tűz átterjedt a lakásra, lángot fogott a tapéta, a függöny. A tűzoltók gyorsan a helyszínre érkeztek, az anyagi kár azonban így is meghaladja a negyvenezer forintot. A KISZ KB Kulturális Osztálya, a Magyar Rádió Szórakoztatózenei Osztálya, a Magyar Televízió MITIÖK Szerkesztősége, az MHV BRAVÓ Főszerkesztősége, az Országos Szórakoztatózenei Központ, az Országos Köz- művelődési Központ Zene- Táncosztálya és a hajdúszo- boszlói városi művelődési központ pop-rock dzsessz országos amatőr pályázatot hirdet. Pályázhat minden olyan zenekar, amelyik állandó hivatásos (ŐRI. Filharmónia) működési engedéllyel még nem rendelkezik. Pályázni lehet demonstrációs magnó- kazettán beküldött három számmal, illetve maximum 15 perces műsorral. melyből legalább kettő legyen saját szerzemény (dzsessz- pályázók esetében 1 saját, illetve magyar kompozíció). A legjobb 15—20 zenekar rosból kitelepítendő ipari üzemek igényének meghatározására. A változás elsősorban o Faiskola, a Sas utcát, a Kistályai utat és a 25-ös számú főutat érinti. A legnagyobb szerkezeti átalakulást a rendező-pályaudvar kialakítása és a vasúti személypályaudvar telepítése jelenti. A városból kitelepítendő szervezetek és üzemek részére csaknem 47 hektár terület áll rendelkezésre, főként az Egér-patak feltöltést igénylő árterületén. A határozati javaslat alapján a szakhatósági és a lakossági véleményeket figyelembe véve a véderdősávot a Sas út páros oldalán lévő telkeinek kertterületére tervezik. Az Öntöde Vállalat a jelenlegi helyén marad, míg a MÉH Vállalatot új helyre telepítik. Külön területet biztosítanak továbbá a gmk-nak és a kisszövetkezeteknek is. Az Állami Biztosító és a Videoton szakemberei már hétfőn megtartották a helyszíni szemlét. A kárfelmérést gyorsított eljárással intézi a biztosító, a tulajdonosnak előleget is adnak. A lakás gyors helyreállítási munkálataira a debreceni Trapéz Építőipari Kisszövetkezet vállalkozott; szakemberei már kedden munkába álltak. 1987. június 26—28-án országos döntőn vesz részt (Hajdúszoboszló, városi művelődési központ). A Magyar Rádió a döntőn helyszíni felvételt készít és a legjobbakat stúdiófelvételre hívja be. Az MTV MITIÖK Szerkesztősége szintén felvételt készít a döntőről, s a legjobb együtteseket bemutatja. A győztessel a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat kislemezt ad ki. A legjobb 8 zenekar részt vehet a salgó- bányai Rock-tábor munkájában (vezeti: Victor Máté). Az OSZK — igény esetén — segíti a szakmai felkészülést és a legjobbaknak menedzselési támogatást nyújt. Beküldési határidő: 1987. április 15. Cím: Országos Közművelődési Központ, Ze- ne-Táncosztály. Budapest, I.. Corvin tér 8. 20 -HÉT Komolyan és vidáman • Kedden folytatódtak a Népújság-hét rendezvényei a gyöngyösi Vak Bottyán Szak- középiskolában. Az egyik helyszínen az egri SZÜV tartott számítógépes bemutatót. a másikon a megye és a város vezetői közül válaszoltak néhányan a tanulókat. a pedagógusokat és a szülőket foglalkoztató kérdésekre. Ma egy komoly és egy vidám program ígérkezik: délután kettőtől dr. Farkas Márton, az orvostudományok doktora szülész-nőgyógyász megyei főorvos tart előadást, majd a tornateremben a tanárak, a diákok és a Népújság szerkesztőségének válogatottal mérik ösz- sze futballtudásukat. Közben higanymozgású break- táncosok szórakoztatják a nagyérdeműt. Előzőleg dr. Farkas Mártontól kértünk választ arról, hogy milyen kérdésekre számít, miről kíván beszélni. — Elsősorban arra kell kitérni — felelte —, hogy korábban érnek a fiúk és a lányok, s ellentmondásba kerül fizikai és szellemi fejlettségük. Különösen azért, mert egyre több hatás éri őket, ami a szexualitásra utal. A tömegkommunikációtól kezdve a diszkóig mind jelentősebb az inger. Erre nincs felkészülve sem a pedagógia, sem az orvos- tudomány. Gyógyszer sincs, amely szövődménymentesen megvédene a lányokat. A felelőtlenség következménye terhességmegszakítás lehet, amely meddőséggel járhat. Az előadásra délután kettőkor kerül sor a gyöngyösi Vak Bottyán János Szakközépiskolában. Érvényben: 1987. február 9-lg. Angol font 6 310,86 6 »13,60 Ausztrál dollár 2 140,89 3 016.61 Belga frank 114,03 121,99 Dán korona 623,17 661,11 Finn márka 942,62 1 000,9? Francia frank 707,68 731,16 Görög drachma a| 30,18 32,04 Holland forint 2 091,83 2 221,23 Japán yen (1000) 280,49 297,13 Jugoszláv dinár 7,60 1,06 Kanadai dollár 3 216,18 3 415,12 Kuvaiti dinár 13 170,35 16 427,27 Norvég korona 612,51 6S0.3S NSZK márka 2 360,30 2 306,30 Olasz lira (1000) 33,16 35,22 Osztrák schilling 335,32 336,06 Portugál escudo 30,36 32,24 Spanyol peseta 33,28 35,34 Svájci frank 2 800,50 2 973,72 Svéd korona 659,08 699,14 USA-dOllár 4 294,57 4 560,21 ECU (Közös Piac) 4 862,51 5 163,29 a) vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 500-as. Felrobbant a tévé Poppályázat NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705. -