Népújság, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-27 / 49. szám

Dleflujmq 1987. február 27., péntek Hetven éve született Devecseri Gábor (1917—1971) Kossuth-díjas költő és műfordító. klasszika­filológus. tanár. A budapesti tudományegyetemen görög—la­tin szakos tanári oklevelet szer­zett. Előbb magántisztviselőként dolgozott. majd a Baumgarten könyvtár könyvtárosa volt. Első verseskötete — Karinthy Gábor­ral közösen — 15 éves korában jelent meg. első önálló kötete pedig (A mulatságos tenger) 19 éves korában. Költeményeit a Nyugat és a Szép Szó közöl­te. 1938-ban adta ki az Officina kétnyelvű klasszikusai sorozaté, ban Kerényi Károly bevezetésé­vel. Devecseri fordításában Ca­tullus összes költeményeit, s ez­zel egyszerre műfordítóink él­vonalába emelkedett; egymás­után jelentek meg Plautus-, Pla­tón-. Hérodotosz- stb. fordításai. A felszabadulás után előbb ta­nársegéd a budapesti egyetemen, majd a néphadsereg tiszti aka­démiáján őrnagyi rangban iro­dalmat tanított; később a Ma­gyar írók Szövetségének főtit­kára lett. Munkásságának leg­jelentősebb eredménye Homé­rosz Odüsszeiájának (1947) és Iliászának (1952) magyarra köl­tése. Mindkettő számos kiadás­ban jelent meg — később ki­egészítve a homéroszi költemé­nyekkel — javított formában. Homérosz-fordításáért jutalmaz­ták Kossuth-díjjal. Kiváló te­hetségű költő, műfordító és pró­zaíró volt. A Nap kél: 6.30 órakor, nyugszik: 17.24 órakor. A Hold kél: 6.34 órakor, nyugszik: 16.41 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ÁKOS nevű kedves olvasóinkat! A név török—ősmagyar eredetű és jelentése: ..fehér sólyom’*. | : [időjárás Várható időjárás ma estig: Időnként kissé megnövekszik a felhőzet, csapadék azonban to­vábbra sem várható. Hajnalban átmenetileg pára valószínű. A szél többnyire mérsékelt ma­rad. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 1 és 5 fok között várható. Logika A tanár megkérdi a kis Jacques-tól: — Mi történt 1483'ban? — Megszületett Luther. — És 1487-ben? — Négyéves lett! — JÖVÖNK A TÉT. A KISZ Központi Bizottsága korábban kiadott felhívása nyomán úgynevezett dolgozói napot szervezett az ország KISZ-szervezeteinek már­cius 2-ára. Az akció során a mozgalomban részt vevő fia­talok megvitatják főbb ten­nivalóikat a gazdaság to- vábblendítésében, s egyúttal feldolgozzák a napjainkkal kapcsolatos főbb társadalmi kérdéseket is. — TANFOLYAM FELNŐT­TEKNEK. A Tudományos Is­meretterjesztő Társulat Hat­van Városi Szervezete an­gol nyelvtanfolyamot hirdet kezdőknek. A felnőtteknek szóló oktatás első megbeszé­lésére március 5-én, a Hatvani Ifjúsági Házban, es­te 6 órakor kerül sor. Ér­deklődőket továbbra is vár­nak. — KLUBGYŰLÉS. Megtar­totta beszámoló értekezle­tét a pétervásári Mezőgaz­dasági Szakmunkásképző Iskola MHSZ-klubja. ahol a tagok az elmúlt öt év ta­pasztalatait vitatták meg. A klub kollektíváját az MHSZ Kiváló Munkáért Érem ezüst fokozatával tüntették ki, míg Majsányi László igazgatónak a megyei titkár MHSZ-jelvényekkel ékesí­tett dísztőrt adományozott. — A iHAJTÖMÜ: FÖLD­GÁZ. Néhány napja földgáz­zal hajtott lautóbuszok, te­hergépkocsik és taxik . köz­lekednek Debrecen utcáin. Az Ipari és a Közlekedési Minisztérium országos kí­sérlet folytatására jelölte ki a Hajdú Volán Vállalatot. A szakemberek azt vizsgál­ják, melyek » lehetőségei hazánkban a földgázzal haj­tott jármüvek gazdaságos üzemeltetésének. Erre a pró­bára összesen 21 énillió fo­rintot fordít az említett két tárca. — ÜJ REND az építési en­gedélyeknél. Megjelent az építésügyi és városfejleszté­si miniszter új rendelete az építési és használatbavételi engedélyezési eljárásról. Ez­zel a tárca több. korábbi rendeletét korszerűsítette és foglalta össze jól átte­kinthető, egységes szerkezetű jogszabályba. — NAGYSZÜLŐKNEK. A szakszervezeti székházban működő nyugdíjasok klub­jában március 2-án, hétfőn, délután 5 órától, úr. Lacha- ta István főiskolai docens tart ,előadást. A mostani té­ma címe: Nagyszülők és unokák, az unokák nevelése. — ELMARAD A február 28-ára meghirdetett Tavasz —nyár divatbemutató, me­lyet ,a egri Gárdonyi Géza Színházban rendezett volna a Magyar Divatintézet és az Intercontinental, technikai okokból elmarad. Jegyek a váltás helyén visszaváltha­tók március 6-ig. — KONCERT GYÖNGYÖ­SÖN. Március 8-án, a gyön­gyösi Mátra Művelődési Köz­pontban két alkalommal is közönség elé lép a népszerű Első Emelet zenekar. Az elő­adások este fél 6 és 8 óra­kor kezdődnek. Jegyek elő­vételben az intézmény pénz­tárában kaphatók. ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Te­lefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”. Hatvan, Kossuth tér .18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 11-831. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Óvodai felvételek Egerben TőtrnöU már vtm A tavasz hírnökeinek tartják a hóvirágokat: egy-két \meleg nap ' is elég. hogy a hó (alól ki­dugják fejecskéiket. Fel­német mellett ezek sze­rint tegnap megérkezett a tavasz ... (Fotó: Fekete László) KOMPOLTI EREDMÉNYEK Növények és hozamok Több mint három évtize­de foglalkoznak Kompolton, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Kutató Intézetének munkatársai a főbb szántó­földi növények és azok ter­méshozamainak kapcsolatá­val. Különböző mütrágyázá- si kísérleteket folytatnak és vizsgálják a talajok minő­ségi változásait is. Ezek eredményeit összegezték csütörtökön délelőtt az inté­zetben, a témakör hazai ku­tatói. továbbá a kompolti- akkal együttműködő part­nergazdaságok képviselői. Megvitatták a műtrágyázás hatásait, különös tekintettel a kálium időszakos kijutta­tásainak lehetőségeit a ta­lajtípusokra. Az Egri Városi Tanács Mű­velődési Osztálya tájékoztat­ja a szülőket, hogy azokat a gyerekeket, akik 1987. au­gusztus 31-ig betöltik har­madik életévüket, március 1—15-e között a.z óvodákban az alábbi időpontokban le­het beíratni: március 2—6- ig, délután 14—18 óráig. A közelgő nemzetközi nő­nap alkalmából kedves gesz­tusként a Mészöv kezdemé­nyezésére a fogyasztási, ta­karék- és lakásszövet keze­tekből, valamint a Heves Megyei Zöldért Vállalattól 45 női dolgozó részesül ju­talomutazásban. A COOP- TOURIST — a Magyar Szö­vetkezetek Heves megyei utazási irodájának — szer­vezésében március 6—10. között öt napon át Romániá­Ez évben is rendszeres kiállításokkal várja a láto­gatóit a Gyöngyösi Galéria. Jelenleg a megye amatőr képzőművészeinek munkái tekinthetők meg. Ezt köve­tően Határ János festőmű­vész, majd Koszta Rozália Munkácsy-díjas művész al­kotásai tekinthetők meg. Lehetőség nyílik helyi al­kotónak is a bemutatkozás­ezen belül, hétfőn és szer­dáin 14 órától 18.30 óráig, március 9—13-ig, délelőtt 8-tól 12 óráig. A felvételek­ről az óvoda értesíti a szü­lőket. Kérik, hogy a beirat­kozáskor a szülők a sze­mélyigazolványukat vigyék magukkal. ba látogatnak. A Déva— Brassó—Gyulafehérvár út­vonalon • ismerkednek meg az erdélyi táj nevezetessé­geivel. Az utazási iroda egyéb­ként a budapesti tavaszi fesztiválra is szervez prog­ramokat. Az érdeklődőket a csütörtöki napokon nyújtott nyitva tartással is várják, ekkor ugyanis reggel 9-től. este fél 8-ig az utazni kí­vánók rendelkezésére állnak ra. Az év folyamán Délászt Elena festményeivel ismer­kedhetnek meg a gyöngyö­siek. A tervekben szerepel még iparművészeti és tűz­zománc-kiállítás, valamint Vezényi Elemér emlékkiál­lítása, s Pápai Lívia gobelin alkotásai. Az évadot a len­gyel plakátművészet leg- jcbbjaitoól rendezett tárlat zárja le. Szombati számunkban olvashatják (Középpontban a lignit A Gagarin Hőerőmű termelésének alapja a lignit. Nemcsak a Thorez { Bányaüzem,, hanem a ■ bükkábrányi külfejtés is ‘ ezt szolgálja. Igen ám. de jelenleg vita van ar- ! ról, ki állja a szállítási költségeket. Többek kö­zött e kérdésre is próbál I választ adni G. Molnár Ferenc riportja holnapi számunk 3. oldalán. A természet barátai Szentdomonkoson él egy művészetkedvelö há­zaspár. A télen több hó­napon át a főváros egyik múzeumában mutatták be Barátunk a természet címmel közös tárlatukat. Velük beszélgetett Gyó­nj Gyula. Az írás a 4. oldalon olvasható. Hátrányban a „játsrma végén” A megyeszékhelyen élő ; idős emberek helyzetéről, l illetve az idősgondozás * időszerű kérdéseiről, az i ezzel kapcsolatos váltó- I zásokról készített ripor- | tot Barta Katalin. Írásá­ban megszólalnak a vá­rosi tanács illetékes kép­viselői, s maguk az érin­tettek: a házi gondozot­tak, a nyugdíjas garzon- ház lakói, az idősklubok rendszeres látogatói is. A cikket Tóth Gizella fel­vételei illusztrálják, s az olvasók az 5. oldalon ta­lálhatják meg. SIMONYI IMRE, BÉNYEI JÓZSEF, KOPPÁNY ZSOLT KÖLTEMÉNYEI — MAKAY MARGIT ÉLETREGÉNYE — palyadijas újságírók munkai — gárdonyi Géza SZINONIMA-SZÖTARA — REMENYIK ZSIGMOND NAP- LÖJEGYZETEI — BODROGI SZÍNHAZA — INTERJÚ GA- ZSO FERENC MŰVELŐDÉSI MINISZTERHELYETTESSEL — problémavAzlat az oktatási törvény vég­rehajtásának MEGYEI PROGRAMJÁHOZ — NYELV - TANTANITASUNK helyzete — a setét-VILLA LAKÓJA VOLT — RUZICSKAY GYÖRGY EGRI SZEREPLÉSÉRŐL Megjelent a Hevesi Szemle ez évi első száma Nőnapi ajándék: külföldi út aranygyöngyös lett. Talán ez mégis azt jelzi, hogy ér­demes a megyében támo­gatni a néptáncmozgalmat. Zsóka vidám, nevetős. Még az sem keseríti el. hogy most viszonylag kevesebbet szabadulhat el otthonról, hi­szen kisebbik fiával van ott- - hon gyesen. — Ellenkezőleg, mióta van videónk, az országos és te­rületi központtól minden szakmai filmet meg tudunk szerezni. így itthon is tu­dok készülni a férjemmel. Kovács Ernővel együtt, aki természetesen szintén tán­cos. S a mostani versenyen is ő volt a partnerem. A két kötelező szám mellett, egy cigánytánccal arattunk sikert. Ez nagy kockázat is volt, de „bejött”! — Tervei? — Nincs megállás, fesz­tiválok. fellépések, s a ta­nítás . .. Most is rengeteg az elképzelésünk. A Ho> Si Minh Tanárképző Főiskolán van most egy csoportom. Szeretném, ha ennek a mű­vészeti ágnak sok követője lenne. Amolyan szakmai bá­zisra gondolunk . . . (jámbor) számára oktatta az alapo­kat, no meg a tánc, népmű­vészet megszállott szeretetét. ami nélkül — ahogy az ő példája "is bizonyítja — ezt ma már nem lehet csinálni. Az elért eredmények csak megerősítik ezt a hitet, s időről időre erőt adnak a továbblépéshez. Ez a mostani, a szakmá­ban az egyik legnagyobb el­ismerés is ilyen Az Örökös Aranygyöngyös cím azt il­leti meg, aki a kétévente rendezett békéscsabai or­szágos fesztiválon három alkalommal is bizonyít. Idén. a januári versenyen a Két­szeres Aranygyöngyös cím mellé így kapta meg az „örökös" jelzőt. — Azért azt is írd bele. hogy nem én voltam a me­gyéből az egyedüli díjazott — figyelmeztet. — A gyön­gyösi Rozsnyó Krisztina is Aki járatos Eger kulturá­lis, művészeti életében, az minden bizonnyal ismeri Németh Erzsébetet. hiszen jó tíz esztendeje, mióta a népi tánc szerelmese, szám­talan fellépéssel táncosként és énekesként bizonyította tudását, sőt, az utóbbi évek­ben tanítványai miatt sem szégyenkezhetett. Több gye­rek- és középiskolás csoport NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705. Wti»láncos (Fotó: Tóth Gizella)

Next

/
Thumbnails
Contents