Népújság, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-26 / 48. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1987. február 26., csütörtök Változások ürügyén Kiváló eredmények a megyei moziüzemi vállalatnál Az új eklektika francia mesterei Kiállítás a Műcsarnokban Claude Viallat: Katonai sátorvászon. 1979. Gerard Titus­Carmel: Kompozíció az x körül (festmény, 1986) A filmszakma irányítói — a Művelődési Minisztérium Filmfőigazgatósága — az új évtől, immár nem kísérleti jelleggel reformot vezettek be. Ez ériinti a gyártást és a forgalmazást egyaránt. Számunkra az utóbbi az ér­dekesebb, ezért a változá­sokról Pók Lajost, a Heves Megyei Moziüzemi Vállalat igazgatóját kérdeztük. — Azt már tudjuk, hogy alapvető változások történ­tek a régi rendszerhez ké­pest. Ha a lényegét elmon­daná nekünk.. . — Először is megváltoztak a mozik eddigi besorolásai, — mondta az igazgató. — Létrehoztak úgynevezett ki­emelt premiermozikat. Ilyen a megyében az Egri Vörös Csillag, a Gyöngyösi Puskin és a Hatvani Vörös Csillag. Nyereségcentrikusnak kel­lett lenniük ezeknek a film­színházaknak. Magyarul: pénzt kell. hogy hozzanak, akár azon az áron is, hogy nem úgynevezett „értékfil­meket" vetítünk. Nehéz dolog. És kétolda­lú. Egyrészt manapság az emberek legtöbbje 12—14 órái dolgozik, és sajnos nem ül be olyan filmekre, ame­lyek mély társadalmi prob­lémát boncolgatnak, drámai helyzeteket fogalmaznak meg, esetleg tragikusak. Másrészt viszont nem en­gedhetünk kulturális igé­nyeinkből, „nem adhatjuk alább", hiszen az igazi mű­vészet feltölti az embert, erőt ad neki, s nélküle ta­lán élni sem lehet. Erről is beszélgettünk Pók Lajossal, aki egyetértett vé­leményemmel. Ám hozzá­fűzte: — A filmek kategória- rendszere megszűnt. Helyet­te két csoportot határozott meg a filmfőigazgatóság. Az egyik a „támogatott”, a má­sik a „járulékoltatott”. Tu­dom. ez elég csúnya szó. de így határozták meg. Ha a saját szavaimmal fejezhet­ném ki. azt mondanám, hogy az utóbbiak azok a filmek, amelyek giccsadóval terhel­tek. Ezek az úgynevezett kommersz alkotások hozzák igazán a pénzt. Megtudtuk azt is. hogy a kiemelt — támogatott — alkotások elsősorban az ér­tékhordozók. Ezért a film­szakma vezetése anyagilag is ösztönzi a mozikat ezek bemutatására. — Az sem közömbös, hogy a központi alapból minden magyar film vetíté­sét segíti a filmfőigazgató­ság, — folytatta az igazgató. — Még b dolgozók is jutal­mat kapnak érte. A mi vál­lalatunk segítheti ezt ked­vezményes bérletekkel, úgy­nevezett teltházakciókkal, ami azt jelenti, hogy üze­mektől, vállalatoktól olcsóbb áron jöhetnek el a dolgo­zók egy-egy előadás meg­tekintésére. — Úgy tudom, más mó­don is ösztönzik a mozikat arra. hogy minél nyeresége­sebbek legyenek . . . — Valóban, a bevétel után bizonyos százalékot kapnak az alkalmazottak. Ami vi­szont nagyon is érzékenyen érint minket: a reform egyik intézkedése szerint csökken­tették az állami hozzájáru­lást. Megyénkben például három és fél millió forint­tal kevesebbet kapunk. Ez vállalatunk számára jelen­tős érvágás. Igen érdekesen alakul a művészi értéket jelentő mű­vek forgalmazása is. A mo­zielőadások 20 százalékában magyar filmet kell vetíteni a vállalatnak. Vagyis az évi 26 ezer előadás 20 százalé­kának hazai termésnek kell lennie. Az előbb említett járulékoltatott filmek brut­tó bevételének ugyanennyi százalékát viszont a szak­ma kulturális alapjába kell befizetni. Pók Lajos szerint ez Heves megyében évente 4,5 millió forintot jelent. — Nehéz, nagyon nehéz megkeresni a költségcsök­kentő tényezőket. Hiszen a mozlik fenntartása évről év­re többe kerül. Milyen ta­nácsokat adtak? Például a falusi mozikat „társadalma­sítani" kell. Azaz. átadni a tanácsnak vagy a KISZ-nek. Itt megint csak problémá­ba ütközünk. Máshol is egy­re kevesebb a pénz. Az sem lehet viszont, hogy egv te­lepülés mozgókép nélkül ma­radjon. Az eddigi tapaszta­lataink szerint nem nagyon kapkodnak azért, hogy vál­lalják az üzemeltetést. — A Heves Megyei Mozi- üzemi Vállalatnak országo­san is kiemelkedőek az ed­digi eredményei. Nemhiá­ba kapták meg több ízben is a Kiváló Vállalat címet. Minden remény megvan hát rá. hogy megbirkózzanak az elkövetkezendő nehézségek­kel. — Természetesen tovább­ra sem mondunk le eddigi jól bevált gyakorlatunkról. Ezután is megrendezzük a filmheteket, a filmklubokat, és nem mondunk le a vetí­tőszolgálatunkról sem. Jól tudjuk, hogy a video nem pótolja a mozit. Mégis meg kell említenem az Egri Vö- íös Csillagban működő új videomozinkat, amely nagy képernyőre vetíti ki a moz­góképet. Ügy tűnik, nagyon sikeres. Szólnunk kell azon­ban arról is. hogy filmfő­igazgatóságunk helyáreme­lést vezetett be. Vállalatunk február 5-től emelt, össze­sen 20—21 százalékkal. Ha nem csökken a látogatók száma, akkor ez 1 millió 800 ezer forint pluszbevételt je­lent. Mi a 6 forinttól 50 fo­rintig terjedő összeget ál­lapítottuk meg. — A reform nem okoz-e bizonytalanságot? — A vállalatunk vezetősé­ge optimista. Heves megyé­ben nagyon szeretik a fil­met. és az elmúlt években sem volt gondunk azzal, hogy esetleg nem látogattak . elegen egy-egy alkotást Azon kívül személyes meg­győződésem, hogy a film nem pótolható semmivel, és to­vábbra is vonzó, hódító lesz a közönség számára. A csikorgó hideg sem ri­asztotta el a nálunk szo­katlanul nagyszámban meg­jelent közönséget a modern francia festészet két elis­mert mesterének, Claude Viallatnak és Gérard Titus- Carmelnek, a Műcsarnokban nyílt kiállításának megnyi­tójáról. Azt hiszem, a francia képzőművészet beideqződött varázsa tette ezt, mely év­tizedeken át az európai mű­vészet vezető ereje volt. Pozícióiból az utolsó évtize­dekben sokat vesztett ugyan, de a francia lelemény és mesterségbeli tudás a jelen kiállítás tanúsága szerint is izgalmas élményt és meg­szívlelendő mondanivalót rejteget számunkra. Mindkét művész a francia derékhad képviselője. Clau­de Viallat 1936-ban, Gérard Titus-Carmel pedig 1942-ben született. Bár művészetük nálunk alig ismert a nagy- közönség előtt, 'új festésze­tünk művelői nemcsak is­merik törekvéseiket, hanem nemzetközi sikereik révén saját műveikben is haszno­sították vívmányaikat, hi­szen Titus-Carmel 1976-ban a Krakkói Grafikai Bienná- lé nagydíját nyerte el, 1984- ben pedig a Velencei Bien- nálén képviselte hazáját. Mindkét művész meg­egyezik abban, hogy a hat­vanas évek nagy forrongá­saiban hátat fordítottak a Párizsi Iskola elerőtlenedett figuralitásának és a nonfi­guratív absztrakciónak is. Lázasan keresték a meg- újvlás forrásait, hogy szét­törhessék o megszokottsá- gok béklyóit. Viallat 1970- ben csatlakozott az Alapok (Felületek) nevet viselő fes­tőtársasághoz, melynek prog­ramját is megszerkesztette. Szándékukban volt: „figye­lembe venni a reális teret, felvenni a harcot a rene­szánsz mcnocentrikus szem­léletével, tipológiaként ér­telmezni a festészetet, meg­fosztani a képi ábrázolást kiváltságos helyzetétől." Viallat számára a fest­mény nem egyéb, mint a képet értelmező gesztus áb­rázolása. 1964-től a nizzai Iparművészeti Főiskola ta­nára. 1966-ban kezd az absztrakt formákkal mód­szeresen foglalkozni, először állít ki keret nélkül vász­nakat. melyeket ma is fest. 1973-tól különféle művésze­ti főiskolák tanára; hatá­sa tehát jelentős növendé­kein keresztül is. Érett munkáival tulajdonképpen Matisse törekvéseit folytat­ja mai eszközök és techni­kák segítségével. Nagy, de­koratív ábrázolásokat készít a motívumok ritmikus is­métlődésével, különböző színállásokban, sajátos tech­nikai fogásokkal, melyek egyrészt az absztrakt gesz­tusfestészet szótárából, más­Gerard Titus-Carmel: Nikkó sisakja (rajz, 1983) részt a textilfestők műhely- gyakorlatából ismerősek. (Például a fonalak, szövési technikák, különböző dúcok és festékek használata és keverése.) Alapnak régi tex­tíliákat alkalmaz, bársony­fotelek, napernyők, sátor­ponyvák ki fakult és elszí­nezett borítását. Szimbolikus jeleknek is felfogható, azonos mintákkal festett, színben összehangolt vásznai az új dekcrativitás hirdetői. Titus-Carmel műveit az absztrakt-figuratív. a racio- nális-rpisztikus, racionális- materiális festői felfogás öt­letesen kiaknázott ellenté­teire építi fel. Bravúrosan rajzol. Korai mágikus-realis­ta szemléletmódja nálunk is követőkre talált Károlyi Zsigmond, Erdély MiMós és mások munkáin. Képei­nek van egy nosztalgikus- romantikus . felhangja, pél­dául a nagy sikert aratott, japán gyermeksisakot áb­rázoló sorozaton, melyen a tárgy csak ürügy az elide­genedés ábrázolására. A si­sakot a múlt századi realis­ták bravúros módján pon­tosan lerajzolja, de más fé­nyekkel és színharmóniák­kal az évszakok hordozó­jává teszi a tárgyat, szim­bólummá alakítva. Techni­kája bravúros, a gesztusfas- tészet minden fogását meg­hökkentő hatással alkal­mazza, például úgy, hogy az aprólékosan megfestett sisak alján a festéken várat­lanul patakokban csorgatja le, a műnek bizonyos befe- jezetlenséget sugallva. Ilyen trükk az is, hogy a műre három oldalon keretet fest, az alsó részt viszont nyitva hagyja. A színfelrakás mes­teri modulációi jellemzik nagyméretű absztrakt soro­zatait is. mint a szimbolikus Éjszakákat. melyeken kita­lált alakzatok jelképezik a Holdat, körülötte kerengő szögfejek a csillagokat. A sorozat más képén könbeírt tengelyre fűzött négyszögek jelképezik a Holdat, nagy fénypászták bontakoznak ki a sejtelmes feketék és sö­tétkék árnyalatai közül Festményei vonzó, sajátos képi világot alkotnak, me­lyekben a modellül szolgáló tárgyak szinte eltűnnek a szabadon örvénylő festői ké­pi asszociációk mögött. Mikes Márta IZAKÓ GÁBOR: 14 hétfájdaltmh nagymama II/2. Szíve ugyanabban a méla ritmusban dobogott tovább Lenyúlt a gyomrához, majd a májához, epéjéhez. Egyik sem górcsőit. Mintha nem is lettek volna. Megtapogatta a halántékát. Kicsi, égő puklii, csöpp zúzódás. Vér sehol. Az erek se lüktettek, hogy jó, kiadós migrént ígérjenek. A három megégett ujj fájt, amennyire kellett. Éppen úgy. Karjában a hasító saj­gás távozni készülő zsibba­dássá oszlott. Fölült, megfújta az ujja­it, aztán csalódottan vissza­dőlt a szőnyegre. Cserben­hagyták. A saját szervei, amelyekkel annyit, s oly sok gonddal törődött. Hiába hív­ná a mentőt, a körzeti or­vost. Bejódoznák a halánté­kát. Irix-szel befújnák az uj­ját és itthagynák. „Hívja inkább a villanyszerelőt, mamuska!" Persze... elrek- kentette ötletét, nem. ő be­tegséget nem játszott meg soha! Bezzeg György, igen ő krétát evett, havat, jeget dugott a cipőjébe, hogy lóg­hasson az iskolából és be­főttet zabálhasson. Az emléktől gondolkodnia kellett. Üjra fölült. Mégis? Nem igaz! Ő nem! A kicsi ötlet a küszöb előtt pima­szul fészkelődött. Képtelen­ség! Szívverése fölgyorsult, savai szétpezsdültek a gyom­rában, epéje tájékán for­róság ömlött el. Se most, se máskor! Aljasság és rossz- indulat. Könnyű egy sze­gény, beteg öregasszonyt rá­galmazni. akit senki se szeret, magányos, nincsen védelmezője. Attól még a nyomorúságát is el lehet porolni! Rá lehet fogni, hogy hipochonder! Hanem a szemtelen ötletecske .ép­penséggel belül gyalázatos- kodott. Mert az nem számít, hogy György elől leette 21- ben a szaloncukrot a fáról, az ezüstpapírokat szépen visszaigazította, és amikor kiderült a csíny, elájult, oly tökéletesen, hogy feje kop­pant a padlón, mégse reb­bent a szeme. Szédült, kesernyés savat öklendett föl, a torkába. Föl kellett volna állnia, és kinyitni az ablakot. A ru­háskosárba hiába kapasz­kodott, földűlt. Elmászott a fotelig, ott végre sikerült. Az ablak nem akart en­gedni. Zsolti nem zsírozta be a závárt. Hiába szólt neki háromszor is. hogy zsírozza be, mintha a fal­nak beszélt volna. Zsolti. Végre engedett az ablak­zár. Hideg olajbűz csapta meg. Az iskola előtt a hús- szállító sofőr bekapcsolva hagyta a motort. Zsolti gcnosz gyerek. De nem gonoszabb a többinél. Az őszi levegő lehűtötte homlokán az izzadtságot. Zsoltinak egy szót sem fog szólni, ha megjön. A vasa­lót pedig máris átviszi Po- tyozsi Vilmoshoz. Nyoma se maradjon a dolognak. (Vége) B. I. Gerard Titus-Carmel: Fekete éjszaka (festmény. 1984.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents