Népújság, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-21 / 44. szám

Ahogy átszáll... A népművészet: normák, kötelező érvényű szokásrendszerek örök átöröklése, is. ßs művészet is: az elődök eredményei müvészegyéniségeken átszürődve születnek újjá, él­nek tovább. A fazekasság egyik európai központjában, Karcagon id. Szabó Mihály mesterségbeli tudását fia a hódoltságkori motivumkincs évtizedes tanulmányozásával, feldolgozásával párosítva valami egészen újat, példamutatót hoz létre? a népművészet mestere cím megérdemelt, és napi küszködéssel késztet... (Fotó: Kőhidi Imre) hClx dcuW'1 » Uki WX&títK a 1 regszik a tél. jeges nótáit alig veszi jaj, már valaki komolyan, erőlködése olyan, mint a vénember dalolása, dúdolás már inkább, mint nóta. Február fagyos csizmái még kopognak a hegyeken, de a mélyebb völgyekben már megpuhítja a déh szél az avart. Így tél utolján van valami a levegőben, ami még nem tavasz, de már nem is iga­zán tél. Lehet, hogy a szelek szárnyán ér­kezik ez az új érzés, a dermedt álmából ébredező föld kimondhatatlan sóhajtása. A som-, a mogyoróbokrok ágai legényesen kihúzzák magukat, hiszen az ébredő rü­gyek már csiklandozzák gémberedett tes­tüket. — Nyújtózni kezd az erdő. Kesernyés füst úszik a levegőben, átjár­ja az emberek ruháját, bőrét, fojtogatja még a torkot is. A szél fel-felkapja a pö­fékelő szénégető boksák leheletét, aztán, mintha pipafüst lenne, megkavarja, magas­ba emeli, majd újra a földhöz szorítja — Köhögje csak ki magát! Stuller Lajos, meg a két fia eleven ör­dögöknek tűnnek még a csupafehér világban, szénporos, fekete testükből, csak szemeik fehérje villan elő. — Álljon a másik oldalra, onnan jobban elcsapja az ájer a füstöt! Előttünk fél futballpályányi térség a Bükk tetején, közepében füstölnek a bok­sák. a „milék", ahogyan ők nevezik. Az első boksa most készül — százhúsz má­zsás —. a szomszédja, amelyik vígan pi­pálja a kesernyés, fojtó füstöt, most ég, a harmadik már kiégett, hűlnie kell. A ne­gyedik testvért most bontják. — Ez a faszénégetés körforgása. Sorra jönnek egymás után, mint az évszakok. A boksák körül az erdőben a fák kor­hadt gallyakat dobnak le magukról, a cser- készutak itt-ott már kezdenek felszáradni és a déli verőkön — az avar alatt —. ta­vaszról álmodik a hóvirág. A fához kö­tött kutya megunja a csendet, friss szi­matot kap valahonnan és tépni kezdi a láncát. Takarodj. Jumurdzsák! — parancsolja ^vissza a kutyát a szénégető és megpillant­ja a feleségét, amint bekanyarodik a Wart­burggal a boksák felé. — Vendégünk is van? — csodálkozik az asszony és patyolat kendőjéből egy nagy tál fánkot bont ki a kunyhó deszkaasztalán — Farsangi fánk! — tömi kétpofára a legkisebb fiú a még majdnem meleg fi­nomságot, de az anyja dorgáló tekinteté­re elém tolja a tálat. — Vegyen maga is! Stullerék kezet mosnak, aztán körülül­jük a kunyhó melegében az asztalt. A dob­kályha veres, mint a főtt rák, parazsának hevét még egy méterről sem lehet elviselni. — Ilyen a mi életünk Dolgozunk éjjel, nappal. Égetjük a szenet, szívjuk a füstöt, termeljük a gazdaságnak a valutát, ma­gunknak a forintot.. . Sok fánkot megettem már életemben, de ilyen finomhoz a farsangi barangolásaim során — még nem volt szerencsém. — Örülök, hogy jólesik! — Hogyan készül a fánk? Nevet az asszony, kivesz egyet a tálból mintának, ujjával széthúzza, mutatja: — Legfontosabb a tészta habosra Verése, a kidolgozása, amelybe bizony beleizzad a menyecske! Anyám azt tartotta, hogy ame­lyik asszonynak a fánk verésében nem vi- zesedik át a fején a kendő, annak sosem lesz S2Íép, szalagos a süteménye. A jól si­került fánk lehelefikönnyű, a tésztája habos, nem szalonnás, nem rágós, omlik az ember szájában, kínálja magát. Pattog a tuskó' a kályhában, a kunyhó deszkatetejéből árad a fenyőillat, kapós a frissen sütött fánk. Stuller a jóllakott ember nyugodt méltó­ságával dől oldalra a priccsen. Elmondja, hogy tavalyelőtt szénégető tanfolyamra vit­ték. ahol ilyen-olyan szakemberek tartottak előadásokat, filmeket vetítettek. Járt szén­égető nagyüzemekben, de ennek az apáról fiúra szálló ősi mesterségnek, sehol sem ta- ■ látta párját — Ez mit sem változott az évszázadok so­rán. Faszenet előállítanak modern üzem­ben könnyebben, de ilyen magas kalóriájú tűzrevalót csak ősi módon a boksában le­het égetni. Pipál a boksa, a gyertyán és a bükk kesernyés füstjét az arcunkba csapja a lan­gyos szél. — Megfordult az ájer! — szól az apjának az idősebb legény. Sürgés-forgás támad. Stuller munka köz­ben magyarázza, hogv ha most nem ven­nék észre idejében a szélfordulást, és nem tömnék el a Lyukakat, nem fúrnának új szelelőket a túloldalon, akkor a levegő láng­ra lobbantaná az egész kemencét. — Elégne százhúsz mázsa szén! — Kormányozni kell a szelet, mint a vi­torlást, — erősíti a fiú. és csodálkozik a tá­jékozatlanságomon. — Sem éjjelük, sem nappaluk! — saj­nálkozik az asszony. A széljárás éjszaka is megfordulhat. A most épülő boksa körül járkálok, hall­gatom a szakszerű magyarázatot: — Kilencméteres körbe fér bele a boksa. A közepén, szinte talpon állnak a hasábok, ahonnan azután kürtő vezet ki a kör szélé­re. amelyből egv hosszú kanócos rúd előré- nyúlik a földön. —Ez a Hlavenka! Amikor elkészül a boksa, ezzel gyújtunk be. A lángot ez ve­zeti a kemence belsejébe. — Ég a mile! — fojtott torokhangon kö- hécsel a papa, akit csak „főnöknek" neveznek a fiúk. Később elmeséli, hogy tízcentis föld bo­rítja a fahasábokat, ez zárja el tőlük a lángra lobbantó levegőt, a széljárásnak meg­felelő lyukak pedig tulajdonképpen az iz­zást szabályozzák — Mikor szedik szét a boksát? — Két ember négy napig rak be egy ilyen kemencét, amely aztán parázslik két teljes hétig, kiégés után hűlnie kell a har­madik héten. Ezután bontjuk, csomagoljuk kívánság szerint nyugati, keleti exportra Az NSZK ötkilós zsákjaiba kerül a Grill szén. — „Gril Hole kohle" — betűzöm a mű­anyag zacskó sárgán foszforeszkáló olda­lán. Változik a széljárás, megint fuldoklunk a torokcsípő füstben, igyekszem szél möge •kerülni és onnan bámulom a látnivalót. Az emberek tömik a lyukakat, újabbakat fúr­nak a túloldalon, hadd luftoljon a boksa. — Haptákolunk a szélnek! — magyaráz­za szakszerűen a leckét a főnök, miközben kormos tenyerével és kabátujjával végigtör- li izzadó homlokát. — Verejtékkel jár ez is, mint a fánkve- rés! — nevettetem az asszonyt, aki búcsút int és indítja a kocsit. A faszénégetés az erdőgazdaságoknak hajdan csak amolyan melléktevékenysége volt, manapság egyik fontos devizaforrása, hiszen kelendő a jó minőségű áru. a boksá­ban égetett magyar faszén. A kaliba elején lecsüngő jégcsapok még a telet bizonyítják még akkor is, ha már a tavasz itt bújkál valahol a csendes, mély völgyekben, a napos hegyoldalakon. Hiába! A természet ébredése lassú és lágy. mint a simogató anyai kéz. A világ csak fokozato­san, lassan melegszik fel, mert a fák. a föld magukban hordják még a téli derme­dést. — Az életnek sora van! A tavasz első hangja még nem kiáltás, csak halk sóhaj, amely azért mégis eljut oda, ahová kívánkozik. A boksák körül a mókusok víg táncot járnak, a harkályok is sűrűbben kopogtatják a beteg fák testéi sorsuk rendelése szerint. H a lassan is. de azért változik az élet az erdőn. Néhány hét még, és a hó­virág fehér színe után sárgán, kéken virágzik majd a hegyoldal, megjelennek a barkák, a sombokrok sárga csokrai, és igazi farsangot ül majd a Természet.. . Szalay István Farsangi fánk

Next

/
Thumbnails
Contents