Népújság, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-14 / 38. szám

I NÉPÚJSÁG, 1987. február 14., szombat , f. A MEGYE LEGAPRÓBB FALUJÁBAN ... Otthon voltunk Kisfüzesen Kis bizonytalansággal indulunk útnak Pétervásáráról. Vajon megtelik-e a jegyzet­füzet? Hogyan fogadnak bennünket a megye legkisebb településén? Az a hír járja, hogy Kisfüzes olyan nyugalmas, csendes falu, hogy kétszer végig kell menni az ut­cákon, míg élő lélekkel szembetalálkozik az ember. A munkába járók nagy része ilyenkor délelőtt még Sírokban van a Fémművekben, vagy éppen a központban, Pé- terkén, merthogy a kenyeret adó munkahelyek többsége az iskola, óvoda, sőt va­lamennyi szolgáltatás az öt kilométerre levő közigazgatási centrumhoz köti az itt- lakókat. Hallomásból tudjuk, sok a nyugdíjas, idős ember, s szinte valamennyi por­tán tartanak jószágokat, mert a megélhetést ez is adja. A vegyesboltból távozóban Aztán a valóságban ... Barátságos, meleg lakások­ba invitálnak bennünket. Az itteniek olyan közvetlen nyíltsággal fogadják az ide­gent, hogy néhány órás lá­togatás után is elmondhat­juk : otthon voltunk Kisfü­zesen. Eljegyzésre készülődnek Bíró Józsefeknél, bár hét-/ köznap van, az udvaron szo­katlanul nagy a sürgés-for­gás: hízót vágtak. No és nem is akármilyet! t Ogy kétmázsás lehe­tett — tessékel be bennün­ket szívélyesen a házigaz­da. elhajtva a kapuban ci­vakodó kutyákat. Beljebb az önzetlenül segítő komák és komaasszonyok tüstén­kednek. A kedvünkért tar­tanak egy rövid szünetet a nagy munkában, no. meg azért is, mert most költötték el a reggelit, már a friss húsból. — Egy kicsit későn fog­tunk hozzá — magyarázko­dik a gazda —. mert a se­gítők még az éjszaka dol­goztak. Azért időben va­gyunk, már a hurka-, kolbászT töltés következik. — Ké­szítsd csak hamar a fűsze- röket — szól oda közbe a feleségének, aki nem kis büszkeséggel újságolja; hét végén lesz orvostanhallgató lányuk kézfogója. S mivel a vőlegény berettyóúj falusi, a rokonságot is ide várják vendégségbe. — Mindketten Debrecen­ben tanulnak. A fiú már ötödéves, Ági még csak a harmadikat járja — folytat­ja a fiatalasszony, akiről nem gondolnánk, ha nem mondaná, hogy ilyen nagy lánya van. — Szerencsés vagyok, hogy számíthatok a komaasszonyokra. Ketten itt segédkeznek, a harmadik meg a süteményeket készí­ti. A komák egyike Menyhárt Miklós, kérésünkre arról számol be, hogy a faluban legalább negyvenen járnak Liszkóba, a Fémművekbe. (Hajdani nevén említik a siröki telephelyet). Jó a kol­lektíva. A három műszak sem jelent gondot, mert megfelelő a közlekedés. Ta­valy a bejárók társadalmi munkában buszmegállót épí­tettek iít a faluban, így nem kell hóban, esőben ücsörög­ni a szabad ég alatt. Bár ma még nem aludt az éj­szakai műszak után, nem érez fáradtságot, hiszen itt a helye, ha segíteni kell. Ez itt így szokás. A házigazda szabadságát tölti. A szajlai tsz alkalma­zottja, de nyolcadmagával már négy éve, hogy Csepe­len dolgozik kotrómester­ként. Csak hét végeken jár haza. Most az itthoniét, a sok teendő mellett számá­ra kikapcsolódás is egy ki­csit. A feleség pedig, aki a ritka Izolda nevet viseli, a Pétervásári Gárdonyi Tsz helyi tej begyűjtője. — Naponta úgy 290 liter tejet hoznak be a füzesiek. amit 18 tehén ad. Nekünk is van hat belőle, meg négy borjúnk a szaporulata. Ad­nak munkát eleget, de őket inkább az édesanyám gon­dozza. Sok a ragadványnév errefelé. A lakosok nagy része vagy a Kovács, vagy a Vég névre hallgat. A régi­ek úgy tudják, ez azért van, mert valamikor két família alapította a telepü­lést. Aztán, hogy mégis megkülönböztessék egymást így került a Kovács név mellé a Farkas, Deák, Ko­csis, a Vég mellé a Szántó, Harangozó, Kulla jelző ..., és így tovább. Ahogy a be­havazott, lankás úton fel­jebb haladunk a falu köz­pontja felé, az első ember, akit megszólítunk Végh Re­zsőként mutatkozik be. Ké­sőbb megtudjuk, a vezeték­neve mellett ott van a Ha­rangozó is, és a helybeli­ek Rudinak hívják. Nyugdí­jas, 21 évig volt traktoros a tsz-ben, nemrég, hogy egye­dül maradt. Tőle tudjuk meg, hogy az iskoHaépület itt egyben templom is. Rég nincs már egy osztályra való gyerek, így hát az időseb­bek hét végén, amikor ki­jön a lelkész, oda járnak istentiszteletre. A községi tanács épülete is több célt szolgál. Tavaly óta minden délben itt osztják az ebé­det a rászoruló nyugdíja­soknak. A hátsó része pe­dig tűzoltószertár. Azért a fogadónapokon betölti ere­deti rendeltetését. Aki a település 'gondját viseli Kovács Bakos Ágoston elöljáró. Van praxisa a köz- igazgatási munkában, hiszen egykor tizenöt évig a ta­nácselnök tisztét töltötte be itt. Aztán, hogy a hetvenes évektől a pétervásári közös tanácshoz csatolták a tele­pülést, elment takarékszö­vetkezeti tisztviselőnek. Most, hogy már nyugállo­mányba vonult, szívesen vet­te, amikor másfél esztende­je, a háromtagú elöljáróság élére választatták. Mikor Ady Endre utcai otthonába beköszönünk, felkészülten fo­gad. Akkurátusán lefűzött írásokból sorolja mit végez­tek a múlt, évben, mik az idei teendők: — Tavaly korszerűsítettük a Dózsa György út közvilá­gítását. Új egyenruhát ka­pott a tűzoltó egyesület, s beszereztünk egy motoros fecskendőt is. Átfestettük a kultúrházat, felújítottuk a tetőszerkezetet, ugyanígy az áfész vegyesboltjának korszerűsítését ' is megol­dottuk. Az iskolaépület új vákolatot kapott, ereszcsa­tornát, s a tetőcserepeket is átrafcattük. Amiről hallot­tak az idősek ebédeltetése, az új buszmegálló is a ta­valyi év eredménye volt. Elvezettük a villanyt a ra­vatalozóhoz. Erre a 34 ezer forint tehóból futotta. De még a belső villanyszerelés hátravan. Itt, az Ady utcá­ban kétszáz méteren burko­lat került a régi földútra. Kellett is, mert az utca vé­gén van a szemétlerakóhely. Aztán a pétervásári bekö­tőutat is két nyomsávosra szélesítettük. Teendőnk per­sze van bőven. Hosszú tá­vú terveink? Bizonyára fel­tűnt önöknek a sok kerekes kút. Sajnos, még nincs ve­Kovács Bakos Ágoston elöljáró: — Van teendőnk bőven... zetékes vizünk. A két köz­kút vize nitrátos. A kicsi­nyeknek — mert tavaly két gyerek született — úgy hoz­zák az ivóvizet. Elképzelése­ink szerint, ,tíz esztendő alatt 23 ezer forintot kell befizet­ni a lakosoknak telkenként, hogy ezt megoldjuk. A fiata­lok készségesek, inkább az öregek fukarkodnak, persze, érthető, nekik már nehezeb­ben is télik. Már indulóban vagyunk, mikor betoppan a két uno­ka, Fábián Attila és Csilla. Faggatózásunkra sebtiben so­rolják hány iskolás gyerek van a faluban. Elsőstől nyolcadikig 17-en járnak be. — Tíz perc alatt bevisz bennünket a busz Pétervá- sárára az iskoláig — mond­ja a hetedikes Attila, s ha bent kell maradni szakkör vagy úttörő-foglalkozás mi­att, akkor is van még dél­után két járat. Visszakanyarodva a cent­rumba, elhaladunk az orvo­si rendelő, a postahivatal mellett. A vegyesboltban kukát is árulnak — Már legalábbis ezt árulja el a felirat az ajtón. — Újlaki Zsuzsa, a bolt fia­tal vezetője magyarázattal szolgál. — Ha mind a het­ven elfogy, akkor megkezd­hetik a szemétszállítást, ezért vállaltuk. Amúgy, csak az alapvető élelmiszereket tartjuk, meg rövidárut, ap­róbb iparcikkeket js, hiszen a bejárók meg tudják ven­ni a nagyobb dolgokat. Százhatvanezer forint körüli a havi forgalmunk. Kong az ürességtől az italbolt. Panaszkodik is a vezető. A „Zöld Elefántban” kevés a törzsvendég. Jó hír-e vagy rossz? Az igazság­hoz tartozik, hogy itt min­denki önellátó. Ételért, ita­lért s baráti jó szóért nem kell a kocsmába menni. A legöregebb házban is fiatalok laknák. Bár az épületre alig lehet ráismerni, öt éve, hogy a Dietrich házaspár ideköltözött. Mindketten ag­rármérnökök. A fiatalasz­„Kúttető-antenna ..." szony nyit ajtót, kétéves kisfiával van itthon gyesen. — Két régi házat vettünk meg egymás mellett. A Nép- szabadságban hirdették an­nak idején. Eljöttünk, meg­néztük. Beleszerettünk a szép környezetbe, könnyű volt dönteni. Az egyik há­zát átalakítottuk, ott anya­kocákat tartunk, ebből élünk. A másikat, a jobb állapod­ban levőt építgetjük a ma­gunk elképzelése szerint. A férjem székesfehérvári, én pesti vagyok. Itt olyan ott­hont teremtünk, amiről rég álmodunk. Az öreg házra világos, nagy ablakok kerülték. Bent szépmívű cserépkályha. Friss még a vakolat is, a kerítéshez való anyagok az udvaron halomba rakva. — Sajnos, még minden csak félkész, de nem va­gyunk türelmetlenek. Kul­turális igényeink nem vál­toztak, kocsival könnyen el­jutunk színházba, koncertre még a fővárosba is. Az egyik szomszéd vállalta, hogy addig vigyáz a disz­nókra. Közel vagyunk a természethez, az állatokhoz. Azt hiszem, megfelelő ott­honra találtunk. Festői környezetben hely­beliek és idetelepültek, idő­sek és néhányan fiatalok élnek itt, Kisfüzesen. A la­kosok száma nagyjából vál­tozatlan. Kétszázharmincan éltek itt száz éve, s körül­belül ennyien ma is. Jámbor Ildikó Disznótor előtt.. Dietrichné Mikula Júlia: — Otthonra találtunk... Téli csendben ... (Fotó: Tóth Gizella) Eljegyzésre készülődnek Biróéknál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents