Népújság, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-13 / 10. szám

6. TfBBI NÉPÚJSÁG, 1987. január 13., kedd Nincs „akció-visszanézés” Birkózásban: hosszabbítás dönt Snellbajnok: Lengyel A tavalyi budapesti világbajnokság előtt kongresszust tar­tott a Nemzetközi Birkózó Szövetség a magyar fővárosban. Ezen több más fontos döntés mellett újabb szabályváltozá­sokról is szó esett. Olyannyira, hogy 1987. január 1-től majd. nem újra kell „tanulni” a szabályrendszert... Olvasóink számára ez azért sem érdektelen, hiszen március elején Eger ad otthont az Artex Nagydíj nemzetközi versenynek, amely az év legjelentősebb hazai viadala lesz. Farkas Tibor, a Magyar Birkózó Szövetség szakfel­ügyelője adott áttekintést az új szabályokról az MTI mun­katársa kérésére. — A változtatott szabá­lyok elsőrendű célja az, hogy minél nagyobb iramú, ak­ciódús csatákra késztessék a mérkőző feleket — mondta a szakfelügyelő. — Ennek érdekében magasabb érté­kű pontszámot kap a külö­nösen nagy ívű dobást vég­rehajtó birkózó. Módosítot­ták kétféle győzelem pont­határait és a fiatalok kor­osztályában a súlycsoporto­kat is. Űj mérlegelési rend lépett érvénybe a nemzet­közi viadalokon. A leglényegesebb változá­sok „lajstroma”: 1. Az úgynevezett pörge­tésből csak egyet értékelnek (különböző feltételektől füg­gően egy vagy két ponttal). További pörgetések végre­hajtása tehát felesleges, azo­kért nem adnak pontot a bírók. A védő felet támo­gatják azzal, hogy ha a pör­getést kezdeményező öntu­son keresztül hajtja végre az akciót, akkor a pörgetett fél kap 2 pontot! További pörgetés csak akkor kezde­ményezhető, ha azt meg­előzte más, értékelhető fo­gás is. Érdemes tehát egy sikeres pörgetés után álló- birkózást kérni, vagy az úgynevezett békaállásból ki­emeléssel kísérletezni. 2. A békaállásból különö­sen nagy ívű, az ellenfelet tusveszélybe hozó kiemelés­re 5 pont adható. 3. A technikai tusgyőze­lem ez eddigi 12 akciópont­nyi különbségből tizenötre emelkedett. Ahhoz, hogy a győztes 3,5 haladványpont- tal gazdagodjék, az eddigi 8 helyett 12 akciópont-különb- ség a követelmény. 4. Az aktívabb birkózó a jövőben választhat: ha el­A Mótraaljón A „mérlegben” 73 érem A GYSE birkózóinál a té­li fagyok idején sincs meg­állás. Teljes erőbedobással folynak az edzések a városi sporttelep tornacsarnoká­ban. Futnak, gimnasztikáz- nak. súlyzógyakorlatokat vé­geznek, egyszóval alapoznak a „kemény fiúk”, készülnek az idei versenyekre. Az egyik januári edzés előtt Szőke Miklós vezető edzővel ké­szítettünk számvetést az elő­ző év eredményeiről és ter­mészetesen a 87-es év fő cél­kitűzéseiről is érdeklődtünk. — Milyen évet zárt a kö­zel 60 tagú birkózószakosz­tály? — indítottuk a beszél­getést a sportág szerelmese­ként ismert szakemberrel. — Az 1986-os edzéster­vünk maradéktalan teljesí­tésével úgy vélem, jónak ér­tékelhető — összegzett Sző­ke Miklós. — Mondhatnám úgy is, hogy a szinten tartás esztendejét zártuk, összesen 52 versenyen vettek részt birkózóink, s ezek közül csak három folyt hazai szőnyegen. Ezeken az összecsapásokon 73 érmet és 123 helyezést „gyűjtöttek be” a fiúk. A legsikeresebben Kovács Han- ka Ferenc szerepelt, aki szabadfogásban a juniorbaj­nokságon hatodik lett, s ez­zel OB-pontot is szerzett. Vőfély Attila kötöttfogásban háromszoros aranyjelvényes versenyzőnk több társával együtt (Kertész István, Szál­lási Károly) bevonult, s ez egy kicsit megnehezítette a jobb eredmények elérését. 'Az ifiknél Harmat Tamás 87 kg-ban aranyjelvényes szin­tet ért el és a vidékbajnok­ságon az előkelő negyedik helyet foglalta el. A felnőt­tek közül kiemelhető Mák Jánosnak és szakosztályunk egyik legigyekvőbb, legré­gibb birkózójának, Bódi Jó­zsefnek a teljesítménye. — Biztosított-e az után­pótlás? — Nyugodt lelkiismeret­tel mondhatom, hogy a fia­talok nevelésére is odafigyel­tünk az év folyamán, hiszen a szilárd alapok lerakása is célkitűzéseink közé tartozik! Az úttörő korcsoportban uagyszerű eredményt ért el Eperjesi Richárd és Nyizsnyi Zsolt. A legtörekvőbbek kö­zé tartozik Kökény Gyula. az egyik legtehetségesebb Soproni Béla, aki többször szerzett országos elsőséget, ős az 1986-os úttörő-olim­Szőke Miklós edző: „Mindig jobbat, többet szeretnénk .. pián éppenhogy lecsúszott a dobogóról. A serdülőknél szép sikereket ért el Kovács Hanka István, az ifiknél pe_ dig Burányi Tamás. — Kiknek köszönhető még a jól sikerült évzárás? — Ebből G. Tóth Miklós szakosztályvezető és Kovács Hanka Ferenc intéző vette ki a részét. Elnökségi ta­gunk, Szabó Gyula, a Gyön­gyösi IKV igazgatója, a ver­senyeztetés feltételeinek biz­tosításában végzett remek munkát. Az iskolákkal, mun­kahelyekkel és nem utolsó­sorban az egyesület vezeté­sével rendezett a kapcsola­tunk. A szakosztályon belül egymást segítő baráti szel­lem, de ugyanakkor szigo­rú fegyelem is uralkodik. — Mik az ez évi elképze­lések, tervek? — Máris nyakunkon van­nak az első versenyek. Pász- tón január 17-én kezdünk, ahol kötöttfogásban orszá­gos úttörő korcsoportos bir­kózók döntik el, hogy ki a legény a szőnyegen. Febru­ár elején Szombathely lesz a következő állomás. Itt or­szágos szabadfogású junior­versenyt rendeznek. Ezekre az erőpróbákra megfeszített ütemben készülünk, és ebben az évben is, mint mindig, jobbat, többet szeretnénk felmutatni, mint tavaly, hogy ezzel is öregbítsük megyénk és Gyöngyös város hírnevét — fejezte be mondanivaló­ját Szőke Miklós és elnézést kérőén búcsúzott. Elérkezett az edzés ideje és a munka náluk nem tűr halasztást. (korcsog) lenfelét harmadszor akarják passzivitás miatt inteni, az­az le kívánják léptetni, az aktív birkózó a küzdelem folytatását is kérheti. Úgy több haladványponttal „fi­zető” győzelem kivívására van lehetősége. 5. A szabályrendszer dön­tetlennel végződött mérkő­zés után eddig azt írta elő, hogy az utolsó akciót vég­rehajtó — vagy nagyobb technikai értékű akciókkal rendelkező — birkózót hir­dessék ki győztessé. A jövő­ben nincs „visszanézés”. Hosszabbítás következik a hatperces mérkőzésidő után addig, amíg valaki végre nem hajtja az első, döntő akciót. 6. A versenyek előtti mér­legelést nem a versenynapok reggelén, hanem az első mér­kőzésnap előtti este bonyo­lítják le. Természetesen a sorsolással együtt. A verse­nyek során kötelező mérle­gelést minden nap utolsó találkozója után, másfél óra elteltével rendezik meg. 7. Az ifjúságiak korosztá­lyában (17—18 évesek) az új súlycsoporthatárok a követ­kezőképpen alakulnak: 46, 50, 54, 58, 63, 68, 74, 81. 88, 115 kg. Totó­nyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 2. heti totónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 13 és 13 plusz 1 találatos szelvény — a mérkőzés-tör­lések miatt — nem volt. 12 találatos szelvény 782 darab, nyereményük egyenként 17 599 forint, 11 találatos szelvény — a mérkőzéstör- reményük egyenként 303 fo­rint, 10 találatos szelvény 115 988 darab, nyereményük egyenként 59 forint. Garázdák a spanyol stadionokban A madridi Bernabeu-sta- dionban őrjöngő huligánokat fékeztek meg vasárnap este. A nézők biztonságát is fe­nyegető rendbontókat ido­mított kutyák „bevetésével” sikerült megfékezni. Sevillában Miguel Munoz szövetségi kapitányt kellett a lovasrendőrök oltalma alatt kimenteni a Sanchez Piz- juan-stadionból. A neves szakemberre azért is ordítoz­tak a nézők, mert a váloga­tottban nem szerepelteti Franciscót és Juan Alvarezt. Akik örülnek a nagy hónak A mátraházi sísánc műsora Akárhogy is van: az or­szág közlekedését bénító és számos gonddal járó nagy hónak a sísport hívei örül­nek. Hó ugyan van bősége­sen, a pályák állapota még­sem ideális, mert évek óta hiányoznak a pályaelőkészí­tő gépek. Az országban mind­össze három ilyen ismert. Egy „Burán” típusú szovjet motorosszán a bánkúti sí­klub tulajdonában, és két olasz „Prinoth” Galyatetőn, a Magyar Sí Szövetség bir­tokában. Az éves versenyprogram­nak megfelelően a válogatot­tak többsége jelenleg az or­szághatárokon kívül tartóz­kodik. A síugrók a múlt héten Csehszlovákiában verse­nyeztek és onnan egyenesen az NDK-ba utaztak. Szer­dán Oberwiesenthalban, pénteken pedig Oberhofban indulnak Világ-kupa-verse- nyen. A biatlonisták a Bul­gáriában rendezett VK-fu- tam után kedden Karlovy Varyba utaznak, majd az NDK-beli Oberhof a követ­kező állomás. Ott „Barátság- kupa”-futamokon indulnak. Az alpesiek Ausztriában sze­repelnek: a férfiak Alten- marktban, Leogangban és Kössenben, a nők Lienzben és Brixenben versenyeznek lesiklásban. Szombaton és vasárnap bonyolítja le a Honvéd Papp József SE a lesiklók Lilla- füred-bajnokságát. A BKV Előre szombaton női biat­lon válogatóversenyt ren­dez, a Gyöngyösi Vasutas pedig országos ifjúsági lég­puskás versenyre invitál a Mátrában. A mátraházi sí­sáncon vasárnap már a vá­logatottak is rajthoz állnak. Az OSC 10—16 éves gyere­keknek meghirdetett‘lesikló- versenyén legalább három­száz indulóra számítanak. A nagy hó okozta kedve­zőtlen közlekedési viszonyok miatt csak húsz fő indult Heves megye 1987. évi me­gyei egyéni villámbajnoksá­gán Bélapátfalván. Két sak­kozó kiemelkedett a me­zőnyből. Az egri Kiss Pál és a Gyöngyösről a hét vé­gén Egerbe igazolt Lengyel László, külön csatát vívott. Egymás elleni játszmájuk­ban dőlt el a bajnoki cím sorsa. Végeredmény: 1. Lengyel (ESE) 8,5, 2. Kiss (ESE) 8, 3. Hajnal 6 (Füzesabony), 4—5. Kiss István, Horváth Dé­nes 5,5—5,5 (mindkettő (GYSE), 6. Kladiva István (ESE), 7. Ikanov (Bélapát­falva), 8. Érsek (Bélapátfal­va) 5 pont. Lengyel (ESE) megyénk idei villámbajnoka NB ll-es ökölvívó CSB Nem a felnőtteken múlt... H. Kun Béla SE— H. Zalka SE 16—12 NB Il-es ökölvívó CSB- mérkőzés. Kiskunfélegyháza. Telt ház előtt került sor a csapattalálkozóra. A gyön­gyösiek az ifjúsági súlycso­portokban elhullajtctt pon­tokat már felnőttjeik kitűnő öklözésével sem tudták pó­tolni. Az utánpótlás-korúak közül Tábori (az Egri Épí­tők adta kölcsön) a 60 kg- osok között kulturált bunyó­zást bemutatva a győzelem kapujában állt, amikor szem­héja felrepedt, s emiatt a küzdelem feladására kény­szerült. A felnőttek eredményei. 51 kg: Tóth (Zalka) eilen Kovács a 2. m-ben f. a. 54 kg: Bocsai (Zalka) az 1. m-ben kiütötte Matazt. 57 kg: Földi (Zalka) ponto­zással vesztett Kamaricstól. 60 kg: Belinszky (Zalka) e. P. gy. Petrovics ellen. 63,5 kg: Orosz (Zalka) e. p. gy. Fekete ellen. 67. kg: Tóth (Zalka) p. v. Gonditól. 71 kg: Farkas (Zalka) 2. m-ben f. a. Nagy ellen. 75 kg: Árkos (H. Kun Béla) ellenfél nélkül győz. 81 kg: Demeter (Zalka) a 2. m-ben kiütéssel nyert Mező ellen. 91 kg: Pataki (Zalka) a 3 m-ben kiütötte Holovicsot. Puchler Lajos a mátra- aljiak edzője ez utóbbi ered­ményt a nap szenzációjának minősítette. A húszéves te­hetséges Pataki ugyanis a ranglista előkelő, 4. helye­zettjét verte. A Zalka SE szombaton délután négy óra­kor a laktanya tornacsar­nokában újabb CSB-mérkö- zés keretében a SBTC-t lát­ja vendégül. Bajnokok tornája Hegint a Lendület Simon súlyos sérülése fl röplabdázók itthon Az elmúlt hetet Lengyel- országban, Bielsko Bialában töltötte az Eger SE NB I- es női röplabdacsapata. Az alapozó edzőtáborozás so­rán történt egy sajnálatos sérülés is, amint arról Tóth Zoltán technikai vezető tá­jékoztatott bennünket. A csapat első ütője, Simon Ka­talin egy rossz mozdulatnál kettős térdszalagszakadást szenvedett. A lába azóta gipszben van, s játékára a tavaszi idényben már alig­ha kerül sor. Az ESE pénteken folytat­ja a bajnoki sorozatot. A körcsarnokban, 17 órától a kecskeméti Dutép SC-t fo­gadja. Nagyobb meglepetések nél­kül játszották le Egerben a városi kispályás bajnokság győzteseinek hagyomá­nyos tornáját. A bajnokok jutalomjátékában ismét az I. osztály legjobbja, a Len­dület szerepelt a legeredmé­nyesebben, ezzel ismét el­hódítva a kupát. Ezúttal sor­rendben negyedszer! A csoportmérkőzések eredmé­nyei. i. csoport: Lendület—Ber- va III. 5—1, Vasvill—H. Botond 8—1. Vasvill—Berva III. 5—3. Lendület—H. Botond 8—4. Len­dület—Vasvill 9—2, Berva III.— H. Botond 6—2. A csoport vég­eredménye: 1. Lendület, 2. Vas­vill, 3. Berva III. 4. H. Botond. II. csoport: Borkombinát—Olaj­bányász I—1, H. Lenkey—Afész Pertu 5—4. Olajbányász—Afész Pertu 7—2, Borkombinát—H. Len­key 11—7, Borkombinát—Afész Pertu 8—2, Olajbányász—H. Len­key 9—1. A csoport végeredmé­nye: 1. Olajbányász. 2. Borkom­binát. 3. H. Lenkey. 4. Afész Pertu. A döntőben a csoportok két-két legjobbja vívott kör­mérkőzést: Lendület—Bor­kombinát 1—1, Olajbányász —Vasvill 6—0, Vasvill—Bor­kombinát 7—5, Lendület— Olajbányász 4—2. Az egri bajnokok tornájának vég­eredménye: 1. Lendület (dr. Miksi. Nagy, Bóta. Rácz. Csömör. Jászberényi. Patva- ros. Mártha, Benke. Fodor, Takács, Király), 2. Olajbá­nyász, 3. Vasvill, 4. Bor- kombinát. A körcsarnokban mindkét nap mintegy 300—400 érdek­lődő néző figyelte a sport­szerű. jó színvonalú küzdel­meket. A Heves Megyei Tanács V. B. Tervosztálya pályázatot hirdet SZOCIÁLPOLITIKAI FŐELŐADÓ munkakör betöltésére. Elsősorban közgazdasági, szociológiai kép­zettséggel, vagy tolás felsőfokú iskolai végzettséggel, társadalompolitikai érdeklődéssel rendelkezők jelentkezését is várjuk. Bérezés: a 11/1983. (XII. 17.) ÁBMH. sz. rendelet szerint. Jelentkezni lehet levélben, vagy személyesen. Cim: Heves Megyei Tanács V. B. Tervosztály Eger, Kossuth L. u. 9. sz. Telefon: 10-542. Termelőszövetkezetek, állami gazdaságok figyelmébe! 1987. január 1—március 31-ig mezőgazdasági VAS- ES SZÍNESFÉMHULLADÉK-GYŰJTÉSI AKCIÓ! A kiselejtezett, feleslegessé váll acélhulladékot, öntvényeket, színesfémeket, használ! ép akkumulátorokat, polietilén alap anyagú fóliákat, papírhulladékot kedvező áron átveszi az ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI NYERSANYAGHASZNOSÍTÖ VÁLLALAT valamennyi telepe és tablózó átvevőhelye. Borsod. Heves, Nógrád megye egész területén. Saját fuvareszközzel történő szállítás esetén 200 Ft l.

Next

/
Thumbnails
Contents