Népújság, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-06 / 4. szám
HOL SZORÍT A CIPŐ? Kilencven éve született Balmazújvároson Veres Péter (1897 —1970) kétszeres Kossuth-díjas író, ismert politikus és publicista. Nagyszülei pásztorok, uradalmi cselédek voltak. Csak négy évet járhatott iskolába szülőfalujában, 1909-től már dolgoznia kellett; volt — egyebek között — kisbojtár, napszámos, részesarató, 1913-tól a vasútnál pályamunkás. 1914-től vett részt az alföldi agrárszocialista mozgalmakban. Tagja lett a helybeli Földmívelő Egyletnek, s annak könyvtárában szerezte meg műveltségének alapjait. A Tanácsköztársaság idején a balmazújvárosi földosztó bizottság, a munkástanács és a községi direktórium tagja volt, s ezért a Tanácsköztársaság vér befő j- tása után egyévi fogházbüntetést szenvedett Debrecenben. Kiszabadulását követően mezei munkásként és pályamunkásként igyekezett eltartani öt- gyermekes családját. Első jelentős müve az Alföld parasztsága című szociográfiája volt, amely 1936-ban jelent meg könyv alakban. A népi írók táborán belül a falusi szegénység szószólójaként lépett fel. A felszabadulást követően különösen sokrétű politikai és irodalmi tevékenység jellemezte. Kényes kérdésekről is bátran szólt, példát adva az elkötelezett közéleti, írói magatartásból. Hatalmas levelezést is folytatott; jó néhány művét idegen nyelvekre is lefordították. A Nap kél: 7.32 órakor, nyugszik: 16.08 órakor. A Hold kél: 11.05 órakor, nyugszik:-----órakor. S zeretettel köszöntjük névnapjukon BOLDIZSÁR nevű kedves olvasóinkat! Eredeti formája a „Balthazár” volt, melynek az óhéber nyelvben a ,,fény óira” a jelentése. | [időjárás] Előrejelzés az ország területére ma estig: eleinte túlnyomóan borult idő várható, sokfelé ismétlődő havazással. Később a felhőátvonulásokból futó hózáporokra lehet számítani. A délnyugati, majd északnyugati szél gyakran megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet —2 és plusz 3 fok között alakul. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK SZERDATOL — SZOMBATIG: eleinte felhőátvonulásokból hó- záporokra lehet számitani. Gyakran megerősödik a szél. Jelentős lehűlés várható. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte —2 és —7 fok, majd —11 és —IS fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 0 és —5 fok, majd —1 és — 9 fok között várható. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm nap) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. Csoda történt...? — No. Laci — kérdi a tanító néni —, te mit szólnál ahhoz, ha karácsonyra kistestvért hozná a gólya? — Hát csak azt tanító néni — válaszol a gyerek —, hogy csoda történt. — Miért? — érdeklődik a pedagógus. — Azért, mert a papám már másfél éve Afrikában épít valamilyen erőművet.' — A SZILVESZTERI TV- LOTTÖ NYEREMÉNYEI. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a szilveszteri tv-lottó nyereményei a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt, 4 találatos szelvény 39 darab, nyereményük egyenként 268 458 forint; 3 találatos szelvény 4228 darab, nyereményük egyenként 1241 forint; 2 találatos szelvény 122 368 darab, nyereményük egyenként 43 forint. A közölt adatok nem véglegesek. — OROSZ NYELVTANFOLYAMOK. A Gorkij Nyelviskola négy hónapos, heti há- romszor-három órás kezdő, haladó és nyelvvizsgára előkészítő orosz tanfolyamokat indít az 1986/87-es tanév második felében. Beiratkozni január 13-án, kedden és 21-én, szerdán 16 és 17.30 között lehet a Magyar—Szovjet Baráti Társaság Székházában, Budapesten a VII. kerület Gorkij fasor 45. alatt. — A BETEGEKÉRT. Rózsa- sz ént már tanban az idős. fekvőbetegek megsegítésére előadást szerveztek a helyi műkedvelők. Műsorukon magyarnóták. műdalok. operettrészletek szerepeltek. Ezeken kívül lakodalmast is előadtak. A közönséget helyi szokás szerint kaláccsal és borral kínálták. — ÚJ KISSZÖVETKEZET. A Füzesabony és Vidéke Javító-Szolgáltató Szövetkezet a továbbiakban új szervezeti formában folytatja tevékenységét. A kisszövetkezetté alakulásról hétfőn közgyűlésen határozott a tagság. — KIÁLLÍTÁS KONCERTFOTÓKBÓL. A Queen-film bemutatója alkalmából kollégánk, Koncz János koncertfotóiból nyílt kiállítás az Egri Vörös Csillag Filmszínház előcsarnokában. A nagyszabású rendezvényen készített felvételeket január 13-ig tekinthetik meg az érdeklődők. — KÜLFÖLDRE IS DURI- CA. Az idén ezer tonna Du- rica márkanevű száraztésztát készítenek kemény, azaz du- rumbúzából és különleges kuköricaőrleményből a Fejér Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat székesfehérvári tésztagyárban. — NYUGDÍJASOK FIGYELMESE. Egerben, a szakszervezeti székházban működő nyugdíjasok klubja az idei első fél évben minden hónap első hétfőjén délután 5 órakor irodalmi, kulturális és egyéb ismeretterjesztő előadásokat rendez. Ezekre szívesen várják az érdeklődőket. I ORVOSI ÜGYELET , EGERBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig- HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”. Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 11-831. KOJAL-KESZENLET EGERBEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. illlll Költözés előtt az Egri Cipőipari KT5Z Országos történelemtanítási konferencia Országos történelemtanítási konferencia kezdődött hétfőn. Budapesten, a Veres Péter Gimnáziumban. A kétnapos tanácskozást Szabolcsi Miklós, az OPI főigazgatója nyitotta meg, majd Glatz Ferenc, az MTA Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese tartott bevezető előadást a történelemtudomány és az oktatás kapcsolatáról. A hétfői eszmecserén szó volt a történelem tantárgynak az iskolai oktatásban-nevelésben betöltött sajátos szerepéről, a komplex történelemtanítás gyakorlatáról, arról, hogy a történelmi ismeretek miként hasznosíthatók más tárgyak oktatásában. Az eszmecsere keddi programjának középpontjában a történelemtanítás jelenlegi gyakorlata áll majd. Újfajta napijegyek a BKV-nál Az utasok gyorsabb kiszolgálása érdekében januártól újfajta autóbusz- és villamosnapijegyeket árusít a Budapesti Közlekedési Vállalat. A jegyek kezelése egyszerűbbé válik, ugyanis a hónapokat és a napokat lottószelvényhez hasonlóan nyomtatják rájuk, s a dátumot csak be kell jelölni rajtuk. A jegyek ára, érvényessége és a visszaváltás módja nem változik. A régebbi, szelvényes napijegyek további intézkedésig érvényesek. Múlté lesz az Eger-pa- tak partján a helybéliek által már megszokott nyersbőr- és bagarolillat is. Amint olvasóink már egy rövid hírben értesültek: költözés előtt áll az Egri Cipőipari KTSZ. A több évtizedes „otthont”, az egri Dobó teret cserélik fel a Csebok- szári-lakótelep északi részén épülő új üzemházzal. Majoros Sándor, a szövetkezet elnöke elmondotta, hogy ez év második felének a végén szeretnék birtokba venni az új nagyüzemi „suszterműhelyt”. Addig sem múlik munka nélkül az idő. Az A hazával, a szülőfölddel való kapcsolatot kívánja bemutatni legszebb irodalmi örökségeink segítségével az az olvasótábor, amelyet februárban szervez a Szakszervezetek Heves Megyei Tanácsának központi könyvtára és a KISZ Heves Megyei Bizottsága a felsőtárkányi KISZ-táborban a megyében élő, irodalmat kedvelő, művelő szakmunkástanuló fiatalok számára. Mint azt Jónás Zoltántól, az SZMT Központi Könyvtára igazgatóhelyettesétől megtudtuk, ez alkalommal szó lesz többek között az őshaza mondavilágáról, nyelvemlékeinkről, Tinódi. Balassi újév első napjaiban megkezdték a belkereskedelem részére a férfi utcai cipők. valamint az úgynevezett kaliforniai tépőzáras lábbelik gyártását. Január végén folytatnak külföldi partnereikkel tárgyalásokat, előre láthatólag az idén is számíthatnak megrendelésre Olaszországból, a Német Szövetségi Köztársaságból, valamint az NDK-ból. Az elnök bízik abban, hogy az új „otthon” korszerű gépparkkal is együtt jár, ugyanis jó ideje időszerű már az elöregedett szerkezetek kicserélése. költészetén keresztül a nyelvújítás korszakáról. A továbbiakban a XIX—XX. század klasszikusainak megismerése segíti majd a napjainkhoz vezető út megtalálását. A programok élményszerűségét olyan vendégek meghívása adja majd. mint Ratkó József költő, Jancsó Adrienn, Havas Judit, Virágh Tibor előadóművészek, s a megyében élő Trójámi Marian Jozef és a kecskeméti Vidák István képzőművészek. A jól összeszokott szervezőgárda kirándulást is tervez, amikor is Muhi. Ónod, Sárospatak, Széphalom történelmi helyeit ismerhetik meg. „ELINDULTAM SZÉP HAZÁMBUL .. ” Versmondó szakmunkástanulók felkészítése Csillagászok Gyöngyösön Tizenhárom évvel ezelőtt értek meg a feltételek arra, hogy a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban életre hívják a város és vonzáskörzete érdeklődőinek a csillagászszakkört. A tagság — általános iskolástól felnőttig — fokozatosan gyarapítja ismereteit, ahhoz mérten, hogy mennyire mélyültek már el ebben a tudományágban. Ismerkednek a Naprendszerrel, a Tejútrendszerrel, az Univerzummal, valamint az űrkutatás eredményeivel. Juhászné Czigány Mariann vezetésével kiselőadásokat, vetítéseket tartanak, szakmai kirándulásokat tesznek és nagy segítség számukra a pisz- késtetői ' obszervatórium közelsége, ahol időnként távcsövekkel kémlelik a csillagos eget. Emellett az érdeklődők itt eredményesen tudnak felkészülni az úgynevezett Uránia szakvizsgára. Anyagi lehetőségeik szűkössége miatt egyénileg vágtak neki távcsöveik építésének. Távlati céljuk, hogy saját csillagvizsgálót hozzanak tető alá. A környék lakosságának kiállításokat, ismeretterjesztő előadásokat és bemutatókat szerveznek. Programjukat aktuális eseményekhez kapcsolják, legutóbb a Halley-üstököst figyelték meg. Kétévenként vesznek részt a hasonló szakkörök országos versenyén, ahol legutóbb első helyezést értek el, így esélyesként pályáznak az idén is. Városi rádió Szolnokon Nagyképűség Fenyöesö Hull a tüleveleit hűl lajió halott fenyő... Hull az erkélyekről, a sokadik emelet ablakából. Esik, zuhan, puffan a Járdán, mérettől függetlenül. Átléptem már félméteresen és kétméteresen. Ágaikon szétbontott, kifosztott szaloncukorpapírok, elhamvadt csillagszórók. Ez a karácsonyfák sorsa. Decemberben méricskélik, válogatnak közöttük, feldíszítik, gyönyörködnek bennük, aztán ki velük ... Vége az ünnepnek, vége a fenyőnek, vége a felcifrázott fa látványa keltette magasztos érzelmeknek is. Csak arra kérjük a lakókat, hogy vegyék a fáradságot, és gyűjtsék egy kupacba, lehetőleg a szemétgyűjtő közelébe őket. Mert különben egynémelyikőnk- ben még az a babonás gondolat is felvetődik, hogy az élettelen, fényeitől megfosztott bálvánnyal együtt az egy napra sűrített érzéseiket is kidobták az ablakon. Pedig soká lesz még jövő karácsony ... (barta) — HUNGAROTON-KIAD- VÁNYOK. Az idei első negyedévben több komoly zenei kiadványt jelentet meg a Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó Vállalat. A tervek szerint most, januárban kerül a boltokba a hazánkban is rendkívül népszerű Royal Philharmonic Orchestra felvétele. A Händel-mü- vek lemezgyűjtemény kiegészül a Szonáták hegedűre és basso continuora című felvétellel. A Hungaroton két újabb Bach-lemezt is megjelentet. — GRÚZ FILM ZICHYRÖL. Az egykori magyar festő. Zichy Mihály életéről rendeznék filmet Grúziában. A kaukázusi köztársaságban rendkívül népszerű a néhai művész. A film előkészítése során tanulmányozták a festő életének legjelentősebb szakaszait, melyeket Francia - országban, Pétervárott, Grúziában és természetesen Magyarországon töltött. Egyébként ez lesz a második grúz alkotás róla, miután néhány évvel ezelőtt dokumentum- filmet forgattak életéről. Érvényben: 1987. január 12-ig Hétfőtől városi rádióként jelentkezik a Magyar Rádió szolnoki stúdiója. Az alföldi megyeszékhelyen és vonzáskörzetében élő hallgatóknak sugároz műsort. A helyi rádió hétfőtől péntekig minden reggel, fél 7-.től 7 óráig: Jó reggelt, Szolnok! címmel zenés információs műsort ad. A félórás adásban beszámolnak a legfrissebb reggeli eseményekről és a nap folyamán várható történésekről. A kereskedelmi, közlekedési és egyéb közérdekű információk mellett rendszeresen szó esik majd a város lakóit foglalkoztató kérdésekről és a vonzáskörzetben lévő települések mindennapi életéről. Szombaton és vasárnap délelőttönként kétórás szórakoztató magazinműsort sugároznak. (Fotó: Köhidi Imre) Pénznem Vételi Eladási árf. 1M egys. Ft-ban Angol font 6 553,92 Ausztrál dollár 2 941,96 Belga frank 119,45 Dán korona 697,23 Finn márka 939,91 Francia frank 695,71 Görög drachma a) 31,94 Holland forint 2 935,94 Japán yen (1999) 278,71 Jugoszláv dinár 7,69 Kanadai dollár 3 213*3 Kuvaiti dinár 15172,80 Norvég korona 691,63 NSZK márka 2 399,72 Olasz Ura (1999) 33,91 Osztrák schilling 326,79 Portugál escudo 39,48 Spanyol peseta 33,89 Svájci frank 2 733,73 Svéd korona 655,11 USA-dollár 4 425,91 ECU (Közös Piac) 4 773,41 6 958,36 3 145,96 117,29 644,79 987,53 738,75 32,96 2 161,76 295,95 6*4 3 411*9 16 111*2 638*5 2 443*4 35*5 346*9 32*6 35*0 2 302,85 695,63 4 699,67 5 068,67 A vásárolható legmagasabb bank jegy címlet: 599-as. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. —- Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.