Népújság, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-31 / 26. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. január 31., szombat 9 !S (?—?): Reggeli, sonkával (1614; olaj) Adriaen van Ostade (1610—1685): Parasztok a kandallónál (olaj) így pohár Pieter de Hoocb (1629—1684): Crnő és szolgája olaj) (1660: Jan Steen (1626—1679): Trictrac-játékosok (1667; olaj) neron Minden valószínűség szerint úgy két hétig lesz ujj nélkül, haza pedig már azzal a vadonatúj ujjal megy, amivel a sors ajándékozza meg. Dr. MiUaer befecskendezte magának a sárgás folyadékot, és hozzáfogott az operációhoz Két óra múlva teljesen elerőtlenedve bevett két altatót és lefeküdt. Másnap reggel a szobaasszony ébresztette fel: egy takaros japán nő, akinek a mosolya többeket olyan cselekedetekre buzdított, amelyeket később keserűen megbántak. Dr. Millaer ágyban maradt. Feje olyan volt, mintha ólmot öntöttek volna ró. szájában valami undorító ízt érzett. Egyszerre csak úgy érezte, hogy zsibbadni kezd a keze. mintha fagyott volna a szobában. Sietősen levette a kötést, és miután felfogta, hogy a regeneron működésbe lépett: gyorsan kiugrott az ágyból. Ragyogóan sütött a Nap, az idő remek volt, a környező világ viszont ismeretlen. És Millaer sétálni indult. Több órát csavargóit fáradhatatlanul az idegen városban. Amputált ujját egy szemétgyűjtőbe dobta. Minden pompásan ment. Az ujja gyorsan növekedett. Egy hét múlva már kitűnő új ujja volt. És ami a fő, a legkisebb forradás sem látszott rajta. Millaernek úgy tűnt, hogy az ujjálból valami éltető erő árad. ami az egész szervezetét megfiatalítja. Folyvást új ujját tapogatta, és minden alkalommal arra a meggyőződésre jutott, hogy ez az ujja jobb a többinél, hogy ez egy különleges ujj. Az Ujjörömébe azonban üröm vegyült. Észrevette, hogy eltűnt a jegygyűrűje. Mindenhol kereste, de nem találta. Biztosan műtét közben veszett el. Szomorú napok következtek. A regenerálódás befejeződött, s Tom nem tudta, mivel üsse agyon az időt Haza még nem mehetett, mert Brenda úgy tudta, hogy a kongresszus négy hétig tart. Sétált, olvasott, esténként különböző gépesített mutatványokat bámult, de semmi nem kötötte le a figyelmét. Halálosan unt mindent, szörnyen szeretett volna már hazamenni. Vágyakozás ébredt benne Brenda iránt, az otthona iránt — a legjobban azonban a laboratóriuma vonzotta. Honvágyában otthoni újságokat vásárolt, amelyeket naponta szállítottak ide repülőn. Elejétől végéig elolvasta őket, egyetlen apró hírt sem hagyott ki. Olvasott autóbalesetekről, előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságokról, szomszédok közti veszekedésekről. Olykor mulatságos cikkecskéket is talált. Egy ízben azt olvasta, hogy a szülővárosában isten tudja honnan, felbukkant egy nagy, vörös majom, amelyik rettegésben tartotta a város lakóit. Megírták, hogy csak nagy nehézségek árán sikerült elfogni. „Csak nem Florence szökött meg?" — nyugtalankodott Tom. Az egyik külföldi lapban meg azt olvasta, hogy egy honfitársa pucéran mászkált Tokió utcáin. Ez a hír sem de- ditette jó kedvre. Hangulata csak akkor javult meg, amikor letelt a négy hét és haza lehetett utaznia. Brenda nem várta a repülőtéren, noha Tom jó előre megírta neki, mikor érkezik. Lehet, hogy beteg? Mindazonáltal Tom, mielőtt hazament volna, beugrott a laboratóriumba. A vörös Florence a helyén volt. Tom megkönnyebbülten sóhajtott. A laboratórium azonban nem tetszett neki. Egyáltalán nem úgy nézett ki. mint ahol négy hétig nem dolgozott senki. Oj kísérletek nyomai ötlöttek a szemébe. A laboratóriumi altiszt helyett talán egy kémet küldtek a nyakára? Vagy talán megtalálta valaki az odahaza elrejtett tartja lékkulcsot, és most itt dolgozik? Bosszúsan ért haza. Kulcsával kinyitotta a bejárati ajtót; és anélkül, hogy levetkőzött volna, belépett az ebédlőbe. Uramisten! Mit lát?! Brenda egy idegen fickóval ölelkezik a heverőn. Tom elbizonytalanodott. Mit tegyen? Távozzon, vagy jelenetet rendezzen? Már-már az első variáció mellett döntött (nagyon vonzotta a laboratórium!), amikor meglátta, hogy a heverő- ről. .. ő maga tápásZkodik fel. Csak tíz évvel fiatalabb kiadásban Tómnak a szó szoros értelmében földbe gyökerezett a lába. — Ki az isten van itt? — hallotta meg annak az alaknak a kérdését, aki a heverőn gyömöekölte Brendát. Aztán felesége rémülettől eltorzult arcát is meglátta, ahogy hol az egyikükre, hol a másikukra bámult. — Brenda — szólította kedvesen. Akart még mondani valamit, de alig tett előre egy lépést, az a másik nyakon ragadta. — Menj a pokolba! — ordította. És akkor dr. MiUaer megérezte, hogy ha bírókra kelnének, alulmaradna ezzel az erős fiatalemberrel szemben — Brenda! — kiáltotta kétségbeesetten. — Engedd el! — mondta Brenda. Tom észrevette, hogy a felesége elbizonytalanodott, ö se ért az egészből semmit. Nem tudja, hogy kettőjük közül melyik az igazi Tom. Ki a férje? Kivel élte le az elmúlt éveket? Most két Tom van — egy öreg, meg egy fiatal. Brenda kétségek közt őrlődött. Nem tudta, mitévő legyen. Aztán hirtelen eszébe villant a gyűrű! Hiszen egyedüL Tómnak ajándékozott gyűrűt. Brenda hosszasan nézte a kezüket. Na, persze. Csak Tómnak van gyűrűje, forradás is csak az ö ujján van. A kétségek eloszlottak, és Brenda a fiatalember mellére borult. — Hát akkor ez kicsoda? — kérdezte dr. Millaerra mutatva. — Majd később megmagyarázom, drágám — felelte neki a fiatalember. — Emiatt a hülye miatt alaposan kijutott nekem Tokióban. Galléron ragadta dr. Millaert. és az ajtó felé tuszkolta — Tokióban kiszolgáltattál a sors kényéneknkedvének — sziszegte —, kóstolj bele, milyen finom dolog is az. így történt tehát, hogy egy esős, októberi napon dr. Millaer az utcán találta magát. Araszoló járással, összegörnyedten. egyre messzebb távolodott a háztól. Csak a laboratóriumhoz érve döbbent rá. hogy mi történt. Rájött, hogy honnan került a városba a vörös majom, megvilágosodott számára a Tokió utcáin HARRY TER BALKT (1938-) A Ostora szétszedi a rét elhullott állatait: a gumicsapolöt. a hangyát, a vörösbegyet meg a favágót most hogy helyettük a szél dalol, nem énekelnek többé Nagy vizrebocsájtó kópé a szél! Hajók barkáesa. úszó bőrök flotta- tulajdonosa. pezsgő nélkül is fiityörcszve löki alá hidakról, viaduktokról^ magas peremekről, korlátokról, lépcsőkről a fekete órákban tanácstalanul víz mellett bolyongót: isten hozott, bukfencjancsi. gyapjaslábrákéknál, és jó utat! (Dedinszky Erika forditása) GERRIT KOUWENAAR (1923-) Üres kalitka az amszterdami állatkertben* Hol egykor trópusi madarak laktak, a kalitka mára üres. nem kedvelték a kenyeret, oázis kellős közepén éhen haltak a múlt még élő ösvényein taposva a ma havát narancsszörp ízére emlékszik az ember s nem a siráséra mint régen vasárnap mindentudó apa kezén betűzi az ara a beo a kondor nevét lassan hogy aztán éjjel a még emberek lakta szobában a körben elárvult házak csöndje mögül is kihallja az éhes állatok dobogását, szuszogását üresen áll a kalitka, az oázis szó gumiján rágódik, galamboknak szór mogyorót alig száz méterre rohad a béke. jobb ig.v véli az ember, havazik, élünk csendben — (Dedinszky Erika fordítása) ’Az amszterdami állatkert a hajdani zsidónegyed középén (erőit el, ahonnan a németek egymás után szállították el a zsidó csoportokat, úgy hogy végül csak a Kouwenaar-rsa- lád maradt ott az éhező állatokkal. pucéran sétáló honfitársának esete is. A kis hírek mögött nagy események rejtőznek. Ha a tengeri csillagnak lemetszik az orsónyúlványát, új- nő helyette, az új orsónyúlványból pedig új tengeri csillag lesz. Ha a majomnak amputálják a lábát, új nő helyette, az új lábból pedig új majom lesz. Ha az embernek levágják az ujját, új nő helyette, az új ujjbót pedig új ember lesz. Hogyhogy nem jött rá előbb?! Most már késő! Most két Tom van a világon: az egyik az idősebb a termérdek nyavalyájával, a másik a fiatal — kórságok nélkül. És a fiatal Tom kiszorította az idősebbet. Dr. Millaer, szemét mereven egy pontra függesztve, sokáig ült a széken. Aztán fel s alá kezdett futkosni a laboratóriumban Elhatározta, hogy mindent megsemmisít a feljegyzéseket, a preparátumokat, a műszereket. De honnan merítsen erőt, hogy egész élete munkáját elpusztítsa? Az emberiség új élet küszöbén áll. És ez az ö érdeme Dr Tom Millaer érdeme. A fiatal Tom persze, folytatni fogja a munkáját. Állandóan egymás útjában lesznek. Mind a ketten Tom Millaerök, mind a ketten felfedezték a regeneront. mind a ketten a Nobel-díj várományosai Ha az egyik Tom eltűnik, a másik megmarad, hisz Tom az Tom. Miután a doktor ráeszmélt erre. szomorú szemmel nézte mindazt, ami az utóbbi tizenkét esztendőben az élete volt az akváriumokat, a terráriumokat, a gilisztás dobozokat, a preparátumos fiolákat, a ketrecet, amelyben Florence ugrándozott nyugtalanul. Aztán az ajtó felé indult, és. mintha csak össze akarná Toppantani, erősen a melléhez szorított egy fiolát, amire halálfejes címke volt ragasztva (Zahemszky László fordítása)
