Népújság, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-24 / 20. szám
Fellner tisztelte vetélytár- sának képességeit. Erre utal az is, hogy amikor végre ö került nyeregbe, lényegében ott folytatta, ahol kollégája abbahagyta. Szigorúan ragaszkodott az alaprajzhoz, mindössze a három középrizalit boltozatrendszerét dolgozta át, s megnagyobbította az ajtókat, ablakokat, valamint a sötétkamrát. Annál többet törődött viszont a részletek pontos. ízléses megformálásával. A rendkívüli vállalkozás közben iszonyatos összegeket emésztett fel. Ezeket senki sem tartotta soknak, hiszen a jövőért készséggel hoztak áldozatot. A teológiát.' a bölcsészeti „kart" akarták itt elhelyezni, később azonban a jogászokat is ide óhajtották telepíteni. Nem is beszélve a csillagászat- ok tatásnak igényéről. Senki sem vonta kétségbe. hogy erre hatalmas summa szükségeltetik. A megajánlás azonban kevés volt. mert a pénz igen vészesen fogyott, s az építőanyag-szállítás mindinkább akadozott. Hiányzott például a megfelelő mennyiségű tégla, ezért elhatározták: új gyártókemencéket létesítenek. 1764 június 27-én — ez egy jellemző eset — Ulrich János egri prefektus ezt írja a pozsonyi diétán tartózkodó urának: „Az kőműveslegények mind az Univerzitástul, mind pedig Exellenciád munkájátul igen elszélednek. keveset vén fizetésüket.” A mecénás az olykor tornyosuló nehézségek ellenére is elérte azt, amit akart Igaz. orrolt az eredeti tervezőre, s. az is dühöngött rá. de végül mégis megbékül- tek. s az elbocsátott átadta helyét — persze megfelelő anyagi ellenszolgáltatás fejében — a tatai riválisának A főpap kivette az egész ügyet az egri káptalan kezéből — többek között — azért, hogy döntéseibe ne szóljon senki bele, hogy minden mondat végére ő tehesse ki a pontot. így lépett ő is az alkotók sorába. Persze arról sem feledkezett meg. hogy a pénzügyi biztonságot megteremtse. más szóval: elhárultak az akadályok, s valóban szemet gyönyörködtetővé kerekedhetett a készülő épülettömb, amely ma is elbűvöli a . látogatókat mesterkezekre valló arányaival, későbarokk jellegével, amelybe harmonikusan olvadnak a copf finom jegyei. Fellner nem örülhetett a kész munkának, hiszen a halál 1780-ban elszólította. Azt azonban sejthette, hogy nevét megőrzi építészeti hagyatéka. Bizonyára elégedettséggel töltötte el az a tudat, hogy Fazola Lénárd kívánalmainak messzemenően megfelelő erkélyrácsot produkált, hogy Lotter Tamás pompás könyvtárbútorzata olyan lett, amilyennek megálmodta, hogy Kracker János Lukács és Zách József freskója remekül jeleníti meg a tridenti zsinat figuráit, egy-egy tekintetbe belelopva koruk fényeit is. Nem panaszkodhatott Porolni János főpallérra sem, aki kemény kézzel, magabiztosan irányította a kivitelezőgárdát, amelynek minden tagja ösztönösen érezhette, hogy mekkora tétről van szó. Az is megnyugtathatta, hogy betegsége idején az a Grossmann József állt helyére, aki az 1782-es záróakkordig tartotta kezében a „karmesteri pálcát”, aki rendkívül nagyra értékelte az átvett örökséget. Franz Sigrist bécsi piktor a vizsgaterem meny- nyezetét díszítette, a kápolnában pedig Franz Anton Maulbertsch jeleskedett. Mindketten értékelték, hogy kiknek a nyomdokába lépitek, ezért a tőlük telhető legtöbbet produkálták. o Szerette az alkonyba hajló délutánokat, a melankóliát sugárzó bágyadt fénynyalábokat. Talán azért, mert ellenpontozták kirobbanó. megtorpanást, lehetetlent nem ismerő egyéniségét. Az ablakhoz sétált, s megörvendeztette az általa emeltetett grandiózus. későbarokk. copf hangoltságú épület látványa. Szabadjára engedte gondolatait. nem vetett gátat emlékei sorjá- zásának. Nem lett egyetem. Na és, a világ még nem omlott össze emiatt, az a fontos, hogy elkészült, hogy csodájára járnak. No. azért csak volt univerzitás Egerben, ha nem is túl sokáig. Az orvosi oktatást mégis ebben a városban indítottam útjára. 1769. november 25-én, Markhót professzor segítségével Először e hazában! őfelsége keresztülhúzhatta ugyan számításaimat, de Nagyszombaton csak 1770. november 8-án fogadhatták a diákokat. Maradt viszont a püspöki iskola, a Líceum, vagyis intézményem akkor ts az Eger-parti Athént szolgálja. Nemcsak most, hanem a jövőben is. így hát királynőm mégsem munkálkodtam hiába. Eltűnődik, aztán kiigazítja magát. Pontosabban: dolgoztunk, az én érdemem legfeljebb az irányítás. Mennyi lelkes ember! Milyen kár, hogy a legkedvesebbek már nincsenek itt. Elment az okos Fellner. az életvidám, a félszavakból értő, a majdhogy zseniális Kracker, s famu- lusa Zách. De hiányoznak! Nem tehettem mást, pótlásukról kellett gondoskodnom. Az ügyes Hell Sigris- tet küldte. Volt is bajom vele. Mindig idegesített a műveletlen ség. annál is inkább. mert ehhez törvényszerűen társul az önértékelés teljes hiánya, a bántó, az elviselhetetlen konokság. Még rágondolni is rossz, hogy Szent Ambrust bíbornokru- hában festette meg. Hogy háborgott, amikor nehezményeztem tudatlanságát. Hát persze, hogy elküldtem a hétszemélyes tábla elnökéhez. s arra kértem. hogy engedje be az egyik ülésre. különben aligha mintázhatná meg a vizsgaterem mennyezetének jogi fakultást ábrázoló részletét. Ka- pálódzott. füstölgött. de csak elment. Aztán az öreg Maulbertsch! Szinte émelyített szervilizmusa. Odáig vetemedett. hogy a mennyország szentjei közé sorolta portrémat. Hát. persze, hogy utasítottam uradalmi inspektoromat, hogy törölje ki onnan azt a mázolmányt. Azt hiszem, nem értette meg. hogy én nem hízelgésre, hírnévre vágytam, hanem arra, hogy éveimmel okosan sáfárkodjam, hogy hagyjak magam után valami érdemlegest,* olyat, amit a messzi utódok hasznosíthatnak, amiből okulhatnak, amit továbbvihetnek, fejleszthetnek. Azt hiszem, ez sikerült. Ehhez képest mit számít az a császári vétó...! Egyébként is: ítéljen a történelem. Megtette. Főhajtással. ■. Pécsi István
