Népújság, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-21 / 17. szám

NÉPÚJSÁG, 1987. január 21., szerda 5. Egerből a csillagok felé Cselekvésvizsgáló gép — munka közben (Fotó: Tóth Gizella) Balázsné Csuha Mária pszichológus a problémamegoldó „kalitka" használatát magyarázza a pályaválasztási tanács­adóban Ml LEGYEK? Pályaválasztás kérdőjelekkel Napjainkban emlékeztünk meg a magyar Bay Zoltán­ról, aki a világon a radar segítségével először tapogat­ta le a Hold felszínét. Tel­jesült a gyermekkori álma. Ahova ö az elektromos sugarakkal jutott el, azóta az ember személyesen is járt ott. Nekünk, egrieknek to­rony és távcsövek állnak rendelkezésünkre, mégis sok­sok helybeli lakos nem né­zett a .ymesszelátóval" a Holdra vagy a bolygókra. Ma, amikor a „csillaghá­borúról" vitáznak, mi itt a csillagok „békéjéről” ejtsünk szót. 1910-ben még rettegtek a Haliley-üstökös mérges gá­zától. A múlt évben ismét erre „csavargó vándor” csó­vájába űrszonda hatolt be. Kutatta eredetét, mi benne a hasonló Földünk anyagá­val. Erről is beszélni fog a hazalátogató egri fiú. a fia­tal Tóth Imre, a Gárdonyi utca régi lakója, aki euró­pai szinten ismeri a neve­zett üstököst. Vendégünk lesz a Megyei Művelődési Az idén. szeptembertől új katonai középiskolai kollé­gium kezdi meg működését Szolnokon. Az intézménybe felvett növendékekkel a Hon­védelmi Minisztérium a Nép­hadsereg repülő-hajózó után­pótlását kívánja segíteni. Az újonnan megnyíló kollégium az ország minden tájáról várja azoknak a nyolcadik osztályos fiútanulóknak a jelentkezését, akik — szüle­ikkel egyetértésben — vál­lalják, hogy a középiskola befejezése után a Kilián György Repülő-Műszaki Fő. iskolán folytatják tanulmá­nyaikat. A kollégium növendékei a középiskolai tananyag elsa­játítása mellett — az orvosi alkalmasság függvényében — vit or lázár épülő, illetve moto­ros repülőgépvezető kikép­zésben is részesülnek. Ennek Központ csillagászati klubjá­ban. Ide hívunk és várunk min­den fiatalt és időseket is, akik a csillagászat, űrkutatás szinte hetenként érkező újabb és újabb eseményei­vel meg akarnak ismerkedni. De meghívjuk hozzánk Tőkés■ Miklós csillagászt is. aki nemrégen újabb üstö­köscsillagot fedezett fel Pisz- kés tetőről. Ha itt maradunk a Nap­rendszerben, csupán a táv­csövünk segítségével ma­gunk is gyönyörködhetünk az égbolt remekeiben. Az időpont minden hétfőn, es~ te 17 órakor, a Megyei Mű­velődési Központban. Ugyanitt közöljük az ér­deklődőkkel, hogy a január 26-ra hirdetett előadás té­mája megváltozik. Idősze­rűsége miatt a napsugárzás és a nagy földi légkörzés cím alatt hallhatunk a té­máról. Dr. Zétényi Endre megfelelően az első tanév után teljesítik vitorlázórepü. lésben a B-vizsga, a harma­dik osztály megkezdéséig pe­dig a C-vizsga követelmé­nyeit. A negyedikesek a mo­toros repülőgép vezetését sa­játítják el. s jártasságot sze­rezhetnek az egyszerű műre­pülési feladatokban is. A kollégiumba 1987. janu­ár 31-ig lehet jelentkezni a területileg illetékes megyei hadkiegészítési és területvé­delmi parancsnokságokon. A jelentkezés feltételei: magyar állampolgárság, egészségügyi alkalmasság a hívatásos ka­tonai szolgálatra, valamint az előírt tantárgyak — ma­gyar nyelv és irodalom, tör­ténelem, matematika, fizika és orosz nyelv — felső tago­zatos osztályzatait figyelem­be véve legalább jó tanul­mányi eredmény. Gondokkal telve a napjai mostanában a végzős általá­nos iskolásoknak. Persze nem mindenkinek, hiszen néhá- nyan már korai eszmélésük óta színésznők, orvosok, mozdonyvezetők vagy ké­ményseprők szeretnének len­ni, és most a megfelelő kö­zépiskolába felvételiznek. Azonban másoknak fogal­muk sincs, mit kéne tenni­ük. Az ő dolgukat próbálja segíteni a tanárokkal, szü­lőkkel karöltve a Megyei Pedagógiai Intézet pályavá­lasztási csoportja, hogy a gyorsan közelgő végső határ­időig mindenki a számára legmegfelelőbb helyre nyújt­sa be jelentkezési lapját. Jó tanácsok, képességvizsgálatok Mészáros Józseftől, a cso­port vezetőjétől elsőként azt tudtuk meg, hogy la­punk egy korábbi, decembe­ri számban megjelent to­vábbtanulási melléklet egy adata nem pontos. Az Eger­ben újonnan megnyíló „Cse- bokszári” gimnáziumban és szakközépiskolában csak egy „fél” számítástechnikai fo- íyamatvezetői osztály indul, ami tizennyolc diákot je­lent. A „hiányzó másfélben" a programozók tanulnak majd, hogy középfokú vég­zettséget szerezzenek. A kö­zépiskolákba jelentkezés utolsó időpontja jobbára március 20. Csak a speciá­lis kollégiumok, országos be­iskolázási gimnáziumok je­lentenek kivételt ez alól. A pályaválasztási csoport munkatársai nap mint nap 7—8 tanácstalan nebulóval foglalkoznak Klapka utcai székhelyükön. Tesztekkel, képességvizsgálatokkal mé­rik fel az odalátogatók „ere­jét", s adnak útmutatót. Nagy az érdeklődés a mun­kájuk iránt, állandóan ér­keznek a segítséget kérő le­velek. A napokban tartották a Megyei Művelődési Köz­pontban, Egerben a tanulók és a szülők fórumát, ahol több, mint száz diák kapott részletes felvilágosítást. A felmerülő kérdésekre a me­gyei és a városi tanács, va­lamint a pedagógiai intézet képviselői és a középiskolai igazgatók válaszoltak. Űjabb kezdeményezés, hogy a Mi legyek? című televí­ziós adás alatt telefonügye­letet tartanak a 13-149-es számon, amit bárki felhív­hat a műsor alatt, bármifé­le kérdés merül fel benne. Megyénk két legnagyobb vá­rosában, Egerben és Gyön­gyösön — a környékbeliek részére is — egyéves tanfo­lyamot indítottak általános iskolai pályaválasztási fe­lelős tanárok számára, akik az itt tanultakat jól tudják kamatoztatni munkahelyü­kön. Újdonságok, hagyományok Ezután arról érdeklődtünk, milyen változások lesznek az egyes iskolatípusokban, van­nak-e újdonságok? A kezdeti tervekkel el­lentétben az óvónői szakkö­zépiskola marad a Gárdonyi­ban, egy osztály indul, mint minden korábbi esetben is. Az új Csebokszári tanintéz­mény gimnáziumi részébe a jelentkezési lapokat a me­gyei tanács művelődési osz­tályához kell eljuttatni, míg a számítástechnikai osztá­lyokba pályázók az Alpári Gyula Közgazdasági Szak- középiskolába küldik el pa­pírjaikat, s ott is tesznek felvételi vizsgát. Maradva az Alpárinál, itt két új szak is indul: a külkereskedelmi ügyintéző és idegen nyel­vi és a gép-, gyorsíró. A tanulók az orosz, mellé az angol és a német nyelv kö­zül választhatnak. A nagy hagyományú gim­náziumi tagozatok közül sem­mi nem szűnt meg. A töb­bi intézményben minden év­ben 60—65 szakma elsajátí­tására lehet jelentkezni, s bizonyos időközönként egy- egy pálya kimarad. Az idén ilyen például a kárpitos. Heves megyében először Hevesen létesül olyan kö­zépiskola, ahol három év alatt lehet megszerezni az állattenyésztői szakmunkás­bizonyítványt. Emellett in­dul itt két gimnáziumi és egy szakközépiskolai osztály is állattartótelepi gépész sza­kon. Először fordult elő, hogy szűkebb hazánkból is lehetett pályázni az orszá­gos beiskolázási, két tanítá­si nyelvű gimnáziumokba Ennek jelentkezési határide­je a múlt év december vé­gén volt. A tapasztalat az, hogy a rátermetteknek, jeles bizo­nyítvánnyal érkezőknek min­denütt van helyük. A gon­dot legtöbbször a négyes át­lag körüliek „okozzák", hi­szen sok helyen „válogatni" kell köztük. Nem csökkent az érdeklődés a gimnáziu­mok iránt, elsősorban me­gyénk nagyobb városaiból és környékükről • kívánnak sokan ilyen képzésben része­sülni. A szakmunkásképző­ket főleg a kisebb települé­sekről célozzák meg, és min­denhol nagy az érdeklődés a szakközepek iránt is. K. A. Repülős katonai kollégium Szolnokon POPSAROK A nagy „visszatérők” „Egy újszülöttnek min­den vicc új” — szoktam ol­vasni a Ludas Matyi Örök mottóját, de ez az „újszü- löttes” igazság a zenére is vonatkozik, ilyenféleképpen: „Egy újszülöttnek minden zene új”. Konkrétan az újszülöttek­nél nem tudom mi a hely­zet, mert a szülészeten rit­kán bömböl új vagy régi rockzene, és én sem készí­tettem még pontos statiszti­kai felmérést, de a tizenéve­sek gyakran áradoznak egy „szuperjó” és „szuperúj’' dal­ról, amiről később kiderül, hogy csak nekik új, mert körülbelül 20 évvel ezelőtt már vezette a slágerlistákat, és lehet, hogy az ő papájuk is farmerben, tarka ingben és váliig érő hajjal vonaglott ugyanerre a számra egy füs­tös bálteremben (amit ma 40 évesen soha nem fog nyilvánosan bevallani). Egy ilyen dal volt az el­múlt hónapok nagy slágere a „Vénusz”, amit most há­rom csinos kislányból álló Bananarama frakció hívott életre, aminek az eredetijét egy Schocking Blue nevű holland együttes vitte siker­re a hatvanas évek végén. Előfordul viszont az is, hogy nemcsak egy dal, hanem egy régi arc tűnik fel újra a slágerlistákon. Az idősebb „csókák" em­lékeznek még a Creedence Clearwatter Revial nevű csapatra, akik ontották a slágereket 1970-ben (Ma éj­jel, Fent a kanyarban, Büsz­ke Mary balladája. Ki állít­ja meg az esőt stb.). Az ak­kori főnök. Jonh Fogerty úgy döntött, hogy 16 év után visszatér a popszakmá­ba és az 1986-os nagyleme­zével máris a lemezlisták élére került. Egy másik le­gendás kettős volt a Simon and Garfunkel néven ismert duó, akik szintén a hetve­nes évek elején írták a ma már a popzenében klasszi­kusnak számító dalokat (Csend hangjai. Híd a zava­ros víz felett, A bokszoló stb.). A duó szétválása után Paul Simon 1986-os szólóalbuma, a „Graceland” sokáig vezet­te az angol nagylemezlistát. Aretha Franklin, Tina Tur­ner, James Brown és a Sta­tus Quo szintén évekig hall­gattak és csak az 1986-os, év hozta meg számukra új­ra a sikert. A hetvenes évek sikercsa­pata a Deep Purple az 1976- os feloszlásuk után újra Ösz- szeállt néhány koncert ere­jéig, hogy kipróbálják, em­lékeznek-e még rájuk a ré­giek és érdekli-e a fiatalo­kat a zenéjük. Az első fel­lépéseket hatalmas érdeklő­dés előzte meg és a sikerek sem maradtak el. Európai turnéjuk során úgy döntöt­tek, hogy egy kicsit megdo­bogtatják a magyar rajon­góik lábát és szívét is és ellátogatnak Budapestre. A fölállásuk, eddig úgy tűnik, a régi (hacsak mire ideér­nek össze nem vesznek). lan Gillan ének, lan, Paice dob, Roger Glover basszus- gitár és a két főveszekedős. Ritchie Blackmore szólógitár és John Lord billentyűs. Az együttes 1968-ban ugyan más felállásban született, de a sikereket ez az összeállí­tás hozta meg. „Fekete éj­szaka", „Füst a víz felett", „Sebességkirály”, sorra ve­zették az akkori slágerlistá­kat. és nem volt fiatal, aki egyiket, másikat ne ismerte volna. Most Budapesten ugyan­ezek a régi dalok kerülnek lejátszásra és úgy tűnik, a közönség (40 évestől tizen­évesig) nagy érdeklődéssel várja a régi nagy csapatot, a Deep Purple-t. Zsibi N. Zoltán Klubpályázat *87 I. FELADAT Ki volt 1987. január 25-én. a Hét című műsor vezetője? Mennyi volt a filmtudósítások száma? ................................... A január 23-i Népszabadság legérdekesebb apróhirdeté­se? (adásvétel, vegyes) .................................................................... Minden helyes válasz: 2 pont II. FELADAT Kik voltak azok az Árpád-házi királyok, akik az ország fejlődését, a magyarság fennmaradását elősegítették? (So­rolj fel legalább hármat!) ................... .......................................... K ik voltak a honfoglaló vezérek? (Név szerint.) Elérhető pont:, 16 III. FELADAT Melyik együttes lépett fel 1986. december 31-én. a Buda­pest Sportcsarnokban? ........................................................................ Az ország mely intézményében van. „csillagfény”- diszkóprogram? ................................................................................ Elérhető pontszám: 4 A feladatlapot kérjük kitölteni és kivágni, zárt boríték­ban a következő címre beküldeni: Megyei Művelődési Köz­pont, Eger, Knézich K. u. 8. Pf. 96. 3301 Beküldési határidő: 1987. január 27. ! ! ! • HEVES MEGYEI , . ÁLLÁSAJÁNLATAI: fl SZOLGÁLTATÓ IRODA II 3300 EGER DOBÓ TÉR 2 B 36/KM44 Hatvani Konzervgyár: Hatvan, Szocialista brigádok tere Pályázatot hirdet közgazdasági és pénzügyi főosztályvezetői állás betöltésére. Munkaköri feladata: irányítás, szervezés és ellenőrzés a vállalat számviteli és pénzgazdálkodási tevékenységében. Továbbá pályázatot hirdet gazdasági igazgatóhelyettesi munkakör betöltésére: Munkakörök betöltésének feltételei: közgazdaságtudományi egyetemi vagy pénzügyi és szám­viteli főiskolai végzettség, középfokú politikai képzettség, erkölcsi és politikai feddhetetlenség, legalább 5 éves vezetői és ipari, közgazdasági, pénzügyi tevékenységet átfogó szakmai gyakorlat. A pályázatnak tartalmaznia kell: jelenlegi munkahelyet, beosztást, alapbért, jövedelmet, kitöltött személyi adatlapot, részletes önéletrajzot, erkölcsi bizonyítványt, iskolai végzettséget, szakképzettséget, politikai képzettséget. Iskolai végzettséget tanúsító okiratok hiteles másolatát. Besorolás az 5 1983. (XI.' 12.) ME. sz. rendelet 4. sz. melléklet alapján b-kategóriájú vállalati előírások szerint. A pályázatot a Hatvani Konzervgyár személyzeti és oktatási osztályvezetőjének a pályázat megjelenésétől számított 20 napon belül kell benyújtani (3001 Hatvan, pf. 49.) Állami Gazdaság: Heves, Dobó út 31. Felvételre keres autóvillamossági szerelő; villanyszerelő, mezőgazdasági gépszerelő, hegesztő és kőműves szak­munkásokat. Érdeklődni lehet a gépmúhelyvezetőnél és építésvezetőnél. Mezőgép Hevesi Gyáregysége: Heves, Munkácsy út 4. Felvesz hegesztő, esztergályos és lakatos szakmunkásokat két műszakos munkarendbe. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. SZOT-Üdülő: Galyatető Alkalmaz cukrász és szakács szakmunkást; takarítónőt, konyhai dolgozót. Hm.-i Állatforgalmi és Húsipari V.: Gyöngyös, Szurdokpart út Felvételre keres közgazdászt; üzemszervezőt; gyors- és gépírót, húsipari szakmunkást; vágóállat-minősítőt; E- és D-kategóriás gépkocsivezetőt; hűtőházi rakodót. Mátravidéki Szakipari Szövetkezet: Gyöngyös, Batthyány tér. Felvételt hirdet faipari üzemmérnök, valamint épület- gépész üzemmérnök munkakörre. Továbbá felvesz lakatos, műszerész és villanyszerelő szakmunkásokat.

Next

/
Thumbnails
Contents