Népújság, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-19 / 15. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. január 19., hétfő 3 HÉT VÉGI MŰSZAKBAN VISONTÁN Ahol az időjárás diktálja a tempót Fagyott lignitbe harapnak a kanalak Nagy Sándor: „Én már leltári darab vagyok itt!" Réthi Béla az úton pattogó UAZ-ból rádió- telefonon irányítja a hatalmas gépeket Nézem szombaton a délutáni Híradót a televízióban. A műsorvezető, Juszt László fergeteges ritmusú, ugyanakkor mégis könnyed stílusú, igazi délutáni híradó-show-ját. Archív riporttal, nyári, kánikulai, plusz negyven Celsius-fokban készült tQdósítással kezd. A dolgozók helytállásáról esik benne szó. Aztán következik a Párizs—Dakar autó-rallye. Még a lazítás óráiban sem tudok szabadulni az aznapi élménytől. Mi is az emberek helytállását, munkáját lestük meg. Méghozzá Visontán, a Mátraalji Szénbányák visontai Thorez Külfejtéses Bányaüzemében, s a Gagarin Hőerőmű Vállalatnál. Nézem a Híradóban az autót és az embert gyötrő rallye-t. Akaratlanul eszembe jut Kádár Tibor, aki terepjáró UAZ-ával szállított bennünket. Megesküszöm rá. hogy a világ legnehezebb, leginkább embert próbáló versenyére bármikor benevezhetne. Nagyokat huppanva a nem éppen légpárnás hátsó ülésen, egy sci-fi díszletét idéző bányabejáratnál. sok minden eszébe jut az embernek. No. de tartsunk sort . . . Török József: „Egyszer sem kelleti így csinálnunk!" Caterpillar tépi tel a szállítószalag lefagyott talpait Réthy Béla szakvezető főmérnök fogad bennünket, a Thorez bányaüzem központjában. Csipkelődik egy kicsit. mondva, hogy még mintha álmosak lennénk. — Maguk talán nem álmosak ilyen borongás, szombat reggelen? — kérdeztünk vissza. — Ez a csapat már annyira megszokta: hét. plusz kettő. hét, plusz három munkaidőben dolgozik, hogy senkit nem érdekel, milyen nap is van! Aztán elmagyarázza, hogy mindez mit is jelent; hét nap munka után jár a két szabadnap, minden harmadik héten pedig három napon keresztül tarthat a pihenő. Közben igazgatja rajtunk a munkaruhát — mondván. ha már beöltöztünk, legalább nézzünk ki valahogy ... Nemigen sikerült. — Na és, a hideg, a fagy, a hó. . Hogy viselték az emberek? — Többségük a szabad ég alatt dolgozik, amióta munkába állt. Amikor az egyik délutános műszakot nem tudtuk leváltani — mert képtelenség volt beszállítani az éjszakásokat —, reggel háromig zokszó nélkül maradt mindenki. A felolvasóban kapunk egy jó forró kávét útravalóul. s megtudjuk, hogy ezen a szombaton a termelésben 308-an dolgoznak. — Minél több szén kell — mondja a főmérnök —, hiszen lemaradtunk, csaknem hatvanezer tonnával. Ezt kell pótolni mielőbb. Itt, a „felolvasóban", ahol mindenki megkapja az aznapi feladatot. ezt beszéljük meg, szinte mindennap. A külfejtésen magában a hideg vagy magában a sok csapadék is nagy zavart okoz. A kettő együtt viszont egyenesen katasztrófa. A múlt héten, egészen péntekig, csak 8—12 ezer ltonna szén volt a napi termelés, a normális körülmények között megszokott 20 —24 ezer tonnával szemben — Az emberek teljesítménybérben dolgoznak. Januárban ezek szerint kevesebbet keresnek, vagy fizetnek valamiféle pluszt a kegyetlen körülmények miatt? — Nem biztos, hogy kevesebb lesz az ebben a hónapban termelt szén, mivel havi normát kell teljesíteni. Mindenesetre pluszt nem fizetünk. Igaz. egyes kritikus munkákat célprémiummal ösztönzünk, de azért, mert hideg van . . . ? — Mennyi a széntermelési tervük ebben a hónapban? — ötszázezer tonnát kell átadni az erőműnek. Ez meglesz. A meddőeltakarítás pedig alárendelt a széntermelésnek. De ha valamivel kevesebb is a szén, az erőműnek a hőmennyiség a lényeg, azt pedig mindenképpen produkáljuk. 1568 kalória az átlagunk. Az UAZ-ban MLSZ-emb- léma. Óhatatlan a megjegyzés: — Ha ezt látnák az arany- lábúak! Sofőrünknek, Kádár Tibornak nincs ideje válaszolni, az autó oldala a sárfalról pattan vissza, majd egy tetőig csapó vizesárkon keresztül vezet az út a Keleti—2- es bányához. Meg egyébként is. megállás nélkül keresik rádión a főmérnököt. Amikor szóhoz jut. csak annyit jegyez meg, hogy naponta nemegyszer kétszáz kilométert is vezet ilyen terepen. Közben pedig már a HM 4- es kotrógép műszaki paramétereivel ismerkedünk. Amit tud, az magában is egy kisebb csoda. De hogy mindezt' öt fő kezelőszemélyzet végezteti vele. az számunkra szinte hihetetlen. — A kotrómester a parancsnok — mondja Kiss György, aki rakodómester, s mint később kiderül, a Vörös Október szocialista brigád vezetője. — Rajtunk kívül még egy telepkezelő — aki a gép villamos berendezéseiért felel —, egy kenő éí egy takarító jelenti a személyzetet. Nosza, látogassuk meg a parancsnokot a kabinjában! Kapaszkodva a tíz méter magas vezérlőbe, közelebbről is megismerkedhetünk a lignittel. Nem kímélve a vendéget. hull a nyakunkba a kávébarna por. Próbáljuk kerülgetni, de látva az itt dolgozók mosolyát. később már fel sem vesszük. Nagy Sándor kotrómestertől, vendéglátónktól. 21 méter távolságra van a létra vége. Azt irányítja számtalan gomb nyomkodásával. hogy a nyolcszáztonnás gép egyenletesen dolgozzon — Ezt megszokni meg le hét. megszeretni soha! — mondja. — 1971-től van itt ez a gép. Azóta együtt dolgozunk. A bányába pedig már 1954 óta lejárok. Már nem is törzsszámom. hanem leltári számom van. Arra azonban büszke vagyok. hogy ami engem illet, leltárhiány még nem volt soha! Tíz óra. A főmérnöknek jelentik. hogy 2200 tonna az addigi termelés.. Örömmel veszi a hírt, mondván, meglesz a napi terv. Közben Záz. rivecz László gépészeti főmérnök egy kis ellenőrzést tart a P—5 jelű, egykanalas kotrógépen. A gépkönyvbe írja a hiányosságokat, a javítanivalót. Közben elmondja. hogy a múlt héten nagyon sok volt a törés. A hidegben „parázzsá” váltak az alkatrészek, pattogtak a sínek, az alkatrészek: mínusz huszonötben az acél üveg- szerüen rideg. Aztán újra Kádár Tiborra bízzuk magunkat, egy másik munkahely felé véve az irányt. Negyven-ötven méter mélységben, öt földréteg lefaragása után, szalagáthelyezést végeztek. Amit ott láttunk, másként nem jellemezhető: fantasztikus. Tudom, nem ide való az irodalom, de Hemingway jut eszembe: „Az emberi el lehet pusztítani, de legyőzni soha". Fuxreiter Tibor aknász felelős a munkáért. — Lassan megy. nehéz a tereprendezés ebben az időben — mondja. — Hány kilométert tesz meg naponta? — A négy-öt az mindennap megvan. A csizma súlya pedig eléri a három kilogrammot is — darabonként. Aztán máris otthagy bennünket. mert ő az, akinek mindenhol ott kell lennie. Váltunk még néhány szót Török Józsefjei, a „rukkolok ' csoportvezetőjével, aztán mi is odébb állunk, mert csak feltartjuk a munkát. Néhány perc múlva már a törőműben vagyunk — útban mi is, a szénnel együtt. az erőmű felé. Berta József diszpécser a műszerre mutat, ami jelzi: a szén kalóriaértéke 1700. A főmérnök elégedett. A diszpécser igazít valamit az egyik kapcsolón, majd elmondja, hogy innen irányítják, melyik kotrógéptől mennyi szén jöjjön. Ezzel szabályozzák a kalóriaértéket. Aztán azon hosszan, kodik. hogy a héten már mindenféle időjárás volt. A húsz-harminc fok különbségek igencsak próbára tették a türelmét, no meg a szállítószalagokat is. A Gagarin Hőerőműben Halász Sándor üzemvezető egy kicsit meglepődik sáros bányászöltözetünkön. aztán ő is gyorsan felkapja a fej- védőt. s elindulunk a „háborúba”. A széntároló bunkerekben ugyanis összefagyott a szén. Katonáknak. valamint a gyöngyösoro- szi és a nógrádi szénbányászok bányamentőinek segítségével robbantják szét. Amíg odaértünk, elmondja, hogy az elmúlt hétfőn volta legkritikusabb a helyzet. Csak 50 megawatt teljesítményt tudtak termelni a lehetséges hatszáz helyett. Jelenleg azonban már normalizálódott a helyzet. Hogy milyen nehézségek árán? Azt Kászo Ferenc és Eged Máté hallgató. őrvezetők munkáján keresztül láthatjuk. Magával a robbantással ugyanis még nincs elintézve minden Hosszú vasrudakkal le is kell piszkálni a tárolókba rekedt lignitet. Mező Mihály főhadnagy jó gyakorlatnak értékeli ezt a munkát. — Ilyen körülmények között még úgysem robbantottunk — mondja. — Teljes lelkiismerettel dolgozik mindenki. Nagyon oda kell figyelni, hiszen sokan mozognak a robbantás körzetében. Aztán ő is gyorsan távozik. mert megkezdődött az újabb előkészület a széntároló ürítésére. Mi is jobbnak láttuk, ha a 4-es blokkhoz látogatunk, ahol a lengyel munkások serénykednek a rekonstrukción Történelmi pillanathoz érkezünk. A kazándob a levegőben. most emelik a helyére. Az üzemvezető elégedett. — Jól dolgoznak — mondja —, a magyarok tanulhatnának tőlük. Tartják az ütemet, s minőségileg nincs kifogás a munkájukra. Berta Józsefek vezénylőjében a legfontosabb eszköz a monitor, amely az erőműbe haladó lignit képét mutatja Délután, nézem a Híradót, figyelem Jusztot. Tengerparti képekkel búcsúzik. Monokinis lányok vonulnak a képernyőn. Akaratlanul is eszembe jut: vajon hányán nézik ezeket a képsorokat a szombat délelőttös visontai műszak holtfáradt tagjai közül. Egyáltalán, hazaértek-e már? őszintén kívántam nekik, hogy ne hiába várják a legnagyobb „sztárt", a Star névre hallgató terepjáró teherautókat, amelyek a műszak végeztével a zuhanyozóig szállítják őket. Rájuk fér a pihenés. Itt azonban az időjárás diktálja a tempót, ők pedig valamennyien azt fogadták, hogy mielőbb pótol, ják az időjárás okozta kiesést ... Szöveg: Kép: Kis Szabó Ervin Kőhidi Imre Mező Mihály főhadnagy és Jánosi Sándor szerelik a következő robbantó töltetet
