Népújság, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-17 / 14. szám
10. NÉPÚJSÁG, 1987. január 17., szombat Földünk és a világűr kutatása az érdeklődés középpontjában áll. A „kékbolygó” védelmében érzett felelősség hatja át a tudósok, a környezet- védők munkáját, akik naponta felemelik szavukat, érdekünkben, összeállításunk a Földet körülvevő légkör összetételére, a világegyetemre, illetve az időjárás megváltoztatására irányuló kísérletekre hívja fel érdeklődő olvasóink figyelmét. Környezetvédők figyelmébe Az ózon Neves napilapunk a címoldalon élére állította nemrég az oxigén ezen módosulásának nevét. Mint szakmabeli azonnal a cikk olvasásába kezdtem. Mi az, nem tévedés? Az írás végefelé járok, csupán az utolsó két mondatban szerepel a szokatlan kifejezés. — „Földünket övező ózonhurok . . . Antarktisz. (Svájc, Norvégia) felett elvékonyodott... ózon nélkül nincs élet.” — Tudom. minden iskolát járt ember ismeri ezt a kifejezést. De tudja-e azt is. hogy mi a szerepe a földi életet illetően? Hol húzódik ez a védő övezet? A Földet burkoló légkör összetétele szerint rétegekre osztható. Az alsót troposzférának nevezi a tudomány. Itt zajlanak le a Földet érintő légköri jelenségek. Vastagsága 10—12 kilométer. Felette helyezkedik el a sztratoszféra, (a latin „réteg”, illetve a görök „burok” szóból származtatva). Ennek a vastagságát legtöbb forrás 80 kilométerre becsüli. Ezen belül a 40—50 kilométeres magasságban található a nevezetes ózonréteg. Ne tévesszen meg bennünket az ismert és használatos kifejezés: az erdő „ózondús” levegője. Ez csupán arra utal, hogy a lombosfák több oxigént termelnek. A légkör a mai állapotában hosszú fejlődés eredménye. A növényzet által termelt oxigén a fent leírt magasságban az utraibolya-su- gárzás hatására három atomos molekulára módosult. E megállapítás ellenére az így kialakult ózonréteg emel gátat. biztosít védőpajzsot a földi életnek. Megakadályozza. hogy a kemény ibolyántúli sugarak zöme lejuthasson a troposzférába, és ott károsodást okozzon. Ennek az igazolására a következő eseménysorozatot közölhetjük. — Talán 5—6 éve egyik szaklap rövid értesülést közölt arról, hogy az USA egyik közép-északi államában tömegesen jelentkeznek bőrrákban megbetegedett emberek. A sérültek származási helyét térképre vitték. Az ok felderítésére a kutatók a helyszínre igyekeztek. A nyomozás odavezetett, hogy ott a gyümölcsösökben nagy területen pusztít a már nálunk is elterjedt szövőlepke. Ezek irtására repülőkből' permetezett mérgező gázt használtak. E vegyület porlasztva juttatta el a lakkhoz kötött mérgét, főleg az almafákra. így jutottak el egy gázhoz, aminek a nev<e: freon. Miután a,gá7 küldetését befejezte, a lakk a mérget a lombhoz kötötte, a gáz pedig elillant a magasba. A bőrbetegségek, főleg az Európa északi országaiból bevándorolt, fehérebb bőrű lakosok közül szedték áldozataikat. A troposzférába áramló freongáz az ózont atomokra bontja. Velük egyesül. pusztul az ózonpajzs, szinte szétszakadozik, utat nyit az ultraibolya-sugárzásnak. Keressünk okot arra. miért az említett szárazföldi területek fölött lett vékony az ózonréteg? Az Antarktisz esetében könnyű a válasz. Égitestünk a kialakulása közben, a tengely körüli forgás következtében belapult. A gázelegy — nem szilárd test lévén — még inkább enged a forgásból származó erőknek. A troposzféra az egyenlítő felett sokkal vastagabb. mint a sarkoknál. — Ami pedig Svájcot és Norvégiát illeti, ahol bővebben van erdőség — az említett okokkal nem igazolható az ottani vékonyabb ózonpajzs. Ide kapcsolódik a környezetvédők aggodalma: Az idézett cikk — „ha még oily távolinak is” tartja annak a veszedelmét, hogy a sztratoszféra háborús veszélybe kerülhet; — nem felesleges erről szólnunk. A fenti magyarázkodással a környezet- védők figyelmét szinte kötelességünk felhívni! —r Dr. Zétényi Endre Lyuk az égbolton Először 1977-ben fedezték fel angol tudósok a megdöbbentő jelenséget, de senki nem akart hinni neki. Ám a többszörösen megismételt kísérletek újra és újra bebizonyították: minden évben, október táján az Antarktisz felett 20—30 kilométer mélységben lyuk keletkezik abban az ózonrétegben, amely körülveszi és védi a Föld légkörét. A lyuk évről évre terjed: 1985-ben 40 százalékkal csökkent az ózon mennyisége a térségben! A kilyukadt égbolt a sci- fi filmek világába illene, ha nem a földet fenyegető természeti katasztrófa reális veszélyét takarná — írja a Panoráma című olasz hetilap a jelenséget ismertetve. — Amerikai ökológusok szerint az ózon pusztulása vészes felmelegedést okozhat. Innen már csak egy lépés a Déli Sark jégpáncéljának megolvadása, a tengerszint rohamos emelkedése. Ennek következtében nemcsak a partmenti települések válnának megany- nyi a tengerben eltűnt Atlantisszá, hanem alapvetően megváltozna az egész Föld éghajlata, ami végzetes pusztítást okozna a mai élővilágban. Az ózonpusztulás veszélyére már 1975-ben rámutattak amerikai kutatók: úgy vélték, hogy azok a klo- rofluor-karbonátok, amelyeket igen gyakran alkalmaznak a dezodoroktól a fagyállókig és műanyag habokig, gázalakban a légkör legfelsőbb rétegeibe érve 90 Százalékban vegyülhetnek az ózonmolekulákkal. elpusztítva azokat. A tudósok szerint egy klóratom képes 100 ezer ózonmolekulát elpusztítani. Akkoriban azonban — mint az olasz lap tudományos ismertetésében olvasható — inkább arra a veszélyre hívták fel a figyelmet, amelyet a Nap ibolyántúli sugarainak áthatolása jelent az emberek egészségére, és a természet táplálkozási láncának egyik legfontosabb láncszeme, a tengeri plankton újratermelésére. (Az ózonréteg e sugarak 99 százalékát szűri meg.) Mostanában azonban egyre többet beszélnek arról, hogy az ibolyántúli sugarak szabad behatolása ma még elképzelhetetlen felmelegedést okozhat. A klorofluor- karbonátok hatását ráadásul fokozza a levegőben szaporodó széndioxid, amely a felelőtlenül végrehajtott erdőirtások. a szén- és fatüzelések következménye, (Száz év alatt a légkör széndioxid tartalma 25 százalékkal nőtt). Meteorológusok szerint a Föld felszínének átlaghőmérséklete száz év alatt 0,5 °C-kal növekedett. A jelenlegi szennyeződési üjemmel azonban a következő évszázad folyamán ez a növekedés elérné a 3,5—4,2 °C-pt, és a fokozott párolgás miatt 11 százalékkal emelkedne az átlagos csapadék- mennyiség. Ennek nagyságát érzékelteti az a tény, hogy az elmúlt tízezer év meteorológiai ciklusai során a legnagyobb átlaghőmérsékleti ingadozás 2 °C volt. Már 2 °C-os emelkedés esetén is megkétszereződne a hurrikánok gyakorisága és erőssége. A jelenleginél is több csapadék hullana az egyenlítői vidékekre, ugyanakkor a szárazságsújtotta Szahel-övezetre például még kevesebb eső hullana. (A Szakéi sivatagosodását máris ezzel a jelenséggel hozzák összefüggésbe a tudósok). A legsúlyosabb következmény azonban a jégtakarók megolvadása lenne. Két angol kutató szerint ha csupán Grönland jégpáncélja megolvadna, nyolc méterrel emelkedne a világtengerek szintje. Az Antarktisz jegének elolvadásába ijesztő belegondolni is: 55 méterrel magasabbak lennének a tengerek hullámai! Négyfokos hőmérséklet- emelkedés nem lenne ugyan elegendő minden jég megolvasztására, de már így is legalább 3 méterrel emelkedne a tengerek szintje száz éven belül. Az angol tudósok szerint ebben az esetben is több mint 10 millió négyzetkilométernyi szárazföld kerülne víz alá. Elmerülne az Egyesült Államok keleti partja, a Szovjetunió északi része, Dánia, Hollandia, Banglades, Üj- Zéland, a Gangesz torkolatának vidéke, az Amazonas és a Mekong vidéke, az olasz síkság. Olyan metropolisok válnának halott városokká, mint London, New York, Kairó, Peking. Mindezek szerencsére még csak feltételezések. A légkörszennyezettség kutatásai viszont még gyerekcipőben járnak és sok olyan jelenség van, amit egyelőre képtelenek megmagyarázni. Senki nem tudja, hogy miért éppen a Déli Sark felett „lyukadt" ki az ózonöv, ahogy arra sem tudják a választ. hogy hogyan semlege- sítödött az elmúlt harminc évben a légkörbe került széndioxidnak több mint 40 százaléka. A hetilap ismerteti egy olasz környezetvédelmi szakember véleményét, aki szerint mielőbb csökkenteni kell a széndioxid-termelést (energiatakarékossággal és más energiaforrások felhasználásával), és be kell tiltani a klorofluor-karbonátokat, mint ahogyan azt az Egyesült Államokban már megtették. Ez utóbbi vegyületek törvényen kívül helyezését a környezetvédők már számos országban követelik. Képünkön: a Messier 81-es spirálköd A Tejútrendszer létezésé" ről. főleg William Herschel rpunkája nyomán, már a XVIII. század végén tudomást szereztünk. Kézenfekvő volt a kérdés: „csillagvárosunk” alkotja-e a világ- egyetemet, vagy vannak rajta kívül eső objektumok is. Egyébként a csillagászok többsége még századunk elején is azt gondolta, hogy a távcsöveikben látható csillagok és ködök mind ugyanahhoz a csillagrendszerhez tartoznak, mint a Nap. Pedig Immanuel Kant 1755-ben megjelent híres munkájában már azon a véleményen volt, hogy a teleszkópokkal megfigyelhető spirális, elliptikus és irreguláris objektumok nagy része Tejútrendszerünkön kívüli, azaz extragalaktikus csillagrendszer: milliárdnyi csillag összeolvadó fénye jelenik meg számunkra diffúz ködfoltként. Több mint 150 évnek kellett azonban eltelnie addig, amíg a műszereink alkalmasak lettek Kant elképzelésének végleges igazolásához. A döntő változást századunk óriástávcsövei hozták. Segítségükkel a közeli extragalaxisokat csillagok, csillaghalmazok. világító és sötétködök együttesévé bonthatjuk. Szembeötlően látszanak rajtuk kívül a Tejút saját csillagai, vízcseppek- hez hasonlóan elszórva az extragalaxisok képén. Már az utóbbi évtizedekben készült felvételek szemlélése is azt a benyomást keltik, hogy a galaxisok sokkal messzebb fekszenek tőlünk, mint az előtér csillagai, de még a századforduló táján készült képek is sokkal kevésbé voltak tökéletesek. Ez a körülmény is magyarázza, hogy sokan még 1920-ban is a „spirálködöket" Tejútrendszerünk viszonylag szerény tagjainak tekintették. Hubble amerikai csillagász a húszas évek közepén száznál is több galaxisról készített olyan tökéletes fényképet. amelyeken az objektumok szélein külön-külön meg lehetett figyelni az egyes csillagokat. 1925-ben az And- roméda-ködben cefeidákat is felfedezett, és segítségükkel meg tudta becsülni a köd távolságát. Az eredményül kapott egymillió fényévből nyilvánvalóvá vált. hogy az objektum jóval a Tejútrendszer határain kívül fekszik. tehát léteznek extragalaktikus csillagrendszerek is. Azóta már igen sok extragalaxis távolságát mérték meg különféle módszerekkel. Az extragalaxisokat többféle módon jelölik meg. A közeli, feltűnően fényes rendszereknek általában speciális neve van. esetleg utalással a csillagképre. amelyben található. A közepesen halvány rendszereket katalógusszámuk szerint azonosítják. Legelterjedtebb az 1784-ből származó Messier (rövidítve M), illetve az 1897-es Index Catalogue: ebben már 13 ezer extra- galaxist katalogizáltak. Befolyásolni az időjárást Az ózonpajzs mérése — a földről Nyugatnémet kutatók a Zugspitzen üzembe' helyezték az első olyan földi mérőállomást, amelyről nagy pontossággal és folyamatosan mérhetik — 10—40 kilométeres magasság között — a légkör ózontartalmát. E méréshez az úgynevezett lézerradar-technikát alkalmazzák: mintegy 10 megawatt teljesítménnyel másodpercenként száz, 85 százalékában 308 nanométeres és 15 százalékában 338 nanométeres ultraibolya fényből álló lézerfény-impulzust lőnek a magasba. A rövidebb hullámhosszúságú összetevőt a légköri ózon elnyeli, míg a másikat átereszti. Ez a különbség módot ad arra. hogy a lézersugár visszaverődő csekély hányadának h u 1 lám h ossz-összetéte lébő 1 és a visszatéréshez szükséges időtartamból kiszámítsák.: a különféle magasságokban mennyi a7 ózon. A visszaverődő rádióhullámokat a kilövésük helyén egy 60 centiméteres tükrös távcső fogja fel; a mérés pontossága mintegy 4 százalékos. A kutatók remélik, hogy e távérzékelő berendezés révén adatokat kapnak arról: változik-e, s ha igen miképpen és mely magasságokban az ózon mennyisége az évszakok szerint, vagy a naptevékenység hatására, illetőleg választ várnak arra a sokat vitatott kérdésre, hogy az emberi tevékenység nyomán a magasba jutó fluor- és klórvegyületek, illetőleg szénhidrogének elvékonyít- ják-e Földünk ózonpajzsát. Biztató kísérletek Az utóbbi években jelentős előrehaladás történt az ember ősi vágya, az időjárás módosításában. Az USA- ban jelentős összegeket fordítottak e célra, az „időjá- ráscsinálók" tevékenysége pedig 350 ezer négyzetkilométer területre terjed ki. A legtöbb ilyen műveletnél alkalmazott „felhőoltás" alapelve. hogy a felhők túlhű- tött cseppekből állnak, melyekből a csapadékképződést mesterséges gócképzéssel (ezüstjodiddal). vagy erős túlhűtéssel (szárazjég, cseppfolyós propán) lehet megindítani. Egyik leggyakoribb alkalmazási terület a ködeloszlatás. A túlhűlt köd eloszlatását szárazjeges eljárással. rutinszerűen végzik számos amerikai és szovjet repülőtéren, a sokkal gyakoribb meleg ködnél azonban csak a hőközlés segít. Az Egyesült Államokban már piacra került olyan termék, amely a Világűrben készült. A parányi, 10 mikrométer átmérőjű polisztirol golyók arra valók, hogy velük mikroszkópokat hitelesítsenek (kalibráljanak), és részecskék vagv pórusok nagyságának pontos méréséhez mintapéldányul szolgáljanak. A NASA összesen 15 g-ot adott át belőlük az USA szövetségi mérésügyi hivatalának, mégpedig 350 A csapadékmennyiség növelése terén eddig a legjobb eredményeket a helyi domborzattól függő felhőkkel érték el. Az USA-ban jelenleg folyamatban van egy nagyszabású kísérlet, amelyet siker esetén kiterjesztenek az egész Colorado-medencére. E vízhiányos területen így 20 százalékkal lehetne növelni a csapadékot. Lényegesen nagyobb nehézséget jelentenek a kumuluszfelhők. Számos kísérlet folyt a jégelhárításra is ezüstjodiddal végzett „overseedig" technikával (túl sok góc adagolása), de az eredmények nem egyértelműek. Ígéretesek ugyanakkor a villámveszély elhárításához és az erdőtüzek oltásához létrehozott csapadékképzésben elért eredmények és biztatóak a hurrikánok hatásának mérséklésére tett kísérletek is. ezer dollárért. Vagyis 1 g- juk mintegy 23 ezer dollárba kerül. A Földön könnyen elkészíthetők 3 mikrométer átmérőjű golyók, de a nagyobb átmérőjűek a létrehozásukhoz szükséges berendezés aljára süllyednek, egymáshoz tapadnak és elalak- talanodnak. Súlytalanságban azonban lebegésben tarthatók, s átmérőjük legfeljebb 1,5 százalékkal tér el az átlagostól. Áru a világűrből
