Népújság, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-16 / 13. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1987. január 16., péntek 1986. f. ÉVFOLYAM 1. SZÁM ü A MAGYAR ÚTTÖRÖK SZÖVETSÉGÉNEK MÚVÉSZETKRSTIKAI FOLYÓIRATA • ZOLTÁN KATALIN: Bocsáss meg. Mary Poppins! • MÁRIÁSSY JUDIT: A képzetet hatalma • SZÉNÁSI SÁNDOR: Versenyfutás — zsákutcában • NAGY ZALÁN: Játszó - tér? Értékválságos.' haszonelvű korban élünk. Ügy tűnik mostanság, hogy elpártoltak tőlünk a múzsák. Igaz, miért is táncolna körbe minket — fásult, anyagias felnőtteket — a tudomány és a művészetek kilenc istennője? De a múzsák már gyermekeink kegyeit is egyre ritkábban keresik. Terjed a pongyola beszéd, tárgykultúránkban a bóvli, művészetünkben a giccs, s mi magunk verjük le „oda se neki” virtussal a korábban szilárdnak hitt erkölcsi és esztétikai mércéket. Milyen felnőtté válhat az a ma felnövő nemzedék, amely azt tapasztalja, hogy a felnőttek világában minden viszonylagos, amely tulajdon családjában sem lel legtöbbször fogódzóra, amelytől még a múzsák is elpártolnak szüleik, nevelőik szűklátókörű közreműködésével? E kérdés korántsem any- nyira költői, mint azt sokan gondolják. Aki gyermekei, tanítványai vagy épp csak az általa ismert fiatalok szellemi fejlődését figyelemmel kíséri, kritikus megállapításokra, változtatást sürgető kifakadásokra kapja fei a fejét, ha a gyerekek olvasási kultúrájáról, az oktatásról, a zenetanulásról, az anyanyelv elszütkülésé- ■ről, a gyermekkcnyvsk kiadásának nehézségeiről, a gyermekeknek szánt filmek és színdarabok hamis világáról és sóik más kulturális tevékenységéről hall. Szerencsére vannak már néhányon, akik a ténymegállapítások holtpontjáról kimozdultak a jobbító szándé~ kú változtatás felé. Ennek első kézzel fogható bizonyítéka egy, a gyermekek gondjairól, de felnőttekhez szóló folyóirat, a Magyar Üttörők Szövetségének művészetkritikai folyóirata: Gyerekmúzsák címmel. Varga László, a szövetség főtitkára ezekkel a gondolatokkal indította útjára ezt a negyedévenként megjelenő, 32 oldalas folyóiratot: „Égető szükségét érezzük annak, hogy kezdeményezői és ápolói legyünk a gyermekkultúra összehangolt cselekvésének, 6—14 éveseket érő kulturális hatások koordinálásának. (...) A kreativitást hordozó művészeti jellegű elfoglaltságok éppen azoknak a gyerekeknek adják az értelmes és vonzó cselekvés lehetőségét, akik az intellektuális, a lexikoná- lis programokban idegenként mozognak. nem találják meg a győzelmet, az eredményességet.” Az első számban olvasható a közelmúltban elhunyt kiváló újságírónő, MáriáSsy Judit írása a képzelet hatalmáról, melyben találóan jegyzi meg, hogy ,,a gonosz és buta művészet árthat a gyereknek. Az, ami végső soron nem is művészet.” Nyilatkozik a Móra Kiadó igazgatója a gyerekkönyvek kiadása körüli gondokról, megállapítva, hogy a magánvállalkozók a nagy haszon reményében sok gyönge könyvet adnak ki. Egy olvasáspszichológus az olvasás térvesztéséről ír, és arról, miként kellene a jelenleginél hatékonyabban tanítani az irodalmat. Ehhez ka locsolód ik az olvasótáborokról szóló minitanulmány. Egyik legfőbb gondolata, hogy az értékes gyermekirodalom tulajdonképpen a gyerek és felnőtt közötti párbeszédnek is hathatós eszköze, élményforrása lehet. A gyermekekre hálót vető szórakoztatóiparról is van néhány megszívlelendő észrevétel a lapban. Pl.: „Az utóbbi években egyre-más- ra tapasztalom, hogy a gyerekek szórakoztatása ürügyén szinte mindent megengedhetnek maguknak a felnőtt szervezők, rendezők, szereplők. Megengedhetik maguknak a felkészületlenséget, a pontatlanságot, az ötletszerűséget, a hanyag rendezést, szervezést, ízléstele óságét ás az igénytelenséget. ' A teljesen új profilú művészetkritikai folyóirat bemutatására úgy vélem, eny- nyi is elég kedvcsinálónak. A témák tárháza igen nagy, mert olvashatunk még diafilmekről, a televízió előnyéről és . ártalmairól, az elektronika és a zene kapcsolatáról, a képregények .körüli ellentétes nézetekről stb. Van a lapban filmkritika, könyvismertetés és hangversenykrónika is — szinte minden, amivei ma a gyerekekre és fiatalokra .hatni akarnak, hatni lehet. A szerkesztőgárda „felvette a kesztyűt”, és hadat üzent a kommersz, leginkább az ifjúság számára veszélyes kultúrának. Ilosvai Ferenc Olasz színház (részlet) Kabátba bújó nö Alberto Sughi képei Kiállítás a Szépművészeti Múzeumban tét színekkel festi, s a feketék és szürkék közt olykor élesen világít egy-egy odavetett piros, sárga, kék folt. A hetvenes években karakteresebbé válnak figurái. Kiválasztotta a férfi vagy az asszony rettenetesen magányos pillanatait — írja róla kritikusa, Dario Miacchi —. amikor legfeljebb egy szoba megvásárolt tárgyai veszik körül. Férfiak kocsmában, magányos asszonyok, férfiak és nők szobáikban, vagy gazdag villák kertjében. a moziban, vagy az utcán : létük mindig félelmetes összeütközés a világgal. Vacsora című sorozatán ülő, álló alakok, tányérral, villával a kezükben; ők az újgazdagok, akik esznek, esznek, esznek. Félelmetes vízió az 1984- ben festett nagyméretű Olasz színház; korunk Kábájának jellegzetes alakjaival, világi és egyházi hatalmasságaival, hétköznapi embereivel, akik szorongásokkal, elkeseredettséggel és ugyanakkor életerővel telítettek. Fények .és árnyak játszanak. naplementék színezik legújabb képeinek horizontját. Mintha közelebb kerülne művészünk a természethez; a benne élő és valóságos olasz tájhoz, amelynek ezúttal is természetes része az ember. Naplemente a tengeren című képe nekünk szinte Egry balatoni napnyugtáit .idézi. Sughi művészetének nincs szüksége magyarázatokra. Képei — bár olykor látomások — világos beszédűek. Jellegzetes, visszatérő témái drámai megíogalmazásúak. „Festői egyéniségemben a társadalmi lelkiismeret a legfontosabb” — mondja magáról. Képei egy nagyformátumú művész vallomásai korunk valóságáról. K. M. A tárlat anyaga egyenesen Rómából, az Angyalvár-beli kiálllításról érkezett Budapestre. Ott a nyár képzőművészeti szenzációja volt, s nálunk is élénk érdeklődés kíséri a kortárs olasz képzőművészet egyik legismertebb alakjának az Amerikától a Szovjetunióig híres festőnek a bemutatkozását. A jellegzetes tematikájú, egyéni látásmódú művész, Alberto Sughi kiállítása most a Szépművészeti Múzeum márványtermében látható, január 20-ig. Nagyméretű realista képek, figurális alkotások. Meglepő témaválasztás, és egzisztenciális, eredeti fogalmazás. amellyel Sughi kimagaslik neoavantgárd-ihlette kortársai közül. Sikereinek titka az a művészi hitvallása, amely szerint „a művészet célja, hogy kinyilatkoztasson, és gazdagítsa lelkiismeretünket” .........Magam is a zért festek, hogy megvilágítsak bizonyos tényeket, hogy lerántsam a leplet a konvenciókról . . Alberto Sughi 1928-ban született Cesenában. Tanulmányait Romagnában kezdte. Torinóba, majd Rómába került. Muccini volt a mestere. Az ötvenes években bemutatkozó fiatal festőre hamar felfigyelt a kritika. Sorozatban rendezte kiállításait I.tália-szerte; nemzeti és nemzetközi művészeti seregszemlék sikeres résztvevője. Többször állított ki a Római Quadriennálén, a Velencei Biennálén, külföldi olasz kiállításokon. Számtalan művészeti díj, elismerés tulajdonosa; munkásságáról monográfiák, tanulmányok jelentek meg. Kronológiai sorrendben — a hatvanas évekbeli képektől az 1986-os dátummal jelzett művekig — az életmű legfontosabb alkotásait sorakoztatja fel a kiállítás. Az anyagot a művész személyesen választotta ki. Korai művein a hétköznapok, a társadalmi igazságtalanságok festője áll előttünk, Fellini filmjeit idéző hangulatokkal. Magányos alakjait puha. söHárom nőalak (A Vacsora-sorozatból) M úzsacsa loga tó A z ember győz! Az ember leszállt a fáról, kőbaltát ragadott, nekiesett a mamutnak. a gaz rabszolgatartónak, nemesúrnak, kapitalistának, természetnek, Téli Palotának (már puskával és Aurórával). Útja diadalmenet volt, diadalugrás inkább, mindig annyit előre, ameny- nyit a dobókocka mutatott, ha hatos jött ki, akkor hatot, és újra dobhatott, és szökkenhetett egészen az emberi fejlődés csúcsáig, az álmok álmáig, a nagykohóig, amelyből vörösen csapott ki a győzelem lángja. Útközben persze voltak akadályok, olykor vissza is kellett lépni — például akkor, amikor az ember egy négert megütött, hármat is —. de az ember dobhatott úira, s győzött, ha előbb nem, akkor utóbb. Dr. Püspöky András vett egy sárga babát, vagyis embert hozzá egy kopott fejű lilát, egy ősrégi készletből való elefántcsont dobókockával és játszott. Egyedül, ahogy a családjából kiűzött ember manapság játszhat a padlásszobájában, hogy valamiképpen elüsse az időt a következő műszak megkezdéséig. Vagy valameddig. — Eldugult a kád! — Hompóth Zsuzsika kopogás nélkül kinyitotta az ajtót, bejött, lépett kettőt előre a lila figurával, s ment vihogva zuhanyozni. Odalent a földszinten nagyanyja. Borbála trappolt reggeltől estig bckafogó fűzős cipőjében. „Ha az én 'koromban megáll az ember, úgy marad és vége”. András sose merte kimondani, pedig százszor ott volt a nyelvén: „Na és?" Inkább elfogadta és letuszkolta a meleg pogácsát vagy a fényesre törölt almát, amit anyja rátukmált. Nem haragudott rá, nem is utálta soha. igazából a halálát sem kívánta, de hát na és? Őszintén és rosszindulat nélkül, önmagára vonatkoztatva sem vélekedett másként. Csöppet sem nyegleségből, mert ennél .fontosabb kérdést, hogy na és?, nem ismert. Az innensőre vonatkozó kérdéseket az ember vagy tudja vagy nem. ha nem, akkor CZAKÓ GÁBOR Na és? pedig nézzen utánuk. A válasz aztán ez vagy az, mind érdektelen, mert józan észszel kitalálható —. mintha a komputereket utánozná valaki, ha ebben a körben járatja az eszét. A kérdés a na és?-en túl kezdődik. Talán rögtön is vége — az .volna igazán megnyugtató! A kopott fejű lila emberike vereséget szenvedett a Párizsi Kommünben, egy dobásból kimaradt. A halottakban semmit sem lehet találni. Legföljebb tumort, agyalapi törést, epekövet, embóliát, ilyesmiket. Aki a halált keresi bennük, mintha a tegnap erre szállt fecskék nyomait kutatná a levegő gyűrődései közt. A tetemnél üresebb tér az egész világmindenségben nincsen. Isten —, ha van — ő is kiköltözött belőle. Húst hagyott, agyat gondolat nélkül, szívet vágyak nélkül, gerincet izgalom nélkül, lágyuló szöveteket. fekete vért, csontokat, hamis anatómiát. amely ugyan szórul-szóra igaz, de sehogy másként, mert ami maradt, abban semmi sem köt, nem tart. nem fűz semmit, minden céltalan, akár egy vers szavai a szótárban. Akit a na és érdekel, az ne menjen kórboncnoknak. András ezt későn vette tudomásul, de azt is, hogy akit már más nem érdekel, az ötvennégy esztendős korában nem fog új elfoglaltságot keresni. A kopott fejű lila elég peches alak volt, mert a sárga már rég a kohó vörös lángjainál sütkérezett fene boldogságában, ő elveszítette az 1905-ös forradalmat is. Hompóth Miklóst irigyelte. A sógornak volt bátorsága már negyvenhat éves korában átsurranni a na és- en túlra. Igazán elegánsan, csöndesen, úriember módján. — Nem hagytam itt az órámat? — Zsuzsika koraérett rózsaszín testén nem volt egyéb, csak a víz. Törülközőjét torreádorosan maga előtt lebegtetve becsörtetett a szobába. A győztes sárga, meg az elvesztett 1905-ös orosz forradalom viharaiba újra belekeveredett kopott fejű lila figurát a földre legyintette. — Miért éppen itt hagytad volna? — András ásított. Mások mezítelensége . őt mindig a bádogasztalon elébe kerülőkre emlékeztette. Különösen, hogy unokahúga törülközökeindöjét örvénylő vörös ívben megforgatta, majd a hátára terítette, hogy személyét előbbre hozza. Amíg meghajolt az asztalok alá a bábukért Zsuzsika rövid, de határozott sikítást hallatott. — Megőrültél? — Csaik ásítottam. Nekem nem szabad? Én nem unat- kozhatom? — Áthajolt a játékasztal fölött, bele András arcába. Erős, hűvös mellét bácsikája babákat szorongató öklére bocsátotta. — Ne hülyéskedj, kérlek, ne hülyéskedj! — Püspöky András komolyan megijedt. Nyilvánvaló volt, hogy Zsuzsikánál nincs filozofálás, nincsen na és? — Elbíztad magad, Bandi bácsi. — Meglátta a Marl- borós dobozt. Elengedte végre mellével bácsikája remegő kezét, rágyújtott. — Ti. Andrások általában túlságosan elbizakodottak vagytok. — Törülközőjét hagyta földre esni, kiment. Püspöky András a sárgát és a kopott fejű lilát a negyedkori dzsungelt ábrázoló kezdőkoekára tette, aztán két tenyere között rázni kezdte az ósdi elefántcsont dobókockát. Rázta, rázta, de eldobni elfelejtette.
