Népújság, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-08 / 288. szám
SZ. SÁNDORNÉ, EGER: Javasoljuk, e hét csütörtökén keresse fel jogi tanácsadónkat. Kérjük, a panasszal kapcsolatos iratokat feltétlenül hozza magával, hogy valóban megfelelő alapossággal adhassunk tanácsot. A különböző iratok (ítélet, határozat, fellebbezés) ismerete nélkül ugyanis csak általánosságban foglalhat állást jogi tanácsadónk. „NYUGDÍJASOK” JELIGÉRE. ABASÁR: Panaszukkal felkerestük a postahivatal vezetőjét, akitől azt a megnyugtató választ kaptuk, hogy a körzetek átszervezésével megoldják a problémát. A késedelmet ugyanis az okozta, hogy létszámhiány miatt egyes kézbesítőknek két körzetet kellett ellátniuk, s így valóban késhetett egy-két napot a nyugdíj kifizetése. Január 1-vel a panasz megszűnik. K. SÁNDOR, EGER: Kissé furcsa párhuzam a Katalinok között. De a versnek nem ez az egyetlen hibája. Attól, hogy a sor végén össze-összecseng a rím, az írás még nem lesz vers! „HATVANI HÖSTYA” JELIGÉRE: Kérésük teljesítése nem csupán egyszerű elhatározáson múlik. Jelentős összeg is szükséges ahhoz, hogy egy- egy leállórészt alakítsanak ki a buszmegállóhoz. Azt javasoljuk. a tanácstagokon keresztül keressék meg javaslataikkal a városi tanácsot, s megvizsgálva a kérés teljesíthetőségét, alaposságát, a legközelebb sorra kerülő menetrend-egyeztetés során születhet döntés a helyi járat útvonalának módosításáról. Annyit azonban meg kell jegyezni, a módosítás után minden bizonnyal azok reklamálnak majd. akiktől így messzebb kerül a megálló. R. SÁNDOR, EGER: A szóban forgó hirdetés szövegét a vállalat határozta meg, s mivel ők úgy döntöttek, hogy a hirdetésben nem közlik a csemetefajták árait, így azt mi sem módosíthatjuk. Egyébként sem vállalkozunk arra, hogy egyes áruféleségek árait rendszeresen közöljük, kivéve a piaci jelentéseket, melyekben tájékoztatjuk az olvasókat a várható napi árakról. „TANULÓ FELNŐTTEK” JELIGÉRE: Javasoljuk, panaszukkal keressék fel a boltvezető felettesét, aki ígéretet tett arra, hogy javasolják a továbbtanulást. A központ határozatát ugyanis nem hagyhatja a boltvezető sem figyelmen kívül, hiszen végeredményben a továbbtanulással kapcsolatos költségek a központot terhelik. K. BÉLÁNÉ. EGER: A cikkben foglaltak megfelelnek a valóságnak, hiszen nem részleteiben foglalkozott az egyes építkezések helyzetével. Mindenesetre levele alapján tájékozódunk a valós helyzetről a levélben említett építkezésen, s ennek során valószínűleg önt is felkeressük. Kérjük türelmét. Gyakran kapunk tájékoztatást a városban történő eseményekről — írta levelében B. Tivadar egri olvasónk a Bartakovics utcából. De úgy tűnik, ami a mi utcánkban van, arról senki sem vesz tudomást. Április óta fel van dúlva az út, hiába fordultunk már többször a Ti- gázhoz, azt a választ kaptuk, nem rájuk tartozik. A közlekedés este életveszélyes, a garázsokból már hónapok óta nem tudnak kijönni a kocsikkal. Mi az oka a huzavonának? Az építkezésekkel, különböző vezetékek lefektetésével kapcsolatos munkákhoz úgynevezett közterület-foglalási engedélyekkel igénybe lehet venni az utakat, járdákat, meghatározott időre. Az engedélyt a városi tanács műszaki osztálya adja ki, így az osztály vezetőjét kérdeztük meg, meddig tarthat a Bartakovics utcai lakosokat elkeserítő állapot. A kérdésre Farkas Imre osztályvezetőtől kaptunk választ. Az utcában a Tigáz Miskolci Üzemigazgatósága végezteti a meglevő gázvezeték cseréjét. A munkálatok befejezésének határidejét már többször is módosította a kivitelező, a Mélyépítő és Városgondozási Üzem útkezelő csoportjánál. A végleges befejezés határidejét 1986. november 30-ban állapították meg. Sajnos nem készültek el, így az útkezelő csoport felszólította a kivitelezőt. hogy december 5-ig végezzék el a teljes helyreállítást. ellenkező esetben szabálysértési eljárást kezdeményeznek. Az aszfaltozási munkát a mélyépítő üzem végzi. Kérjük a lakosság megértését és türelmét még erre a kis időre. Sajnos, mint értesültünk, a legújabb határidőt sem sikerült betartani. Igaz, dolgoznak az utcában, de még korántsem állították helyre. Reméljük azért, hogy most már valóban csak „kis időről” van szó. (A szerk.) K Tibor, ugyancsak egri olvasónk, az Aradi utca környékének közvilágításáról panaszkodott. Magunk is meggyőződtünk róla, enyhén szólva kifogásolni való álla-- potok vannak, s mivel az Aradi utca eléggé nagy forgalmú. nagy a balesetveszély is a szinte kivilágítatlan utcán, de a környéken is. Mikorra várható változás, kérdeztük a panaszos levele alapján, ugyancsak a városi tanács műszaki osztályától. A válaszban, ha nem is azonnali, de gyors változást ígértek. Mint mondották, meggyőződtek róla, hogy az Aradi utca környékén a köz- világítási armatúrák elhász- nálódtak, fényátadó képességük erősen korlátozott, cseréjük indokolt. Az ÉMÁSZ a saját költségén már nem tudja elvégezni a munkát, mert a lehetőség szerinti lámpacseréket az idén már elvégezték. Így a városi tanács rendelte meg a munkálatokat. s az ÉMÁSZ tájékoztatása szerint, ezt december 31-ig el is végzik. Újítási díj nélkül ajánlom Egy szegedi látogatásom alkalmával túrót vásároltam egy boltban. Az Egerben kapható latyakos papírcsomagolású helyett egyszerű nejlonzacskóba csomagolt, nyomtatott felirattal ellátott cellux szalaggal szorosan összefogott terméket kaptam. Nem világraszóló az ötlet, mégis szeretném ajánlani a Borsod—Heves Megyei Tejipari Vállalat (Egri Üzemegysége illetékeseinek e korszerűbb, esztétikusabb csomagolást, hogy mire hazaérünk a boltból, ne ázzon át minden a szatyorban. Így felelne meg az áru a reklámnak is. Kupihár Jánosné Eger Főiskolai kollégium Jászberényben Szolnok megyében a Jászberényi Tanítóképző Főiskola szomszédságában elkészült — mintegy 70 millió forintos beruházással — az új 216 fé röhelyes főiskolai kollégium, A háromágyas, fürdőszobás szobákhoz, minden szinten társalgó, klub. tévészoba nyújt kultúrált elhelyezést a diákoknak. A lakói azok közül kerülnek ki. akik tanulmányi eredményeikben a legjobbak között vannak. A kollégium impozáns modern homlokzati része... (Fotó: Szabó Sándor) Ifjúsági bélyeggyűjtő-szakköröm minden évben részt vesz kiállításon, rendezvényen. Diákjaim közül többen voltak már Zánkán jutalomüdülésen, sőt 1985- ben a Bulgáriában megrendezett nemzetközi ifjúsági bélyegtalálkozón is részt vettek. i Az idén az Egri VI. Számú Általános Iskola bélyegkörének vezetőjével, Ludvig Antallal közösen beszéltük meg az ez évben sorra kerülő rendezvényén való részvételt. Tudomásunkra jutott, hogy az első magyar képeslap megjelenésének 90. évfordulójára Szombathelyen országos képeslap-kiállítást és találkozót rendeznek. Felvettük a kapcsolatot a rendezőbizottsággal és elhatároztuk, hogy a szakkörünk is részt vesz a kiállításon. Városunkat mutatjuk be, hogyan nézett ki a század- fordulón és hogyan néz ki most. Kiállítási anyagunk címe „Eger régen és ma". A képeslapokat különböző helyekről kértük, vásároltuk, gyűjtöttük össze. Idős bélyeggyűjtőktől, a Zalka Máté utcai nyugdíjasház lakóitól és azoktól az egyszerű emberektől, ' akik régóta őrzik az egri képeslapokat, kértük kölcsön. A válogatás után 24 kiállítási lapot küldtünk Szombathelyre. Sok olyan épületet, szobrot bemutattunk. amelyeket már lebontottak, átalakítottak. (A régi színház vagy a Dobó tér még szobor nélkül.) 1986. november 21-én huszonötén utaztunk Szombathelyre. A kiállításon kívül voltunk a Smidt múzeumban, a Savaria múzeumban és megnéztük a romkertet. 23-án este érkeztünk haza fáradtan, de tele élményekkel. Elhatároztuk, hogy 1987-ben mi is rendezünk képeslap-kiállítást, hogy e szép és nemes hob- bynak mind több híve legyen. Köszönjük az Egri Ifjúsági Ház vezetőségének és dolgozóinak, hogy az uta-* zás és a szállás költségét részünkre biztosították. Kmetty Károly Eger Népzenei együttesek Ostoroson November 29-én este művelődési házunkban nagy sikerrel mutatkozott be négy amatőr művészeti csoport. Az ostorosi néptáncegyüttes bagi karikázót, szatmári, déldunántúli és egy párnázó táncot mutatott be. Az ostorosi termelőszövetkezet népdalkörének asszonyai, akik tavasszal bronz minősítést kaptak, helyi népdal- csokorral léptek színpadra. Ök szeptember elején Csu- vasiában is jártak és előadásukat ott is nagy tetszéssel fogadták. Az est egyik vendégművésze a tíz éve citerázó Szőke Sándor volt. aki az ostorosi úttörő citerások mestere is. Szólójátéka és közös muzsikálása tanítványaival még színesebbé tette az estet. Vendégként érkeztek a felsőtárkányi néptáncosok is, akiket az Egri Áfész patronál és arany minősítést kaptak ez év tavaszán. Lakodalmas műsorukat nagy tapssal fogadta a helyi közönség. Köszönet az együttesek vezetőinek és tagjainak a lelkes munkáért, a kellemes estéért. Csákvári Antal Ostoros LEVELEINK KÖZÖTT TALLÓZVA Általánosítás nélkül ••• Közelednek az ünnepek és velük a kereskedelem dolgozóinak nagy erőpróbája. Embert próbáló napok ezek, hiszen akár az iparcikkboltokat nézzük, akár az élelmiszer-árudákat, egyaránt többszörösét bonyolítják le a megszokott forgalomnak. Mindenki vásárolni akar, talán kissé türelmetlenebbek is a vevők, hiszen a szűkre szabott időből sok mindenre kell. hogy jusson. A kereske. dők is emberek, s estére már bizony fáradtak, mert az ezernyi kívánságnak ném könnyű eleget tenni. Mégis, anélkül, hogy általánosítani kívánnánk, nem árt szót ejteni az udvariatlanságról, a vevőt sértő kereskedői magatartásokról. Általában jellemző például egy-egy nagy ABC-bolt- ra. hogy kialakult vásárlóköre van. Az ott, illetve közelben lakók fizetésük nagy részét költik el ezekben a boltokban. Jószerivel személyes ismerősökké válnak az eladók és a vásárlók. Mégis nem ritka az olyan panasz, amikor az eladók vagy éppen maga a bolt vezetője, minősíthetetlen magatartásával sérti a vásárlókat. Nem vonjuk kétségbe — miért is tennénk —, hogy az önkiszolgáló boltok gazdagon megrakott gondolái csábítanak egyeseket arra, hogy fizetés nélkül akarjanak hozzájutni kisebb-nagyobb értékű dolgokhoz. De még ez sem jogosítja fel a kereskedelem egyes dolgozóit, hogy alaptalanul gyanúsítsanak jó szándékú vevőket. Sajnos, egyre több ilyen panasz érkezik szerkesztőségünkhöz. S ezek az emberek nem azt sérelmezik. hogy szúrópróbaszerűen ellenőrizni kívánják a vásárlókat, hanem a módszert. ahogy azt egyes helyeken és egyes kereskedők teszik. Rákiáltanak a vevőre, kiforgatják csomagját, s miután bebizonyosodik, hogy feleslegesen zaklatták őket, ráadásul még a bocsánatkérő szó is elmarad. A bolti ellenőrzésnek is megvannak a maga szabályai és senkinek sincs joga ezt sérteni, még akkor sem. ha egyébként valóban akadnak olyanok, akikkel szemben jogos a bizalmatlanság. Az ártatlanság vélelme ebben az esetben is áll, s pusztán gyanú alapján még nem lehet kimondani nyíltan és ott. a többi vásárló előtt az ítéletet. Közelednek az ünnepek, s mindannyian sokkal többet vásárolunk az átlagosnál, hogy örömet szerezzünk hozzátartozóinknak, barátainknak, ismerőseinknek. Nem mindegy azonban, hogy ez az önmagában is örömöt jelentő vásárlás milyen lesz, keserű szájízzel távozunk-e a boltokból. Nem ártana, ha a boltvezetők eligazítanák e téren is a dolgozókat, de az sem, ha egyes boltvezetők maguk is elgondolkodnának efelett. Még véletlenül sem kívánunk általánosítani, valahogy az lenne jó, ha ki-ki ráérezne az igazságra, s kinek nem inge, hát az nem kell. hogy magára vegye. —d.— 30 éves találkozó Mi, a Rózsaszentmártoni Általános Iskola 1956-ban végzett tanulói azzal váltunk el, hogy minden 10. évben találkozót rendezünk. Szavunkat álltuk, megtartottuk, a 10 éveset, a 20 éveset is. 1986. november 29- én pedig a 30.-at. Volt tanáraink és huszonhét osztálytársunk —, házastársaikkal — nagyon vidám hangulatban ünnepelte ezt az eseményt. A mai napig összetartó osztály nevében. Hegyi Ferencné Rózsaszentmárton MÁTRA VOLÁN IGAZGATÓSAGA középiskolai végzettséggel és autóközlekedési forgalmi tisztképző tanfolyammal, valamint középiskolai végzettséggel és gépjármű- forgalmi szakvizsgával rendelkező dolgozókat alkalmaz közúti főellenöri és közúti ellenőri munkakörökbe. Kereseti lehetőség: 4000 Ft-tól, végzettségtől, szakmai gyakorlati időtől és teljesítménytől függő kereset. Jelentkezni lehet: ellenőrzési osztály EGER, Lenin út 13. Telefon: 11-533/21. 36. mellék. Kötelezték a íigázt a határidő betartására Év végére világosabb lesz az Aradi utca környéke Tanulmányi kirándulás Szombathelyen