Népújság, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-06 / 287. szám
/ NÉPÚJSÁG, 1986. december 6., szombat 11. Ma zárás a labdarúgó NB l-ben Csak Egerben kielégítő a kínálat Az egriek Pécsett Az őszi utolsó forduló következik a labdarúgó NB I- ben is. Valamennyi összecsapásra ma kerül sor. Az Eger SE 13 órai kezdettel Pécsett lép pályára; a PMSC ellén próbál pontokat, illetve pontot szerezni. Kiss Tibor, az EISE vezető edzője mondotta: — A Pécs nagyon egységes, ütőképes csapat, ráadásul a dobogóra pályázik, amihez megvan minden lehetősége. Ezért ha egy pontot el tudnánk tőlük „csípni". nagy fegyvertényt hajtanánk végre, ismerve a nehéz körülményeinket. Sok a séfült, a beteg. Hetente ilyen gondokkal küszködünk, de ha úgy játszunk, mint a Dunaújváros ellen legutóbb a második félidőben, a „csoda" megtörténhet. Pillanatnyilag az a helyzet, hogy Varga sérült és nem “játszik. Szert műtét előtt áll, lovaglóizma szakadt el, Bodolai derékrándulással bajlódik, lehet, hogy Póta védi a kapunkat. Csepregi az orvosi jelentés szerint jó. ha februárban elkezdheti az edzéseket. Kiss Gy. játékára számítok, úgy néz ki. hogy a mérkőzés kezdetéig rendbe jön. A kezdőcsapat: Bodolai (Póta) — Lengyel, Fegyver- neki. Simon, Javorszky, Voi- tekovszki, László. Smuczer, Hodur, Fodoré Kiss Gy. A piros-kékek péntek délután utaztak el a dunántúli városba. Az NB l, további párosítása: Vasas—Siófok, Dunaújváros—ZTE. Haladás— Békéscsaba, Bp. Honvéd— Debrecen, FTC—Videoton, Ü. Dózsa—Tatabánya, Rába ETO—MTK-VM. (fazekas) Valamit tenni kellene! Egyre többen és többet beszélnek róla, de kevesen tesznek valamit annak érdekében, hogy változzék a helyzet. Az általános megfogalmazás lakosságunk szabadidősportjának kórképe is lehet, amelynek elemzése során a legtöbb fórumon már a szabadidő kérdése élénk vitát vált ki. Panaszkodnak a diákok az ötnapos tanítási hét bevezetése óta. elégedetlenek időbeosztásukkal a szülők, akiknek tevékenysége a főmunkaidőn felül szintén megnövekedett. Lakosságunk jelentős része indokolatlanul és ésszerűtlenül túlhajszolt életet él. amelynek során időnként felvetődik, hogy valamit csinálni kéne. De az érthető (?) okok miatt változatlan a „karosszékpártiak" száma, aminek következménye a keringési zavarokkal küzdők amúgy is népes táborának növekedése. Lelkiismeretünket minden alkalommal sikerül megnyugtatnunk, de szervezetünk számára ez kevés. Pulzusunkat csak az idegesség lendíti felfelé, verítéket pedig csak á dohányfüstös helyiségek elhasználódott levegője csal homlokunkra. Változtatni ezen csak az képes, aki anyagi igényei mellett testedzési szükségleteinek fontosságát is időben felismeri. Ez rendszerint későn sikerül, amiről az utólag iparkodók nem kis száma tanúskodik. Tehát valamit csinálni kéne! Rossz szokás, hogy mindent -akkor kezdünk el, amikor már ránk ég. Egyedül ez nehezebben megy, de családdal, munkatársakkal együtt szórakozássá is válhat a rendszeres testedzés. Mutassunk példát’egymásnak, leküzdve a kezdeti gátlásokat, nehézségeket. Mindannyiunknak van tréningruhája, amely eddig csak a „színes doboz” előtti kényelmes öltözékül szolgált. Találkozzunk délutánonként gyalogosan vagy kerékpáron az utcákon, parkokban, sportpályákon, iskolaudvarokon. Ifjúságunk számára szervezetteb diáksportélet feltételét teremtettük meg, s ennek sikere jelentős mértékben függ felnőtt társadalmunk példamutatásától is. Használjuk ki a kedvező alkalmat — amelynek végső eredménye össztársadalmi érdek — holnaptól fordítsunk több időt egészségünk megőrzésére. Honfi Gábor Hét végi sportműsor Szombat elótt az Egri Népkertben, 9.30 óra. ökölvívás: H, Zalka SE!— Borsodi Bányász, NB Il-es CSB-mérkőzés. Gyöngyös, laktanya, új tornacsarnok, 16 óra. Ritmikus sportgimnasztika: Kolacskovszky-emlékverseny. Eger, körcsarnok, 11 óra. Röplabda: Bornemissza G. ifjúsági emlékverseny, fiú- és lánymérkőzések. Eger, Kereskedelmi és Közgazda- sági Szakközépiskolák, a 6-os 9-es, 12-es iskolák tornatermei, 8 óra. Teke: Megyei Tizenk»*|"’K_ baí""fcwiga. Petőfibánya. Tollaslabda: ni *»- ■ jloagl egyé... i izeK-bajnokság, Hatvan. 3-ös iskola, 11 óra. Tömegsport:: Nyitott tornaterem, Gyöngyös Vak B. Szakközépiskola, 9—13 óra. Rendszeresen az egészségünkért. fútó-kocogó dél Vasárnap Ritmikus sportgimnasztika: Kolacskovszky-emlékverseny. Eger, körcsarnok, 11 óra. Röplabda: ESE—BVSC, NB I-es női mérkőzés. Eger, körcsarnok, 16 óra. Bornemissza G. ifjúsági emlékverseny a szombati helyszíneken. Teke: Egri Spartacus— Mátranovák NB 11-es csapatmérkőzés. tekéin ok 10 á»— w a. Tollaslabda• rH'-.--5 -■ —jusagi egyéni Tteék-bajnokság, Hatvan, 5-ös iskola. 9 óra. Természetjárás: A KPVDSZ Bükki Vörös Meteor SE Mikulás-túraja a következő útvonalon: Szőlőcske—Várkút—Síkfőkút. v Találkozás az egri Volámpályaudvaron 9.40-kor. Teli cikkek nyomában A meteorológiai előrejelzéseket böngészve a tél, vagy annak legalábbis az első fele nem sok jót ígér a sizőknek. Az átlagnál enyhébb hónapoknak nézzünk elébe, ami nem lenne baj, viszont a levegő alacsony relatív páratartalma miatt az égiek szűk marokkal mérik majd a havas áldást. A korizók- nak kedvezőbb a helyzetük, hiszen ha tartósan fagypont alá süllyed a hőmérséklet, kedvükre csúszkálhatnak a jégen — persze ha akad, aki gondosan megépíti, karbantartja a pályákat. Félre ne értsenek. nem csaptam fel időjárásjósnak, csupán, mint a téli sportok lelkes támogatója, a síelés tevékeny résztvevője előre tájékozódtam, mi várható az idei szezonra. Bizonyára ezzel nem vagyok egyedül. S abban is biztos vagyok, velem együtt sokan felkeresték már a sportboltokat, hogy terepszemlét tartsanak. A kínálatról, az újdonságokról és az árakról. Körutamat a megyeszékhelyen kezdtem. Az Áfész Duett Áruház sportosztályának vezetője, Bozsik Sándor a következőkről tájékoztatott; — Mintegy hatvan pár Kastle, Elan és Kneissl lécet kaptunk. Bakancsból a Kojlach-ot ajánlhatom felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Sajnos itt tapasztalható a legnagyobb drágulás. ezer forinttal kerülnek többe a sícipők a tavalyihoz képest. A Tyrolia és a Marker kötéseket várjuk, jelenleg csak a csehszlovák Mestát tudjuk adni. Van olcsó szovjet és ennél jóval borsosabb árú. pehelykönnyű osztrák síbotunk. A gyerek, műanyag léceket komplett felszerelve áruljuk, mindösz- sze ötszáz forintért. A kezdő lépések megtételére kiválóan alkalmas, karácsonyi Az Egri Áfész Duett Áruházban hóra várnak a téli sportfelszerelések (Fotó: Szántó György) ajándékként is javasolhatom. Polcainkon a kiegészítők, a szemüvegek, a sapkák. a ruházati termékek is megtalálhatók. Kiemelném a Hummel síanorákot, igaz az ára felér egy havi fizetéssel. Viszont a fazon és a minőség is kiváló. — Hosszú évek után — folytatta az osztály vezetője — végre érkezett a női mellett férfiműkorcsolya, s ezenfelül van szovjet és olasz hokikorink is. A vásárlók idén is keresik a cipő nélküli, csavaros korcsolyát, a válaszunk, Jiogy nem szállított a nagyker. Bőven lesz viszont 1—2—3 személyes szánkó és a ródlira felszerelhető támlából is érkezett. A várható forgalomra való tekintettel, hogy minél gördülékenyebb legyen a vásárlás az ünnepekig nemcsak az áruházban, hanem a piaccsarnok mellett felállított sátorban is kínáljuk portékáinkat a vevőknek. Tóbi Tiborné a hatvani iparcikk kisker sportbolt vezetője a következőkkel fogadott: — A szánkót viszik, mint a cukrot, bár a többi áruféleségből is hasonló lenne a választék! S. hogy ezt konkrétan mire értette? Kevés síbakancsot kaptak, csak Kastle léc van, az is egy méretben. A Triál megígérte, hogy juttat még Fischert, de az olcsóbb sílécekről semmi hír. Talán lesz márkásabb kötésük is, s remélik, hogy síszemüveg is érkezik az üzletbe. Műkorcsolyát. csakúgy, mint Egerben. árulnak férfiaknak is, és van kétélű, tanulógyermekkori is. Hiányzik a meleg siruha, s elkelne a sínadrágokból is. Egyszóval, ígéretből van a legtöbb, bár nem hiszem, hogy azzal bárki is lesiklik a Kékes déli lejtőjén. Talán még ennél is kilátástalanabb a helyzet Gyöngyösön, ahol — ez egy kicsit furcsa — két bolt foglalkozik a téli sportkellékekkel. Az egyik a ruházattal, a másik a felszereléssel csalogatja a vásárlókat. Juhász Istvánná és Nováki Istvánná arról panaszkodott, hogy a forgalom egyenlő a nullával. Nincs síléc, síöltöny, sinad- rág. a kevés szánkó fiamar gazdára talált. Koflach síbakancsból ugyan kaptak 21 párat, de a megemelt ár miatt nem nagyon kelendő. Egyedül korcsolyából kielégítő az ellátás. Mint mondták kereslet lenne, de sokaknak az árak letörik a kedvét, és azt sem igen értik. hogy miért üresek a polcok a tél elején. Ezt kérdeztem én is Vásárhelyt Páltól, a Triál sportosztályának igazgatójától. Azt a felvilágosítást kaptam, hogy késve, csak a napokban kapták meg az engedélyt az importra, bár már hónapokkal ezelőtt lekötötték az áruféleségeket az osztrák partnernél. Ezek szerint a kínálat jobb lesz a tavalyinál, még ha az árak — rajtuk kívülálló okok miatt — magasabbra is rúgtak. Tehát, ha késve is, de az üzletekbe kerülnek a téli sportcikkek. Mentséget a csúszásra maga az időjárás szolgáltatja, hiszen még nyoma sincs a télnek. Budai Ferenc II. osztályú torna OB-n Mihalik (EIK) négy arany Budapesten rendeztek meg a II. osztályú egyéni tornászbajnokságot. A Heves megyei színeket Mihalik Sándor és Hajtman Erika, az egri tanárképző főiskola versenyzői képviselték. A tehetséges Mihalik magabiztos. jó versenyzéssel négy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet nyert, ezen kívül két negyedik és egy ötödik helyezés jutott Hajtman révén. A két sportoló szerenkénti eredményei: Férfiak, talaj: 2, Mihalik 18,60. Gyűrű: 3. Mihalik 17,75. Korlát. 1. Mihalik 18,60. k".- 1. ívíinaiik 18,60. Ugrás. 2. Mihalik 18,30. Nyújtó: 1. Mihalik m»n «* ... egyéni összetett bajnok Mihalik Sándor (ETK, edző: Rátkai István) 110,65 ponttal. Nők, gerenda: 4. Hajtman 18,30. Ugrás: 4. Hajtman 18.20. Egyéni összetettben: 5 Hajtman Erika (ETK, edző: Honfi László) 72,75 ponttal. Csontját törte a táncos ász Hatvan városban terveztek előadást, de csak tíz fellépésen mutathatták be tudásukat — jóval idő előtt véget ért az angol jégtáncos pár, Jayne Torvill és Christopher Dean ameri- rikai túrája ... A tengerentúli Portland városában ugyanis az 1984- es szarajevói téli olimpián sokak által álomkűrrel ötkarikás bajnoki címet nyert Torvillék balszerencsések voltak. Pontosabban a duó férfitagja. Christopher Dean. Az AP által nívósnak nevezett kűr után lekorcsolyá- zóban még a megszokott „pózokat” mutatták a fotósoknak. Eközben Dean megcsúszott a jégen, nekiesett a palánknak, és csuklóját törte. — Rendkívüli módon sajnáljuk. hogy nem tudjuk befejezni amerikai túránkat. Ígérjük, amint Christopher felépül, visszatérünk, és pótoljuk az elmaradt előadásokat — nyilatkozta Jayne Torvill. A népszerű szigetországi táncospár most visszatér Angliába. Eredetileg úgy volt, hogy március 1-én zárták volna az egyébként november 8-án kezdődött maratoni hosszúságú bemutató körutat. Bene völgye Körzeti Áfész Ludas, szerződéses üzemelésre 3 éves időtartamra meghirdeti az alábbi egységeket: 4. sz. italbolt Halmajugra 6. sz. italbolt Dstk . tueiijrurgyaias 1987. január 5. Tájékoztatást a szövetkezet' számviteli csoportja ad. Röplabda NB I. Tegnap az Eger SE élmezőnyben szereplő csapata Bu. dapesten a BVSC-vel találkozott. A késői mérkőzés .lapunk zárta után féjeződött be. A két csapat egyébként vasárnap Egerben, a körcsarnokban újra összeméri tudását 16 órától. A közelkő tél tp-"1--*_ __eiott. d ecember 13-án a jövő héten kerül sor az Egri 10-es Számú Általános Iskolában arra a síbörzére, melyet az intézmény vezetése hirdetett meg. A szombat délelőtt 9— 12 óra közötti időszakban az iskola aulájában várják azokat. akiknek „kinőtt", vagy feleslegessé vált téli sportszereik vannak. A holmikat lehet összekészíteni, JpeTf OíukjiZG IGSZ