Népújság, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-05 / 286. szám
AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Döntés Kis gyerek kis gond. nagy gyerek nagy gond — tartja a régi mondás. S ha sarkít is, mint minden népi bölcsesség általában, saját bőrünkön érezzük, hogy van benne igazság. Ha máskor nem, ezekben a hetekben okoz a szülőknek fejtörést a csemete, amikor is nem kisebb döntés előtt áll a család: mi legyen a gyerek? Alaposan megfontolt lépésnek kell lennie a választásnak. nem kis felelősséggel jár. S legfeljebb nosztalgiával gondolhatnak arra a szülők, amikor szülötteik fantáziája elszabadult, s hat-tízévesen űrpilóták, oroszlánszelíditők. sarkkutatók vagy éppen kötéltáncosok szerettek volna lenni. Csakhogy amint múltak az évek, mindinkább a realitáshoz kellett közeledni, s az egykori kisgyerek, aki valamikor a Marsot akarta meghódítani, most esetleg olyan dilemmával küzd: asztalos legyen-e vagy bérelszámoló. Nem is ott van á baj, hogy engednének szárnyaló álmaikból. Ez így nem igaz, hiszen minden pálya érdekes, minden foglalkozásban van fantázia. Csak az a fontos, hogy kedvvel, örömmel végezze az ember. Nem tudok elképzelni nagyobb kint, minthogy valaki undorral, fásultan kezdje nap nap után a munkát, s végigszenvedje hétköznapjait. Előbb elkeseredett, életunt lesz, aztán szedi a sátorfáját és odébbáll. A pályaválasztás idején a legnagyobb bökkenő ott van, hogy a lehetőségek korlátozottak. Ismerek olyan családot, ahol az egyetlen, féltett kislány vágya: fodrász legyen. Igen ám, csakhogy a szakmunkásképző intézetbe meghatározott létszámban vesznek fel tanulókat. S ha épp a választott szakra nem sikerül? Bizony már tizenévesen nagy csalódás éri azt, aki eddig szépnek, reményteljesnek látta az életet. Talán ott tud a legtöbbet segíteni a család, az iskola. ha megakadályozza: a sikertelenséget ne vegye sorscsapásnak az ifjú ember. Csalódása ne legyen egy életre szóló. Egyengetni a megalkuvást? — kaphatnák fel sokan a fejüket e sorok olvastán. De igazából nem arról van szó. Sokkal inkább az a fontos: helyesen mérlegeljük az egyéni adottságokat, a rátermettséget, s próbáljuk meg összhangba hozni a lehetőségekkel. Szerencsére társadalmunk nem hagyja magára a választás előtt állót. Oktatási intézményrendsze- I rünkben e téren is fontps | szerep jut a pedagógusok-"! nak, a pályaválasztási ta- [ nácsadóknak. S ha a csa- | Iád is nyitott erre, közös ! erővel el lehet érni: a he- J lyes sínpáron indulhasson J útjára a pályaközeiben lé- I vő fiatal. Mikes Márta Ülést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács csütörtöki üléséről a Tájékoztatási Hivatal elnöke, a kormány szóvivője a következő tájékoztatást adta: A Minisztertanács módosította a bős— nagymarosi vízlépcsőrendszer beruházási programját. A módosítás figyelembe veszi a környezet védelme és fejlesztése érdekében, valamint a megvalósítás határidejében, a műszaki és pénzügyi megoldásokban szükséges változtatásokat. A kormány áttekintette az elektronikai alkatrészek előállításának, valamint a gyógyszer-, növényvédőszer- és intermedier-gyártás központi gazdaságfejlesztési programjainak 1987. évi feladatait, teljesítésük feltételeit. A kormány határozatot hozott egyes társadalombiztosítási rendelkezések megváltoztatásáról. A Minisztertanács módosította a kisvállalkozások részére kifizetett ellenérték adóját, a háztáji és kisegítő gazdaságok jövedelemadóját és korszerűsítette a társasági adót. A kormány megváltoztatta a vállalkozási és szállítási szerződésekkel kapcsolatos versenytárgyalásról szóló minisztertanácsi rendeletet. Hatvan, Boldog, Csány, Nagyréde ... A téli állattartás feltételei biztosak A téli állattartásra való felkészülés mindig sok figyelmet, törődést igényel. Körültekintően kell gondoskodniuk gazdaságainknak mind szálas-, illetve abraktakarmányról, mind pedig répaszeletről, amelyek a jószágok étrendjét gazdagítják. Hatvan környéki „őrjáratunk” kedvező képet festett e tekintetben a közös gazdaságok háza tájáról. Zagyvaszantón is nagy gondot jelent az állatállomány át- teleltetése... Elsőként Kai György, a Csányi Búzakalász Tsz ' elnöke informált bennünket a takarmányhelyzetről: — Az idei esztendőben kezdtük meg a tehenészeti telep világbanki hitellel történő teljes rekonstrukcióját, miután vezetőségünk a hízómarhatartásra, -növelésre szavazott. Jelenleg, a környékről vásárolt alapanyag révén, már 450 hízómarhát tartunk, ennyinek a téli ellátásáról kellett gondoskodnunk. ~Nos, az aszály ellenére sikerült földjeinkről annyi silót, abrakot, szálastakarmányt és alomszalmát betakarítanunk, amennyi biztosítja a jószágállomány téli szükségletét. Gondolom, egy esztendő múlva már több gondunk lesz! A 12 millió forintos beruházás ugyanis 1987-ben befejeződik, s akkor már ezer hízómarha folyamatos tartásáról, a húsipar részére történő kibocsátásáról kell gondoskodnunk A négy településre — Hatvan, Boldog, Heréd, Nagykökényes, — kiterjedő Lenin Termelőszövetkezet 80 millió forint árbevételű állattenyésztéssel számol az idei őszön. Vágó József elnök az effajta kilátásokról így fogalmazott: — Szálas-, tömeg- és ab- laktakarmány-szükségle tünket túlnyomóan saját termőföldjeinkről takarítottuk be. Csupán kukoricából kellett 150 vagonnyit vásárolnunk. éspedig azért, hogy az új kitartson illetve segíthessük tagjaink háztáji gazdaságait. Fölöslegünk van ugyanakkor silóból, szalmából, amelyet a Hatvan térségéhez tartozó mezőgazdasági üzemek javára értékesítünk, együttesen 170 vagon tételben, de van még bőven répaszeletünk is. amelyből saját állatállományunk átteleltetése mellett az utóbbi években igen megnövekedett és jól prosperáló háztáji gazdaságokat igyekszünk igényeiknek megfelelően kielégíteni. Nagyréde, a többszörösen „Kiváló” Szőlöskert Termelőszövetkezet, amelynek a profilját elsősorban a szőlő-, a gyümölcstermesztés, a magas volumenű hűtőházi tevékenység adja. — Van nekünk sok egyéb mellett évi 26 millió forint értéket képviselő állattartásunk is, amely főként 250 tehénre, illetve annak a szaporulatára épül, s az állomány ilyenformán esztendők óta 750—800 darabra tehető — mondja érdeklődésünkre Nagy András elnök- helyettes. — Ami e telep téli ellátását illeti, minden szükséges szálas-, illetve tömegtakarmány, abrak rendelkezésünkre áll. Hasonló a helyzet az alomszalma tekintetében annak ellenére, hogy az idei hozam a vártnál gyengébb volt. A tárgyilagosság kedvéért ugyanakkor azt is megjegyzem, hogy tömegtakarmányunk tekintetében pillanatnyilag még hasonló problémánk van, de meggyőződésem, hogy részben a tárolási veszteség csökkentésével. részben fokozott takarékoskodással kiküszöbölünk minden olyan zavart, amely az 1986-os évre tervezett árbevételt veszélyeztetné .. . Három gazdaság, háromfajta állattenyésztési, állattartási feltételek. De mint az előbb mondottakból kitűnik : aggodalomra sehol sincs ok. Moldvay Győző Szovjet vezetők köszönőtávirata Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa táviratban fejezte ki köszönetét Kádár Jánosnak, Losonczi Pálnak és Lázár Györgynek a nagy októberi szocialista forradalom 69. évfordulója alkalmából küldött üdvözletekért és jókívánságokért. Kádár János és Lars Werner találkozója Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára csütörtökön a Központi Bizottság székházában megbeszélést folytatott Lars Wernerrel, a svéd Baloldali Párt-Kommunisták (VPK) elnökével, aki az MSZMP Központi Bizottságának meghívására pártküldöttség élén tartózkodik hazánkban. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón kölcsönösen tájékoztatták egymást a két ország helyzetéről, a két párt tevékenységéről. Véleményt cseréltek a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom. valamint a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről. Megállapították. hogy napjaink legfontosabb feladata a nemzetközi béke és biztonság megerősítése, a nukleáris háború veszélyének elhárítása, a fegyverkezési verseny megfékezése és visszafordítása. A két párt népeik, az emberiség létérdekeit szem előtt tartva, ebben a szellemben tevékenykedik. Kifejezték meggyőződésüket, hogy a pártközi együttműködés további erősítése jó! szolgálja a két ország, a magyar és a svéd nép érdekeit, valamint a nemzetközi béke és biztonság közös ügyét. A megbeszélésen részt vett Gecse Attila, a KB- külügyi osztályának helyettes vezetője. Várkonyi Péter Jugoszláviába látogat Magyar—jugoszláv külügyminiszteri találkozó lesz ma, Szabadkán. Várkonyi Péter külügyminiszter • Raif Dizdarevics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság külügyminisztere hívta meg baráti látogatásra. Emlékezés Rózsa Ferencre Rózsa Ferenc építészmérnök, újságíró a magyar munkásmozgalom kiemelkedő személyisége születésének 80. évfordulója alkalmából kcszorúzási ünnepséget rendeztek csütörtökön a Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi Panteonjában lévő urnájánál. A kegyelet, a megemlékezés virágait a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Tömpe István és Hárs István, a KB tagjai, a Nép- szabadság Szerkesztősége képviseletében Borbély Gábor főszerkesztő és Rényi Péter főszerkesztő-helyettes, a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága nevében Gubcsi Lajos, a titkárság tagja és Kiss János, a KISZ KB tagja, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége képviseletében Pálfy József elnök és Megyeri Károly főtitkár helyezte el. Elvitték a kegyelet koszorúit a Magyar Ellenállók. Antifasiszták Szövetsége. valamint a Rózsa Ferenc Veteránotthon képviselői is. A megemlékezés az Internacionálé hangjaival ért véget. A kormány és a SZOT képviselőinek megbeszélése Csütörtökön a SZOT székházában Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének és Gáspár Sándornak, a Szak- szervezetek Országos Tanácsa elnökének, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjainak vezetésével a kormány es a Szakszervezetek Országos Tanácsa képviselői megbeszélést tartottak. A tanácskozás résztvevői véleményt cseréltek az 1986. évi népgazdasági terv várha(Folytatás a 2. oldalon) A kereskedelmi kamara bizottsága előtt A szabályozás és az érdekegyeztetés Tegnap délelőtt elnökségi ülést tartott Egerben a helyi áfész központjában a Magyar Kereskedelmi Kamara Észak-magyarországi Bizottsága. A résztvevők egyebek között megvitatták az 1986-os esztendő várható eredményeit, s a jövő év gazdasági szabályozórendszerének lényeges elemeit. A területi érdekegyeztetés témáját, amelyről nemrégiben tartottak fórumot Észak- Magyarország tanácsi irányítói és kereskedelmi vezetői, szintén napirendre tűzték. A lakosság egyenletes áruellátásának a különböző termelővállalatok, a kereskedelem és a fogyasztók érdekeinek területi ösz- szehangolásáról szólt Bihall Tamás, az MKK Észak-magyarországi Bizottságának titkára. Elhangzott többek között, hogy szorgalmazni kell a Borsod, Nógrád és Heves megyei cégek egymás közötti jobb információcseréjét. Nagy lehetőségek rejlenek a szomszédos KGST- országok, Csehszlovákia és a Szovjetunió termelő- és kereskedőegységeivel való együttműködésben. A jelenlegi gazdasági helyzetben fokozottan keressék a módokat a kishatármenti áruforgalom élénkítésére. A tanácskozás résztvevői javaslatot tettek arra, hogy miként lehet érdekeltté tenni a vállalatokat a kapcsolatok érősítésére. Ezt követően a kamara vezetőinek érdekképviseleti munkájáról és aktuális feladatokról esett szó. A délutáni programban a tanácskozás résztvevői meglátogatták az Eger és Vidéke Áfész sütőüzemét, ahová Harmati László, a fogyasztási szövetkezet elnöke kísérte a vendégeket.