Népújság, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-23 / 301. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1986. december 23., kedd Nem kőbe vésett program Beszélgetés Halasi Mártonnal, a Magyar Diáksport Szövetség főtitkárával Az egri Neu kert sétányait ezen a szombat lielelottön ismét a kocogok vették birtokba, mint ahogy tíz hete minden alkalommal. A Dobó István Gimnázium kez­deményezte akció a „Rendszeresen az egészségünkért" nevet kapta létrehívóitól az intézmény vezetésétől. KlSZ-bizottságától. szülői munkaközösségétől és nem utolsósorban diáksportkörétől. A hó borította parkban beszéltünk meg találkozót Halasi Mártonnal, a Magyar Diáksport Szövetség főtitkárával, aki a megye határain túl ismertté vált rendezvényre futáshoz öltözve érke­zett. — Egy órát szeretnék fut­ni először, ami után a be­szélgetés is jobban esik majd — javasolta a főtitkár az üdvözlést követően. Az egy órából 80 perc lett, ami szűkén számítva is 16 kilométer. — Régebben többféle sportágat — többek között labdarúgást is — űztem versenyszerűen. Jelenleg ezt nem tudom megtenni, mivel rendszertelenül jut időm a mozgásra. Éreztem, hogy ezt a teljes mérték­ben szellemi munkát kom­penzálnom kell, ezért au­gusztustól elkezdtem a fu­tást. Az első két hónap ne­héz volt. de ma már beépült nemcsak a saját, hanem csa­ládom életmódjába is. — Korábbi munkája mel­lett sem jutott sok idő rendszeres testedzésre, hi­szen az emberekkel való foglalkozás nem nyolcórás munkakör. . . — Valóban, a pedagógusi évek a Ceglédi Kossuth La­jos Gimnáziumban, majd ugyanitt a városi KISZ-tit- kárság, s végül a Pest Me­gyei KISZ-bizottság első titkári megbízatása hason­lóan időigényes feladatok voltak. A politikai főiskola utolsó éve és a diáksport­élet változási folyamatának irányítása minden eddigi­nél nagyobb erőpróbát je­lent számomra. — Az MDSZ alakulási folyamataival elégedettek-e? — Diáksportunk fejlesz­tése csak egy hosszú folya­matban képzelhető el. Ennek még csak az elején vagyunk. Az ideiglenes intézőbizott­ság feladata ebben az idő­szakban a feltételek bizto­sítása. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy elképzelésein­ket ne „kőbe vésett” prog­ramként adjuk közre. Ha a gyakorlat indokolja, minden esetben változtatni fogunk. építve a kollektív bölcses­ségre. A jövő diáksportjá­nak legfontosabb színterén az általános iskolákban min­den harmadik intézmény­ben alakult már DSK — Többet vártunk, de úgy gondoljuk, hogy a jól pros­perálok fogják majd meg­győzni azokat, akik még ha­boznak. A gyerekek reális igényeire épülő tevékenysé-' get kereső szülőkkel, peda­gógusokkal, testnevelőkkel építkezünk, de nem tudunk együtt haladni a létesít­ményhelyzetnél elakadókkal. — Több helyen gondot okoz, hogy a DSK és a DSE anyagi lehetőségei korláto­zottak. A központi támoga­tás jelenleg még csekély, s ugyanakkor a vállalatok sem kapnak az alkalmon, hogy jogi tagságra lépjenek . . . — Az idei esztendőben szeptember óta 9,2 millió forintot adtunk az iskolák­nak sportcsoportvezetőí tiszteletdíj kiegészítésre. Emellett még ebben az év­ben 11 millió forint kerül szétosztásra„ s ezzel minden jelzett igényt kielégítünk. A szintén központilag biz­tosított általános iskolai nappali tagozatos tanulók utáni 30 forint jövőre 60 forintra emelkedik. 1990-re pedig minden iskolafoko­zatban egységesen 100 fo­rint lesz. Emellett jövőre valószínűleg más központi lehetőségekkel is bővül ez a támogatási rendszer. — Milyen lehetőségekkel éltek eddig az említetteken kívül a diáksportszerveze­tek? — Egyértelművé vált, hogy a hagyobb lehetőség minden tekintetben a DSE-knél van, mind az önállóságot, mind a gazdasági függetlenséget tekintve. A DSK-knál az esetek többségében csupán annyi a változás, hogy több tagjuk lett és szerepet ka­pott az önkormányzat. A jövő útja tehát a DSE, ahol önálló programmal, jogi személyként — egyszámlá­val, pecséttel — gazdasági tevékenység is végezhető. Ékre már több jó példa is akadt, melyek közül első­ként említhetem a kiskun- lacháziak csónaktestépítő ..melléküzemágát”, amely- lyel leleményesen növelték pénzeszközeiket. Az egyesü­leti formát igazolják a csong­rádi tapasztalatok is, ahol több községben inkább a DSE mellett döntöttek, s a helyi tsz-eket is megnyer­ték jogi tagként. A DSK-k kérésére bármikor létrejöhet DSE, s ennek a folyamat­nak elősegítője lehet az a pályázat, melyet jövőre je­lentetünk meg. A területi DSE-k az induláskor egyen­ként 50 ezer forintos támo­gatást kaphatnak ilyen mó­don. — A tapasztalatok cseré­jére is nagy szükség lenne, amit a nyár eleji kétnapos tatai értekezlet bizonyított. Hogyan tervezik a szaporodó vélemények egyeztetését? — Szükségesnek tartjuk, hogy közvetlen kapcsolatban legyünk az iskolákkal, de ilyen méretekben már — 1600 DSK és 90 DSE — egy­re nehezebb az összegzés. Ezért az országos felmenő rendszerű versenyek meg­újítását is csak egy orszá­gos tapasztalatcsere után végezzük el, melyben alap­vető érdekünk, hogy a ko­rábbi értékeket átmentsük. S mivel 1987. január 1-től megalakulnak az ÁISH me­gyei és városi szakigazgatá­si szervei, így velük is egyeztetnünk kell további elképzeléseinket. A harmadik üveg ás­ványvíz is elfogyott. mire visszatértünk az egri futó­naphoz, amelyhez a főtitkár nem csak a diáksportra ér­vényes értékelést fűzött. — Mindenki látja, hogy nagy baj van, s ennek a tengelyében a mozgáshiány áll. Ezért nagyszerű az, ami itt, Egerben elindult, fiata­lok és idősek futva, gyalo­golva teljesítik edzettségük­nek megfelelő távjaikat. Jó lenne, ha más városokban is követőkre találna a Do­bó gimnázium szombatom kénti rendezvénye. Honfi Gábor Kispályás tabellák Tegnapi számunkban már el­kezdtük közölni az egri városi kispályás labdarúgó-bajnokság 1986. évi végtabelláit. Ezúttal zár­juk a sort. II. osztály: 1. Olajbányász 22 16 3 3 77-29 35 2. Berva Oregf. 22 12 5 5 46-21 29 3. Berva KISZ 22 12 4 6 54-49 28 4. Finommech. 22 10 6 6 54-35 26 5. Forg. V. KISZ 22 11 3 8 52-43 25 6. HAÉV 22 11 2 9 56-46 24 7. Ruhaipar 22 8 4 10 50-55 20 8. Tanép KISZ 22 8 3 11 45-50 19 9. Volán KISZ 22 8 2 12 47-62 18 10. Kilián SC 22 7 3 12 41-52 17 U. Cserép SC 22 7 2 13 43-67 16 12. Sütőipar 22 2 3 17 28-87 7 Megjegyzés: az Olajbányász és a Berva öregfiúk csapata fel­jutott az I. osztályba, a Cserép SC és a Sütőipar kiesett a III. osztályba. A sportszerűségi verseny vég­eredménye: 1. Berva öregfiúk 107, 2. Olajbányász 106. 3. Fi­nommechanika 106 ponttal. III. osztály: I. Berva III. 20 15 3 2 53-14 33 2. E. Csili. Tsz 20 15 1 4 70-31 31 3. Pedagógus 20 10 4 6 49-32 24 4. IKLV I. 20 9 2 9 40-47 20 5. EMASZ 20 8 2 10 40-47 18 6. Mezőgép I 20 8 1 11 38-37 17 7. Földhivatal 20 6 4 10 40-49 16 8. Egervin A. 20 8 — 12 44-64 16 9. Vilati II. 20 6 3 11 37-54 15 10. Volán Sz* 20 6 4 10 31-54 15 ll. Vízép 20 6 2 12 44-57 14 12. Bubiv K i zárva * l büntetőpont levonásra került. Megjegyzés: az I—II. helyezett csapatok feljutottak a II. osz­tályba, míg a Vízép csapata ki­esett a IV. osztályba. A sportszerüségi verseny vég­eredménye: 1. Pedagógus 98. 2. Mezőgép I. 98. 3. Egervin Alfa 97 ponttal. IV. osztály: 1. Vasvill 20 14 2 4 51-31 30 2. Volán Oregf. 20 12 4 4 55-32 28 3. Agrikon 20 9 7 4 33-25 25 4. Mg. KISZ 20 10 3 7 49-35 23 5. BGTV 6. Ip. Kisk. 7. Közúti lg. 8. Keviterv 9. M. KISZ 10. KA EV________ 11. Agrxa Bgy * 12. MEBIB * 1 büntetőpont 20 7 5 8 49-58 19 20 7 4 9 37-41 18 20 6 5 9 25-44 17 20 6 4 10 39-47 16 20 6 3 11 35-40 15 20 4 6 10 48-46 14 20 6 3 11 31-53 14 Kizárva levonásra került. Megjegyzés: az I—II. helyezett csapatok feljutottak a III. osz­tályba, míg az Agria Bútorgyár csapata kiesett az V. .osztályba. A sportszerüségi verseny vég­eredménye: 1. Agrikon 97. 2. Ke. viterv 94, 3. Vasvill 94 ponttal. V. osztály: 1. Áfész Pertu 20 15 1 4 80-33 31 2. Ferrogl. LT. 20 14 3 3 68-22 31 3. Postás SE 20 13 4 3 63-26 30 4. MHSZ 20 11 2 7 55-49 24 5. TSZKER 20 9 3 8 51-44 £1 6. Népújság 20 9 1 10 48-56 19 7. Révai Ny. 20 7 3 10 34-50 17 8. Öntöde 20 5 4 11 35-68 14 9. Dohánygy. 11. 20 4 5 11 49-66 13 10. EV ILL 20 4 5 11 39-56 13 11. Tigáz 20 2 3 15 36-88 7 12. Sör Eger K i z á r v a Megjegyzés: az I—II. helyezett csapatok feljutottak a IV. osz­tályba, a Tigáz kiesett a VI. osztályba. A sportszerüségi verseny vég­eredménye: 1. Postás 98. 2. Áfész Pertu 97. 3. Népújság 96 pont­tál. VI. osztály: 1. H. Botond 22 14 2 6 82-47 30 2. Volán Vasúi 22 13 3 6 52-46 29 3. Autóklub 22 13 2 7 65-40 28 4. Prizma 22 13 1 8 67-38 27 5. EKEV 22 10 6 6 60-50 26 6. IKLV KISZ 22 9 6 7 59-52 24 7. KSH SZÜV 22 10 3 9 56-49 23 8. FVV 22 9 4 9 42-55 22 9. Vízmű SC 22 9 3 10 67-62 21 10. Volán Elán 22 7 3 12 66-68 17 11. Kisosz 22 5 3 14 28-66 13 12. Lakisz 11. 22 1 2 19 27-98 4 Megjegyzés: a Honvéd Botond és a Volán Vasút feljutott az V. osztályba, a Kisosz és a La­kisz II. kiesett a VII. osztály­ba. A sportszerüségi verseny vég­eredménye: 1 Honvéd Botond 107. 2. KSH : SZÜV 106. 3. Víz­mű SC 106 ponttal. VII. osztály: 1. H. Lenkey 16 12 3 1 78-25 27 2. Igazs. SC 16 13 1 2 53-23 27 3. Tűzoltók 16 12 — 4 67-27 24- 4. Volán D.* 16 6 4 6 46-43 14 5. Tüzkév 16 6 2 8 40-44 14 6. Eü.Gy.-otth 16 5 4 7 35-44 14 7. Tanép III 16 5 3 8 32-39 13 8. AB 16 1 5 10 23-65 7 9. TAKEH 16 — 2 14 24-88 2 10. Füszért K i Z árva * 2 büntetőpont levonva. Megjegyzés: az I—II helyezett feljutott a VI. osztályba. A sportszerüségi verseny vég­eredménye: 1. Honvéd Lenkey 79. 2. TAKEH 77. 3. Tűzoltók 76 ponttal. KIESŐ ZÓNA HELYETT La kszö vadat: őszi elsőség Vágó Ildikó támadó­játéka ellen a vetély- társak egyszer sem találták az ellenszert, valamennyi csapat­találkozóját megnyerte (Fotó: Fehér Kálmán) Lendület: plusz 1 pont Edz a vidék legjobbja Megkezdte a jövő évi fel­adatokra a felkészülést az Egri Lendület országos női nagypályás labdarúgó-baj­nokságban szereplő csapata. Az őszt a vidék legjobbja­ként,, ötödik helyen zárt együttes Boldvai Gyula edző irányításával jó hangulatban kezdte meg a munkát. Rész­ben annak is köszönhetően, hogy a szövetség helyt adott óvásuknak, s az Egerben a László Kórház ellen 1—1-re végződött találkozó másik pontját is a javukra ítél­te. (Az MLSZ elismerte, hogy a fővárosiaknál egy játékos jogosulatlanul szere­pelt.) A Lendületnek így 9 pontja van. A kórházi gárda heti há­rom alkalommal edz, két foglalkozást tornateremben tartanak. Februárban nem­zetközi teremtornára hivata­losak Veszprémbe, majd hús- vétkor a svájci Luganóba utaznak egy nagyszabású nagypályás viadalra. A klub megalakulásának 35 éves év­fordulóját is szeretnék mél­tóképpen megünnepelni. 1987 júniusában osztrák, jugoszláv, svájci és NSÍZK- beli élcsapatok részvételé­vel vállalkoznak tornaren­dezésre. A legfontosabbnak mégis a bajnokságban való helytállást tartják, szeret­nék, ha a tabellán még előbbre lépne női csapa­tunk. Jó tanulók — jó sportolók Öten megyénkből Tegnap bensőséges ünnep­séget rendeztek Budapesten a KISZ KB-ban. Az esemény meghívottjai év közben nem kevesebbről tettek tanúbi­zonyságot: kitűntek a sport­pályákon és az iskolapadok­ban is. A Jó tanuló — jó sportoló kitüntető címet töb­ben vehették át, megyénkből öten. Az elismerésben részesül­tek névsora: Barta Mónika úszó (Eger, Gárdonyi gimn.), Csépe Gabriella úszó (Gyön­gyös, 1. Sz. Ált. Isk.). File János vívó (Eger, Gép- és Műszerip. Szakközépiskola), Németh Ádám cselgáncsozó (Eger, 10-es Sz. Ált. Isk.). Vágási Róbert vivő (Eger, 212-es Számú Szakmunképző Intézet). Gratulá lünk! Ben Johnson az év vágtázója A Los Angelesben megje­lenő Track and Field News című atlétikai szaklap ha­gyományos, év végi szavazá­sán a kanadai Ben Johnsont választották 1986. legjobb vágtázójává. A leggyorsabb tengerszinti 100 méteres eredménnyel rendelkező szí­nes bőrű atléta mögött a ni­gériai Chidi Imoh lett a má­sodik, s az előző évi győz­tes, négyszeres olimpiai baj­nok amerikai Carl Lewis a harmadik. Totó­nyeremények A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint, az 51. heti totónyeremények, az ille­ték levonása után, a követke­zők : tizenhárom plusz 1 talá­latos szelvény, mérkőzések tör­lése miatt, nem volt: tizenhárom találatos szelvény 27 darab, nye­reményük egyenként 305 444 fo­rint: tizenkét találatos szelvény 844 darab, nyereményük egyen­ként 4886 forint; tizenegy talá­latos szelvény 12 721 darab, nye­reményük egyenként 324 forint: tfztalálatos szelvény 99 381 darab, nyereményük egyenként 62 fo­rint. Az asztalitenisz szövet­ség még nem közölte az NB II. őszi végeredményét, de ettől függetlenül biztos, hogy az Egri Lakszövadat női csapata pontveszteség nélkül áll a második vonal B-csoportjának élén. Ismert, hogy a minőségi szakosztály megalakulása mellett nem is'-'olyan rég döntöttek a Mészöv, az Áfész, a Szövadat illetékesei a vá­rosi és megyei sportszervek­kel egyetértésben. A csapat ugyan újoncként indult, de köszönhetően az Áfész Vö­rös Meteorban folyó ered­ményes utánpótlás-nevelés­nek, a bázis kisugárzó ere­jének, játékerőben erre ké­sőbb nem emlékeztetett. Dr. Ruttkay Vilmosné, az együttes szakmai irányító­ja: — A rajtnál csak a kiesés elkerülését fogalmaztuk meg. A százszázalékos. nemigen Az őszi kosarasidény egyik váratlan eredményét még a bajnokság elején a debreceni egyetemisták szol­gáltatták, egri győzelmükkel. Az építős gárda a hét vé­gén idegenben vágott vissza a fájó vereségért: Egri Tanép—DUSE 91—79 (45—41) NB II-es férfi kosárlabda- mérkőzés. Debrecen, 100 né­ző. V.: Gerda, Dobronyi. vái t teljesítményben orosz­lánrésze van Vágó Ildikó­nak, aki technikás, kulturált támadójátékával minden meccsét megnyerte. Hozzá hasonlóan példamutató volt Rudlofné Mészáros Ágnes és Egerváriné Szigeti Kata­lin küzdeni tudása. Az után­pótlás helyén Sibelka Ági és Fekete Karolina mutatko­zott be, akik az eltelt fél év alatt is sokat fejlődtek, ta­nultak idősebb klubtársaik­tól. Az elmúlt időszakot ér­tékelve a mércét a kezdeti­nél magasabbra emeljük, szeretnénk, az élen végezni. Eddig nem nagyon figyel­tek ránk az ellenfelek, ta­vasszal alighanem másképp lesz. Vannak nálunk jobb játékerőt képviselő vetélytár- sak is. de nem reményte­len számukra a bajnoki cím elnyerése, a feljutás kihar­colása. Tanép: KALO 6, PETRU- CSIK 22. MOLNÁR 24. Rin­ger 4, SIPEKI 15. Cs.: Ko­repta 10, Papp 10. Edző: Ko- menczi Lajos. Kemény összecsapást ho­zott a rangadó, amit bizo­nyít, hogy összesen 45 (!) személyi hibát osztottak ki a játékvezetők. A második vonalban csak január köze­pétől folytatódik a pontva­dászat. Tájékoztató! Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy gépjármű fiókunk Egerben, a Lenin út 107. sz. alól a Kossuth u. 10. sz. alá KÖLTÖZÖTT. December 27-töl a fenti cím udvarán rendezhetik gépjárművel kapcsolatos ügyeiket. A többletfáradság elkerülése érdekében pedig felhívjuk figyelmüket, hogy a kötelező felelősségbiztosítási ügyek intézésére egyedül a HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ jogosult, tehát ilyen káreseményeik során Egerben, a Kossuth u. 10. sz. alatt tegyék meg bejelentésüket. HUNGÁRIA Biztosító Heves Megyei Igazgatósága Visszavágott a Tanép

Next

/
Thumbnails
Contents