Népújság, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-07 / 263. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. november 7., péntek ká 5. Hetet kivégeztek Az öreg bányász emlékezik Mar nyugdíjas, de még mindig dolgozik, serénykedik, hasznosítja magát. Csak a tartásán látszanak meg az elmúlt évek. de a szeme most is úg> fénylik, mintha felette nem múlt volna el az idő Pedig micsoda óvek voltak azok. Ö pedig mindig az események sűrűjében n y iizsgö t ( A neve Sávolyt Zoltán Betölt bányán lakik. Nyug­díjas vájár, illetve lőmester — Szinte mindenre pon­tosan emlékszem — jegyzi meg bevezetőül. — Este hozták a hírt. hogy a bá­nya leáll, reggel mindenki­nek szerszámokkal és há­romnapi élelemmel kell jelentkeznie. Megyünk a németeknek llövészárkot ÓSTti A felesége azt mondta: Ha menni kelj, menni kell. A háborúban nem lehet vic­celni a paranccsal. Akkor 1944-et írtak, novembert. — Hajnalban megszólalt a hegyoldali vágányon a vil­lanymozdony sípja. Ezzel adta tudtul, hogy lehet gyü­lekezni. El is indultam. Ahogy ballagok a hajnali sötétségben, négyen jönnek velem szemben. Az egyikük. Haraszti László megáll, rám néz. Hová mégy? Nem mégy sehová. Jössz velünk. ö egy szót sem szólt. Ha Haraszti azt mondja, hogy menjen velük, akkor velük megy. Bementek a bányába. Ott már négyen húzódtak meg. De alig telt bele egy kis idő. majdnem háromszázan lettek. Katonák is csatla­koztak hozzájuk, de jöttek parasztok és gyári munkásul; is. A Karancs-lejtősakna befogadta mindannyiukat — Emberek, innen eg,\ lépést sem teszünk — mondta Haraszti László. Ez volt november 24-én Bement hozzájuk Jámbor Miklós, az üzemvezető fő­mérnök Szepesi István bá­nyamester kíséretében — Tőlem azt csinálnak, amit akarnak — mondta a főmérnök nyugodt hangon —, de legalább óránként küldjenek ki egy csillét, hadd lássák odakint, hogy maguk dolgoznak. — Egy lapát szenet sem adunk a németnek — je­lentette ki a kis vezető­csoport egyik tagja. — Mire volna szükségük? — kérdezte a főmérnök — Karóidra. Ügy látszott, minden rendben lesz. Az őrséget megszervezték, a golyószó­rónak lőáflást csináltak, pontosan szemben a bejá­rattal. a lejtős akna végén. De vasárnap már jöttem a németek és a csendőrök. Valaki értesítette őket, hogy a bányában sokan meghú­zódtak. — Jöjjenek ki. nem lesz rác vagy lemegy a többiek­hez. kérdezték meg tőle ezután — Nekem köztük a he­lyem — mondfa Adorján István Közben végigjárták a csendőrök a telep hajtásait. Hol vannak a férfiak, kér­dezték. — Jobban tudják azt ma­guk, mint én — válaszolta Sávolyi Zoltán felesége. A két és fél éves kislá­nyával. a kis Gizivel úgy kilökték az ajtón, hogy csak nyekkent. Ennél a résznél az öreg bányász hangja el­akadt. Nagyokat nyelt. Idő­be tellett. mire folytatni tudta az elbeszélést. Egyszer csak Tni történt V Azon a bedeszkázott bejá­raton megindultak a néme­tek és a csendőrök. Mind­egyikük egy-egy bányász­asszonyt tolt maga előtt. Kétoldalt sorakoztak fel. őket jól lehetett látni, de (Foto Perl Márton) semmi bántódásuk — kap­ták meg az üzenetet. Az akna száját kívülről bedeszkázták annyira, hogy csak egy ember férjen át a kihagyott résen. A szellőző- aknákhoz őrséget állítottak, nehogy azokon .keresztül bárki elmenekülhessen. A bentiek számítottak ar­ra. hogy könnygázzal meg­próbálják őket kifüstölni. Ezért a légaknánál vizes pokrócból védöállást építet­tek ki. Azt hitték, hogy így el tudják hárítani a gázt. Adorján István kiment, amikor bekiabáltak a né­metek. hogy tárgyalni akar­nak. Nem lesz semmi bán­tódásuk azoknak, akik le­mentek a bányába, ha ... I — Ismerjük az ilyen ígér­getéseket. nem hiszünk a né­metnek. mert hazudik — jelentették a bentiek. Adorján István ment visz- sza a döntéssel. Kint ma­a benti sötétségben a csend­ülök és a németek nem láttak semmit. A golvószó- i inai lévő férfi megdöbben- vi ismerte fel a legelöl ál­ló nőben a feleségét. — Menj innen, mert té­ged lólek keresztül legelő­ször — ordította el magát tehetetlen keserűségében. A hatás a vártnál is na­gyobb volt. Fejvesztetten iszkoltak kifelé a ’németek és a csendőrök. Ügy látszik, nem számítottak arra. hogy kiépített lőállás vár rájuk odabent. Ezután következett a gáz. amire számítottak. A lég­aknánál lévő örök ijedten elmenekültek, nem borítot­ták le vizes pokróccal a gránátot. Kint bekapcsolták a ventilátorokat és a lég­áramlat szétvitte a bányá­ban a gázt. Kitört a riada­lom, senki sem látott sem­mit. csak ment kifelé. Csak 33 ember maradt bent. Másnap az újabb gáztáma­dás után még 28-an jöttek fel, közülük négyet, a négy utolsó embert ott, rögtön megfordította az egyik né­met és mindegyiküket tar­kón lőtte. A huszonötöt pe­dig megbilincselték és vit­ték őket a rögtönítélő bíró­ság elé. Hármukat halálra ítéltek és kivégeztek. Az a bent maradt öt ember, pakszittal felrobbantotta az egyik légakna rácsos ajta­ját. és bemenekült a kör­nyező erdőbe. Ők életben maradtak. Sávolyi Zoltánt is kihall­gatták. Egyetlen kérdésre sem válaszolt. Ütötték, ver­ték, ahol csak érték és ahogy csak tudták. Szeren­csére a szovjet csapatok erősen közeledtek Salgótar­ján felé. és egyszercsak a bányászokat hazaengedték. Baglyasalja a két from között feküdt, itt aránylag biztonságban érezhette ma­gát. A trontkatunaktol neu., kellett tartania. Azokat nem érdekelle. hogy ki o és hogyan maradt itthon ci­vilben A felszabadulás után tud ta meg. hogy a szeryezke désnek kik voltak a vezetői, kik cselekedtek a párt uta­sítására. C is kérte a pártba való felvételét 1956. november 4-én pe­dig fegyvert fogott a népi hatalom védelméért. A mun kásőr-egyenruhát még most sem vetette le. Több min két évtizedig volt alapszer vezeti párttitkár. Ma sincs meg társadalmi munka né! kül A nagyobbik lánya. G121 Gödöllőn, az egyetemen gép­író, a kisebbik, Aranka a pipishegyi gyárban asszisz­tens. Három unokája van A felesége szintén nyugdí­jas már. Ott élnek Petőfi- bányán, azóta, hogy a fel- szabadulás után megkezd­ték a bánya fejlesztését — Egyetlen hobbim van — mondja. — A zenélés Az én családomban minden­ki zenélt. Nekem a cintá­nyér jutott. A nagydobot vertem kezdetben. aztán cseréltünk a cimborámmal Nekem könnyebb azokat a másfél kilós réztányérokat kezelni. Hogy annak meny­nyi csínja-bínja van, aki nem ért hozzá, nem is sejti Büszkén, elragadtatva ma­gyaráz. Csupa élénkség, jó­kedv. Jól van. elégedett ember. De — nem felejt. Lehet azo­kat az időket felejteni? Ugye. nem? Az évfordulón kegyelettel koszorúzzák meg a kivégzett bányászok em­lékművét. Mélyen meghajtják a fe­jüket ők, az élők azok em­léke előtt, akik imár csak voltak. Értünk voltak vala­mennyien. Nem felejthetjük. G. Molnár Ferenc A közösség teremtőerő Vallomások egy brigádról Tagadhatatlan, hogy a brigádmozgalom ma is szer­ves része, sőt igen jelentős feltétele a gyárakban, üzemekben folyó eredményes munkának. Különös­képpen igaz ez akkor, ha a kis kollektívák nem csupán a közvetlen termelésben állják meg a he­lyüket. hanem az élet megannyi más területén. Azt hiszem, ezt a megállapítást támasztja alá a visontai Thorez Bányaüzem Zipernovvsky nevét viselő bri­gádjának története is. Az idáig megtett útról, a jövőről beszélgettünk a csapat három tagjával. Habók Tivadar brigádvezetővel, Horváth Lászlóval és Sidló Józseffel. Valamennyiük foglalkozása — akárcsak a csoport zöméé — villanyszerelő. H. T.: — Való igaz. nincs mint szégyenkeznünk. 1977 tői napjainkig aranykoszo­rúsak vagyunk, 1982-ben és 1984-ben elnyertük a vállalat kiváló brigádjait megillető elismerést, ezen túlmenően részesültünk már vezérigaz­gatói dicséretben. illetve megkaptuk a KISZ KB Di­csérő Oklevelét. Kétszer pe­dig megszereztük — legutóbb éppen tavaly — a Szakma Kiváló Brigádjának járó címet. Sőt, felterjesztettek minket a Magyar Népköz- társaság Kiváló Brigádja ki­tüntetésre is. de aztán vala­hol „elakadt" a dolog. — Kis híján másfél évti­zedes múltat tudhatnak ma­guk mögött. . . H. T.: — Igen, mert az eredeti „együttes" 1972-ben alakult. Három évre rá meg­szűnt a gépszerelő üzem. s azóta van meg a mostani „felállás”. Tizenhármán va­gyunk, szinte mindnyájan 30 és negyven év közöttiek, két személy kivételével vala­mennyien villanyszerelők. H. L.: — Kezdetben az M30-as és M50-es géplánc- karbantartása, szerelése tar­tozott hozzánk, jelenleg az utóbbit felváltotta az M80- as. Voltaképpen téemkás fel­adatokat végzünk, állandó délelőttös műszakban, A többség Gyöngyösről, illet­ve annak környékéről jár ide. — Mivel magyarázhatók az elért sikerek? S. J.: — Azt hiszem mi­nőségileg kifogástalanul dol­gozunk, ugyanakkor a társa­dalmi munkában is megáll­juk a helyünket. A közössé­gi szellem dominál, egyszó­val együtt vagyunk. Ilyen­formán megérdemelt a ju­talom is. H. T.; — Nehéz a cégnél még egy olyan kollektívát találni, mint a miénk. Nem kell könyörögni senkinek, akármilyen feladat megoldá­sáról legyen is szó. H. L.; — Az már csak rá­adás, hogy a tagok családjai, gyermekei közt is nagysze­rű viszony alakult ki, isme­rik. szeretik egymást. Ez a jó nagy „család" összetart, már háromszor jártunk kül­földön közösen. Hosszú ide­ig szinte összezárva, egy han­gos szó nélkül Ez is vala­mi... Az sem mellékes, hogy a szakmai ismereteink is jobbak az átlagosnál, hiszen mór több újítást adtunk be. s ezek sokmilliós megtaka­rítást eredményeztek. Bár mindegyikünk más-más em­ber. de az szerencse, hogy mindenkor olyanok kerültek közénk, akiknek alapállása, tartása megfelelő. H. T.: — 1975-től állok a brigád élén. s az a tapasz­talatom. hogy mindenki so­kat tesz azért, hogy a szak­mai és általános műveltsé­gét bővítse. Ezt bizonyítja, hogy sokunk rendelkezik kö­zépfokú végzettséggel. — A dicsőség is valami, de önök is a pénzből él­nek . . S. J.: — Nem ártana, ha a fizetés több lenne. Ügy hi­szem. hogy az átlag a bri­gádon belül — túlórával — fi ezer forintot visz haza Anélkül öt-öt és fél ezret H. T.: — Az elvégzettek­hez képest kevés van a bo­rítékban. Az erkölcsi elis Horváth László mérés mellett az sem jönne rosszul, ha az anyagiak is megfelelő módon alakulná­nak H. L.: — A gyakorlat az. hogy a brigád tevékenysé­géért kapott összeget nem osztjuk el. hanem a közös kasszába tesszük — plussz fejenként 20 forintot havon­ta — s ebből fedezzük a ki­rándulásokat. A prémiumok­nál persze differenciálunk, de ebből vita még nem volt. — Ezek szerint nyílt ..kár­tyákká!' játszanak . S. ./.: — Mindig elmond­juk egymásnak azt. ami nem tetszik, akármilyen ügyről legyen szó Nincs sértődés, ha valaki jobb javaslattal áll elő. az viszi el a „pál­mát". H. T.: — Vitatkozunk, s ez a jó. ez az egészséges Bárki véleményt nyilvánít­hat. a lényeg az. hogy ne maradjon senkiben „tüske". Sokszor parázs a hangu­Sidlo József (Fotó: Perl Marton) lat. de baj még nem szár­mazott az „összecsapások­ból". H. L.: — A baráti viszo­nyunk elősegíti a teljesen demokratikus légkör fenn­maradását. Egymást is tá­mogatjuk, s amikor egyi­künk vagy másikunk építke­zett. akkor a többi magától értetődően ott volt. A sza­badságot mindig egyszerre vesszük ki. Idén Harkány- fürdőn voltunk, jövőre Jugo­szláviába megyünk. — A vállalat — úgy gon­dolom — odafigyel a kol­lektívára . . . S. J.: — Ez tény. Közép­pontban állunk, s ez kide­rül az értékelésnél is H. T. — Általában a töb­biekhez viszonyítják a szor- goskodásunkat. s kiderül hogy igencsak „mozgoló­dunk" Szakmailag számíta­nak ránk. ha komoly fel­adat adódik, akkor rend­szerint minket hívnak A villamos szakág több bri­gádja is elismeri — ha reá lisan vizsgálja a helyzetet —. hogy ez egy összeforrott társulat. Ügy tűnik, valamennyi­en jól érzik magukat ebben a közösségben . . . H. L.: — 1975 óta csak minimális volt az átrende­ződés. a belső mozgás. Akik elmentek, azok helyébe újak léptek, remekül beilleszked­tek, s örültek, hogy így ala­kult a sorsuk. H. T.: — A kulturólódást sem formalitásnak vesszük Szívesen megyünk színház­ba. moziba, s a sportból sem maradunk ki. — Van olyan valami, ami­ben előre kellene lépni? H. L.: — Nem hisszük hogy itt a Kánaán, de erre nehéz válaszolni. Talán a szintentartást kell megfo­galmazni saját magunknak Nehézség persze akad, hisz a családdal való törődés, a sok túlóra egy kicsit a bri­gádmunka rovására megy. A tagok persze még különféle más megbízatásoknak is ele­get tesznek. Ketten munkás­őrök. van három KISZ- és három párttagunk. A köte lezettségek ezeken a vona­lakon sem szenvednek csor­bát. — Ezek után már csak a- elkövetkező időszak céljaira lennék kiváncsi . .. S. J.: — A vágy az, hogy a kitüntetések terén lépjünk előre egy fokozattal, azaz elnyerjük a már említettel met. vagyis a Magyar Nép köztársaság Kiváló Brigád­jának vallhassuk magunkat H. T.: — Igen. ez a leg több törekvése valamennyi ünknek Tudjuk, ehhez talári még az eddigieknél is töb bet kell tennünk, de úgy la tóm. ebben nem lesz hiba Sárhegyi István Habók Tivadar

Next

/
Thumbnails
Contents