Népújság, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-04 / 260. szám
4. Kő Pál és tanítványai . Van valami különösen föl- pezsdítő, lelkesítő abban, ha igazán tehetséges fiatal alkotók munkáival találkozik az érdeklődő. Nos, Hevesen e napokban látható Kő Pál szobrászművész tanítványainak tárlata A mester — elkötelezett szülötte a városnak — úgy próbálta, próbálja még szorosabbra fonni a kapcsolatokat az őt valaha útjára bocsátó vidékkel, hogy képzőművészeti főiskolai hallgatóit visszavitte a számára „tiszta forrást" jelentő tájra. Bő egy héten át dolgoztak e nyáron növendékei Hevesen, s a végeredményt mutatják be most vendéglátóiknak és az érdeklődőknek a Móricz Zsigmond Művelődési Központban. Természetesen Kő Pál is letette ez alkalomból névjegyét. Különös hangulatú Isronzképén parasztfigura emelgeti poharát heverésző — pihenő gulyára emlékeztető — nőalakok között. Vanyur István izgalmasan láttatja három agyag kisplasztikáját. A Dinnyeevö érzékelteti előbb a szomjas mohóság, majd a megelégedett elernyedés mozdulatait is. Nem különben a mozgás szépsége ragadja meg, amikor ugró lovat formáz. Szönyi Endre márványlapjain klasszikusokat idéz a megnyilazott, majd a ki- szenvedő oroszlán, s terrakottatanulmányaiban is látni, ő a gyökerekhez fordul újat keresni. Sztefánu Stefulisz méltóságot sugárzó gipszfejei, -figurái nem is annyira a karakter, mint inkább az idő múlásának megörökítései. Seres János próbál valami népies ízt belelopni a jelenbe — elhitető erővel —, az anya és fia márványkompozícióján. Bronzkeresztje igyekszik összhangba hozni a formát és az ideát — úgy modern, hogy abban semmilyen keresettség sincs. Kár, hogy a Szórádi Zsig- monddal együtt létrehozott homokozótervéről kevés biztatót lehet elmondani. Kő Pál alkotása Hiányzik az általuk elképzelt játszótérből az eredeti ötlet: a térelemek nem igazán praktikusak és a komplexum látványa maga sem mozgatja meg túlzottan a fantáziát. Remélhetőleg átdolgozzák, továbbfejlesztik majd, mielőtt megvalósulásra kerül. Pedig hát Szórádi „Ködök" című munkája nemcsak harmóniakészségről, de humorról is tanúskodik. Épp így két gipsztáblája, a pozitív és negatív ülő ember-virág (Fotó: Kőhidi Imre) motívummal. Valószínűleg effajta szégyellős. játékos kedvvel munkálta meg „félszemű” fejét Simorka Sándor is. A kis- és nagyplasztikákat egyébként rajzok egészítik ki, jól érzékeltetve az alkotások egyéb, szándékos kidolgozatlanságaival együtt a művek születésének mikéntjét. Remélhetőleg a folytatás mielébb következik. Németi Zsuzsa A betörő kilépett a villanyóra fehér vasszekrényének takarásából, és tüzet kért. A cigi már ott volt a szájában, úgy kérdezte, hogy van-e gyufájuk. „Gyanús volt vagy nem volt gyanús" — ismételte hangosan Bogosi a nyominger kérdését. „Hát éppen ez az. Nem volt gyanús. Legföljebb ...” Bogosi nem dohányzott, haverjánál nem volt gyufa, így kislányát küldte vissza, hogy hozzon tüzet a betörőnek. Azaz. hogy akkor -még nem volt betörő a betörő, csak amikor a gyerek a bejárati ajtónál utolérte őket, azután kezdtek el hülyülni, hogy micsoda egy belevaló betörő ez, még tüzet is kér. „Viccelődtünk ...” — mondta Bogosi annak a posztnak, aki először ért a tetthelyre, miután a károsultak észlelték. a betörés tényét. „Nem, mi a betörés tényét nem észleltük" — magyarázta fél órával később a helyszínelők főnökének, de akkor már mint hatósági tanú, aki nem mehetett föl a lakásába meccset nézni. A betörőről azt sem tudtuk, hogy betörő. Az ajtóról pedig még csak nem is sejtettük, hogy meg van fúrva. „Este kilenc óra volt, Bogosiék a betörőt (vagyis akit most már majdnem biztosan annak hisznek, tudnak) délelőtt tizenegy körül látták. Kábé száznyolcvan magas, szabályos arcú, fekete divatos frizurával, sportos cuccokban . . . Magabiztosan, profi módon ..." „Tuti, hogy nem ivóit profi — szakította félbe unott arroganciával a kesehajú detektív —, a menők saját akkumulátorról működtetik a fúrót”. Szó-se róla, látta be Bogosi. a hatósági tanú, a mi betörőnk a villanyórából szedte le az áramot. A butikosné,' aki leginkább egy kupleráj kivén- hedt Madame-jához hasonlított. unicummal kínálta a helyszínelő elv-társakat. A lakás, akár egy közel-keleti bazár. „Ezek pancserek voltak" — szól megvetően Boros, a tetthellyel szembeni szomszéd, a másik hatósági tanú, miközben a megfúrt zárat vizslatta. „Ezek?" — színlelt csodálkozást Bogosi, aki már szerfelett unta a banánt. Hát persze, szóltak ki az unicum mögül a daktilosz- kópia nagymesterei, akit maguk láttak, az valószínűleg csak hesszelt, amíg társa pakolt. Az ébenfekete bu- tikosnén csörögtek a megmaradt aranyak, úgy szipá- kolt. Hirtelenjében ötszázezerre becsülte a kárt. Ékszerben, stólában. A frizsi- ben zöldségek közé dugott kétszáz rongyot nem taláLták meg. Mármint a betörők. „A vak is látja, hogy ez egy önbetörés” — hajolt közel Boros Bogosihoz a pince hűs homályában, ahová a két hatósági tanú rendőrségi hozzájárulással levonulhatott. Hülyeség, gondolta Bogosi, Borosnak agyára ment a kárörvendő rosszindulat. „Ebben az évben a butikba már kétszer betörtek. Szart se ért a méregdrága riasztó. Kibontották a falat” — avatta be őket a butikosné férje, aki utánuk jött, hogy borba fojtsa mérgét. „Tudták, hogy hova kell menni ... — kuncogott pofátlanul Boros. — Hozzám ugyan hiába jönnének ...” „Mi lehet az eredmény? — kérdezte a még mindig ott lábatlankodó poszttól Bogosi, amikor fölmentek, hogy jegyzőkönyvbe mondják látomásaikat. Paraguay addigra megkapta a zakót. A francba is. dühöngött Bogosi, ez'is emiatt van. „Na, vállalkozna egy robotképre ?” — hunyorgott Bogosira (másnap a béeref- kán) az írógépező nyomozó főhadnagy. Már vagy két órája faggatták a hatósági tanút, amitől egyre inkább elbizonytalanodott. „Hát... nem is tudom.” „Ha látnám, talán meg- ism...” „Nem szeretnék bárkit is kellemetlen ...” A kesehajú méla megvetéssel masszírozta szeme alatt a szürke zacskókat. Közben a tízéves kislány odakint, a nyomozói előszobában már- már toporzékolt, hogy Öt is tessék meghallgatni, hiszen ő látta legközelebbről. „Majd ha meglesz, esetleg a gyerekkel is szembesítjük” — válaszolta az apának a nyominger. Esetleg, ilyet nem lehet mondani egy gyereknek. morfondírozott magában a hatósági tanú. A butikosné, aki állítólag Londonból szerzi be a lézerlemezeket, a szomszéd szobában mondta föl a leckét. Az eltűnt értékek listája már oldalakra rúgott. A bemutatóra szóló takarékkönyv viszont az ágy alól került elő. Bogosit a detektív szobákon, folyosók labirintusán vezette, miután a hatósági apa fájdalmas vállrándítással búcsúzott egyetlen leánygyermekétől, akinek minden vágya az volt, hogy tanú lehessen. Ajtók, liftek, izzadt arcok: Qui vadis, Kafka úr? És ha mégis Borosnak van igaza, töprengett a harmincöt fokos hőségben a hatósági tanú, én (azaz mi, hiszen itt volt leánya és haverja is!) meg itt töket- lenkedek derék állampolgár látszatát keltve ... A bűnügyi nyilvántartó olyan volt, mint egy túlságosan is kivilágított biliárdterem. Pincér helyett egy bizonyos középcsinos Marika szolgálta föl a kávét. A nyomozónak. (Tényleg. a készséges és szolid hatásági tanúknak amilyen például én is vagyok, önteltkedett Bogosi, miért nem jár kávé... ?) Kávét nem kapott, ellenben leültette a nyomozó egy kottatartóra hasonlító méternyi faállvány elé, amelyre fekete borítójú, ormótlan fényképalbumot rakott. Szemből és profilból huszonöt és harminc közötti nyilvántartott .férfiarcok moziztak előtte. „Csak nézelődjön nyugodtan” — szürcsölte kávéját a kese Holmes. A hatodik könyvnél Bogosi bedobta a törülközőt és rábökött egy jellegtelen sémafejre. „Valami ilyesmi lehetett ...” A rendőr úgy nézett rá, mint egy hamis tanúra. Amikor gyermekével és haverjával végre elhagyhatta az épületet, úgy érezte magát, akár egy gyanúsított, akivel szemben hosz- szadalmas tortúrák után ejtették a vádat. Kislánya sokáig nem tudott megbocsátani a bűnüldöző hatóságoknak, ő pedig magának. „Mi az, hogyhogy hazaengedtek — fogadta a kapuban Boros vigyorogva. Különben a naccsád már hétszázezernél tart.” Hetek múltak el betöréstől mentes nyugalomban s a butikosné találkozásaik alkalmával nem mulasztotta volna el, hogy beszámoljon Bogosinak, a listához képest még mi mindene tűnt el akkor. „Bárcsak én tűntem volna el akkor valahova. .Én marha ...” — dühöngött ilyenkor Bogosiban az állampolgári kötelmekre fittyet hányó másik, a Borosban alakot öltő cinikus barom. Az apró, fekete betűkkel szedett FELHlVÁS-t és a fényképet ez újságban vette észre: „A Budapesti Rendőrkapitányság keresi az ismeretlen helyen tartózkodó F. G. 27 éves, budapesti lakost. aki igen nagy kárt okozó lakásbetöréseket követett el. Személyleírása ... Itt a betörőnk, nézzétek! — üvöltött föl Bogosi. „Nem egészen ilyen volt ...” — merészelt apjának óvatlanul ellentmondani a kislány. „Hogyhogy nem ilyen” — förmedt rá apai mivoltából kivetkezve a nyomüldözés munkáját segítő TANŰ. A gyerekkel háromszor olvastatta föl a személyleírást, s eközben arcát elöntötte a jól végzett felismerés állampolgári öröme. Felesége úgy bámulta, mint egy háborodottat, a megszeppent leány pedig. föl sem mert merülni a bűnözői szövegkörnyezetből. „Nélkülem ugyan sohasem kapták volna el” — dö- dögte elégedetten Bogosi, s egy csöppet sem zavarta, hogy a betörő egyelőre még szabadlábon van. NÉPÚJSÁG, 1986. november 4., kedd Az irigység természetrajza A fenti témának nem a természetrajzát, de szerteágazó megnyilvánulási formáit is nehéz tízperces jegyzetben feltérképezni. Bakonyi Péter vasárnap délben a Kossuth adón már az első mondataiban a dolgok közepét célozta szellemesen, ö is irigy — mondta —, mert regényforma helyett csak néhány perces értekezésre futotta erejéből. A mindennapok egyre erősödő jelenségéről megközelítően a leglényegesebbet, a legjellemzőbbet mutatta be minden mondatában mélyebbre ásva. tovább gondolkodtatva az érdeklődőket. Mindezt olyan logikai felépítéssel, jó példák megválasztásával, hogy a hallgató beszélgetőpartnerként nyugtázhatta találó megjegyzéseit. Az egyenetlenségek nyilvánvaló megjelenésekor azonnal működésbe lépnek a lelki reakciók. Mások kárára is működhet, tisztázatlan küzdelmek elindítója lehet, ugyanakkor serkentőerőként is hathat. Ez utóbbi, arányait tekintve messze elmarad az előbbiektől. Az autópályák márkaharcában sokszor nyomdafestéket nem tűrő mondatokkal illetik az új gazdagság szimbólumának tartott nyugati kocsit. Sok munkahelyen a sárga szin a jellemző, a színesség helyett. Az irigység mérgező sejtként burjánzik intrika, pozícióharc és ki tudná felsorolni még milyen formában. A nagyobb függetlenséget, több pénzt, nevet biztosító serkentőerő helyett — mely a személyiség egyre jobb kifejlesztéséből következik —, az elirigylés nem boldogíthat. Az ilyen módon való célhoz érés után az öröm nem lesz felhőtlen. Fé- lés, szorongás homályosítja a még jogosan megszerzetteket Is. De hát ki nem irigy manapság? Ismerek önzetlen. jószívű embereket, akik szívesen segítenek, örülnek mások boldogulásának. Nem a máséra fenik fogukat, hanem saját energiával követelnek többet a holnaptól, mint a mától. Kerülik a fel- hevült. felborzolt hangulatokat, mások erényei, sikerei inkább ösztönzőerőként hatnak. mintsem a féltékenység, káröröm köntösében burkolódznának. Helyes az a vitában elhangzott véleménynyilvánítás, mely egy fiatalember nézeteit tükrözi: „Irigyeljenek, de becsüljenek is érte." Lövei Gyula A két Verebes Szerencsére nem vagyunk mindnyájan csukaszürkék, bántóan egyformák. így aztán nincs abban semmi különös, hogy az egyik ember a sportért rajong, a másik a literatúrát kedveli. Képzettségem, szakmám, hivatásom, érdeklődésem révén az utóbbiak nem túl népes táborába tartozom, s egyáltalán nem lelkesedem például a sokak által olyannyira imádott fociért. A merevséget, az egyoldalúságot azonban e téren is elutasítom, s a nyitottság egyértelmű híveként örülök annak, ha a különböző nézetek közelítenek egymáshoz, ha megleljük a másikban az eltérések ellenére is ott búvá azonosságot. Ezért hallgattam október 27-én, hétfőn este különös örömmel a Hívja a 33-43-22- es telefonszámot! című programot. Csak elismeréssel adózhatok a jól felkészült, a talpraesett, az ötletgazdag műsorvezetőnek Wisinger Istvánnak, hogy ez alkalommal Verebes István színművészt és Verebes Józsefet, az MTK-VM edzőjét hívta meg a stúdióba. Nem a névegyezés volt fontos — ez végtére is külsődleges mozzanat —. hanem az, hogy meglátta, felfedezte bennük a közös értéket, a magvas tettekre sarkalló egyforma lendületet, s mindenekelőtt erről faggatta őket. Ideális partnerekre talált, hiszen riportalanyai nyíltan beszéltek az őket foglalkoztató. de valamennyiünket izgató kérdésekről. Szenvedélyesen. de mértéktartóan fogalmaztak, kerülték a manapság vészesen terjengő út- széli indulatosság cseppet sem szívderítő stílusjegyeit. Ilyen megvilágításban esett szó — többek között — az elkötelezettségről, az egyéni sors sajátos fordulatairól, a fizetés és a jövedelem ösz- szefüggéseiről, a lassan már elkerülhetetlen önkizsákmányolásról, a legutóbbi fut- ball-világbajnokság nehezen feledhető magyar kudarcáról. Végh Antal vitatott, de tisztes szándékú 'siker- könyvéről. Szinte észrevétlenül suhant el az a százhuszonöt perc. amely tájékozottabbá, megértőbbé, higgadtabbá, s egy kissé toleránsabbá formált bennünket. Csoda-e, ha várjuk a legalább ilyen szintű folytatást . . . ? Pécsi István Heti könyvajánlat Európa Könyvkiadó Az angol postakocsi. Angol. romantikus esszék. Gondolat Könyvkiadó Condorcet, de Marie Jean Antoine Nicolas: Az emberi szellem fejlődésének vázlatos története. (Politikai gondolkodók) Sugár András: Gép indul (Világjárók) Kossuth Könyvkiadó Ágh Attila: A polgári demokrácia mítosza és valósága. Gergely Jenő: II. János Pál Köpeczi Béla: A magyar kultúra útja. 1945—1985. Magvető Könyvkiadó Magyar erato. (Magyar Hírmondó) Ördögh Szilveszter. Titkos értelmű rózsa. (Rakéta regénytár) Parti Nagy Lajos: Csuklógyakorlat. A Pesti művelt társalgó (Magyar Hírmondó) Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Annus József: Békebeli csaták. Véber Károly: így élt Mikszáth Kálmán Népszava Lap- és Könyvkiadó Makó István: Az érdekek természete Szépirodalmi Könyvkiadó Kittenberger Kálmán: Afrikai vadászkönyv (Kentaur könyvek)