Népújság, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-29 / 281. szám
É Ú gy búcsúzik tőlünk a száraz, aszályos ősz. mint a sírni készülő, szomorú asszony, aki a világ előtt titkolni akarja bánatát és mindig befelé nyelj a könnyeit, ezért a szeme száraz marad! Nagy. földrepesztő aszály van. A földeken. mint a félre vert harangok, úgy szólnak a repedésekbe, a göröngyök alá erőltetett ásók, kapák. A kukoricák, a vetemé- nyek, a nyáron alig láttak több vizet, mint amennyi verejték hullott rájuk a munkák során. A növények is nehezen tűrik a szárazságot, mi pedig csak lessük, sóvárogjuk a tornyosuló, kósza borulásokat, amelyek esőtől ígéretesek ugyan, de — mint a szép lányok — becsapják a világot. Elosztanak, köddé válnak sóhajainkkal, reményeinkkel együtt. Vasárnap lévén, szólnak a harangok, a faluban néhány öregasszony — mint a szántáson tipegő varjak — lépeget az utcán. — Nem jön a templomba? Inkább köszönés ez; mint kérdés. — Egyszer maga is eljöhetne, teszi hozzá a fekete kendő alól a másik. — Ma esőért imádkozunk'. — Hallgassa meg az Isten az imádságu r kát. , Csont Ignác, a tsz kovácsa egyedül marad az udvaron, mivel az asszonyt a templomba hívja a harangszó. unalmában vagy éppen sürgőssége miatt életlen csákányokkal bíbelődik. Amikor megpillant, üdvözöl, hív beljebb és legyint a csákányok felé. — Holnapra megélezem Skett Szeretem ezt a szikár, tatárképű embert, aki a maga módján méricskélve, de mindig javító szándékkal, szigorúan nézi a világot — szidja vagy dicséri —. ahogyan éppen a világ megérdemli. Van benne valami makacs elszántság a jobbúlásra. a jobbításra és iskola nélkül is annyi tudomány szorult a fejébe, mint több hozzá hasonló embernek együttvéve. Beszélik róla, hogy fiatal korában verte a feleségét, gyorsan eljárt a keze. — Egyszer még agyonütöd! — pirongatta a szomszédja. — Az asszony csak attól hal meg. ha nem szeretik . . . A konyhában kesernyés akácfaillat csapja meg az orromat, jólesik a meleg ebben a nyirkos, ködös időben, kényelmesen ki- nvújtózok a heverőn. — Mi újság a tsz-ben. Ignác? — Csak annyi, mint a világban! jVaßry az összevisszaság. _ Macska sompolyog a lábam mellé és játszani kezd a cipőfűzőmmel. Figyelem a sovány, egérke szemű embert, akinek ezúttal minden bizonnyal sok mondanivalója akad a világról, ahhoz rakosgatja össze a gondolatait. — A szárazság miait van az összevisszaság? — Az időjárással nem dacolhat senki. Eső, vagy hó majd csak lesz előbb-utóbb, bár a pénztelenség sem jó, az is elveszi az emberek kedvét. —r Es még mi veszi el? Az effajta értelmes munkásember, aki a politikában is járatos és élni tud a bírálat jogával, nem hamarkodja el a feltett kérdésre a választ. — Rendet kell tenni! — Miféle rétidét? Ember nincs hiba nélkül — adom alá a szót. Tüzesedik Csont Ignác arca. pislog nagyokat, mintha sóba mártották volna, méreggel fogadja a megjegyzést. — Itt mindenki azt csinál amit akar! Az ellenörzőbizottság tagjaként valamelyik hajnalban széjjeLnéztem a gazdaságban. Az éjjeliőr részegen hevert a dikón. a fejőasszonyok reggel hatkor ynég csak szállingóztak. a traktorosok cigarettázva várták a nyolc órát, mint az irodában. — Mondta! az elnöknek? Okosan visszavonul fellobbant mérgéből, tűzre tesz néhány fadarabot, hadd lássam, nem a dühtől, a melegtől pirul az arca. Magába fojtja a választ és csak a fejével biccent. — Mit mondott? — Szóljak az ágaszaívezetönek! Nem ö a felelős! — Szólt? — 'Szóljon ö! Az én dolgom az, hogy verjem a vasat reggeltől estig, mert romlanak a gépek, szakadnak az ekék a csontkemény földben, szorítanom kell magam a munkával. Esküszöm, hogy fiatal koromban sem dolgoztam ennyit, mint az idei száraz ösz- szel. Nézze a tenyeremet. Olyan rajta a bőr. mint az elefánt nyakán, pedig tudom, hogy egy krajcárral sem kapok többet, mint Okkor, amikor még segítségem is volt és csak az inasoknak parancsolgattam. A macska elszemtelemedik, körmeivel tépi a nadrágom szárát. Ignác észreveszi, ajtót nyit és csizmája orrával „kisegíti' a cicát. — Rendet és fegyelmet! Ne a kocsi húzza a Hóval. Nem kell már tüzmeleg, parázsforróság. enélkül is szinte izzik körülöttünk a levegő. Hiába! A valóság látható és kézzel fogható alakban kint lakozik a szabad ég alatt. A képmutatás. a titkolózás, csak ideig-óráig rejt bármit is a véka alá, mert előbb-utóbb úgyis kiderül minden, és eső nélkül is kitör a vihar. Két ember, két brigád, két tsz között, és mindenki bűnbakot keres- így aztán él a régi közmondás: — Ne szólj szám. nem fáj fejem! Csont Ignác nem ebből a fajtából való Ö bölcsen tudja, hogy a bajt vagy megszüntetni vagy halmozni lehet. A baj olyan, mint a pattanás. Orvosolni kell! Harminc éve — mint katona — a saját bőrén tanulta meg. hogy a sorsunkat meghatározó élet- fordulatok veszélyesek lehetnek és a tétlenség, éppen úgy. mint a kapkodás, az ellenség malmára hajtja a vizet. — Tud-e még lovat pdtkolni. Ignác? — Nem lehet azt elfelejteni! Olyan, mini a biciklizés. Pattog a tűz, lángra lobbannak az akác- hasábok és mint játékpisztoly durrannak az égő parázsban. Eszembe jutnak a nyár végi kerti tüzek, a gizgazok tüzei. amelyeket meggyújtanak a gazdák a hegyoldalakon és a krumpliszár. a bogáncsok füstje rálapu! a völgyre, kesernyés, fanyar illatukat sokáig érezni lehet. Most. hogy vége az ősznek. várható, hogy a szállongó ködök odafagynak a fákhoz, a bokrokhoz és egyszerre zúzmarás. fehér lesz a világ. Indulni készülök. — Élezze a csákányokat, Ignác! Nem marasztal, de magával hív a kis házi műhelybe, ahol a kormos kovácsfújtató gyorsan felizzítja a szenet, a parázst meg a vasat. — A csákányok élét meg kell edzeni, hogy jobban hasítsa a földel— Milyen munka járja? — Most van a gyümölcsfaültetés dandárjai Az ásók, korpák törnek, a gödörbem nem veszi be őket a föld. Ezért kell a csákány. Csont Ignác ezermester a tsz-műhelyben Kovács és gépész egy személyben, forrasztja ha törik valami, újat csinál, ha nincs alkatrész. a maga készítette műtrágyaszóró masinájának még a szomszéd gazdaságokból is csodájára járnak. Ha a teherkocsikkal van baj, a karosszériákat kell gyorsan javítani jön a segélykérés: — Segítsen már, Náci bátyám! Beszélgetésünk fonala visszakanyarodik az aszályhoz, a szárazsághoz. — Emlékszik-e hasonlóra? — Az életben egyszer-kétszer bizony előfordulniuk szűk esztendők, de olyanok is, hogy szeptembertől karácsonyig nem akar elállni az eső . .. Beszéljük az időjárást, de lelkünk melyén a feltorlódó események hullámhegyein evezünk, ezen tűnődünk, gondolkodunk. Abban egyetértünk, hogy szűkebb világunkat is meg lehetne jobbítani — ha egyelőre gazdagítani nem is —, de rrtindertképpen megőrizni azt, amit eddig elértünk Ehhez kell nagy, közös akarat! A delét harangozzák, amikor hazaér az. asszony. — Imádkoztatok esőért? Az asszony bólint és ünnepélyesen, vasárnapi illlendöség szerint, ájtatosan bevonul a lakásba, tömjén- és rozmaringillat kíséri egészen az ajtóig. I öjjön el máskor is! — köszön el a ka- J púban. Vasmarkú szorításán érzem, hogy a jobbítás tiszta szándékává! van te le a szíve ... Szalay István Kovács fúj tató
