Népújság, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-27 / 279. szám
KITÜNTETÉS A MEGYEHÁZÁN 1986. november 27., csütörtök f letet mentett az asszisztensnő (Fotó: Perl Márton) Kétszáznyolcvanöt éve született Anders Celsius svéd csillagász és fizikus, az általa tervezett, s máig is általánosan használt hőmérsékletskála felfedezője. Alig 29 évesen ' már az uppsalai egyetem professzora volt. Sokat utazott, s az akkori idők legtöbb csillagászával személyes kapcsolatot épített ki. 1742-ben. vagyis halála » előtt két évvel jelent meg egy dolgozata a hőmérséklet méréséről. Ebben tette közzé a százas beosztású hőmérsékletskála tervét. Ez a skála nem olyan volt. mint a mai, hanem éppen fordított: a víz fagypontját 100- zal, forráspontját 0-val jelölte. Csak később, Celsius halála után tértek át a ma is használatos skálabeosztásra. Mindez mit sem változtatott azon, hogy a természetben .mindig megtalálható két hőmérsékleti pont — a víz forráspontja és fagyáspontja — közé eső távolságot száz részre kell osztani, s ez valóban Celsius ötlete volt. A fizikában az abszolút hőmérsékleti skála 0 pontja a Celsius- skála mínusz 273-as pontjának felel meg. Érdemes megemlíteni, hogy az abszolút skála 1 Jfok beosztása, az úgynevezett Kelvin-fok (K°) pontosan olyan hőmérsékletkülö.nbséget jelent, mint a Celsius-fok, csak ezen a skálán mérve a víz 273 K°-nál fagy meg, és 373 K«-nál forr. — FOGADÓNAP az Egri Városi Rendőrkapitányságon. Az Egri Városi Rendőrkapitányság vezetője értesíti Eger város lakosságát, hogy 1986. november 27-én 8.30—12 óráig a rendőrség hatáskörébe tartozó ügyekkel kapcsolatos fogadónapot tart az Egri Városi Rendőrkapitányság épületében (Eger, Klapka György u. 3.). — ELISMERÉS. Dr. Nagy Andor, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola tanszékvezető tanára harmad- ízben részesült nívódíjban az egri nemzetközi oktatótelevíziós konferenciák megszervezésében végzett két évtizedes munkájáért. Az elismerést tegnap vette át Budapesten, dr. Komidesz Mihálytól, a Magyar Televízió elnökétől. — SZOMORÚ VASÁRNAP. Müller Péter és Seres Rezső zenés játékát mutatja be a szolnoki Szigligeti Színház ma este 7 órakor a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban. — KRÉTA SZIGETÉN a Ha- lley-üstökös nyomában. A TIT Hatvan Városi Szervezeté rendezésében ma délután fél 3-kor az ecsédi iskolában Zombori Ottó csiL lagász tart előadást. Az érdeklődők ugyancsak erről a EGERBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HÉ- LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellet* Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 18 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 18 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben A Nap kél: 7.05 órakor, nyugszik: 15.58 órakor. A Hold kél: 1.29 órakor, nyugszik: 13.42 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon VIRGIL nevű kedves olvasóinkat! A Virgil valószínűleg Publiusz Vergiliusz Marónak, a római költőfejedelemnek a nevéről vált közhasználatúvá, de a latin nyelvben a „virgo” jelentése annvi. mint „szűz”. fc^ldőjárás Várható időjárás ma estig: még derült, párás, foltokban ködös idő lesz, nyugat felől megnövekszik a felhőzet, északon egy-két helyen kisebb eső is előfordulhat, a köd lassanként megszűnik. Keleten csökken a felhőzet és derült, száraz időre számíthatunk. A déli szél időnként kissé megélénkül, s az északnyugatira forduló szél helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 6 és 10 fok között várható. témáról hallhatnak az apci művelődési házban is ma délután 5 órakor. — RUSZNÁK ANDRÁS, a KISZ KB Intézőbizottságának tagja tegnap megyénkbe látogatott. Füzesabonyban Sós Tamás, a KISZ Heves Megyei Bizottságának első titkára fogadta és tájékoztatta megyénk fiataljainak életéről. Ezt követően a vendég a Mátraalji Szénbányákba és a Thorez bányaüzembe látogatott. — Őstörténetünk az antropológus szemével. Ki- szely István, a neves antropológus ezzel a címmel tart előadást csütörtökön délután 6 órától az Egri Ifjúsági Házban azok számára, akiket érdekelnek e kor vitás kérdései. — A KAMASZKOR szexuális problémái. Ezzel a címmel rendeznek találkozót ma délután 5 órakor az Egri Ifjúsági Házban. A téma előadója dr. Lux Elvira. — halálos Áramütés. Ernődön az Eszak-magyaror- szági Áramszolgáltató Vállalat transzformátorállomásán Németh László 23 éves villanyszerelő besenyőtelki lakost munkavégzés közben halálos áramütés érte. A rendőrség szakértő bevonásával folytatja a vizsgálatot. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8- óráig. HELYE: kórház faház'’, Hatvan, Kossuth tér 16. Telefon: 11-040 HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 18 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 125. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Az október 3-i nap is ugyanúgy kezdődött Török Zsuzsannának, dr. Böszörményi Mátyás körzeti főorvos asszisztensének, mint a többi. Hazatérve az egri. Mindszenti Gedeon u. 5. szám alatti lakásába, észrevette, hogy szomszédjában özvegy Varga Bertalanná 65 éves. cselekvőképességében és mozgásában erősen korlátozott, rosszul látó, otthonából füst gomolyog. Először azt hitte, hogy lakótársa szokása szerint az avart égeti el. Am, miután lángokat látott kicsapni átmászott a kerítésen és a már elüszkösödött ajtófélfát belökve, az égő tárgyak közül kivonszolta az áléit, tehetetlen idős asszonyt, aki az udvaron a friss levegőn hamarosan magához tért. Közben az asszisztens értesítette a tűzoltókat is, sőt az udvari vízcsapból hozzáfogott a tűz oltásához. Gyors Az országos kongresszus előtt Papi békegyülés A Hazafias Népfront megyei bizottságának keretében működő Heves Megyei Katolikus Papi és Egyházközi Békebizottság együttes ülést tartott tegnap, Egerben. A tanácskozáson Fodor István, az Országos Béketanács titkára tartott előadást aktuális kérdésekről, a békemozgalom fejlődéséről, a koppenhágai világkongresszus jelentőségéről, az 1987. január 31-én sorra kerülő, XI. országos békekongresszus előkészületeiről és a magyar békemozgalom feladatairól. Külön hangsúlyozta az egyházak és felekezetek békemozgalmi jelentőségét, mind hazai, mind nemzetközi téren. Az előadás után felszólaló lelkipásztorok kifejtették véleményüket a békéről, megfogalmazták legfőbb tennivalóinkat a béke megőrzése érdekében. A tanácskozáson többek között részt vett Mészáros Albert, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára, Danes Lajos, a megyei tanács egyházügyi titkára, valamint Csépányi Ferenc ‘kanonok, az OBKB képviseletében. Tovább folytatódnak a Hatvani Bajza Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában , a Népújság-hét rendezvényei. Szerdán nagy sikerrel mutatkozott be a magyar könnyűzenei élet jeles képviselője, a hajdani „fekete bárány”. Nagy Feró. Ma komolyra fordítjuk a szót: a városi pártbizottságon oktatási fórumot szerveztünk, amely délután öt órakor kezdődik. Ezen a város vezetőin kívül részt vesz a Művelődési Minisztérium, a megyei tanács művelődési osztálya, a megyei pedagógiai intézet és a megyei KlSZ-bizottság egy- egy vezetője is. Mivel aránylag új' intézmény, előzetesen dr. Horváth Tamástól, a Heves Megyei Tanács Pedagógiai Intézete igazgatójától kértünk rövid tájékoztatást. — Nemrégen', 1985. szeptember 1-től indultunk. Egyik és bátor cselekedetével megmentette özvegy Varga Bertalanná életét. Tettét a Minisztertanács Életmentő EmTegnap megyénkbe látogatott dr. Szabó Endre, a Köz- alkalmazottak Szakszervezetének főtitkára. Délelőtt az SZMT székházában fogadta Farkas Sándor, az SZMT vezető titkára és Bukta Tibor, a közalkalmazottak megyei titkára. Ezt követően Virág Károllyal, a megyei pártbizottság titkárával, majd Schmidt Rezsővel, a megyei tanács elnökével találkozott a vendég. A kölcsönös tájékoztatás során szó volt az együttműködési megállapodás keretei között végzett munkáról, a feladatokról. Áttekintették a Az Egri Autójavító Ipari Szolgáltató Vállalat KISZ- szervezete felajánlással élt az egri autótulajdonosoknak. Az ifjúkommunisták vállalják, hogy a környezetvédelem és a biztonságosabb közlekedés érdekében november 29-én. szombaton, reggel 7legfontosabb feladatunk volt. hogy előkészítsük az új oktatási törvény fogadását. Fokozatos átmenetről van szó, így munkánk is türelmet, kitartást igényel. Legfontosabb feladataink: a szaktanácsadás, a továbbképzések szervezése, a pályaválasztás és a nevelési tanácsadás — ebben az iskolaérettség vizsgálata —, s az oktatástechnológiai csoportunk és szakmai módszertani könyvtárunk is segíti a pedagógiai tevékenységet. Támogatjuk az új törekvéseket, a különböző modem módszereket több módon is. Pályázatok, publikációs lehetőségek ösztönzik a diákokat és tanárokat egyaránt. így például a közelmúltban hirdettünk meg rajz- és irodalmi pályázatot az alkoholizmus elleni harc jegyében, de szerepel témaként a környezetvédelem is. lékéremmel és jutalommal ismerte el. amelyet Schmidt Rezső, a megyei tanács elnöke tegnap adott át. tanácsi munka fejlesztésével, a dolgozók élet- és munka- körülményeivel összefüggő teendőket. Délután két órakor, az SZMT-székházban a főtitkár megyei aktíván találkozott a szakmai szakszervezet testületi tagjaival, az szb-titkárokkal, a hivatali intézményi vezetők képviselőivel. Az aktíván tájékoztatást adott a Közalkalmazottak Szakszervezete X. kongresszusa határozatainak időarányos végrehajtásáról, s válaszolt a tagságot foglalkoztató kérdésekre. tői délután 3 óráig ingyenes szénmonoxid-vizsgálatot. fékhatásmérést. műszeres motorbeszabályozást. fény- szóróátlítást és helyszíni állapotfelmérést végeznek. Az érdeklődők a vállalat telephelyén (volt Afit, Eger. Lenin út 129—131.) jelentkezhetnek. — Milyen módon veheti föl a kapcsolatot a pedagógus vagy a diák az intézettel. ha szüksége van rá? — Intézményünk Egerben a Széchenyi u. 47. alatt dolgozik, illetve a pályaválasztási és nevelési tanácsadói csoportok a Klapka u. 9. alatt. Készséggel adunk felvilágosítást, személyesen vagy telefonon. Mi is keressük a kapcsolatokat különböző tanfolyamok, továbbképzések meghirdetésével és sok más módon. Szakmai kérdésekben szívesen támogatunk minden érdeklődőt, újat keresőt. + Bővebben ilyen és más kérdésekről a hatvani fórumon lehet tájékozódni, amely miniden érintett előtt nyitva áll. Az ördögbe...! Málta szigetének minden templomtornyán kétféle időt olvashatnak le az ott élők az óralapokról. Az egyik a pontos idő. A másik az ördög megtévesztését szolgálja. Oké, de hornian az ördögből tudják: melyik — melyik ?! (mikes) Közalkalmazottak szakszervezeti aktívája Egerben Nepu/mq mb Fórum az oktatásról KISZ-FELAJÁNLÁS Ingyenes autószerviz MAB-ülés Egerben 1 I A. Miskolci Akadémiai Bizottság társadalomtudományi szakbizottságának soron következő tanácskozására került sor tegnap délután Egerben, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának Oktatási Igazgatóságán. Az eseményen részt vettek a szak- bizottság munkabizottságának Borsod, Heves és Nóg- rád megyei tagjai is. A napirenden elsőként az ez évi munka értékelése és az 1987-es tennivalók megvitatása szerepelt. Ezt követően a szocializmus megújhodásának és megvédésének harmincadik évfordulója alkalmából Fodor Gábor, az MSZMP Politikai Főiskolájának docense tartott előadást A politika és a tudomány kapcsolata az MSZMP gyakorlatában címmel. Nemzeti téglajegy Az új Nemzeti Színház építésének költségtérítéséhez való hozzájárulás céljából a Skála-COOP reklámirodája sorsjátékot szervez. Az akció támogatásaként a sorsjegyek értékesítésében a takarék- pénztári hálózat és a bizományosak is részt vesznek A jegyek eladási ára darabonként 100 forint, az árusítás kezdete december 1. rA Merkúrtól jelentjük Trabant Lim. Hyc. Bp. 1 103 Trabant H. Combi Bp. 310 Trabant Limousin Bp. 5 894 Trabant Limousin Db. 4 769 Trabant Combi Bp. 940 Trabant Combi Db. 695 Wartburg Standard Bp. 733 Wartburg Standard Db. 561 Wartburg Special Bp. 1 422 Wartburg Special Db. 1 296 Wartb. Spec, tolót. Bp. 7 659 Wartburg Tourist Bp. 990 Wartburg Tourist Db. 760 Skoda 105 S Bp. 10 708 Skoda 105 S Db. 8 563 Skoda 120 L Bp. 21487 Skoda 120 L Db. 12 312 Skoda 120 GLS Bp. 1 580 Lada 1200 Bp. 45 270 Lada 1200 Db. 31 117 Lada 1300 S Bp. 18 909 Lada 1300 S Db. 14 264 Lada 1500 Bp. 15 091Lada 1500 Db. 11 235 Lada Combi Bp. 8 787 Lada Combi Db. 4 704 Moszkvics Bp. 14 363 Polski Fiat 126 P. Bp. 33 317 FSO (P. F.) 1500 Bp. 6 067 Dacia Limousin Bp. 43 170 Dacia Limousin Db. 609 Dacia Combi Bp. 1 059 Dacia Combi Db. 641 Dacia TLXBp. 114 Daciá TLX Db. 110 Zastava Bp. 14 301 — A MISKOLCI POSTAIGAZGATÓSÁG értesíti ügyfeleit, hogy november 28-tól Váraszó előfizetői Pétervásá- ra, december 12-töl pedig Boldog előfizetői a hatvani központ egységes hálózatába kerülnek telefonbekapcsolásra. Boldog belföldi távhívó körzetszáma 38. November 30-tól Tiszatardos távbeszélő központja megszűnik s Tiszaladányhoz kapcsolják NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon:^11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tőr 1. — 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.