Népújság, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-25 / 277. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. november 25., kedd A nemzetiségek közművelődése ma Bár a magyarországi nemzetiségek száma összesen néhány százezer, s ők is szórványokban élnek, mégis helytelen lenne, ha nyelvük és kultúrájuk értékeit csak szigetjelenségnek tekintenénk. Több évtizede már, hogy közművelődésünk felismerte, hogy a velünk együtt élő nem magyar etnikai csoportok kultúrája a közös haza együttes műveltségének része, egyúttal egyetemes emberi érték, amelynek fennmaradását óvni, fejlődését segíteni egész társadalmunk feladata. Hogyan is áll a nemzetiségek közművelődése ma? Mivel általános közművelődésünk szerves része, jellegzetes jegyeit: értékeit, hibáit és bajait viseli magán. Ugyanazok a divatáramlatok hatnak rá, mint a magyarra. Például a nemzetiségeket ugyanúgy fellelkesítette annak idején a Repülj páva mozgalom vagy a táncházak kibontakozása, csak mindig kisebb-nagyobb fáziskéséssel. A nemzetiségi közművelődés kibontakozásának korszaka az elmúlt 15 évre tehető, amikor a különböző intézmények (KÓTA, Népművelési Intézet Magyar Néprajzi Társaság, MTA, HNF Honismereti Bizottsága, TIT, Állami Gorkij Könyvtár stb.) magukra vállalták a részfeladatok gondozását. Ezek az intézmények a mennyiségi fejlődés mellett a minőségi előrelépésnek is garanciái voltak. A nemzetiségi közművelődés legdinamikusabb része, domináns megjelenési formája a hagyományápolással függ össze. Ez természetesen adódik abból, hogy a fel- szabadulás előtt a magyar- országi nemzetiségek jelentős része falun élt, értelmisége alig volt, így sajátos kultúrájukat hosszú ideig a népi műveltségben testet öltő folklórisztiikus örökség képviselte. A szocialista viszonyok között kibontakozó kultúrgyarapító tevékenység elsősorban erre építkezhetett, amelynek igen nagy szerepe volt az önbecsülés, a nemzetiségi értéktudat kialakulásában. Először tánccsoportok. zenekarok, később amatőr kórusok és pávakörök jöttek létre. Ma is ez jellemző. Számuk 350 körül van. Arányszámuk nagyobb, mint a magyar településeken lévő hasonló műkedvelő csoportoké. A kis együttesek nyomán a nemzetiségek körében is eleven tevékenység indult meg saját tárgyi emlékeik megmentésére, főleg annak láttán, hogy hazaiak és külföldiek felvásárolják őket. Az elmúlt 15 év alatt 34 olyan nemzetiségi tájház-múzeum létesült az országban, ahol teljes lakóház mutatja be (gazdasági épületekkel együtt) valamely nemzetiségi településnek XX. század elején volt életformáját, tárgyi kultúráját. (Ebből 14 szlovák, 12 német, 6 délszláv, 2 román.) S ez a lendület tovább tart. Sajnos, az igyekezet általában kimerül az értékek muzeálissá merevítésében. A hagyományápolásban is fennáll a veszélye annak, hogy a nemzetiség és a kultúrája közötti viszony külsődlegessé válik, nosztalgikus kötődéssé redukálódik. Az a törekvésünk, hogy ahol lehet, a tájházobjektumok legyenek az anyanyelvművelő hagyományápoló közösségek otthonai és műhelyei. . Kár, hogy a nemzetiségi lét elsődleges elemét, az anyanyelv művelését elősegítő közművelődési formák visszaszorultak. Az iskolai nyelvtanulás után kevés az olyan művelődési lehetőség, amelyek a fiatalok további nyelvfejlesztésére keretet nyújtanának. Alig van nemzetiségi színjátszó csoport, irodalmi színpad, öntevékeny irodalmi szakkör, amatőr bábcsoport. Ez azt is jelzi, hogy oldódik, halványul a nemzetiségi nyelv tudása. A nyelvet megtartó kis közösségek, falvak zártsága megbomlott, az új közegben egyre inkább a magyar a használt nyelv. A nyelvművelés hátrányainak ellensúlyozására a nemzetiségi klubok látszanak legalkalmasabbnak. 1975—76 táján bizonytalanul alakultak az elsők, azokat is gyanakvás vette körül. 1980 körül már 100-ra emelkedett a számuk. Közülük igazán tartósnak mindössze 40 bizonyult. Kevés. Főleg azokban az ipari központokban volna indokolt a létük, ahol a termelési struktúra változása. a társadalom átréteg- ződése folytán a migráció új nemzetiségi csoportokat hozott létre. Az új típusú — nyelvet és hagyományt megőrző — közösségek kialakulására ott, ahol a nemzetiségek kis számban élnek, a klubok kínálnak lehetőséget. Könyvtár és olvasottság? Ma nincs olyan kis település, ahol nemzetiségi lakosság él, hogy ne volna anyanyelvi könyvállomány is. 1985 végén az ország nemzetiségi könyvállománya 271 ezer kötet volt. (1970-ben 17 ezer körüli.) A bővülést a hazai kiadványok mellett főleg az anyanemzetektó! történő rendszeres vásárlások biztosítják. Erre 1974-től évi 700 ezer forintot fordít a művelődési tárca, amely összeg azóta sem változott, a könyvek árai viszont a szocialista országokban sem lettek olcsóbbak. Az olvasottsággal azonban nem lehetünk elégedettek. Elsősorban a gyerekek és a fiatalok olvasnak. Ez abból adódik, hogy nemzetiségeink többsége archaikus tájnyelvet beszél. Az idősebb generációk a modern irodalmi nyelven írt műveket nehezen értik. Az olvasási érdeklődés kiteljesítését viszont a nemzetiségek körében is jól szolgálják a nyári ifjúsági olvasótáborok. Nemzetiségi könyvkiadásról ugyancsak az 1970-es évektől beszélhetünk. Kezdetben alig volt szerző, jelenleg a szövetségeknél sorban állnak a kézirataikkal. A másfél évtized alatt 80 szépirodalmi, helytörténeti, néprajzi stb. tanulmánykötet jelent meg, nem számítva a nemzetiségi etnográfiai sorozatok kiadványait, amelyből ez idő alatt 25 került ki a nyomdából. Gondozójuk a Tankönyvkiadó Vállalat. A szerkesztés, nyomdai átfutás itt sem gyorsabb mint általában. A nemzetiségi szövetségekben — távlati tervként — felmerült egy önálló nemzetiségi kiadó gondolata is. Ojabb színfolt a képzőművészet. Elsőként a Szlovák Szövetség gondolt arra, hogy összefogja a magukat nemzetiségi származásúnak valló művészeket. A legnépesebb család (mintegy 50) a Német Szövetség köré tömörült, amely számos kiállítást szervez a német lakta településeken, de esetenként külföldi tárlatok megvalósulását is elősegíti. 1984-ben kezdte el működését Szekszárdon a Német Bemutató Színpad, a Deutsche Bühne Iglódi István rendezővel, hivatásos színművészek közreműködésével. 1985-ben, helyben és az ország különböző német lakta helységeiben megtartott német nyelvű előadásaik száma 84 volt. Közművelődésügyünk e speciális területéről szólva nem lehet kihagynunk a nemzetiségi rádió- és tévéadásokat sem. A jövő újdonságai közül a videózás és a nemzetiségi kisközösségek kialakulása látszik a leghatékonyabbnak. Erre jól példa az 1985-ben Pécsett megalakult német nemzetiségű Lenau Művelődési Egyesület. Mindezek a nemzetiségek kiteljesedő gazdag kulturális életének csak szeletei, de talán ezekből is érzékelhetők a tennivalók irányai. E. E. Heti könyvajánlat Akadémiai Kiadó: Gábor Éva: Alexander Bernét Lakó György: Szinnyei József (A múlt magyar tudósai.) Wéber Antal: Toldy Ferenc (A múlt magyar tudósai). Európa Könyvkiadó: Faragott koporsók. Amerikai kisregények (A világ- irodalom remekei). Gustafsson, Lars: Egy méhész halála. Regény (Modern könyvtár). Tyutcsev, Fjodor. Fet Áfa naszij és Bunyin, Ivan versei (Lyra Mundi). Gondolat Könyvkiadó: Locke. John: Értekezés a polgári kormányzat igazi eredetéről, hatásköréről és céljáról Kossuth Könyvkiadó: Kádár János: A szocializmus megújulása Magyarországon. Válogatott beszédek és cikkek. 1957—1986. Magvető Könyvkiadó: Berényi Dénes: Ember és tudomány a XX. század utolsó évtizedeiben (Gyorsuló idő). Erdélyi Sándor: Tisztaság. Versek (Űj termés). Fodor András: Ezer este Fülep Lajossal — 1—II. kötet. Szepesi Attila: Farsang bolondja. Versek. Mezőgazdasági Könyvkiadó: Hasznos tapasztalatok a húsmarhatartásban Népszava Lap- és Könyvkiadó: Rejtő Jenő (P. Howard): Vanek úr Párizsban Szépirodalmi Könyvkiadó: Béládi Miklós: Értékváltozások Simonyi Imre: Különvélemény. Válogatott versek Tankönyvkiadó: Pedagógusok és pszicholó. gusok. Együttműködés a szocializációs zavarok megelőzéséért (Pszichológia — nevelőknek). Sugárné Kádár Júlia: A beszédfejlődés útjai — beszédfejlesztés az óvodában (Pszichológia — nevelőknek). Zeneműkiadó: Szilágyi János: Halló, itt vagyok! írásos emlékek egy 1980-ban kezdődött rádióműsorról (Csillagkönyvek). Zrínyi Katonai Kiadó: Chnoupek, Bohus: Feltört pecsétek Egyéb kiadványok: Debrecen története 1919— 1944. 4. kötet. ADAMECZ KÁLMÁN: 14 2. as. ablak A 3. sz. ablak mögött reggel nyolctól délután fél ötig Szürke Elemér ült. Reggelente pontosan fél nyolcra érkezett a hivatalba. Egy darabka szarvasbőrrel gondosan megtisztogatta az ablakot, és a munkaidő végéig, nem számítva a harmincperces ebédszünetet, átvett—keresett—nyálazott— odatolt—aláíratott—kifizetett eltett—összefűzött—iktatott és leadott. És tette ezt immár hetedik esztendeje. Munka után hazament, megetette a macskáját, végignézte a televízió műsorát egészen a képújságig, és aludni tért. Szombatonként kitakarított, megfőzött két napra, hétfőtől pedig ismét szorgalmasan bejárt a hivatalba. de eközben sem hanyagolta el emberi kapcsolatait: köszönt a szomszédoknak, a házfelügyelőnek, a postásnak, a díjbeszedőnek, a kollégáinak, az ügyfeleknek, a macskájának, köszönt és dolgozott, bevásárolt, takarított, evett, ivott és aludt, egyszóval tette azt, amit tennie kellett, hébe-hóba elmondott egy-egy kényes viccet a munkatársainak, havonta egyszer lement a térre sakkozni, azaz élt ahogy élnie kellett... Egyik reggel különös embert vettek észre a 3. sz. ablak mögött a pénzükre várakozók. Tekintetében furcsa, ihletett fény lobogott, kopott zakóját megannyi színes papírszalag díszítette Az egyre hosszabbodó sorban állók először durva szavakkal illették a karba tett kézzel, nyugodtan üldögélő embert, de amikor látták, ahelyett, hogy végezné a dolgát, csillogó szemével a távolba néz, panaszt tettek a főnökénél. A főnök, kopaszodó, pocakos férfi, akinek ügyosztályán még nem fordult elő hasonló eset tanácstalanul odalépett a 3. sz. ablak elé, és dadogva megszólalt: — No, de Szürke elvtárs... Szürke elvtárs hisztérikusan felkacagott, kiráncigál- ta a rekeszekből a rendbe rakott utalványokat, és hatalmas gombóccá gyűrve őket a főnök arcába vágta a labdacsot: — Nesze, te piszok! A főnöknek a meglepetéstől nyitva maradt a szája, és az ablak előtt fenyegetően összetorlódott tömeggel együtt tehetetlenül nézte, amint Szürke Elemér, fején immár egy mókás szilveszteri kalappal, ripityára töri az üveget a kezében lévő kalapáccsal, és minden egyes ütésnél diadalmasan felkiált: — Nesze, te átkozott! Ezután előjött a kuckójából, és féktelen táncot járva apróra taposta az üvegcserepeket. Amikor végzett, egyenes derékkal büszkén megindult a kijárat felé, és búcsúzásul hatalmasat fújt a trombitájába az elképedt gyülekezet felé... Azóta senki sem látta Szürke Elemért. A betört ablakot, hála a gyors és hatékony intézkedésnek, még a délután folyamán újra beüvegezték, és a 3. sz. ablak mögött másnap reggeltől egy pattanásos arcú, szemüveges lány ült, aki az emberek legnagyobb megelégedésére kifejezéstelen tekintettel végezte a dolgát.. Gábor Ha a tizenévesek magatartásáról, életviteléről, a jövőről alkotott elképzeléseiről. a munkához való viszonyukról esik szó, a vélemények többsége elmarasztaló Cél nélküli magatartást, felületességet. komolytalanságot, sivárságot emlegetnek a véleményt mondók. Van ebben is igazság. Az utóbbi hónapokban azonban olyan fiatalokról hallottam — többször is kellene bemutatni hasonlókat —, akik cáfolják a fenti megállapításokat. Az általánosítással tehát óvatosan kell bánni. A Kossuth adó vasárnap délelőtt — A neveletlenek című sorozatban — már szokásosnak mondható, igényes műsorban egyre jobban várta a hallgató, hogy a testvér, szülő, tanár után a mikrofon a főszereplő elé kerülhessen. Gáspár Sarolta a riporter megtalálta azt a hangnemet, amellyel a nehezen megszólaló tizenöt éves Gábort érdekes és tartalmas beszélgetésben mutatja be. A különlegesen tehetséges fiú az élet nagy kérdéseiről — élet, halál, különbözni vagy hasonlóvá válni másokhoz — korát feledtető. mélységben mondta el meglátásait. Napi programjából nem maradhat el az olvasás, versírás, sakkozás. Szenvedéllyel teszi mindazt, amit tesz. Közben belső világát építi titkaiból, amelyekből versei születnek. Ott csupa olyan emberek vannak, akikből hiányzik a rossz, mindenki másként jó. Fél a borzalmaktól. az emberiség öngyilkosságának elkerülhetőségét formálja sorokba, ordítozó. képzelődő alanyként Elismeri saját tehetségét, de a „most még jó" kifejezés arra enged következtetni, hogy fél a felnőttkortól. A műsorban Szabó Éva és H. Sass Judit fűzött magyarázatot a riporthoz, bizonyítandó Gábor tehetségét. Azt is. hogy a belső világát építő saját törvényei szerint élő, gondolkodó ember nehezebben tud a képletsze- rűen működő társadalmi mozgásokhoz igazodni, sérülékenyebb lesz. Másságát környezete intoleráns módon fogadja, ezért nagyobb álló- képességre, belső biztonság- érzetre a tenniképesség hitére van szüksége. „Izzanék, de nem tudok, fénylenék, de nem bírok, állok fekete lyukká sűrűsödve”. Jó rendezői és szerkesztői elképzelés volt a műsorban megszólaltatni Markó Ivánt, aki már felnőttként tekinthetett visz- sza a korai tehetség szépségeire és kínjaira. Jósolgatni nem hálás dolog, de kívánni lehet, hogy Nagy Gábor neve más műfajban csengjen úgy néhány év múlva, mint világhírű balett-táncosunké. Lövei Gyula Könyvekről, mindenkinek Aki haladni kíván a korral. aki elutasítja a merevséget, aki elveti a meszeseden nézeteket, kénytelen — természetesen készséggel is szívesen teszi — a józan érvekre. a meggyőző erejű tényekre hallgatva folyvást módosítani korábbi álláspontját. A végérvényesen tisztázott, a félre nem érthető alapkérdésekben azonban nincs és nem is létezhet semmiféle kompromisszum. Többek között ezért vallom, hirdetem évtizedek óta azt. hogy a legbonyolultabb, a legtudományosabb, a legszakmaibb témákat is százezreknek szólóan, azaz közérthetően kell tolmácsolni. A legkiválóbb tudósok, az emberi szellem vitathatatlan óriásai mesterien csinálták ezt. utat, példát mutatva mindnyájunk számára. bebizonyítva azt, hogy a nívós ismeretterjesztés a legrangosabb. s talán a legnehezebb megnyilatkozásmódok egyike. Erre esküdött — rádiós színekben — az a Takács Margit, aki hosszú esztendeje szerzője a reggelenkénti könyvismertetésnek. A legutóbb saját kötetemet, a barokk megyeszékhely legnevezetesebb épületeit, s azok egykori lakóit bemutató Ódon házak. hajdanvolt egriek című munkámat méltatta. megérezve. kiemelve az előbb már említett törekvést. A szubjektív mozzanat révén még inkább tudatosult bennem, hogy minden toll- forgatónak kötelessége közönségére figyelni. ő ekként dolgozott, s szorgoskodik ma is. Röviden, tömören, világosan, szabatosan. magyarosan fogalmaz. néhány percbe sűrítve rögvest igazolt megállapításait. Ráérez az alkotói szándékra. s ezt hangsúlyozva ragadja ki a kétségkívül bizonyító adalékokat. Kerüli a fontoskodásra valló, az ál- bölcsességről árulkodó fordulatokat, a körülményességre utaló, csak azért is okoskodást tükröző idegen szavak homályt sugalló regimentjét. Tisztában van azzal. hogy milliókhoz szól. s úgy fogalmaz, hogy gondolatait befogadja a profesz- szor és a kétkezi munkás egyaránt. Hasznos lenne, ha az írott sajtó képviselői okulnának mindebből, mert van mit tanulni tőle. Ráadásul a nyereség sem érdektelen. Azokhoz a széles rétegekhez is eljutna az üzenet, akik szom- júhozzák. s többnyire hiába várják. Az újságokban, a rádióban és a tévében egyaránt. . . Pécsi István ÜJ MOSOK a NAGYCIRKUSZBAN. Nagy sikerrel mutatta be új műsorát a Fővárosi Nagycirkusz „Cirkusz szárazon és vízen” — címmel, amely január közepéig látható (Fotó: Hauer Lajos — KS)
