Népújság, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-19 / 272. szám

mmm 1986. november 19., szerdo Tető alá kerül a Dobó-bástya körtornya (Fotó: Perl Márton) Nyolcvanöt éve született Hor­váth Imre mérnök, külügymi­niszter. a munkásmozgalom ki­váló harcosa. Müszerészínas volt, amikor Budapesten be­kapcsolódott a munkásmozga­lomba. 1916-ban egyik szerve­zője a telefongyári inassztrájk­nak. majd 1918-ban már a KMP tagja. A Tanácsköztársaság ide­jén előbb a politikai rendőrsé­gen dolgozott Korvin Ottó mel­lett, majd a Vörös Hadseregben küzdött a felvidéki hadjárat­ban. A Tanácsköztársaság meg­döntése után internálták, ám amikor 1920-ban kiszabadult, azonnal bekapcsolódott az il­legális KMP munkájába. 1921- ben letartóztatták, tízévi fegy- házra ítélték, de a következő évben fogolycsere révén sike­rült kiszabadulnia: a Szovjet­unióban műszaki főiskolát vég­zett. s 1932-ben gépészmérnöki oklevelet szerzett. 1933-ban ille­gális pártmunkára hazatért, de hamarosan letartóztatták, el­ítélték. Tíz évig volt a szegedi Csillag börtön foglya. 1944-ben a németek Dachauba hurcolták, ahonnan 1945 szeptemberében sikerült hazatérnie. A felszaba­dulás után különböző diplomá­ciai posztokon dolgozott, töb­bek közt londoni, prágai követ­ként. illetve nagykövetként, majd 1956 júliusától haláláig ó töltötte be a külügyminiszteri posztot. — KÉPVISELŐI FOGADÓ­NAP. Dr. Puskás Sándor or­szággyűlési képviselő pén­teken, délután 3 órától 6 óráig tart fogadónapot. Vá­lasztóit, a 8-as számú párt- körzet helyiségében (Eger. Zalka Máté u. 58. szám alatt) várja. — ÜJ PARTHÁZ erdő­telken. Átadás előtt áll a Heves környéki község­ben a párttagok új otthona, amelynek építését a napok­ban fejezte be a Dél-Heve­si Építőipari Szövetkezet. A 200 négyzetméteres épület­ben egy nagyterem, egy vb-terem és irodák kapnak helyet, így mód lesz példá­ul arra is, hogy kiállításo­kat, vagy más rendezvénye­ket tarthassanak a falak között. A létesítmény két és fél millióba került, s bő fél év alatt készült el. — ADJ BÉKÉT URAM! — Ez a címe Esztergályos Ce­cília és a Pastoral együttes műsorának, amelyet pénte­ken este 7 órakor mutat­nak be Gyöngyösön, a váro­si úttörőházban. Előtte 4 órakor a gyerekeket szóra­koztatják a Ha nagy le­szek című produkciójukkal. — ELLENSÉGÜNK AZ AL­KOHOL. Ezzel a címmel hirdetnek pályázatot Gyön­gyösön amatőr képző- és iparművészeknek. Pályáz­hatnak egyének és alkotó- közösségek. műfaji kötött­EGEBBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellet’ Bejárat a patakparti portán. Te­lefon: íl-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben A Nap kél: 6.54 órakor, nyugszik: 16.05 órakor. A Hold kél: 17.36 órakor, nyugszik: 10.07 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ERZSÉBET nevű kedves olvasóinkat! Erzsébet kétségtelenül a legked­vesebb női neveink egyike, mely az óhéber nyelvből származik és Jelentése: „bizalom". ^(időjárás Várható időjárás ma estig: Változóan felhős, párás, főként a Dunántúlon és északkeleten sokfelé tartósan ködös idő vár­ható. Helyenként lehet gyenge eső, s ködszitálás Is előfordul­hat. Mérsékelt marad a légmoz­gás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között várható. ség nélkül. A munkákat november 30-ig adhatják be a Mátra Művelődési Központba. — NŐKNEK A CSALÁD­RÓL. Csütörtök délután két órakor várják Füzesabony­ba a művelődési házba azo­kat a községi nőbizottsági vezetőket, akik tájékozódni szeretnének az új családjogi törvényről, illetve az idő­szerű nőmozgalrm felada­tokról. — MŰSZAKI-KÖZGAZDA- SÁGI HETEK KERETÉBEN, ma, délután 3 órakor tarta­nak előadást Egerben, a KISZ-székházban azoknak a fiataloknak a számára, akik tájékozódni szeretné­nek arról, hogy gazdaság­építő munkaformák milyen hatással vannak a külön­böző gazdasági tevékenysé­gekre. — GASZTRONÓMIAI TA­NÁCSADÁS. Űj szolgálta­tással invitálja a szabadide­jüket hasznosan eltölteni vágyókat a gyöngyösi Mát­ra Művelődési Központ. Görgényi László előadásai­val azokat szeretné segí­teni, akik tanácsokat igé­nyelnek a legkülönbözőbb rendezvények étkezéseinek lebonyolításához. A Keres­kedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola szakoktatója négy alkalom­mal találkozik majd az ér­deklődőkkel. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727 HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház .,faház”, Hatvan, Kossuth tér 16. Telefon: ia-040 HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 125 KOJAI.-KÉSZENLÉT EGER­BEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Az egriek, a városszeretók. esztendők óta féltőn figye­lik azokat a helyreállító munkálatokat, amelyek a Dobó-bástya emlékezetes le­omlása óta. körülbelül tíz esztendeje folynak a várban Eddig mintegy 54 millióba került a közvetlen életveszély olyaténképpeni elhárítása, hogy városszépészeti szem­pontból is minden megfelel­jen a követelményeknek Vagyis kialakult a Dobó-bás­tya szerkezete, s befejezés előtt áll a mellette elhelyez­kedő körtorony is, amelynek tetőváza kész. Befedése pe­dig még a havazás beállta előtt — egy-két hét múlva — várható. Az elképzelések szerint azonban, ahhoz, hogy ne csa:k a külső, de a belső is méltó legyen a múlthoz, még újabb 12 millió kellene. A tervek szerint a bástya kül­ső fala mögött kialakult bel­ső tér alsó. és középső szint­jén a későbbiekben a Föld fejlődését, az élet, az ember kialakulásának mikéntjét Üj levegőtisztaság-védel­mi jogszabály 1987-től. a lég­szennyező anyagok felhal­mozódását segítő időjárás­változásra szmogriadó ké­szül Budapesten és nagyobb ipari városainkban. Az er­dőik egészségi állapotában bekövetkezett tragikus vál­tozások. szennyeződések mér­séklésére erdővédelmi mérő- és megfigyelő rendszert ala­kítanák iki. a VII. ötéves terv ideje alatt kiemelten törekszenek arra, hogy a fo­kozottan. környezetkárosító gazdasági rendszerek érde­keltsége — bírságok, bünte­tések, környezetkímélőbb technika alkalmazása — nő­jön aJ jövő emberének érde­kében is! — erről és az em­beriség jövőjét érintő egyéb kérdésekről tájékoztatta a Kiállítás az MMK-ban Megyénk élő népművészete Több mint negyven díszí­tőművészeti szakkör műkő- dik megyénkben. Az álta­luk készített munkákból, valamint a hevesi háziipar szőtteseiből nyílik ma dél­után Heves megye éló nép­művészete címmel kiállítás Egerben, a Megyei Művelő­dési Központ galériájában. A gazdag összeállítás dió­héjban ad ízelítőt a napja­inkban készült alkotások­ból. a népviseletektől kezd­ve a fafaragásokig. A tárlatot Ivády Jánosné, a Heves Megyei Tanács művelődési osztályának közművelődési csoportveze­tője nyitja meg. Az esemé­nyen közreműködik az Eg­ri Ifjúsági Ház Gajdos nép­zenei együttese. A gyűjtemény december 10-ig naponta 13—19 óráig tekinthető meg. — A KOZMOSZ CSODÁI. Csillagászati, űrkutatási elő­adást tartanak a Hatvani Galériában ma délután 6 órakor. Az érdeklődök A bolygórendszer határán cím­mel hallhatnak ismertetőt. mutatnák be egészen a hon­foglalásig, legfölül pedig egv oktatásikonferencia-centrum kapna helyet. A megnyitásra — optimá­lis esetben — 1990-ben lehet sajtó munkatársait dr. Abra- hám Kálmán államtitkár, az Országos Környezet- és Ter­mészetvédelmi Hivatal el­nöke tegnap a Magyar Új­ságírók Országos Szövetségé­ben. Ezenkívül 1990-ig még to­vábbi közel százezer hektár területet helyeznek védelem alá. Lapunk munkatársának a kérdéseire az államtitkár a következőket váJaszolta: — Mivel a VII. ötéves tervidőszakban egyébként is fokozott figyelmet fordítunk a por- és a légszennyeződés csökkentésére. így felülvizs­gálják a visontai hőerőmű és a bélapátfalvi cementgyár füsttisztitó filtereinek az ál­lagát is. Sajnos, a jelenlegi­ek korántsem felelnek meg Tegnap a HNF székházá­ban tartotta ülését a Fo­gyasztók Heves Megyei Ta­nácsa, amelyen részt vett Horváth Béla elnök és Far­kas Béla titkár is. A megjelentek tájékozta­tót hallgattak meg a ható­sági élelmiszer-ellenőrzés feladatairól. Máté Mihály, az Állategészségügyi és Elel- miszer ellenőrző Állomás igazgatóhelyettese elmond­ta, hogy tevékenységi körük két fő területre terjed ki. Egyrészt a termelőüzemek­ből, másrészt — kisebb mér­tékben — a kereskedelem­ből vesznek mintát. Ameny- nyiben ezekben valamilyen rendellenességet fedeznek fel, úgy az illető cég köte­les kifizetni a vizsgálat di­ját. Legfontosabb céljuk az. hogy ügyeljenek az áruk mi­nőségére, s így védjék a fogyasztók érdekeit. Az elő­számitani, addig azonban még hátravannak olyan fon­tos feladatok is, mint pél­dául a Dobó- és a Föld-bás­tya közötti terület teljes rendbetétele. a kor és a technika követel­ményeinek. — A Bükki Nemzeti Park regionális terve elkészült. Azonban Borsod és Heves megye véleménykülönbsége nem kedvez a megvalósítás­nak. Nem egységes a meg­valósításra váró feladatok fontosságának megyén be­lülit megítélése sem. pedig mindenképp a meglévő és' a legkevésbé környezet szeny- nyező közlekedési módok — kisvasút, libegő — fejleszté­se az elfogadott, de termé­szetesen ezek meghatódják a jelenlegi üzemeltető és fenn­tartó Mefag erejét. Alapo­sabb felülvizsgálatra, társa­dalmi összefogásra van szük­ség e téren. adó részletesen is kitért a tapasztalatokra. A tejipari termékeknél olykor kevesebb *zsiradékot mértek, s gondok voltak a hús fehérjetartal­mával is. Mindkét esetben tömeghiányt is megállapítot­tak. Az édességekben gyak­ran túl magas volt a víz aránya, a konzerveknél pe­dig a tartósító szer volt több a megengedettnél. A zöldsé­get. gyümölcsöt pedig sok­szor — helytelenül — maga­sabb osztályba sorolják, per­sze az árat is ennek, megfe­lelően alakítják ki. így meg­károsítják a vásárlót. Sajnos, eddig nem sike­rült eredményesen fellépni a szabálytalankodókkal szem­ben. A közeljövőben azon­ban egy szigorúbb jogsza­bály megjelenése várható, amelynek lényege, hogy le­hetőség nyílik a jogtalan ha­szon teljes elvonására Lapunk napirendjén: a vendéglátás Sorozatunk következő ré szében a vendéglátást tűz­zük tollhegyre. Ezért kér­jük olvasóinkat, írják meg kérdéseiket, észrevételeiket, jó és rossz tapasztalataikat a témában. Leveleik, tele­fonhívásaik vonatkozhatnak a vendéglátóhelyek válasz­tékára, árkalkulációjára a gyermekétkeztetésre épp úgy, mint az udvariasságra — dicsérő vagy panaszos megjegyzésekre. Cikkünket december 2-i. keddi számunkban olvas­hatják. Címünk: Népújság Szerkesztősége Eger, Beloi­annisz utca 3., 3301. (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Kölcsönzői újdonságok „Ne sokat költsön, vegyen inkább kölcsön!” Minden bizonnyal majd valamennyi­ünknek ismerős ez a reklám, mondat. Mint azt Horcsin Miklósné, az egri Grónay ut­cai kölcsönző boltvezetője elmondta, változóban a fent idézett jelmondat. Az új jel­szó pedig így hangzik: Vopy bérel vagy vásárol. Ez már jelzi, hogy átalakulóban van a Kölcsönző Vállalat üzlet­politikája. S az ígéret sze­rint mindezzel mi, a szol­gáltatásaikat igénybe vevők já*-unk a legjobban. Nem­csak ibérelni lehet egyes cik­keket ugyanis, hanem — akár OTP-részletre — meg­vásárolni is. Ez az akció már a nyáron, a labdarúgó VB idején elindult a színes televíziókkal. Ezentúl azon­ban ikapható lesz a kölcsön- zőben mosógép, videokazetta, színes film, néhány barkács- eszköz is. A téli vásár va lasztékát bővítik ezzel. Megtudtuk azt is, hogy a bérlemények közül a legnép­szerűbb a videomagnó. Rö­videsen ezek is rendelkezés­re állnak. Az ígéret szerint pedig tovább keresik azoka' az újdonságokat a kölcsön- ző dolgozói, amelyekkel még inkább alkalmazkodni tud nak az igényekhez. Megsze­rették az üzletben működő szoláriumot, ez a szolgál­tatás most újra indul. A höl­gyek keresik elsősorban a fogyasztógépeket. amelyek bői most van bőven a rak- tárban. Tovább folytatják a lízing eladást is, ami annyit jelent, hogy hároméves bérlet után a .bérlő tulajdona lesz az áru — szabás-varrAs TAN FOLYAM. Hevesen a Mó­ricz Zsigmond Művelődési Központban lányokat, asz- szonyokat várnak új tanfo­lyamra, amelyen hasznos — pénztárcát kímélő — is­meretekre tehetnek szert a szorgalmasak. Bővebb fel­világosítást helyben kapnak a jelentkezők. A Tv-lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lollii Igazgatóság közlése szerint a Budapesten kedden meg tartott novemberi Tv-lottó sorsoláson a következő nye főszámokat húzták ki: 2. 42, 48, 50, 63 Madonna...? A híres festő és karmelita szerzetes, Fra Filippo Lippi megfestette csodálatos alkotását, amelynek a korízlés szerint e? volt a címe: „A Madonna és a gyer­mek". Megfestette... azután világgá szökött azzal a szép és fiatal apácával, aki a modellje volt. Vajon jól járt-e? ORVOSI ÜGYELET Emberközpontúbb lesz-e a jövő? Környezet- és természetvédelmi sajtótájékoztató a MUOSZ-ban Cél: a minőség javítása NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349, Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tár 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hirlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents