Népújság, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-15 / 269. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. november 15., szombat 3 A HAZAI ÉLVONALBAN A KFKI őrzi hírnevét is lényeges az érintetteknek. Persze hozzánk is ellátogatnak máshonnan, így mi is ellátunk egyfajt^ oktatói szerepkört. Ezt követően az utánpótlás kérdéséről beszélgetünk. Ma talán még kevesebb aggodalommal, inkább elemző módon. De a jelek nem a legbiztatóbbak. — Sajnos, nincs elég fiatal. Helyünk van, nem az a gond. Ügy tűnik, mintha az ifjabbak szakmai érdeklődése változott volna az utóbbi Időszakban. Ezt az egyetemi jelentkezések száma Is igazolja. Egyre szűkebb az a — fizikus végzettségű — kör. amelyből válogathatunk. Tehát mintha a pálya vonzereje volna elhalványulóban. Ez részint magyarázható a műszaki értelmiség társadalmi megbecsülésének csökkenésével, akár az erkölcsi, akár az anyagi oldalt tekintve. Addig, amíg — mondjuk — a taxizással többet keres valaki, aligha lesz az a vágya, hogy öt évet gyötrődjön az egyetemi diplomáért. Mint már megannyi helyen és megannyi alkalommal. itt is a pénzhez jutunk el. Mert bármennyire is érdekes valamely elfoglaltság, azért a bankók száma nagy súllyal esik latba. — Egészen az elmúlt évekig nálunk is volt olyan vastag a boríték, mint egy termelő vállalatnál. A kisvállalkozásokkal viszont nem kelhetünk versenyre. De azért nem árt az összehasonlítás... Mi — az alacsonyabb jövedelem mellett — hosszú távú és tudományos perspektívát nyújtunk, mig egy gmk erre nem képes, jóllehet jobban fizet. — Ügy hírlik, a KFKI szociálpolitikája messze fölülmúlja a szokványost... — Ez nagyon tudatos törekvés, mert csakis így nyer. hetjük meg magunknak a munkatársakat, akik az eredményességünk alapvető zálogai. Valljuk, hogy a kimagasló kutatói tevékenységhez megfelelő életkörülmények szükségeltetnek. Ennek jegyében — anyagi lehetőségeinkhez mérten — nagy súlyt helyezünk a lakáskérdés megoldására, különösen a fiatalok esetében. Ezeken túlmenően pedig teljes erővel támogatjuk a szabadidős elfoglaltságokat. Lehet, felülmúljuk az átlagot, de sokszor még ezt sem érezzük elegendőnek. — Végezetül valamit a jövőről ... Bővülhet-e a kutatási területek száma az elkövetkező periódusban? — A finanszírozás feltételei nem olyanok, hogy szaporítani lehetne ezek számát. Legfeljebb súlypontváltásokról beszélhetünk. „Nagy címszó” szerinti módosulás tehát nem lesz, de nem is szükséges. Dolgunk így is akad elég . .. Csillebércen, az úttörőtábor közvetlen szomszédságában járunk. Harmónia, nyugalom, jó levegő, mélységes csend. Körös-körül a budai hegyek. Az erdő fái közt szétszórtan — szinte „elrejtőzve” a zaklatott külvilág s a kíváncsi tekintetek elől — épületek sora. Turistaparadicsomnak is vélhetné valaki... Ám a leírás mégsem egy kedvelt kirándulóhelyet takar, hanem azt a környéket igyekszik — többé-kevésbé — hűen lefesteni, amely „otthont ad” az ország legnagyobb intézetének, a Magyar Tudományos Akadémia Központi Fizikai Kutató Intézetének. Az idelátogatót a portán — amennyiben megkapta a belépésre szóló engedélyt — jókora térkép segítségével igazítják útba. Kezdetben talán fölösleges ceremóniának tűnik a dolog, de .később, már a kapun belül, rögvest kiderül: a méretek olyanok, hogy igazán nem nehéz eltévedni. A gondosan nyírt pázsitok között szerteágazó betonutakon sétálva az embernek óhatatlanul az jut eszébe: ez igen, itt aztán léhet háborítatlanul dolgozni, hisz semmi sem zavarhatja az alkotómunkát. S az e helyütt elért eredmények bízvást alátámasztják ezt a feltevést... Amiről a kiadványok szólnak Aki az ebben a „parkban” folyó élettel akar behatóbban megismerkedni, az bizony vajmi kevés fellelhető. hozzáférhető támpontra, pontosabban adatra bukkanhat. Az Intézmény belső világáról csak olykorolykor — többnyire éppen egy jelentős nemzetközi siker kapcsán — tudhat meg egyet s mást a nagyközönség. A mégis megtalálható kiadványok pedig igencsak szűkszavúak. Lássuk, ezek mit árulnak el. Szólnak például arról, hogy a KFKI 1950 nyarán alakult. s hogy az azóta eltelt esztendők során a kozmikus sugárzás titkait fürkésző laboratóriumból a fizika szinte valamennyi ágát világszinten művelő kutatóközponttá fejlődött, amelynek egyik erőssége ä komplexitás. Ez utóbbi teszi lehetővé. hogy az eltérő területeiken szorgoskodó szakemberek egymás mellett, alkal- kalmanként viszont egymással szorosan kooperálva dolgozhassanak. A tevékenységi kör rendkívül széles, hiszen éppúgy magába foglalja az alap- és az alkalmazott kutatást, mint a műszaki fejlesztést. Megtudhatjuk aztán azt is, hogy az intézmény elnevezése jelenleg már inkább csak a hagyományokat őrzi. ugyanis egy központi műszaki egység és öt tudományos kutatóintézet „rejlik” mögötte. "Ezek közül a mikroelektronikai csupán öt esztendeje jött létre, méghozzá az e területen lejátszódó hatalmas léptékű előrehaladás természetes velejárójaként. Az atomenergiai az atomenergetika. a reaktorfizika, -technika kérdéseivel foglalkozik, s nem kis szerepe van — és lesz is abban, hogy hazánkban az atomerőművek biztonságosan üzemelhessenek. E kettő mellett ott vannak még azok a részlegek, amelyek a mérés- és számítás- technika. a szilárdtest-fizika. valamint a részecske- és magfizika eleddig még homályos pontjaira igyekszenek fényt deríteni. Nos, mindössze ennyi, ami a papírokból kiderül. Aki ennél is többre kíváncsi, annak bizony már egy megbízható vezetőre, afféle útikalauzra kell hagyatkoznia. Látogatásunkkor kétségkívül szerencsénk volt. hisz erre a szerepre az egyik legilletékesebb. Krén Emil főigazgató-helyettes vállalkozott. Jól csengő név a nagyvilágban Természetes, hogy először házigazdánkkal ismerkedtünk meg, kérve. egy-két szóval mutassa be önmagát. — Az ELTE fizika—kémia szakán végeztem — mondja —. sajnos már nagyon régen. Ezt követően azonnal fizikusi munkakörbe kerültem. s kísérleti alapkutatásokat folytattam tizenhét esztendeig, tehát pályám első részében. Aztán elérkezett egy váltás, mégpedig a tudománypolitikai irányelvek megjelenéséhez kapcsolódóan. A gazdasági élet felé való fokozott fordulás engem is érintétt, s így jutottam el a szilárdtest-technológia tájaira. Ez egyenesen vezetett aztán a mikroelektronikához, s itt mér egyre Inkább szervező-irányító funkcióim volt s csak kevésbé önálló kutatói. Ilyen módon vagyok most abban a „szomorú” helyzetben, hogy már csak irányítással foglalatoskodom. — Sajnálja? — Nem. nem erről van •szó. Inkább csak annyi, hogy nosztalgiával gondolok visz- sza arra az időszakra. De 'fontosnak, érdekesnek tartom azt is, amit pillanatnyilag teszek. Kiindulásként egy számomra érthetetlen dologról kérdezem. Arról, hogy vajon a KFKI-t miért ismerik lényegesen jobban a határainkon túl. mint idehaza. — Azt hiszem, ez a kutatások és a műszaki fejlesztések általános megbecsülésével. az értékrendibe való besorolásával függ ösz- sze. Sajnos, nem a tudományos tevékenység az. ami ma az érdeklődés előterében áll. Ennek ellenére mi azon igyekszünk, hogy az eredményeink ismertté váljanak. — A fennállás több évtizede alatt mennyiben módosult az itt folyó munka? — Kezdetben kizárólag a fizikai kutatások jellemeztek bennünket. Hamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy ezek megsegítésére. alátámasztására máshová is nyúlnunk kell. Csak egy példa ... Abban az időszakban egyszerűen nem lehetett műszert vásárolni, így aztán csinálnunk kellett. Az egyik területen zajló feladatmegoldás igényelte, sőt szinte katalizálta a más irányokba is történő tapogatózást. Azaz: kiindultunk egv fővonalból s az számtalan melléktémát szült. Jó ez, hiszen ez adja a sokszínűségünket. Utalok arra, hogy ezen a vonalon talán nem is lehet boldogulni anélkül, hogy ne alakítanánk ki számottevő kapcsolatokat a világ hasonló intézeteivel. — Kétségtelen, s igaz ez a szocialista és a nyugati országökra vonatkoztatva egyaránt. Az előbbiek nagy intézeteivel igen intenzív az együttműködésünk. Gondolok itt főként a szovjetunióbeliekre, amelyek közül a moszkvai Kurcsatov Atomenergia Intézet meghatározó volt a mai előrejutásunkban is. De említhetném onnan a dubnai Egyesített Atomkutató Intézetet is. Persze a kör még korántsem teljes, ugyanis a magyar és az egyes szocialista országok akadémiáinak, éppúgy — műszaki vonalon — az Ipari Minisztériumnak és az OMFB-nek vannak különféle egyezményei. Ezekbe mi mindenhol belekapcsolódunk. ahol azok érintkeznek a feladatainkkal. Ha a Nyugatot nézzük, akkor az állapítható meg, hogy velük főleg a kétoldalú kapcsolatok a dominánsak. Jól összedől^ gazunk például — a részecskefizika terén — a genfi Európai Magkutató Központtal, a CERN-nel. Magától értetődő persze, hogy az ember e felsorolás hallatán arra is kíváncsi, hogy a rfemzetközi elismertség sem hlbádzik-e. — Ez az a pont. amelyre módfelett büszkék vagyunk, épp ezért féltjük is a pozíciónkat a rosszabbodó viszonyoktól. Ügy vélem, a szocialista országok viszonylatában egyértelműen — legyen szó akár a legnagyobb intézményekről — megbecsülnek minket, egyenrangú partnerként kezelnek. Persze ez csak az idők folyamán alakult így. Lásd a moszkvaiakat... Először szinte kizárólag ők támogattak minket, ma viszont már nem egy dologban mi segítünk nekik. Nyugaton is tudják, kik vagyunk. Különösen ismerik az elméleti fizikusainkat mind a részecske-. mind pedig a szilárdtest-fizika vonalán, sőt azt is. amit a lézerkutatás terén produkáltunk. Egyrészt tehát az elismertség megvan. Másrészt viszont vannak olyan szférák, ahol nem lehetünk társak. Nemcsak a saját színvonalunk miatt, hanem egyéb okok következtében. Itt még a kapcsolatfelvétel sem történhet meg. mert szellemi értelemben is létezik egyfajta embargó. A zálog: az emberi tényező Aligha vitatható, hogy az előrehaladás itt a fejekben lévő kapacitáson múlik A KFKI kutatóreaktora Ennélfogva elsőrendűen fontos, hogy hogyan „szerzik be” az itt munkálkodókat, azaz milyen szempontok alapján döntenek az egyes emberek mellett. — Tekintve, hogy a magyar tudományos világban éppoly kicsiny a mobilitás, mint az élet más részein, az ide kerülök zöme pályakezdő fiatalként, doktori ösztöndíjas formában jön. Ha á három év alatt beválik, akkor maradhat, ha akar. Egyesek ugyan elmennek, de nem ez a tipikus. Ha marad, akkor egy — már jól összeforrott — csoport tagjai közé kerül, s így — az idősebbek mellett, megfelelő környezetben és légkörben — nekivághat önálló kutatói életének. Van olyan eset is, hogy valaki az egyetemről érkezik hozzánk vagy éppen az iparból. Igaz. ez utóbbi inkább fordítva történik. Hadd ejtsek egy-két szót az iparral való viszonyunkról is ... Többnyire az ott felmerült valamilyen konkrét feladat megoldására kérnek íefbennünket, de — szerencsére — egyre gyakoribb, hogy együtt keressük az utat. Remek az összhang például a Paksi Atomerőmű A Van de Graaff akcelerátor Vállalattal, a Magyar Optikai Művekkel vagy a Mikroelektronikai Vállalattal. A tudományos világban feltétlenül szükséges a széles látókör,- mind több és több tapasztalat „begyűjtése". Erre kiváló alkalmat adhat egy-egy külföldi út. Így nem csoda, ha a vezetés szorgalmazza is ezeket a komoly szakmai gyarapodás, sál járó „kirándulásokat". — Ezek az utazások nem hogy gyakoriak, hanem egyenesen tipikusak, rendszeresek. A külföldi tartózkodások általában fél és öt év között mozognak, de a legtöbbször két esztendeig tartanak. Ennek formája lehet munkavállalás vagy magyar, illetve külföldi ösztöndíj. Az álláspontunk az, hogy ennek van egy egészséges mértéke, ami hasznos és kell, ugyanis remek módot ad a kitekintésre, esetenként pedig a kutatási feltételek is jobbak. Ugyanakkor minket is kevésbé fenyeget a provincializmus veszélye. mert nyomon követhetjük a világban végbemenő folyamatokat. Éppen ezért az a célúnk, hogy legalább egyszer mindenki hozzájuthasson ilyesmihez, hiszen ez szakmai és anyagi oldalról A lézerlaboratórium Az intézmény „agya" Sárhegyi István
