Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-11 / 240. szám

DlBflujjaq 1986. október 11., szombat Tizenöt éve halt meg Sárközy György Kossuth-díjas mérnök. Oklevelét 1938-ban a Bécsi Mű­szaki Egyetemen szerezte. Ha­zatérése után csakham-ar a Ma­gyar Általános Ütépítö Rt. al­kalmazta. Itt út- és hídépíté­seket vezetett. 1943-ban főmér­nökké, 1945-ben pedig műszaki igazgatóvá nevezték ki. 1948- ban őt bízták meg az össze­vont és államosított útépítő vállalatok műszaki igazgatói feladataival; később az Üt és Vasútépítő Ipari Központ (1949- től nemzeti vállalat) műszaki osztályvezetője és főmérnöke volt. 1950-ben a Betonútépítő Vállalat főmérnökévé nevezték ki; ugyanezt a feladatot látta el 1958-tól az 1. Sz. Mélyépítő Vállalatnál. 1961-ben került át az Országos Tervhivatal műsza­ki titkárságára, majd 1962-től az Országos Műszaki Fejleszté­si Bizottság egyik főosztályát vezette. Munkássága rendkívül sok területre kiterjedt. Elsőként ő valósította meg hazánkban a külszíni széntermelést. Foglal­kozott a szikes területek talaj- javításával is. Több repülőtér, ipari üzem és irodaház tervezé­sében szerzett jelentős érdeme­ket. s egyik kezdeményezője volt a magyarországi autópálya­építésnek. Több újítás fűződik a nevéhez. A .földmunkák gé­pesítése érdekében végzett mun­kásságáért Kossuth-díjjal ju­talmazták. A Nap kél: 5.56 órakor, nyugszik: 17.06 órakor. A Hold kél 17.47 órakor, nyugszik: 23.07 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon BRIGITTA nevű kedves olvasóinkat! Nem hinnénk, hogy a „brigád”- dal, sőt a ,,briganti”-val tart rokonságot. A nyugat-európai ókori kelták nyelvén ugyanis a ,,brig” és a ,.briga” , hadat*' jelent. db)[ldöjárás Várható időjárás ma estig: Általában túlnyomóan napos idő lesz. A szél néha kissé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul. Visszavágás Hat napon és hét éjjelen keresztül egyfolytában mondott monológjával az 54 éves Jaya Mar an hat órával lépte túl a szünet nélküli egyszemélyes be­széd eddigi világrekordját. A rossz nyelve fc szerint, ezzel feleségének, az eddigi világcsúcstartónak vágott vissza. Már csak azért is. mert otthon soha nem kapott szót. (homa) — NEB-ÜLÉS. A korábbi el­lenőrzések tapasztalatainak hasznosítását tárgyalta meg tegnapi ülésén az Egri Vá­rosi Népi Ellenőrzési Bizott­ság. Ezt követően beszámoló hangzott el a testület mun­kájáról, majd javaslatot fo­gadtak el a további felada­tokra. EGERBEN: egri és Eger kör­nyéki felnőtt betegek, valamint az Eger környéki községek gyer­mek betegei részére szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig az I-es kórház területén a felvételes belosztály mellett Be­járat a patakparti porta felől. Telefon: 11-000. Az ügyelethez tartozó községek: Kerecsend, Egerszalók, Egerszölát, Makiár. Felsőtárkány, Andornaktálya, Bátor. Ostoros. Novaj, Noszvaj, Demjén, Hevesaranyos. Nagytá- lya, Síkfőkút. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 8 órától'hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyer­mekek részére. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén Telefon: 10-841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szom­baton reggel 7 órától 13.30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap 8 órá­tól 20 óráig a Technika Házá­ban GYÖNGYÖSÖN: központi kör­zeti orvosi ügyelet szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. HE­LYE: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727 Gyöngyös körzetközpont községei: Gyöngyöspata, Gyön­gyöstarján, Gyöngyösoroszi, Gyöngyössolymos. Szűcsi, Kará- csond GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8—12 és 14—18 óráig vasárnap 8 órától 12 óráig. HE- * LYE: Puskin utcai gyermekren­delő. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szom­baton 15 órától 18 óráig, vasár­nap 9 órától 12 óráig a Szé­chenyi u. 1. szám alatt. VAMOSGYÖRKÖN: orvosi rendelőben szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. El­látandó terület: Vámosgyörk, Adács, Nagyréde, Visznek, Gyön­gyöshalász. Atkár. VISONTÄN: a Thorez Bánya üzemorvosi rendelőjében, szom­baton reggel 7 órától hétfő reg­gel 7 óráig. Ellátandó terület: Visonta. Abasár, Márkáz, Detk, Nagyfüged. Mátraszentimre és a hozzá tar­tozó körzet egészségügyi ellá­tását készenléti szolgálat útján, illetve a körzeti orvos távolléte esetén Gyöngyös város ügyele­ti szolgálata biztosítja. Domoszló, Kisnána és Vécs (új egészségház). Telefon: 3. községek a verpeléti összevont ügyelethez tartoznak. HATVANBAN: szombaton 8 órától hétfő reggel 8 óráig HE­LYE: kórház ,,faház” Kossuth tér 18. Telefon: 11-04». FOGORVOSI ÜGYELET: szom­baton. 6.30 órától 14 óráig, va­sárnap 8.30 órától 11 óráig. Te­lefon: 11-040. HELYE: kórház „faház”. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8 órától 12 óráig, va­sárnap 8 órától 10 óráig. HE­LYE: Hatvan. Horváth M. u. 21. Telefon: 12-265. Ügyeleti időn túl gyermekek részére is a központi körzeti orvosi ügye­let biztosít ellátást. HEVES város és vonzáskör-' zete lakosai részére szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig Heves, Vörös Hadsereg u. 32. sz. (volt szülőotthon) alatt van. FOGORVOSI ÜGYELET: szom­baton és vasárnap reggel 8 órá­tól 12 óráig a Tanácsköztársa­ság tér 2—4. sz. alatt a fog­orvosi rendelőben. FÜZESABONYBAN: szomba­ton. .reggel 7 órától hétfő reg­gel 7 óráig a Rákóczi u. 42. sz. alatti rendelőben. FOGORVOSI ÜGYELET Füzes­abonyban: szombaton reggel 8 órától szombaton délután 2 órá­ig. Helye: Füzesabony, Rákóczi u. 52. Ugyanennek a körzetnek vasárnap 8-tól 20 óráig Eger, Technika Háza. Állatorvosi ügyelet: szombaton. 8 órától vasárnap 20 óráig.. Egri ügyelet: Eger, Szövetke­zet u. 4. Telefon: 12-388. Gyöngyösi ügyelet: Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 13-991. Hatvani ügyelet: Hatvan, Vá­rosi Tanács. Telefon: 12-720 Hevesi ügyelet: Heves, Főút 17. Telefon: Heves 124. Füzesabonyi ügyelet: Dor­mánd, tanácsháza, Dózsa Gy. út 37. Recski ügyelet: Recsk, Kos­suth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. Tamamérai ügyelet: Lenin Mgtsz központi iroda, Tárná­méra, Boconádi út 50. Telefon: Tárnáméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a terü­letileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ALLATKORHAZI ÜGYELET­pénteken,. 19 órától hétfő reg­gel 7.30 óráig HELYE: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Átadták István-kutat (Fotó: Szántó György) Nyugdíj­kiegészítés Mint lapunk e számá­nak 4. oldalán olvashat­ják, hiába ígérték ok­tóber 1-re, nem tudták (?) betartani a vállalt határidőt a gyöngyösi Petőfi utca építői. A fű­tési idény kezdete előtt tehát megközelíthetetle- nek maradtak azok a há­zak, amelyeket a vezeté­kes gáz még nem érint. Közben persze kedélyes jó viszony alakult ki az „építők” és a környék­beli nyugdíjasok között. E „baráti találkozókon" például kiderült az is, hogy a magyar átlagke­reset másfélszereséért áll­dogálnak,, sörözgetnek munkaidőben az ott-tar- tózkodók. Tudván, hogy e téma a legkevésbé sem poén kodásra való, mind­össze idézzük egy 70 év fölötti nyugdíjas vélemé­nyét : — Ezt a munkát, ezért a havi fixért még ma is elvállalnám! (köhidi) — VIDEOSHOW. Nonstop videoshow-t rendez vasár­nap délelőtt 10 órától 22 órá­ig Egerben a Megyei Műve­lődési Központ. Az érdeklő­dők 12 filmet tekinthetnek meg, többek között a Csilla­gok háborúja című alkotást Tegnap délután vette át Eger lakossága nevében dr. Varjú Vilmos, az egri vá­rosi tanács elnöke a Fell­ner Jakab utcai István-ku­tat dr. Bodó Sándortól, a városszépítő egyesület el­nökétől. A kutat Wild László épí­tész tervezte, megépülésé­hez számos intézmény és vállalat segítsége kellett. A kezdeteknél a városszépítő egyesület megfelelő anyagi fedezet híján a KIOSZ me­gyei szervezetéhez fordult, ahonnét Szálkái János me­gyei titkár vezetésével min­den támogatást megkaptak. Emellett sokat tettek a szép díszkőt megépüléséhez az állami vállalatok is. Heves megye csehszlovák kapcsolatai Tízéves együttműködést értékeltek Immár egy évtizede an­nak, hogy Heves megyéből 22 termelőszövetkezet 19 csehszlovákiai nagyüzem­mel gazdasági és kilenccel pedig kulturális-közműve­lődési együttműködést tart fenn. A kapcsolatok ered­ményeit és a jövőbeni fel­adatokat vázolták fel azon a péntek délelőtti egri ta­nácskozáson, ahová meg­hívták a szomszédos ország üzemeinek elnökeit, párttit­kárait is. Sramkó László, a Teszöv titkára mondott beszédet, amelyben értékel­te megyénk termelőszövet­kezeti mozgalmának VI. öt­éves tervét. Kiemelte a csehszlovák partnerekkel való együttműködés fontos­ságát. Ennek példájaként bi­zonyította, hogy ebben az évben a csehszlovák1 gazda­ságokból 18 kombájn és 35 nagy teljesítményű teher­autó segítette a nyári beta­karítási, 1325 hektáron, ösz- szesen 20 ezer tonna ter­mény mozgatásában mű­ködtek közre. Megyénkből 21 arató-cséplő gép vett részt Szlovákiában az aratási munkákban. Köszönetét mon­dott mind a megyei, mind pedig a szomszédos ország­beli üzemeknek az eredmé­nyes együttműködésért' és a további közös feladatok­ra is felhívta a figyelmet. Az értékelésben részt vett Jurányi János, a megyei ta­nács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztályának ve­zetője is. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Balkányban, pénteken megtartott 41. heti lottósor­soláson a következő nyerő­számokat húzták ki: 4. 18, 30, 51, 54 Finn szakszervezeti bizalmik Egerben A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa meghívására huszonhárom tagú finn szak- szervezeti delegáció tartóz­kodik október 5. és 16-a között hazánkban. Tegnap a Láhdesmáki Ri- tua és az Immónen Pentti vezette küldöttség Heves megyébe látogatott, ahol Farkas Sándor, az SZMT vezető titkára számolt be vendégeinek a megyei szak- szervezeti mozgalom életé­től,. tennivalóiról. A kora délutáni órákban finn ba­rátainkat Kormos Miklós, az Egri Csillagok Termelőszö­vetkezet elnökhelyettese ka­lauzolta a gazdaságban. Mi­után képet kaptak a terme­lőszövetkezetben folyó moz­galmi, s termelési felada­tokról, a napos hegyoldal­ban szüreten is részt vehet­tek északi rokonaink, akik­nek egri programja város­nézéssel zárult. Idősek hete Az idősek hetét rendez­ték meg hétfőtől az egri Egyesített Szociális Intéz­ményben. Az eseménysoro­zattal a munkában megfá­radt, gondozásra szoruló idős embereket köszöntöt­ték. Bbből az alkalomból a városi Vöröskereszt szerve­zete meleg plédekkel, a táv­közlési üzem Kossuth La­jos szocialista brigádja egy telefon beszerelésével ked­veskedett, a település KISZ- bizottsága pedig értékes magnót vásárolt, árát a lemezlovasok diszkóstafé- ta-műsorával gyűjtötték ösz- sze. Több iskola és szocia­lista brigád adott színvona­las műsort, pénteken pedig szüreti bál zárta a progra­mot. Káposztavásár Egerben a hét végén az aláb­biak szerint alakultak a szabad­piaci árak: a tojás 3. a sárga­répa 25, a zöldség 40. á burgo­nya 10. a kelkáposzta 25. a kar­fiol 24. a saláta 10, a paradicsom 20. a vöröshagyma 16. a papri­ka 16—26. az uborka 25, az al­ma 10—14, a körte 16—28. a sző­lő 30, a mák 100. a bab 60—79 forint. Hatvanban: a tojás 3, a bur­gonya 6. a sárgarépa 25. a zöld­ség 30. a vöröshagyma 10, a fe­jes káposzta 5, a kelkáposzta 10. a karfiol 35, a paradicsom 20. a paprika 20, az uborka 15—20. a gomba 80. az alma 15—20. a körte 15, a szőlő 20, a dió 50. a bab 50, a mák 100 forintba kerül. Hevesen: a tojás 2,50, a bur­gonya 7, a sárgarépa 15, a zöld­ség 30, a vöröshagyma 12—15, a fejes káposzta 6. a kelkáposzta 25, a karfiol 30. a paradicsom 6—8, a paprika 12—20, a fokhagy­ma 100,' a paraj 15, a sóska 15. az alma 10—15, a körte 15—25. a szőlő 20—25. a dió 80, a bab 40 —50, a mák 70 forintért kapható. Gyöngyösön: a tojás 2,80. a burgonya 7—10, a sárgarépa 20. a petrezselyem 30, a vöröshagy­ma 12, a tejes káposzta 7. a kel­káposzta 25. a kaifiol 30—36. a paradicsom 20 a paprika 24. az uborka £5—30, a lekhagyma 150 h paraj 20. a gomba 60, az al­ma 1 1 -20. a kö»*te 25. a szőlő 28. a dió 50, a száraz bab 50—80. a mák 90—100 forint. A Zöldért ára:: a toiás 2,60. a sárgarépa 12, a zöldség 26, a burgonya 6,50, a kelkáposzta 18 a fejes káposzta 7, a karfiol 26. a paradicsom 16. a vöröshagy­ma 10, a paprika 26, az alma 8,50—11 forintba kerül. A hét vége asztalára olasz ros­télyost ajánlunk: négy szelet ki­csontozott rostélyost hirtelen át­sütünk. Hozzáadunk egy nagy fej apróra vágott vöröshagymát és együtt addig puhítjuk, amíg a hagyma megfonnyad. Belete­szünk két gerezd tört fokhagy­mát, késhegynyi babérlevélport. és egy deci száraz fehérborral öntjük fel. Fedő alatt, kis lán­gon félpuhára pároljuk. Ékkőt megsózzuk ér, teljesen megpuhit- juk. A hússzeleteket forró tálra tegyük, a visszamaradt lébe egy csapott kiskanál liszttel simára kevert fél deci bort öntünk, és addig forraljuk, amíg mártássá nem sűrűsödött. A pecsenyére szűrjük, és tetejére tíz deka saj­tot reszelünk. Jó étvágyat kívánunk! közlemény Október 4-én Egerben, az Olasz és a Zalka utca ke­reszteződésében Barta Ró­bert egri lakos személygép­kocsijával nem adott elsőbb­séget Domonkos Sándor se­géd-motorkerékpárosnak, aki az összeütközés következté­ben a helyszínen meghalt. A közvéleményt is foglalkoz­tató ügyben a rendőrség ha­lálos közúti baleset gondat­lan okozásának alapos gya­núja miatt a Barta Ró­bert ellen indított vizsgá­latot lefolytatta, s az ügyet vádemelési javaslattal adja át az ügyészségnek, hogy mielőbbi bírói döntés szü­lethessen. N em tudom, látták-e a minap a Tv-híradó- ban azt a tudósítást, ami a holland uralkodónő fővárosi sétájáról szólt. S ha igen, észrevették-e az alábbi jelenetet. Nos, állt Beatrix királynő a Vörösmarty tér sarkán, s nézte a bohókás ruhába öl­tözött utcai zenészeket. Azok játszottak, játszottak, ő pe­dig mosolygott, mosolygott. A látvány — nyilvánvaló­an — olyannyira elbűvölte, hogy észre sem vette a lá­ba előtt fekvő nyitott hang­szertokot, benne a külön­féle pénzérméket, tgy aztán nem is adakozott. Már-már Királyi vágy vészes blamázzsá fajult vol­na az ügy, de szerencsére ekkor hátulról egy kalapos hölgy megfogta a fenség karját, majd néhány forin­tot is a tenyerébe csúszta­tott, amit a királynő ele­gánsan ejtett bele az alkal­mi „perselybe”. Bevallom, e kis közjáték szörnyű lágyakat ébresz­tett bennem. Nem. ne ért­senek félre. Király — okul­va az angol és francia tör­ténelem „főveszSéses” epi­zódjain — nem akarok len­ni. Királynő meg — valószí­nűleg — nemigen lehetek, tgy csak egyet szeretnék. Azt, hogy almikor kétségbe­esetten kotorászok a buk­szában — ami többnyire üres —, akkor hátulról egy nő — kor, küllem lényegte­len — diszkréten átnyújtsa nekem a hiányzó összeget Én majd fizetek. Lezseren- könnyedén. Mert ehhez na­gyon értek ... (sárhegyi) NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. —Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesító postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents