Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-11 / 240. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. október 11., szombat 13, Ma 14 órától női EB-mérközés Egerben Szombat, 16 óra Tenisz Magyarország-Svájc Hétközi beharangozónk- ban már jeleztük a mai ran­gos egri városi stadionbeli eseményt. Női labdarúgó- válogatattunk utolsó EB-se- lejtező csoportmérkőzését vívja Svájc ellen. Tóth Ferenc edző 17 játé­kost hívott meg a keretbe, köztük van az Egri Lendü­let csatára Vajmi Csilla is. A jelöltek közül sérülés mi­att Bárfy (Renova) játéka kérdéses. A találkozó 14 óra­kor kezdődik, játékvezető az osztrák Kaupe lesz. Mótra-csoport A területi labdarúgó-baj­nokság 9. fordulójában az öt hevesi együttes közül egye­dül a Recsk utazik me­gyénk határain túlra. Me­gyei rangadóra kerül sor Gyöngyösön, ahová a 3. helyre előlépett Bélapátfal­va látogat. Legutóbb mind­két gárda nagy különbségű győzelmet aratott középme­zőnyben tanyázó csapatok ellen. A GYSE „feltámadá­sa" nagy örömet váltott ki szurkolóik körében. Mostani összecsapásukon döntet­lenhez közeli eredmény várható. A Kazincbarcika legyőzése után újabb nehéz feladat vár a Recski Érc­bányászra, a bajnokaspiráns H Papp J. SE otthonában. A piros—feketéket képesnek A 9. fordulóban az egye­düli veretlen éllovas Heves, Pétervásárán igyekszik gya­rapítani pontjainak számát Erre esélyük is van. Azon­ban nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a Petőfi- bánya az 5. körben itt vesz­tette el veretlenségét. A fü­zesabonyi fiatalok két ide­genbeli győzelmük után ott­hon is nyerni szeretnének a Nagyréde ellen. A 3. hely­re felzárkózott Petöfibányá- nak esélye van a két pont meg­szerzésére a még nyeretlen Poroszló vendégeként. A forduló slágermérkőzésének Az EB negyedik csoportjának állása: 1. Olaszország 4 4 — 10-4 8 2. Magyarország 5 3 - 2 7-6 6 3. Spanyolország 5 1-4 6-82 4. Svájc 4 1 r 3 3-8 2 Hátralévő találkozók: Olasz­ország—Svájc, Olaszország— Spanyolország. Válogatottunk győzelem­mel szeretné befejezni EB- sorozatát, bár Olaszországtól (akiktől együttesünk Gyön­gyösön és a visszavágón is kikapott) aligha lehet elven­ni a csoportelsőséget. Lesz előmérkőzés is, Eger és Gyöngyös fiú gyermek- csapatai találkoznak tartjuk egy számukra jó eredmény elérésére. A ne­gyedik hete veretlen Hat­vani KVSC hazai pályán győzelemre számít az azonos pontszámú Sajóbábony el­len. A sereghajtó Apchoz a Gyöngyössel szemben ottho­nában alulmaradt St. Sík­üveggyár látogat. Az utóbbi hazai mérkőzésükön muta­tott játék megismétlésével pont(ok)hoz juthatnak a Qualitál labdarúgói. Tippjeink: Apc—St. Sík- üvegygár x, Borsodi Bányász —Nagybátony x, H. Papp J. SE—Recsk 1. St. Kohász— Rorr.hány x. Hatvan—Sajó­bábony 1, Gyöngyös—Bél­apátfalva x, Edelény—Ole­fin SC 1, Kazincbarcika— Borsodi Ép. Volán 1. ígérkezik a Selyp—H. Gás­pár SE összecsapás. Kíván­csian várjuk, hogy a jó rajt után sorrendben három ve­reséget szenvedett Tarnaörs milyen eredményt tud elérni a jobb sorsra érdemes Do- moszló ellen. Az újonc csa­patok rangadóján döntő le­het a hazai pálya előnye. Tippjeink: Selyp—H. Gás­pár SE x. Sírok—Boldog 1. Poroszló—Petőfibánya 2, Füzesabony—Nagyréde 1, Kompolt—Gyöngyöshalász x. Paküse—Adács 1, Tarnaörs —Domcszló 1, Pétervására —Heves 2. Pólóban: Honvéd a vendég Kisebb bajnoki szünet után folytatódik a vízilabda OB I-ben a pontvadászat Az Eger SE mai délutáni el­lenfele ((16 órától) a Bp. Honvéd, bevonulásokkal megerősödött gárdája lesz. A hazaiak szakvezetője. Gyulavári Zoltán szoros küzdelemben egri győzelmet remél. Egy komolyabb kér­dőjel akad az összeállításban Vincze sérülése miatt. Sportlövészet Második hely Krakkóban Hazatért egyhetes lengyel- országi szerepléséről a gyöngyösi MHSZ Kitérögyá- ri Vasutas LK csapata. A sportlövészgárda a nemzet­közi mezőnyben a Wisla Krakkó mögött a második helyen végzett. Az eredményekről a klub­titkár, Belkovics Béla szá­molt be. A juniorok között Rácz Györgyi 579 körrel nyerte a standard puskások 60 lövésés fekvő testhelyze­tű számát, ugyanebben az ifjúságiaknál Megyesi Adri­enn 568 körrel bizonyult a legjobbnak. A légpuskások ifjúsági korcsoportjában Ja­kab Julianna 347 kört tel­jesítve második lett. Az if­júsági puskás fiúcsapat (Já- ger, Nagy, Bognár) 1609 kör­rel első helyen végzett A 3X20 lövéses összetett számban Jäger Jácint 544 körrel utasította maga mögé a lengyel és csehszlovák vetélytársakat. Ugyancsak Jáger győzött az ifjúságiak 60 lövtses fekvő testhely­zetű puskás számában 581' körrel. A felnőtteknél a 3X40 lövéses összetettben Édes János 1138 körrel má­sodikként következett, míg a 60 lövéses fekvőszámban 591 körrel negyedikként. A légpisztolvosok vetélkedésé­ben Takács László 569 kör­rel nem talált legyőzőre, a gyoi stüzelő számban 586 körrel pedig második helyet szerzett. A gyöngyösi sportlövészek újabb vizsgája a jövő hét végén lesz az általuk ren­dezendő Bátor István-em- lékversenyen. Újból nehéz feladat előtt a Recsk Megyei bajnokság Marad-e veretlen és nyeretlen? Hét végi sportműsor Szombat Asztalitenisz: NB II-es férfimérkőzés: Eger—Ózd, Kistályai úti játékcsarnok. 11 óra. Atlétika: Megyei minősítö- és váltóbajnokság, Eger, vá­rosi stadion, 10.30. Kézilabda: Megyei bajno­ki mérkőzések, férfiak: HKVSC—E. Forgácsoló 10, Horváth, Nagy II. Női mér­kőzések : Heves—Füzes­abony 10.30, Balogh, Nagy I. HKVSC—GYSE 12 óra, Horváth, Nagy II, Novaj— ETK 16, örsi, Váradi. Olimpia ötpróba: Két ke­réken — újabb pontokért. Ütvcnal Eger és Heves kö­zött, rajt 9 óra. (Csepel Au­tó, parkoló). Vízilabda: Eger SE—Bp. Honvéd Eger, 16, Szarka, Pék. MNK: Egri Vízmű— KSI 14.30. Labdarúgás: Nemzetközi barátságos mérkőzés: Olim­piai válogatott keret—Zilina (csehszlovák) Gyöngyös, 15 óra. Hazafi (Kurmai, Varga J. ). Női EB-selejtező: Ma­gyarország—Svájc Eger, 14, Kaupe (osztrák). (Hartman. Szilágyi S.). Területi bajno­ki mérkőzések: (Egységes kezdés 14 óra) Apc—St. Sík­üveggyár, Pecze. Hatvan— Sajóbábony, Enreiter. Me­gyei mérkőzések: (Egységes kezdés 14 óra) Selyp—H Gáspár SE. Mártha. Porosz­ló—Petőfibánya, Kocsis. Tenisz: 4. Gagarin-kupa férfi I—II. osztályú verseny. Gyöngyös, tenisztelep. 9 óra. Vasárnap Asztalitenisz: Megyei csa- patbajnoki mérkőzések: Hatvan II.—Füzesabony, Lő­rinci—Petőfibánya, Bélapát- falva—Sírok. Kézilabda: Megyei férfi- mérkőzés : Gyöngyössolymos —ETK 15.30 Aux, (Somogyi Labdarúgás: területi baj­noki mérkőzés, Gyöngyös— Bélapátfalva 14, Luterán. Megyei bajnoki mérkőzések: (Egységes kezdés 14) Füzes­abony—Nagyréde, Pest m. j.v. Kompolt—Gyöngyösha­lász, Szolnok m. j.v., Sírok —Boldog, Borsod m. j.v. Pa­küse—Adács, Vinczepap. Tarnaörs—Domoszló, Oláh I.. Pétervására—Heves, Nagy S. Körzeti bajnoki mérkő­zések: Eger: (Egységes kez­dés 14 óra) Felsőtárkány —Balaton, Verpelét—Mát- raderecske. Egerszólát— Egerbakta, Hevesaranyos— Andornaktálya, Makiár—Is­tenmezeje, Tarnalelesz— Egercsehi. Füzesabony: (Egy­séges kezdés 14.30): Csány— Márkáz, Kál—Feldebrő. Me- zőtárkány—Szihalom, Vécs —Detk, Kisnána—Besenyő- telek, Sarud—Kápolna. Gyöngyös: (Egységes kezdés 14 óra): Gyöngyösoroszi— Nagyfüged, Gyöngyöstarján —Heréd, Szűcsi—Ecséd, At- kár—Abasár, Rózsaszent- márton—Karácsond, Visz­nek—Gyöngyöspata. Heves: (Egységes kezdés 14) Átány —Tarnaszentimiklós, Tisza- nána—Kömlő, Pély—Erdőte­lek, Tenk—Boconád, Tárná­méra—Kisköre. Tenisz: 4. Gagarin-kupa férfi I—II. osztályú ver­seny, Gyöngyös tenisztelep. 9 óra. Teke: Agria Bútorgyár— Ózdi K., NB II-es csapat- mérkőzés. Eger, népkerti automata csarnok. 9 óra. Siker után az egri nők Az Eger SE OB II-cs bajnokcsapata. Álló sor. (balról jobbra): Takács László edző, Lucskai Klára, Permay Edit, Firtkó Zsuzsa, Tóth Andrea, Miskolczi Agnes, Széman Agos tonné csapatkapitány. Elöl: Fábián Bea. Takács Judit, Lörincz Agnes, Szepesi Zsuzsa. (Fotó: Szántó György) Mint arról már beszámol­tunk, a közelmúltban vé­get ért női OB II-es tenisz csapatbajnokságot az Eger SE gárdája nyerte, s ezzel tavasszal az első osztályban folytathatja szereplését. Az elért sikerben része van a csapat edzőjének Takács Lászlónak, aki több mint tíz esztendeje készíti fel a gyen­gébb nem fehérsporttal el­kötelezett tagjait. A fiatal szakemberrel az elmúlt és a következő bajnokságról beszélgettünk: — Az utóbbi nyolc eszten­dőben második alkalommal sikerült a feljutást jelentő első hely megszerzése — kezdi a beszélgetést az edző. — A csapat többéves lelkiismeretes munkája volt szükséges ahhoz, hogy a gárda a szakosztályvezetés által remélt eredményt el­érje. Idén sikerült azt a kis pluszt nyújtani, ami elő­ző években mindig elvá­lasztotta a lányokat a győ­zelemtől. — Pedig az idei alapozás­hoz a körülmények — pá­lyaépítés miatt — nem ked­veztek . .. — Valóban, a pályák ké­sőbb készültek el, mint aho­gyan az számunkra kedve­ző lett volna, de ennek el­lenére sikeresen vettük a rajtot. A tavaszi fordulóban csupán Berettyóújfalun szenvedtünk vereséget. A folytatásban ősszel — talán az új tenisztelep jobb edzés- lehetőségei miatt is — már minden ellenfelünket le­győztük és pontelőnnyel nyertük az OB II-t. — A bajnokság során kik nyújtották a legtöbbet? — Mindenki a tőle telhe­tőt nyújtotta a maga poszt­ján. Az egyéni versenyeken is eredményes Miskolczi Ag­nes, Permay Edit, Firtko Zsuzsa, Tóth Andrea és Fábián Bea volt a csapat gerince. Mellettük a fiata­lok — Lörincz Ágnes, Ta­kács Judit, Szepesi Zsuzsa — jól egészítették ki az együttest. — Köztudott, hogy az OB I. és a második vonal kö­zött jelentős színvonalkü­lönbség van a csapatok já­tékerejében. Milyen eséllyel várják a rajtot? — Szakosztályvezetésünk szeretné, ha sikerülne meg­kapaszkodni a rangot jelen­tő OB I-ben. A bentmara- dáshoz hozzátartozik, hogy feltétlenül szükség lesz erő­sítésre, melyben már tet­tünk lépéseket. Emellett szó van főfoglalkozású edző be­állításáról, ami a korszerű pályával együtt a magasabb színvonalú munkát lehetőve teszi a jövőben. — Ezek szerint nem „át­szállójegyet" kívánnak vál­tani a tavasszal kezdődő küzdelmek során? — A női csapat OB 1- ben történő helytállása mel­lett az új szakosztályvezetés az utánpótlásnevelést is fő célként jelölte meg. Ezt olyan színvonalon szeret­nék megvalósítani, hogy a most feljutott csapat folya­matos utánpótlása az elkö­vetkezendő években biztosí­tott legyen. (honfi) Jubileumi program —— Meghívó ESE-sportnapra Nem a megszokott szeptemberi időpontban kerül meg­rendezésre az Eger Sportegyesület hagyományos nyílt vá­rosi tömegsportnapja. A 10 éves fennállását ünneplő klub ok­tóber 14-én, délután 14 órától várja a színes program részt­vevőit. Az atlétika, salak, kispályás labdarúgás, 11-es rúgás, kö­télhúzás mellett idén lesz zsákbanfutás, kerékpár- és játékos csapatverseny is. A kispályás futballmérkőzéseket az NB í- es csapat tagjai vezetik, s kapusaikat tehetik próbára a 11 es rúgok. A minifórum keretében találkozhatnak a szurkolók Kiss Tibor labdarúgó-. Gyulavári Zoltán vízilabda- és dr. Phan Hong Minh röplabdaedzőkkel. A klub vezetői bíznak benne, hogy a középiskolák megszokott nagyszámú részvétele mel­lett vállalatok és intézmények dolgozói is élnek a sportnap­ra történő meghívással. Asztalitenisz A Lakszövadat sorozata Újoncként nevezett a női asztalitenisz NB II-es csa­patbajnokságra az Egri Lakszövadat. Az eddigi eredményeik azonban vára­kozáson felüliek. A harma­dik fordulóban is nyerni tudtak: Egri Lakszövadat—DUSE 9—7. A Kistályai úti játék­csarnokban nagy küzdelem­ben bizonyultak jobbnak a debreceni egyetemistáknál. Gy.: Vágó 4, (a támadó jár tékos eddig veretlen), Rud- lofné 3, dr. Ruttkayné 2. Az NB I-ben. a főváros­ban az Urbánnal, Szendivel, Poórral felálló Postás túl erős ellenfélnek bizonyult másik szövetkezeti együtte­sünk számára: Bp. Postás— Afész VM Eger 25—0. Csak röviden... A női kézilabda NB l. B állása: 1. TFSE 20­4 654-537 4<; 2. Eger SE 17­1 483-443 34 3. PMSC 15 3 5 508-433 33 4. Postás SE 14 4 5 443-380 32 5. HÚSOS SE 14 3 6 441-388 31 6. Lehel SC 12 2 9 470-460 26 7. Goldberger SE 12 2 9 424-399 26 8. Ózd 11 3 9 442-431 25 9. Afor SC 6 3 14 426-466 15 10. D. Közút 5 5 13 391-459 15 11. Szeghalom 6 1 16 390-450 13 12. Caola SE 5 2 16 436-531 12 13. Köfém SC 4 4 15 394-470 12 14. D. Medicor 4 2 17 419-474 10 Megjegyzés: A TFSE. és az Eger SE egy mérkőzéssel többet játszott. ★ A férfi asztalitenisz NB ll állása: 1. K. Spartacus 3 3 - 46-29 H 2. Békéscsaba Konzerv 3 2 1 48-27 4 3. H.-hadházi Bocskai 3 2 1 36-39 4 4. Nyíregyházi Vízügy 3 2 1 32-43 4 5. Nógrádi Volán 3 1 2 36-39 2 6. Borsodi Kinizsi 3 1 2 35-40 1 7. E. Kolocskovszky 3 1 2 35-40 2 8. Ózdi Kohász 3 - 3 32-43 0 ★ A megyei serdülő labdarúgó­bajnokság állása. Keleti csoport: 1. Eger SE II. 7 7­­43- 5 14 2. Kompolt 7 7­­42- 5 14 3. Recsk 7 6­1 30- 5 12 4. Bélapátfalva 7 5 1 1 48- 8 11 5. Tarnaörs 7 3 1 3 26-15 7 6. Poroszló 7 3­4 21-17 6 7. Paküse 7 2­5 8-21 4 8. Hevesi SE 7 2­5 18-35 4 9. Füzesabony 7 2­5 10-48 4 10. Sirok 7 1 1 5 11-28 3 11. ESE III. 7 1 1 5 18-40 3 12. Pétervására Nyugati 7 1 ­csoport 6 13-61 2 1. GYSE I. 7 7­­30- 3 14 2. Petőfibánya 7 5 1 1 22- 7 11 3. HKVSC 7 4 1 2 35- 6 9 4. Nagyréde 7 4 1 2 28-22 9 5. Apci Vasas 7 4 1 2 23-18 9 6. Domoszló 7 4­3 20-11 8 7. Adács 7 3­4 12-20 6 8. Gyöngyös II. 7 2 1 4 21-20 5 9. Selyp 7 2­5 8-31 4 10. Gy.-halász 7 2­5 12-44 4 11. Boldog 7 1 1 5 8-25 3 12. Hatvan II. 7 1­6 14-26 2

Next

/
Thumbnails
Contents