Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-07 / 236. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVII. évfolyam, 236.szám ÁRA: 1986. október 3.. kedd 1.80 FORINT A Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságának ülése A Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságának soron következő ülését október második felében Bukarestben tartják. Úttörő vállalkozás az emberért Felavatták Egerben az ország első környezetvédő telepét Mint ismeretes: szűkebb hazánkban is határozott a törekvés az emberi környezet védelmére. Az igyekezet hétfőn tiszteletre méltó állomásához érkezett: Eger határában délután felavatták az egészségre ártalmas, veszélyes hulladékok átme neti lerakótelepét. Ismerkedés a hely- színra.jzzal Szervezés A problémával, ha jól emlékszem, tudatosan legelőször az általános iskola egyik környezetismeretóráján találkoztam. Akkori -tanító nénim arról faggatott minket, hogy takarításban melyik az előbbre való, a sepregetés-e vagy a portörlés. A feladat — élénk vitát váltott ki. Érvek és ellenérvek röpködtek, aminek a tanítónő megfellebbezhetetlen ítélete vetett véget, mármint, hogy természetes, hogy előbb sepregetni kell, mert az felveri a bútorokra a port, amit azután majd le kell törölni. Jóllehet, a példa banális, arra persze mindenképpen jó, hogy ráirányította a figyelmünket: a háztartásban is, a teendőknek meghatározott sorrendje kell, hogy legyen. E nélkül ugyanis hatékonyan nem lehet dolgozni. S bár a kérdés elcsépeltnek tűnik, mégis folyton folyvást elcsodálkozhatunk azon, hogy milyen képtelen helyzeteket teremt ennek hiánya. Az alábbi eset egy ételbárban történt, .igaz ugyan, hogy határainkon túl, egy idegenforgalmi hely kellős közepén, de olyannyira tipikus, hogy sajnos, akár itt is megeshetett volna. A pulton szép sorjában gusztusos tárlókban legalább hétféle ínyenceknek való saláta sorakozott. Két elárusítónő mérte az éhes és ebből következően meglehetősen türelmetlen vásárlóknak. S, hogy az ügymenetet gyorsítsák, mind a ketten kiszolgáltak. Ám — és itt jön a csavar —, a salátástégelyekhez csak egyetlen kanál volt. így hát a két bájos felszolgálónő egymás kezéből kapkodta ki a kanalat, hol egyik, hol másik vevőnek kedvezve. Mondanom sem kell, micsoda káosz származott ebből. A helyzet komikus volta a bosszankodáson túl többeket mosolyra fakasztott. El kell gondolkoznunk azon. mi van akkor, ha ez nem egy üzletben, hanem sokban így történik. Arról pedig már érdemes töprengeni, ha az efféle „szervezés" egy vállalat, egy ország gazdaságát veszélyeztetheti. Évekkel ezelőtt például, ha külföldről megvettünk egy korszerű technológiát, takarékoskodás címén nem vásároltuk meg hozzá a szervezési programot. S mindezek után hübeleba- lázs módjára hozzá is fogtunk az újdonság bevezetéséhez, anélkül. hogy előbb átgondoltuk volna. Ugye nem kell hangsúlyozni. hogy mi következett, s következik még ma is mindezekből . .. Mert hatékony munka, összehangolt termelés csak a dolgok minden vonatkozását figyelembe vevő, átgondolt' programból származhat. S ettől nem kell sajnálni a szellemi befektetést, mégha látszólag időigényes is. S hogy ez mindenki számára természetes szemléletté váljon, nem árt elkezdeni már a gyermekkorban. akár a sepregetés- nél. Jámbor Ildikó Az ünnepi aktuson — amelyen részt vett dr. Abraham Kálmán államtitkár, az OKTH elnöke, dr. Asztalos Miklós, a megyei párt- bizottság titkára, dr. Varjú Vilmos, a városi tanács elnöke is — Schmidt Rezső, a megyei tanács elnöke méltatta az esemény jelentőségét. Emlékeztetett szavaival arra, hogy az országban eddig páratlan vállalkozást többéves előkészületi munka vezette be, élén a Heves Megyei Településtisztasági Vállalattal, amely az egri tanács műszaki osztályával sokoldalúan kereste a megoldás lehetőségeit. A megyei környezet- és természetvédelmi titkár javaslatára foglalkoztak később konkrétabban is a feladattal, felkarolva a Csepel Autó 3. Számú Gyárának úttörő igyekezetét, s koordinálva más gazdasági egységek — a KAEV, a borkombinát, a Mátravi- déki Fémművek, az Északmagyarországi Regionális Vízmű, az Egri Közúti Építő Vállalat és a Finomsze- relvénygyár — hasonló törekvéseit. Széles körű szakmai egyeztetés után született a megállapodás, a terv a közös beruházásra, amelynek több mint 13 millió forintos költségéhez az OKTH négymilliós központi támogatást adott a sikeres pályázat alapján. Elismerést érdemel a megvalósításért a programot készítő Kelet-magyarországi Vízügyi Tervező Vállalat IV. számú egri irodájának, illetve a kivitelezést határidőre elvégző Egri Közúti Építő Vállalatnak az erőfeszítése, s feltétlenül köszönet illeti az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal központjának, észak-magyarországi felügyelőségének segítségét. A tavaly szeptember óta felépített átmeneti lerakótelep sokat jelent az együttműködésre lépett egri, Eger környéki vállalatok, üzemek régi gondjainak megoldásában. s alkalmas más cégek veszélyes hulladékainak fogadására is. S jó példa a követésre! Az iparkodás folytatására — amelynek első fejleményeiről egyébként máris beszámolhatunk, hiszen megyénk más részén. Gyöngyösön újabb, hasonló létesítmény kialakítása kezdődött szintén a település- tisztasági vállalat irányításával, s szolgáltatásainak bővítéseként. Ám. mindezek együttesen sem elégségesek a problémák teljes megszüntetéséhez — hangsúlyozta a megyei tanács elnöke —. további sürgető feladat egy regionális ártalmatlanító- és kezelőtelep létrehozása is. Dr. Ábrahám Kálmán az átadás alkalmával szívből gratulált az eredményes ösz- szefogáshoz, s őszintén kívánta, hogy az új beruházás, új korszak kezdetét is jelentse a hazai környezetvédelemben. Juttassa az ember eszébe, amit korábban, mindeddig elfelejtett: a termelés számtalan mellékanyaga ellenség és érték is egyszerre. Védekezzünk ellenük okosan. s mentsük belőlük, ami még hasznosítható valahol. Az üzemeltető Heves Megyei Településtisztasági Vállalat képviseletében Demeter Béla igazgató — miközben megköszönte törekvéseik támogatását, s hivatalosan is átvette a telepet — egyéb környezetvédelmi próbálkozásaikról, kísérleteikről is beszélt. Említést tett az olajos hulladékok jól bevált egri kezeléséről, a vágóhídi veszélyes maradványok gyöngyösi ártalmatlanításáról. szolgálati szabadalmuk biztató alkalmazásairól. Végezetül pedig — rövid séta során — bemutatta az együttesen mintegy négyezer köbméternyi veszélyes hulladék edényes és ömlesztett átmeneti tárolására alkalmas új létesítményt. Elmondotta, hogy a, szolgáltatást éjjelnappal öttagú személyzet végzi, munkájukat CB-rádió, gépkocsi segíti. A tűzvédelemre megfelelő berendezés — többi között víztároló medence — szolgál, csatornák vezetik el a csapadékot, s tartályok állják útját az esetleg szivárgó szennyezőanyagoknak. A terjeszkedés lehetősége adott, s ha az igények úgy kívánják, bővítik is a telepet. Gyóni Gyula A telepi séta. A képen«-Schmidt Rezső, Demeter Béla. dr. Ábrahám Kálmán, Bágyi Imre. dr. Asztalos Miklós (Fotó: Szántó Györgyi Beatrix holland királynő hivatalos látogatása Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására, ma hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Beatrix holland királynő. Budapestre érkezett Gurij Marcsuk miniszterelnök-helyettes A kormány meghívására hétfőn delegáció élén Magyarországra érkezett Gurij Marcsuk akadémikus, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, a Tudományos-Műszaki Állami Bizottság elnöke. A küldöttséget a repülőtéren Tétényi Pál akadémikus, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke fogadta. Jelen volt Borisz Sztu- kalin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. A szovjet miniszterelnökhelyettest fogadta Pál Lé- nárd, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. A megbeszélésen jelen volt Radies Katalin. la Központi Bizottság tudományos— közoktatási és kulturális osztályának vezetője, Tétényi Pál és Borisz Sztukalin nagykövet. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságban megkezdődtek a tárgyalások a magyar—szovjet tudományos -műszaki együttműködés fejlesztésének és a KGST tudományos-műszaki komplex programja végrehajtásának kérdéseiről. Fogadás az NDK nagykövetségén Karl-Heinz Lugenheim, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából fogadást adott hétfőn a nagykövetségen. A fogadáson részt vett Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára, Pál Lénárd, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Katona Imre. az Elnöki Tanács titkára, Kapo- lyi László, ipari, Medve László egészségügyi miniszter, őszi István, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője, Barity Miklós külügyminiszter-helyettes, valamint politikai, gazdasági és kulturális életünk számos más vezető személyisége. A fogadáson jelen volt a diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja is. Összehívták az Országgyűlést A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány 22. paragrafusa (2) bekezdése alapján október 23-án, 10 órára összehívta az Országgyűlést. A Miniszter- tanács indítványozza, hogy az ülésszak tűzze napirendjére a házasságról, a családról és a gyámságról szóló törvény módosítására és egységes szövegére vonatkozó törvényjavaslatot, valamint a Magyar Posta munkájáról, a fejlesztés lehetőségeiről szóló beszámolót. Sarlós Istvánnak, az Országgyűlés elnökének vezetésével hétfőn az Országházban megbeszélést tartottak az Országgyűlés tisztségviselői. az állandó bizottságok elnökei, a megyei képviselő csoportok vezetői. A résztvevők meghallgatták Petrik Ferenc igazságügyi miniszterhelyettesnek, illetve Tóth Illés államtitkárnak, a Magyar Posta elnökének tájékoztatóját, a várhatóan az őszi ülésszak napirendjén szereplő kérdésekről. A SZOT és a KISZ vezetőinek megbeszélése Hétfőn a SZOT székházában, Baranyai Tibornak, a Szakszervezetek Országos Tanácsa főtitkárának és Hámori Csabának, a KISZ KB első titkárának részvételével a két szervezet képviselői áttekintették az együttműködés időszerű kérdéseit. A tanácskozáson nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a KISZ és a szakszervezetek miként mozgósíthatják eredményesebben a fiatalokat az ország és a népgazdaság előtt álló feladatok elvégzésére. A KISZ vezetői részletesen szóltak a fiatalok társadalmi helyzetével, szerepével, élet- és munkakörülményeivel kapcsolatos törekvésekről. A SZOT képviselői egyetértettek a KISZ vezetőivel mindazokban a kérdésekben, amelyek az ifjúság foglalkoztatásával, élet- és munkakörülményeivel, lakáshelyzetével, valamint a fiatalok pályakezdésével, családalapításuk feltételeinek javításával kapcsolatosak. Koszorúzás Aradon Koszorúzási ünnepséget tartottak hétfőn Aradon. Szűts Pál bukaresti magyar nagykövet. Vékás Domokos kolozsvári magyar főkonzul és Aradi Sándor alezredes, katonai és légügyi attasé hétfőn a Maros-parti városban megkoszorúzta a tizenhárom vértanú kivégzésének színhelyén álló emlékoszlopot. A szomszédos Békés megye lakossága nevében koszorút helyezett el a szabadságharc mártírjainak emlékoszlopán a Békés megyeiek küldöttsége, amelyet Szikszai Ferenc, a Hazafias Népfront Békés Megyei Bizottságának titkára vezetett. Előzőleg megkoszorúzta az emlékművet Gheorghe Burdán, az Arad városi néptanács első elnökhelyettese és Marian Dinulescu elnökhelyettes. A hűvös. napos időben több ezer aradi és környékbeli lakos gyűlt össze az aradi vár falaihoz közel eső emlékműnél. Sok magyarországi turista is ide látogatott. A tizenhárom vértanú kivégzésének 125. évfordulójára, 1974-ben felújított em-. lékműnél virágokat helyeztek el. Az emlékoszlopon tizenhárom tábornok neve olvasható, akik közül tizenegynek a földi maradványai is itt nyugszanak. Az ünnepség a Himnusz hangjaival ért véget.