Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-06 / 235. szám
4* NÉPÚJSÁG, 1986. október 6., hétfő Szembesítés A nagyközönség kedveli a művészportrékat. Ez a magyarázata annak, hogy egyre nagyobb teret kapnak az újságokban, a rádióban és a tévében. Az se véletlen, hogy szomjúhozzukt az effajta találkozókat. Egyre sodróbb hétköznapi élettempónk ugyanis szinte kizárja kortársaink megismerésének majdhogy minden lehetőségét. Az ősi, a teljesen természetes és indokolt vágy azonban visszaszorítva is bennünk munkál, ezért örvendezünk annak, ha közelebb kerül hozzánk egy alkotó ember, aki kendözés nélkül vall érzéseiről, terveiről, sikereiről és kudarcairól. A Mestersége: színész sorozatban legutóbb Bodrogi Gyula mutatkozott be a képernyőn. A méltán népszerű, a sokoldalúságával is megnyerő Vitray Tamás beszélgetett vele, aki elegánsan visszahúzódva is partnerévé vált a műsor főszereplőjének. Arra törekedett, hogy markánsan kirajzolódjék előttünk egy vonzó személyiség szimpatikus karaktere. Az okos kérdések nyomán háborítatlanul sorjáztak azok a válaszok, amelyek a műhelymunka mindig izgalmas titkait villantották fel számunkra. A színházigazgató hitvallása felvillanyzott minket, s tudatosította velünk — hiteles tényekkel igazolva —, hogy jó úton jár, méghozzá imponáló következetességgel. Elveti a csak szavakban díszelgő okoskodást, a légből kapott elméleteket, a semmit érő vitákat s kizárólag a közönség szolgálatának fontosságára esküszik, azt hirdetve, hogy ezt a tisztes célt kell minél magasabb szinten valóra váltani. Aztán őt láttuk a Szomorú vasárnap című produkcióban, ahol elénk varázsolta — a szerző Müller Péter jóvoltából a világhírű slágergazda, Seress Rezső tragikus sorsának megrendítő állomásait. Túlzás nélkül állítjuk, hogy remekelt, s minőségileg többet nyújtott minden korábbi alakításánál. Azonosult a figurával. Olyan hőfokon, olyan izzással, amilyenre ritkán adódik példa. Egy órával előbb erről másként szólt. Nem vitattuk, ám most ő bizonyította, hogy a játék a leghatásosabb érv. Megfejthetetlen, fel aligha térképezhető csoda. Felesleges elemezgetni, hiszen létrehozója is tévútra siklik, amikor ezt teszi. Mégis értjük, felfogjuk, értékeljük mindenféle bölcselkedő értékelés nélkül is. Ez a kincs a született tehetség ajándéka. Meg soha nem tanítható, mégis ezt , várjuk, kívánjuk, keressük, s a maradandó élményt őszinte köszönettel nyugtázzuk, nemegyszer önzőén megfeledkezve mindazokról, akik elősegítették — íróként, rendezőként, dramaturgként — ezt a káprázatot. Az egymást követő két programban a neves szakember és a szuverén mágus szembesült. Természetesen az utóbbi vitte el a pálmát. Mindnyájunk elégedettségére ... Pécsi István Változatok az estékre Nemrégiben kezdődött az a kísérlet, amikor a televízióban „szét akarták húzni" a műsort, vagyis vonzó filmeket a délutáni és a késő esti időpontokra helyeztek Gondolván, hogy a boldogtalan tévénéző ne gubbasz- szon ott esténként a képernyő előtt, hanem inkább nézzen meg valami kellemeset kora délután, majd nyugodt szívvel felejtse el a szoba sarkában rejtező készüléket. Ám szokásaink nem vélet- < lenül alakultak úgy, ahogy: munkaidőnk, a házi munka, a melléktevékenységek, a gyermekek fürdetése, minid-mind behatárolja, hogy mikor rogyhatunk le a fotelba. Kevés az olyan szerencsés, aki szabadon gazdálkodhat idejével, s mondjuk bekarikázhatja a rádióújságban a neki tetsző programot, s az holtbiztos, hogy meg is nézi. Valami mindig közbejön, akad egy kis mellékes, több a piszkos ruha, mint kéne, esetleg beteg a gyerek. A legjobb ezért az volna, hogy folyamatosan izgalmasabbnál .izgalmasabb filmek peregnének, sok-sok csatornán kínálnának választékot, hogy ne a tévé gazdálkodjon az időnkkel, hanem fordítva. Mi oszthatnánk be, mikor mit veszünk szemügyre. A helyzet azonban egyhamar nem fog megváltozni, valószínűleg ezért módosítottak újra a szerkesztés szempontjain. Sok olyan rö- videbb, könnyed néznivalót tettek a híradó utánra, a „föműsoridőbe", ami azelőtt a délutánokat, esetleg a késő éjszakákat színesítette, így például a Meghökkentő mesék vagy a Minden lében hét kanál az elmúlt héten nyolctól került a programba. Azelőtt sok családban csupán addig jutottak el, hogy a címet, a történetecs- két és a reklámfelvételt megnézzék az RTV-újságban. Helyette valami mással törődtek, kalákában házat építettek, netán gyomlálták a kiskertet A nyolcórai kezdés viszont lehetővé teszi, hogy a profi módon elkészített, bár komolyabb művészi igénnyel nem gondozott alkotások kikapcsolják a nézőt. Egy szűk órácskára kiemelnek a hétköznapokból, szokatlan környezetbe visznek el. a kalandok révén elfelejtjük bosszúságainkat, gondjainkat. Jobbak is talán, mint a másfél, kétórás társaik, mivel nem nyújtják éjszakába az estét. Különösen a csütörtöki - összeállítás szolgálta a szórakozásra és a tartalmas programokra egyaránt vágyó nézők igényeit: a Meghökkentő mesék szellemes kis története után az Ök hárman című ötletparádé üdítően hatott. A sziporkázó forgatókönyv méltó megvalósítókat talált a három színészben, akik egymást és önmagukat is fölülmúlták a mulattatásban. Itt a képi humort használták fel, a legmodernebb technikai eszközöket alkalmazták az emberi mondandó érdekében. Rövid előkészítés után óriási erővel robbant a petárda. nevetőizmainknak sok dolgot adva. Nem csoda, ha ez a produkció 1983-ban egy fesztiválon díjat nyert. De ha belegondolunk, hogy nemcsak abban az egy esztendőben volt ilyen fórum, bizony jogosan merül fel a kívánság: a legjobbak közül máskor is válasszunk. Az estet a Panoráma kitűnően szerkesztett és izgalmas képsorai zárták, amelyek a világpolitika értő részeseivé avatták a laikus közönséget is. A felesleges kísérletezésért kár. Jobban kell alkalmazkodnia az igényekhez a televíziónak, hiszen a műsort könnyebb átigazítani, mint több millió embernek fogcsikorgatva változtatnia a napirendjén, vagy egyszerűen lemondania kedvenc filmjéről. Gábor László Ctban az ovi felé (Fotó: Tóth Gizella) A Szarvas téri műemlék épületben Eger egyik legrégebbi óvodájában 34 csöppség kezdte meg ez évi „munkáját”. A korábbitól eltérően nyugodtabb körülmények között sokoldalúan fejlesztve zenei és anyanyelvi tudásukat, most már négy óvó néni gondoskodik a kicsikről. Mint elmondották, udvar híján legtöbbször a közeli Népkertben tesznek sétát Felvételeink néhány pillanatukat mutatják be Bábozás. Az óvó néni Mercsényi istvánné Tündérszép Ilonáról mesél r Óvoda, műemlék épületben A rajzlapot a két és fél éves Hosszú Ferenc bűvöli Közös játék a Népkertben A zenei világnap alkalmából Bach és Brahms egy műsorban Az egri őszi—téli .hangver senyévad nyitóműsorát Szer- pej Dizsur szovjet orgonaművész adta szerdán este az egri székesegyházban A szovjet orgonaművészek középnemzedékéhez tartozó Dizsur két önálló részre osztotta műsorát. Az elsőben Bach-számokat játszott, majd Brahms néhány csillogó művét szólaltatta meg. Nyitásként a hatszólamú ricercare-val indított a Musikalisches Opferből (Zenei áldozat, BWV. 1079.). Már a műjegyzék magas számából is kitetszik, hogy ezt a „látványos és reprezentatív művet” Bach élete utolsó éveiben írta, amikor már minden összegeződött benne, és időben is csak egy apró lépés választja el őt a Die Kunst der Fuge (A fúga művészete) megalkotásától. Ez a mű egy terjedelmes fúga s ezért kiválóan alkalmas arra, hogy Bach zenei hatálmát érzékeltesse. S hogy a művész, a hangulati elemeket is figyelembe véve jól szerkesztette műsorát, mutatja az is, hpgy nyomban a ricercare után a Gdúr fantáziát (BWV. 572.) játszotta. A saját átiratában adta elő a 131. kantátából vett koráit, majd a Bach- részt a g-moll fúgával (BWV. 131 a ) fejezte be. Brahms alkotásai más atmoszférát teremtenek. Az ő világa a Beethoven utáni XIX. század, azokkal a hangulatokkal, érzelmekkel, amelyek: a szétáradó romantikában is őriznek valamit a klasszikusok lelkiállapotából. Az „O Traurigkeit, o. Herzeleid” című koráira írt Ko- rálelőjáték és fúga 1856-ból származik, Brahmsnak viszonylag korai korszakából való, éppen úgy, mint az 1856—57-ből keltezett g-moll prelúdium és fúga. Az op. 122. sorozatból való viszont az a három korálelőjáték, amit a muzsikus 1896-ban, a halála előtti évben komponált. Mindezt, szinte lexikális pontossággal azért írjuk le. annak érzékeltetésére, milyen gazdag szellemi körképet járt be ezzel az összeállításával Szergej Dizsur. Azt éreztük, hogy tisztelettel és áhítattal közelít Bach műveihfez, hiszen tudjuk róla. hogy a teljes Die Kunst der Fugé-t lemezre játszotta. A ricercare-ban a remekül szerkesztett kánonokat elevenné tette, valóban érzékeltette azt a szellemi csúcsot, amit ez a mű jelent Bach életében is. A G-dúr fantázia csillogását nem mindig éreztük töretlennek. Az átírt korái és a g-moll fúga lírai felfogást tükrözött, olyan szemléletet, amelyben az érzelmi elem talán jelentősebb helyet foglal el, mint ahogyan azt mi szükségesnek gondolnánk. Az is lehet, hogy mindez csak utólag tűnik így nekünk, mert a két Bach-szám mintha átvezette volna a hallgatóságot Brahms lelkivilágához. A magyar közönség, legalábbis az utóbbi évek gyakorlatában keveset kapott Brahms orgonadarabjai közül. Bennünk, így Lisztév kapcsán is felvetődik, hogy ez a kiváló muzsikus mennyire nem értette, vagy nem támogatta Liszt. Wagner távlatos zenei elgondolásait S most csak a művekre odafigyelve érezzükélvezzük a g-moll prelúdiumot, amely mintha Bach technikájának kései újra^. képzelése lenne, vagy az op. 122-ből vett három korálelö- játékot. amelyben a szerző legérettebb önmagát, sorsának és életének mintegy összegezését adja. Szepesi György műsorismertetéséből tudjuk, hogy Szergej Dizsur először jár Egerben, nyilván, az ország második orgonáját így korábban és közelebbről nem ismerhette még. Talán ez is az oka annak, hogy ezzel a hangszerrel igen óvatosan bánt, nem merte vagy nem akarta kihasználni-kamatoz- tatn-i a hangszerben rejlő valamennyi lehetőséget. Talán ez a bizonytalansági tényező diktálta neki, hogy a műsort is kurtítsa-módosítsa. Egy rokonszenves. nagy tudású orgonaművészt ismertünk meg Szergej Dizsur személyében. Bízunk abban, ha újra Egerbe látogat, a jobban megismert és megszeretett hangszert, annak regisztereit, erejét, szélesebben használja; a fenségeset, a méltóságosat, a nagyszerűt kifejező készségeivel úgy bánik majd, mint ahogyan teszik ezt az itthon játszó Lehotka Gábor és társai. Farkas András RUMEN BELCSEV Kémény seprők Fölvettem a tornacipőmet, és az öreg Szpiró után másztam a tetőre. — A kéményseprés — filozofált az öreg Szpiró, aki ízületi gyulladása miatt csak nehezen tudott mozogni — nem kismiska. A kémény- seprés, öcsém, filozófia! — Aha — válaszolom, és vigyázok, hogy ne nézzek lefelé. — A kéményt szeretni kell, olyan gyöngéden kell vele bánni, mint a nőkkel! — Aha — makogom, és beleakadok a tető peremébe — Add csak ide!. . . Nos. tehát az ember fogja a kotrót. Idáig világos, ugye? Ezután leengedjük a golyót. Világos? Szépen, lassan Eresztjük. eresztjük. míg hirtelen azt érezzük, hogy tovább már nem lehet. — Értem, bólogatok. — Majd másfél métert felfelé húzzuk, világos? — Felhúzom. — És elkezdjük forgatni, de erősen ám. hogy elborítson bennünket a korom. Szépen összekormozzuk magunkat, ha majd találkozunk az utcán egy menyecskével, meg tudjon érinteni bennünket, hogy szerencséje legyen. Világos? — Értem — bólogatok. — Amikor szépen kiszedtünk mindent a kéményből, lemászunk, zsebre vágjuk a borravalót, és minden jót kívánunk a házigazdának a tiszta kéményhez. Világos? — Értem. — És csak ezután tesszük vissza a kéménylyuk fedelét. — Szpiró bácsi, én itt nem értek valamit — mondom — Ha nincs a helyén a fedél. akkor csupa korom lesz a szoba! — Fején találtad a szöget, öcsém! Fiatal vagy még, nem vagy tisztában ezekkel a dolgokkal. Ha csak egyszerűen kitisztítod a kéményt, és távozol — a házigazdák látják, hogy megint jól szelei a kályha, és két-három nap múlva már azt sem tudják, hogy a világon vagy. Ha viszont annak rendje-módja szerint végzed el a munkát, akkor nem fognak elfelejteni ! Egész életükben emlékezni fognak rád, és még az unokákat is veled fogják ijesztgetni! Hiszen azért él az ember, tfirg'y nyomot hagyjon maga után, vagy legalábbis egy kis emléket Fordította: Adamecz Kálmán Egy hét..
