Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-04 / 234. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVII. évfolyam. 234. szám ÁRA: 1986. október 4„ szombat 2.20 FORINT A KÍNAI PIAC IS ÉRDEKLŐDIK Mikroelektronika a Mátraaljáról AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Az időskor értékei Gyakran — ha nem mind gyakrabban — hallom. tapasztalom a legkülönbözőbb helyeken, hogy időskorúakat is meghívnak egy-egy rendezvényre. eseményre a régi munkatársak közé: már nyugdíjas alapítókat delegálnak az „aktívakkal" együtt közgyűlésre. sőt kongresszusra. Ott kell ülniük, ahol a fiatalabbaknak, a „stafétaváltóknak” — mondják az invitálok —, hiszen részük van a jelen megannyi eredményében, sok az együtt átélt öröm és bánat. Ráadásul pedig az öregek olyanról is tudnak. arra is emlékeznek, amit a maiak talán már elfelejtettek. Az ifjabbak kérdezgethetnek tőlük, dokumentálhatnak velük. Tiszteletre méltó a figyelem. a ragaszkodás, amit egy-egy meghívás. megtiszteltetés kifejezésre juttat. Főleg, ha tényleg szívből jövő. őszinte kötelességérzetből fakad, s nyoma sincs benne a praktikumnak vagy formaságnak. Ha nem csupán azért hívják a hajdani kolléganőt, kollégát, mert kéznél van, elérhető, ráér. s remekül kiegészíti a statisztikát. Hanem igenis: többnek tartják a múlt puszta tanújánál. Számolnak vele, építenek a tapasztalataira. Szívesen várják. látják a véleményét, javaslatát mindarról, ami fontos, s elődnek, utódnak egyaránt hasznos. Nemcsak vendégnek tekintik, hanem annak, aki még mindig a közösséghez tartozik, ereklye. emlék helyett társ a jelenlegi életben is. Jóban, rosszban osztozó eleven ember, semmint holmi tárgyiasult érdekesség, kuriózum. látványos dekoráció. Szóval az a szép, pontosabban okos, valójában annak van értelme, ha a kincset érő gyakorlatot. a kristályosult bölcsességet keressük, igényeljük. Nemcsak közénk ültetjük a hajdani társat, hanem magunk mellé állítjuk is, ha kell. S engedjük tenni, cselekedni, ha kedve van hozzá, akar. Nincs nagyobb öröm, mint amikor alkothat, adhat. aki él. Különösen a nyugdíjasnak gyönyörűség látnia szükségességét, értékteremtését. s éreznie még a „naplemente" idején is, hogy erős szálakkal kötődik azokhoz, akiktől a hivatalos búcsú elszakítani látszik. Vigaszt. reményt ad ez számukra az egyébként korántsem köny- nyen elviselhető korban, bearanyozza a pálya utolsó szakaszát. Ám végső soron az örö- kösöknek jelenti a legnagyobb boldogságot. Azoknak. akiket igazából gya- rapít a további útravalóul kapott sok jó tanács, segítség, s ak'k majd ennyivel többet hagyhatnak hátra, amikor maguk is végleg átadják helyüket az utánuk következőknek. Vegyük hát észre mindig, s mindenütt az öregkor értékeit. ne hagyjuk soha sehol veszendőbe menni. Gyóni Gyula A FŰTÉSI SZEZON ELŐTT Tonnák: szénből, lábéi... Közeleg a fűtési szezon és ilyenkor a fogyasztók figyelme fokozottan a Tüzép-telepek felé irányul. Milyen a tüzelőanyag-ellátás jelenleg szőkébb hazánkban? Erre kért és kapott választ a minap a megyei tanács végrehajtó bizottsága, amely áttekintette a helyzetet és határozatot hozott a legfontosabb tennivalókról. Miskolczi Lászlótól, a kereskedelmi osztály vezetőjétől arról értesültünk, hogy az esztendő első felében szénből és tűzifából kínálati piac alakult ki. Különböző intézkedéseket tettek a kiegyensúlyozott ellátásért és az engedményes tüzelőanyag- vásár is megfelelően sikerült. A SZOT-tüzelőutalványok beváltási határidejét szeptember 30. helyett október 31-ig meghosszabbították. Augusztustól változott a helyzet, miután nem tudták zökkenőmentesen kielégíteni az olcsóbb hazai szenekből a keresletet. Ennek oka elsősorban, hogy a megye ellátásában oly fontos szerepet vállaló Borsodi Szénbányák termelési okok miatt kevesebb szilárd tüzelőanyagot szállított, mint amennyit a Tüzép-telepek lekötöttek. A Mátraaljai Szénbányák a korábbiakhoz hasonlóan augusztusban is túlteljesítette szerződéses kötelezettségét. Az esztendő első nyolc hónapjában 21 ezer 300 tonna helyett 26 ezer 300 tonna szenet szállított. A lignitértékesítésük augusztusban 300 tonna volt. Szeptemberben élénkült a kereslet e fűtőanyag iránt. Az importszál- lítások az elmúlt két hónapban fokozódtak, így a brikett-, a kokszellátás megfelelően alakult. Van tehát szén a megyében, háromféle külföldi is áll rendelkezésre, melyek kalóriaértéke jóval magasabb a hazaiakénál. Ezért a telepeken arra törekszenek. hogy a vásárlókat tájékoztassák a fűtési technológiáról. A továbbiakban is fontosnak tartják a biztonságos szénellátás érdekében a hazai kontingens emelését, s az ehhez szükséges meny- nyiség megteremtését. Szeptemberben nem nőtt a lemaradás a Borsodi Szénbányáknál. hanem ütemesebb szállítást kezdtek meg a megyébe. A végrehajtó bizottság úgy határozott, hogy további erőfeszítésekre van szükség a kiegyensúlyozott ellátás biztosítására. Mindenekelőtt arra törekednek, hogy az olcsóbb hazai szénféleségekből biztosítsák az igényeket. Ebben segítséget nyújt a Mátraaljai Szénbányák egercse- hi üzeme is, miután az onnan kikerülő szén nagy része a megye lakosságának ellátását szolgálja. Szűkebb hazánkban 28 ezer tonna évi tűzifára kötöttek szerződést az i nehézkesekkel. Az esztendő eddig eltelt részében a termelők 24 ezer 500 tonnát szállítottak. Az utolsó negyedévben úgy tűnik, hogy a növekvő igények miatt a még tervezett 3 ezer 500 tonna nem lesz elég. Ezért szükségesnek tartják a szerződésen felüli mennyiség biztosítását. Arról is értesültünk, hogy a közeli napokban operatív bizottság alakul: célja, hogy az átmeneti ellátási gondok megoldását segítse elő, s az egyes körzetek árukínálatában levő különbségeket fokozatosan megszüntesse. Mentusz Károly Budapest vendégei lesznek A világ űrhajósai Október 13. és 17. között Budapesten rendezik meg az Űrhajósok Nemzetközi Szövetségének II. kongresszusát — jelentette be pénteken Farkas Bertalan ezredes, a Magyar Népköztársaság űrhajósa a hazai és külföldi újságíróknak tartott sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Interkozmosz Tanácsa szervezésében sorra kerülő tanácskozáson előreláthatólag 17 ország csaknem 50 űrhajósa vesz részt. A Szovjetunióból 15—16, az Egyesült Államokból pedig 11—12 űrhajóst várnak. A kongresszus fő témája: o világűr, mint az élet közege. Az ötnapos tanácskozáson az űrhajósok kicserélik információikat az eddigi űrrepülések tapasztalatairól, napirendre tűzik a szövetség szervezeti szabályzatának, jelszavának, valamint más szervezeti kérdéseknek a megvitatását. Elutazott a kínai parlamenti küldöttség Pénteken elutazott Budapestről a kínai parlamenti küldöttség, amely Liao Han- seng, az Országos Népi Gyűlés állandó bizottsága elnökhelyettesének vezetésével tartózkodott Magyarországon. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Péter János, az Országgyűlés alel- nöke búcsúztatta. Jelen volt Zhu Anhang, Kína budapesti nagykövete. Szedlák István a televízióképesö-gyártó gépsor kiszolgáló robotjának próbaüzemelését ellenőrzi A Gyöngyösi Mikroelektronikai Vállalat sikerrel mutatta be a nagy pontosságú ipari robotját a tavaszi BNV-n. Az eltelt pár hónap elég volt ahhoz, hogy a gyár fejlesztésének eredményeiként egy-egy integrált áramkör vágó és bélyegző célberendezés elkészüljön. A szovjet vállalatok szakemberei egy moszkvai bemutatón győződhettek meg a berendezések megbízható működéséről. A kínai piac is érdeklődik a MEV gyöngyösi termékei iránt. Pekingben a napokban mutatja be a gyár az integráltáramkör- adagoló és -osztályozó célrobotjait, illetve előadások formájában tájékoztatja a gyár főmérnöke a kínai kollégákat a termékeikről. Ami pedig a jövőt illeti: a szovjet élelmiszeripari minisztérium kérte a gyöngyösieket, iiogy meglévő lisztcsomagoló gépsoruk — egy új adagoló kifejlesztésével — legyen alkalmas fél- és egykilo- grammos cukor adagolására és csomagolására is. A feladat megoldását bizonyítja, hogy az új gépsort október közepén szállítják ki Moszkvába, ahol az üzembe helyezés előtt önálló bemutatót tartanak a gyöngyösiek A gyógyszeripar hasznosítja majd a 28 fejű peremes üveggyártó gépsort Parlamenti tanácskozás Pénteken a Palamentben Czinege Lajosnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének vezetésével tanácskoztak a fővárosi, a megyei és a megyei városi tanácsok elnökei, amelynek három témája volt: a népgazdasági és a tanácsi tervezés 1987: évi feladatait Boos János, az Országos Tervhivatal államtitkára és Békési László pénzügyminiszter-helyettes előterjesztésében elemezték: időszerű munkaügyi kérdésekről adott tájékoztatást Rácz Albert államtitkár, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke; s foglalkoztak azokkal az elhatározásokkal, törekvésekkel, amelyekkel a kormányzat megjelölte a szociálpolitika fejlesztésének főbb irányait, különös tekintettel a tanácsok feladataira. Csehák Judit, a Miniszter- tanács elnökhelyettese ez ' utóbbi témáról elhangzott vitaindító referátumában hangsúlyozta, hogy miután már van hosszú távra szóló szociálpolitikai koncepció: a mindennapi munkában, így a tanácsi tevékenységben is a tetteknek kell következniük. Finn pártküldöttség látogatása A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására szeptember 30—október 3. között hazánkban tartózkodott a Finn Szociáldemokrata Párt (FSZDP) küldöttsége Lauri Kangasnak, az FSZDP külügyi titkárának vezetésével. Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese fogadta a vendégeket, akikkel Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára és Horn Gyula külügyrninisatériumi államtitkár folytatott megbeszéléseket. A szívélyes, baráti légkörű találkozókon áttekintették a nemzetközi élet időszerű kérdéseit, valamint a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeit. A küldöttség ellátogatott Egerbe, ahol találkozott az MSZMP Heves Megyei Bizottságának, valamint a megyei és városi tanácsnak a vezetőivel. A delegáció pénteken délután elutazott hazánkból. TUDOMÁNYOS ÜLÉS Belgyógyászok Gyöngyösön Tegnap ért véget Gyöngyösön az a tudományos ülésszak, melyen a Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-magyarországi Szakcsoportjának mintegy 250 tagja vett részt. Az ünnepélyes körülmények között tartott megnyitón jelen volt Patócs László, a városi pártbizottság titkára és dr. Tir Dezső, a városi tanács elnöke is. Az ülést dr. Kozma József, Heves Megye Tanácsa egészségügyi osztályának vezető főorvosa nyitotta meg, a megjelenteket dr. Thuróczy János, a városi tanács egészségügyi osztályának főorvosa köszöntötte, majd dr. Rák Kálmán professzor, a Debreceni Il-es számú Klinika igazgatója, a szakcsoport elnöke szólalt fel. A vándorgyűlést évenként más-más megyében tartják, az idén Heves megyére és ezen belül is Gyöngyösre került a sor. Eljöttek a szakcsoporthoz tartozó Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén. Szabolcs és Hajdú megye belgyógyászai is, és természetesen jelen volt a házigazda megye szakorvos-gárdájának küldöttsége. A határos közigazgatási egységek. tehát Pest. Szolnok és Békés megye szintén képviseltette magát. A tudományos ülésszakon összesen 92 felszólalás hangzott el. Ezek mindegyike tudományos kérdéseket tárgyalt és gyakorlati tapasztalatokat adott közre a belgyógyászat témaköréből. A szervezőbizottság elnöke, Gedeon András, a gyöngyösi kórház Il-es belosztá- lyának vezető főorvosa úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen ülésszak nagyon jelentős tényező, mivel itt csupán csak egyetlenegy szakágazat témái kerülnek napirendre és ebből a jelenlévők nagyon sokat hasznosíthatnak saját praxisukban. A kétnapos ülésszaknak a Mátra Művelődési Központ adott helyet. Ugyanitt kiállítások várták az érdeklődőket. amelyeken a Biogal Gyógyszergyár a svájci Hoff. man-La Roche cég mellett a tokiói Olympus Optical, valamint a Vikuv Gyógy- és Ásványvíz budapesti üzeme. a Heves Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat, a Fővárosi Ásványvíz- és Jégipari Vállalat Gyöngyösi Gyáregysége és a Fővárosi Likőripari Vállalat Gyöngyösi Kirendeltsége mutatta be termékeit, ösz- szesen huszonnyolc üzem és vállalat járult anyagiakkal hozzá, ahhoz, hogy a tudományos ülésszak sikeres megrendezésének előfeltételeit megteremtse. A szervezők arról is gondoskodtak, hogy az ülésszak résztvevői megismerkedhessenek a város és a Mátra jellegzetességeivel. A programban szerepelt a Mátra Múzeum, a Gyöngyösi Galéria megtekintése, a Szent Bertalan templom egyházi kincseinek bemutatása, ahogy az országos hírű műemlék könyvtár is várta az érdeklődőket. Október 2-án orgonahangversenyen vehettek részt a zenebarátok. összegzésül azt mondta a szervezőbizottság elnöke, hogy sikerrel zárták a belgyógyászorvosok szakcsoportjának gyöngyösi vándorgyűlését.