Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-31 / 257. szám

NanuUaa 1986. október 31., péntek Száznegyven éve született Ed- mondo de Amicis olasz író, köl­tő és újságíró, a ..világjáró ri­porter” típusának első képvise­lője az olasz újságírásban. Új­ságíróként tűnt fel: 1866-ban vé­gigharcolta haditúdósitóként , a Risorgimento utolsó nagy had­járatát. Néhány év múlva belé­pett a szocialista pártba. Úti­rajzaiban kitűnő elemzőkészség- röl. s pozitív társadalmi elköte­lezettségről tett tanúságot. Leg­ismertebb müve A szív című. 1886-ban megjelentetett (magya­rul először 1941-ben napvilágot látó) kissé érzelgős tanmese- gyűjteménye, amelyben azon­ban néhány kitünően megírt epizódban megvillannak szerző­jük írói erényei is. Ez a könyv volt az egyesítés utáni Itália komformista polgárságának fö müve, amely olaszul több mint háromszáz (magyarul is több mint tíz) kiadást ért meg. A mü és a benne található elbe­szélések több film témájául is szolgáltak. De Amicis egyéb írá­sait szintén szívesen filmesítet- ték meg; a La maestrina degli operai című regényét például V. Majakovszkij vitte filmre. A Nap kél: 6.25 órakor, nyugszik: 16.30 órakor. A Hold kél: 3.55 órakor, nyugszik: 15.38 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon FARKAS nevű kedves olvasóinkat! A mai Farkas eredeti formája a német Wolfgang volt. mely­nek a jelentése: ..gyors, mint a farkas”. P^[ldőjárás] Várható időjárás az ország te­rületére ma estig: változóan fel­hős Idő lesz, esetleg néhány he­lyen gyönge esővel. Csak néhol élénkül meg a szél. Ma a kora délutáni órákban 8 és 13 fok várható. Építkezők — Hová rohansz? — Hagyd, el azt sem tudom, hol áll a fejem. Kép­zeld építkezésbe kezdtem — Nem irigyellek. És az anyagbeszerzés? — Megy, megy, csak a munkásoknak az a rengeteg sör . . .! Ja, ha valaki építkezésbe fog minálunk ... (Qtnf) — KEGYELETI MEGE1VL LÉKEZÉS. Az Egri Családi Intézet és a Heves Megyei Temetkezési Vállalat egri ki- rendeltségének dolgozói no­vember 1-én, szombaton dél­után 4 órakor tartanak meg­emlékezést a halottak napja tiszteletére Az esemény színhelye a városi urnateme­tő. — A GYEREKEKÉRT. El­gondolkoztató, hogy az alko­hol és a vele járó felelőtlen életmód következtében évről évre emelkedik a veszélyezte­tett helyzetű gyermekek szá­ma Gyöngyösön. Több évvel ezelőtt még csak nyolc tár­sadalmi pártfogó segítette a gyámhatóság munkáját, má­ra már ötven körül vannak azok, akik önzetlenül tevé­kenykednek a gyermekekért. — VIZSGALATOK ELEM­ZÉSE, Csütörtökön délután Egerben ülést tartott a He­ves Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. A testület össze­foglaló jelentést hallgatott meg a korábbi vizsgálatok tapasztalatainak hasznosítá­sáról az állami ellenőrző szervek munkájában. Ezt kö­vetően a résztvevők a jövő évi ellenőrzési tervjavaslatot vitatták meg. — ORSZÁGOS gép- és GYORSÍRÓ VERSENY. No­vember 3—16. között rende­zik meg az országos gép- és gyorsíróversenyt. Az érdek­lődők az Egri Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépisko­la tanáránál. Orbán Jolánnál jelentkezhetnek írásban no­vember 4-ig. A feladatok kö­zött szerepei: gépírásból 15 perces másolás, percenként legalább 250 leütésnyi átlag- sebességgel, három ezreléken belüli hibával. Gyorsírásból öt percen át. percenként 200 —250 vagy háromszáz szóta­gos sebességű diktátumot kell áttenni. — CSELGANCSTANFO- LYAM. A nagy érdeklődés­ire való tekintettel az Egri Ifjúsági Ház újra meghirde­ti cselgáncstanfolyamát 12— 17 év közötti lányok és fiúk részére. Jelentkezni novem­ber 5-ig lehet a ház infor­mációs irodájában — ÚJ ÜZLET KERECSEN- DEN. A Heves Megyei Ipar. cikk Kiskereskedelmi Válla, lat november 3-án, hétfőn 10 órakor nyitja meg új bolt­ját Kerecsenden a Fő út 56. szám alatt, a posta régi épü­letében. a község központi helyén. A 121 négyzetméte­res üzlettérben mintegy egy­millió forint értékű árukész­lettel várják a vásárlókat: keddtől péntekig reggel fél 8-tól délután fél 5-ig, szom­baton pedig fél 8 és 12 óra között. — SZEMÉTSZÁLLÍTÁS — EGY NAPPAL KÉSŐBB A gyöngyösi városgondozási üzem értesíti a lakosságot, hogy november 7-én szemét- szállítást nem végez. Helyet­te egy nappal később, szom­baton viszik el az összegyűlt hulladékot. ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 18.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellet* Bejárat a patakparti portán. Te­lefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: lí-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 18 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház ,.faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040 HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 125. KÖJAL-KESZENLET EGER­BEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Változik az ügyfélfogadás rendje A Kiszöv napirendjén: Az ipari szolgáltatások A megváltozott gazdasági környezethez is elég jól al­kalmazkodtak megyénk ipa­ri szövetkezetei, hiszen ha teljesítményük várhatóan valamivel alatta is marad a tervezettnek, a tavalyit meg­haladja. A hagyományos ke­retek között működő szerve­zetek az elképzeltnél 2.5 szá­zalékkal mérsékeltebb üte­mű termelés ellenére is mint­egy 1,74 milliárd forint ér­téket adnak az év végéig, s az immár 16 kisszövetkezet munkája már szeptember végéig csaknem 300 milliót ért. A nagyobb gondot az okozza, hogy miközben a ru­belelszámolású kivitel prog­ramja teljesül, a tőkés piaci értékesítés sikerét szerződés­kötések hiánya akadályozza. Az elmúlt évinél kevesebb a szolgáltatás, a szövetkezetek gazdálkodásában pedig szá­mottevőek a különbségek. Effélékről tárgyalt csü­törtökön délután Egerben a Kiszöv elnöksége, miköz­ben az alacsony hatékony­ságú szövetkezetek helyzeté­vel külön is foglalkozott. Egyidejűleg pedig felhívták az érdekelteket az esztendő hátra lévő részének jobb kihasználására, a még na­gyobb erőfeszítésekre. Városkörzeti tanácskozások Hatvanban A helyi tanácsvezetés, va­lamint a népfront a jövő hét elején, városkörzeti ta­nácskozásokat rendez. Eze­ken dr. Zölei Dávid terme­lési osztályvezető, az 1986 évi tanácstagi beszámolók előkészítéséről. Takács Pé­ter műszaki osztályvezető pedig Hatvan városközpont­jának részletes rendezési tervéről tájékoztatja a la­kosságot. Az első ilyen ran­devúra 3-án, hétfőn este fél 6-kor, Újhatvanban, a Be- zerédi utcai párthelyiségben, a másikra pedig 4-én, ked­den ugyancsak fél 6-kor, a városi tanácsháza nagyter­mében várják az érdeklő­dőket. Az Egri Városi Tanács — egyelőre kísérleti jelleggel 1986. november l-töl 1987 január 31-ig megváltoztat­ja az ügyfélfogadás rend­jét. A hét minden munka­napján változatlan a mun­kaidő kezdete. Az ügyfél- fogadás annyiban változik, hogy ezután szerdán 19 óráig várják az állampolgá­rokat, míg pénteken csak délig, viszont ezután 15.30- ig a szombatihoz ^hasonló Merre tart az erdőgazdál­kodás műszaki fejlesztése, milyen törekvések vannak o gépesítés fokozására, a ne­héz munkafolyamatok köny- nyítésére? Ezek a főbb kér­dések foglalkoztatták csü­törtökön Egerben, a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gaz­daságban tartott ankéton részt vett szakembereket. A Magyar Tudományos Akadé­mia Erdészeti Bizottságá­nak Műszaki /Fejlesztési Munkabizottsága az ország különböző területeiről invi­tálta a megyeszékhelyre az érintetteket. Az idei év elején szer­vezett takarékbetét-gyűjté­si akciót két egri kirendelt­ségében a Füzesabony és Vidéke Takarékszövetkezel. E szerint az esztendő első felében elhelyezett nagy összegű, tartósan lekötött betétek után végeztek sor­solást. amit a takarékossági világnap alkalmából csütör­tökön délután rendeztek meg. ügyeleti szolgálatot tarta­nak. A tisztségviselők kedden 8—12-ig, szerdán 14—19 órá­ig fogadják az ügyfeleket Mig a szakigazgatási szer­vek vezetői az osztályvezető- helyettesek bevonásával szerdán 7.30—19-ig, pénte­ken 8—12-ig állnak az ügy­felek rendelkezésére. A kí­sérleti időszak után kerül sor az ügyfélfogadási rend végleges szabályozására Felnémeten, a gazdaság gépjavító üzemében Kész­let György, a Mezőgazdasá­gi és Élelmezésügyi Minisz­térium osztályvezetője tar­tott előadást. Vázolta azt a géprendszert, amelyet a VII. ötéves tervidőszakban ajánlanak az erdőgazdaság­nak bevezetésre, alkalma­zásra. A műszaki fejlesztés egri tapasztalatait és a jö­vő feladatait dr. Kovács Jenő, a Mefag vezérigazga­tója. valamint dr. Szőke Miklós üzemigazgató is­mertették a résztvevőkkel. A szerencsés nyertesek többek között Super Color színes televíziókészüléket, hűtőgépet, táskavarrógépet, porszívót és sok más ház­tartási eszközt kapnak. A díjakat november 30-ig ve­hetik át. A színes tévét a 146 183-as. a 260 literes hű­tőgépet a 146 196-os. a tás­kavarrógépet pedig a 146 140- es sorsjegyek tulajdonosa nyerte gépesítés, műszaki fejlesztés Erdészeti tudományos nap Egerben A DÍJAK NOVEMBER 30-IG VEHETŐK ÁT Tárgynyeremény-sorsolás az egri takarékszövetkezetben mindenkor számíthat segi- tőkészségére Barabás Miklós, a gyár művelődési házának igazgatója. Mitől ilyen moz­gékony ? Amíg a szezon tart. vaj­mi keveset pihen egv cukor- gyári térüzemvezető. Ide. Hatvanba is éjjel-nappal ér­keznek négy megye külön­böző gazdaságaiból a répá­val megrakott vagonok, te­herautók. Ezeknek a szál­lítmányait kell munkatársai­val elrendeznie, és innen ve­zérlik a már kész termék, így a cukor, a melasz, a ta­karmányozást szolgáló ned­ves szelet célállomásokra történő eljuttatását is. Mióta dolgozik e megfeszítő mun­kakörben Mtrrosvári János és legfőbb segítője, a tele­fon? Tíz évet mond. De ami groteszk az egészben: itt el­látott jó munkája és „Ki­váló Dolgozó" elismerései mellett most a Haza. Szolgá­latáért érdemérem arany fo­kozatát vehette át a 'hátor­szági erők parancsnokától. Cukorrépa és mundér. Ho­gyan kerülnek e dolgok egy asztalra? Telefon a 4-es gyárkaputól, telefon a Lenin Tsz kocsijainak gyors üríté­se végett. közben pedig „fogjuk" a választ. — Előbb sorkatona vol­tam. később tartalékos tisz­ti tanfolyamot végeztem, je­lenleg pedig tartalékos szá­zadosként politikai munkán vagyok a seregben, amikor szükség van rám. Legutóbb 1984-ben vettem részt egv komolyabb gyakorlaton. Per­sze. ahogyan telik az idő. úgy változik a világ, s ne­kem mindezzel politikai szempontból lépést kell tar­tanom. tehát nem idegen tő­lem a tanulás 9em . . . Több más ponton kapcso­lódik még a térüzemvezető élete a közügyekhez, a ma társadalmához. Bő két évti­zede technikai vezetője a H. Gáspár SE labdarúgóinak, ugyanennyi ideje tudósítja lapunk sportrovatát, továbbá tevékeny szervező a helyi közművelődésben. Harma­dik nyár futott úgy át fe­lette. hogy hatékonyan se­gítette elő a zenés színházi előadások sikerét. továbbá Marosvári János, aki büsz­ke arra, hogy bennszülött hatvaninak vailhatja magát, hiszen már édesapja a cu­korgyárban kovácsoskodoti — családos. És hogy az al­ma nem esik messze a fá­jától: Csaba, a Szolnokon élő építészmérnök. huszonhat évesen szintén tartalékos tiszt, továbbá épp huszon- harmadik születésnapján fújta először a bírói sípot területi bajnokságban. a Papp József SE—Vác mér­kőzésen. A térüzemvezető egyéb­ként, ha akarna, se tudna kiszakadni a lüktető élet­ből. zakatolásból, amely kö­rülveszi. Örökmozgó, örök- figvelö. Disputánk talán ne­gyedóráig tartott, de ez alatt legalább ötven vagon és ugyanennyi teherautó rako­mányának sorsáról döntött. Azt hiszem, a mostani. a legutóbbi magas kitüntetés indokaiban ez az érdem is meghúzódott. Motdvay Győző Szombati számunkban olvashatják Kápolnai közjáték Még 1985 júliusában egy beadványt fogal­maztak meg a kápol­naiak közül tizennégyen, hogy településükön ál­lítsák vissza az önálló községi tanácsot. Akkor az ügyben illetékes ha­tóság elutasította kéré­süket. Ez év júliusában újra megpróbálkoztak ugyanezzel, de ekkor már hatszáznegyvenen írták alá az imdokló so­rokat. Mindennek hát­teréről irt riportot Ho- ma János, a cikk a 4. oldalon található. Szaggatott krónika .. . A közelmúltban szá­moltunk be lapunkban arról, hogy nyugalomba vonult Németh József, a Társadalombiztosítá­si Főigazgatóság megyei vezetője. Ebből az alka­lomból készített róla portrét Szüle Rita. A: írást a 7. oldalon olvas­hatják Falunap Boldogon I Regi hagyomány a Hatvan melletti telepü­lésen, Boldogon a fa tu­rn nap A rendezvény sor o- | zatra az idén is sor ke­rült. Ebből ad ízelítőt képriporttá ban. az 5 oldalon Szabó Sándor — MÁTÓL HÍVHATÓK. \ Miskolci Postaigazgatóság tá­jékoztatása szerint ma be­kapcsolják Heréd és Nagy- kökényes telefonelőfizetöit a hatvani központi egyeséges hálózatba, ók tehát ettől a naptól közvetlen tárcsázás­sal is hívhatók, a körzet­szám: 38. Rendőrségi felhívás A rendőrség kéri azoknak a szemtanúknak a jelentke­zését, akik látták az 1986. október 3-án 8 óra 10 perc­kor Eger. Kossuth L. u. 8. sz. előtt (postaépület előtt) a kijelölt gyalogátkelőhelyen történt közlekedési balesetet. Kérjük továbbá annak a személygépkocsi-vezetőnek a jelentkezését, aki a baleset idején gépkocsijával a kije­lölt gyalogátkelőhely előtt állt, áthaladási elsőbbségei biztosítva a gyalogosnak. Je­lentkezni lehet az Egri Rend­őr-főkapitányság közlekedési alosztályán Eger, Klapka Gy. u. 3. sz. alatt személye­sen. valamint a 12-555 12-67- es melléken telefonon, illet­ve a legközelebbi rendőri szervnél. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapj'a. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelófizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents