Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-31 / 257. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1986. október 31., péntek MÁSODHEGEDŰS NEM AKART LENNI . . . Verebes, kék-fehérben Verebes József (Bábel László felvétele) — KS) Nemzeti sportunk, a lab­darúgás mexikói fiaskója után a szükséges alaplépé­sek egyike a bajnokság szín­vonalának emelése. Ez vi­szont elképzelhetetlen a meg­felelő szakvezetők kiválasz­tása nélkül. A közelmúlt egyik szenzá­ciója az MTK-VM nevé­hez fűződik. A Hungária kör­útra tette át székhelyét Ve­rebes „professzor’'. Itt adja leckéit új tanítványainak Verebes József, a „győri má­gus", a „labdarúgás fene­gyereke" lett a patinás, szebb időket megélt klub vezető edzője. Jó néhány jelzőt ag­gattak már Verebes József­re, de tudomásul kellene vég­re vennünk valamit, ami a legjellemzőbb rá: ÉRT AH­HOZ, AMIT CSINÁL! Ezt az interjút Búzafalvi Győző és Vaskor István akkor készí­tette vele, amikor kék-fe­hérben még csak készült hozzáértése újabb bizonyítá­sára. Érdemes odafigyelni ar­ra. amit mondott: — Egy edzőt csak akkor szerződtessenek, ha annak teljes bizalmat szavaznak. Nincs eredmény ott. ahol az alkotói fantázia nem szár­nyalhat szabadon. A bizal­matlanság, az értetlenség, a túlzott adminisztráció eltere­li a figyelmet a lényegről. A szobahőmérséklet egyébként sem az én világom. Csak ste­ril légkörben lehet sikeresen dolgozni, ahol nem szólnak bele a fejem felett a szak­mai munkába. A Bp. Hon- védnak is azért mondtam nemet, mert éreztem a bi­zalmatlanságot. Miután meg­egyeztem az elnökkel, még két fórumnak is jóvá kellett hagynia. Túl hosszú volt szá­momra a procedúra. Az MTK-VM-nél nagy szeretet­tel fogadtak és szinte azon­nal létrejött a frigy. — Mikorra kell prezentál­nia a bajnokságot: két év múlva, a centenáriumra? — Edzői hitvallásom: ki­hozni a csapatból a maxi­mumot. A Rábánál az első évben a nyolcadik helyet várták el tőlem. Végül meg­nyertük a bajnokságot. Azt nem tudnám megmondani, mikor lesz bajnok az MTK, de az biztos: nem a közép­mezőnyben a helye. Több van az együttesben. Már most bármi megtörténhet. — A sikeredzö jó ideig munkanélküliként a saját székén ült két kispad között. ÖHV-ezüst ötödik alkalommal került megrendezésre az egészség- ügyi dolgozók és iskolások összetett honvédelmi ver­senyének (ÖHV) országos döntője, melynek ezúttal Gödöllő adott helyet. A kategóriánkénti értéke­lésben férficsapatunk ezüst-, iskolásaink bronzérmet nyer­tek. Az országos bajnoksá­got ismét Vas megye nyer­te. Az ezüstérem birtokosa összesítésben Heves megye csapata letft. A dobogó második helyén végzett csapat tagja: az Egri Szakközépiskola tanu­lói : Sztankovics Ildikó 2/b, Lakatos Piroska 3/c, Tóth Andrea 4/a, Soltész Julian­na 44a és Kuzsmiczky' Ág­nes 4/b osztályos tanulók. Horváth Judit a Cecei Éva bölcsőde, Rabati Ágnes a könyvelés dolgozói, Bozó Il­dikó pedig a II. belosztály ápolónője. Vitai Tibor jelen­leg katonai szolgálatát tölti, Alter József és Bükkerdő Pál pedig a garázs dolgozói. Mindannyian egyéb spor­tokban is élenjáró egész­ségügyi dolgozók. A mezőny 18 együttese terepfutásban és az úgyne­vezett akadályversenyben mérte össze tudását. Külföldre aspirált, aztán ko­sarat adott néhány honi klubnak. Végül teljesen vá­ratlanul a tabella végén ta­nyázó MTK-VM-é lett. Va­lóban a Hungária körúti együttes jelenti álmai neto­vábbját? — Nincsenek álmaim. Mindig olyan csapatot ke­restem, olyan feladatra vágy­tam, amely méltó hozzám. E nagy hírű klub évek óta nem a tradícióinak megfelelően szerepel a bajnokságban. Nincs a rangját megillető he­lyen. Látok fantáziát e dicső hagyományokkal rendelkező csapatban. Akad tennivaló bőven, hiszen a gárda erő­állapota siralmasan gyen­ge. Egy dolog érdekelt csak: a feladat nagysága. Űj veze­tési módszerek szükségesek. Javítani kell a menedzselé­sen is. A pénz csupán az egyik feltétel, de a Hungária körúton megvannak az esz­közök. hogy nyugodtan dol­gozhassak. — Az újságok, a kom­mentátorok szerint túl korán jelentette ki, hogy a Vere­bes-féle pszichikai beállítás­nak köszönhető a siker. Nem árt-e a népszerűségének ez az elbizakodottságra valló nyilatkozata? Egyáltalán mi a Verebes-féle pszichikai be­állítás? — Amit én eddig kijelen­tettem, azt eredményeimmel mindig alátámasztottam. Az ETO irányításom alatt két­szer lett bajnok, kétszer má­sodik. egyszer bronzérmes. Ennek fényében nem tűnhet A területi labdarúgó-baj­nokság 11. fordulójában 18 labdarúgó jóvoltából huszon­egy gól esett, hárommal több, mint az előző héten. Az alsóházi rangadót nyert Gyöngyösi SE együttese volt a legeredményesebb az Ole- 'fin SC elleni öt -találattal. A góllövőlista élmezőnyé­ben Gól J. felzárkózott a második helyezettekhez. Az állás. 8 gólos: Csányi (Recsk). 7 gólos: Fenyves (Bélapátfalva). Gál J. (Rom­hány). Petrovics (Kazincbar­cika.) 6 gólos: Búza (Ka­zincbarcika), Poor (SK SE) A forduló válogatottja: Koncsik (St. Síküveg) — Gonda (H. Papp J. SE), Mó­di (Gyöngyös), Benkő (B Bányász), Lintner (B. Bá­nyász) — Molnár T. (Gyön­gyös), Cséki (Nagybátony), Marcsok (St. Síküveg) — Fekete (B. Bányász), Garai (St. Síküveg), Patócs (Gyön­gyös). Az utóbbi -két fordulóban a jelenlegi erőviszonyoknak megfelelően alakult a He­ves megyei csapatok „házi" tabellája: 1. Bélapátfalva 3 2 l ­1-2 5 2. Recsk 3 12­11- 4 « 3. Hatvan 3 111 6-2 3 4. Gyöngyös 2 - 2 ­4-4 2 5, Apc 3 - - S 2-18 . nagyképűségnek nyilatkoza­tom. Az én szótáramban nem szerepelnek ilyen szavak, mint közepes, szürke és átla­gos. Ezért nem vállaltam el a másodhegedűs szerepét Ko- mora mellett. — Mennyi időre van szük­ség egy nagycsapat létreho­zásához? — Az erősítés ráfér az MTK-VM-re, de neveket még nem mondhatok, mert nagyon a kezdetén tartunk még. Számítok arra. hogy a fáradtság jelei mutatkoznak majd. Szeretném a Hungá­ria körúton is meghonosíta­ni a totális futballt. Az a dolgom, hogy megtanítsam őket arra, hogy tíz emberrel támadjanak és védekezze­nek. Magyarországon erre minden csapat alkalmas, csak megfelelő felkészítés és edzésmunka kell hozzá. Na­gyon várom az őszi szezon végét. Ügy gondolom ez az az időszak, amikor végérvé­nyesen kialakíthatjuk a csa­pat stílusát, A csodák, a vé­letlenek csak rövid távúak. Tartós sikerhez csak a jól elvégzett munka vezethet. Én ebben hiszek. — A közvélemény és a szakma egy része is az or­szág legjobb edzőjének tart­ja. Nem fél a bukástól? — Nem vagyok spekulatív alkat. Ezen még sohasem gondolkoztam. Nem is érde­kel. Jól tudom: az edzősors­ban benne rejlik a bukás le­hetősége is. Eddigi eredmé­nyeim alapján bízom abban, hogy én az a kivétel leszek, amely erősíti a szabályt! A megszerezhető 16 pont­ból kilenc -lett a pályavá­lasztóké. akik a 13 lőtt gól ellenében nyolcat kaptak. A mérkőzésekre 5100 néző volt kíváncsi. A megyei bajnokságban az ismert ok miatt — fél­beszakadt a Tarnaörs— Nagyréde találkozó — „cson­ka” fordulóra ikerült sor, ennek ellenére javult a gól - átlag. Huszonkilencszer rez- dültek meg a hálók, ez nyolcgólos javulást jelent az előző héthez hasonlítva. A huszonhárom gólszerző kö­zül a mesterlövészek listá­jának élén álló Horváth és a második helyre felzárkó­zott Fejes -triplázott a ka­Olimpiai Akadémia Jövő kedden. a TF aulá­jában 13.30 órakor tartja soron következő összejöve­telét a Magyar Olimpiai Akadémia. Erre az. 50 év­vel ezelőtti és az azt meg­előző olimpiai játékokon részt vevő valamennyi ma­gyar sportolót meghívják. Másodszor százhuszonötén Mint arról már lapunk­ban többször beszámoltunk. a Dobó István Gimnázium a szülői munkaközösséggel közösen Rendszeresen az egészségünkért címmel a Népkertben futó tömegsport- napokat rendez. Már néhány­szor leírtuk, a kezdeménye­zés legfontosabb erénye a rendszeresség. Nemrégiben rendezték meg másodszor a népkerti futónapot. ame­lyen 12 5-en vettek részt. Érdekességként számított a Csermák család rajthoz ál­lása. ahol a szülök, s a két gyermek mellett tréningruhát öltött a nagymama és nagy­papa is. A különböző kate­góriák győztesei: kisdobos leány Antal Zsuzsa (10-es Számú Általános Iskola), kisdobos fiú Csermák Ba­lázs (4-es Számú Általános Iskola), úttörő leány Göböly Johanna (12-es Számú Ál­talános Iskola), úttörő fiú Honfi Gábor (6. Számú Ál­talános Iskola). A győztesek a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat, a Fehér Elefánt divatüzlet, s a Textil Nagy­kereskedelmi Vállalat által felajánlott ajándéktárgyakat nyerték. Száz-száz forintos vásár­lási utalványt nyertek sor­solás útján: Antal Zsuzsa (10. Számú Általános Isko­la). Szitner Andrásáé (Gép- és Műszeripari Szakközép- iskola), Szeredi Zita (Mák- Ián Általános Iskola). Rad­nóti Zsófia (1. Számú Álta­lános Iskola). Bíró József (Park Szálló, Eger), Árpást György (Dobó István Gim­názium), Szajlay Csaba (Gép- és Műszeripari Szak­középiskola), Homolya And­rás (Titte! Pál utcai óvoda). ifj. Csermák Jánosné (Vá­rosi Tanáos művelődési osz­tály), Pető Istvánná (Lap­kiadó Vállalat). Krivorics Gabriella (1. Számú Általá­nos Iskola) és Neufeld Krisz­tina (Közgazdasági Szak­iközépiskola). Holnap délelőtt újra vár­ják a rendezők a Népkert­ben a futni, kocogni vágyó­kat. púk bevételében. A pilla­natnyi dobogós helyezettek: 1. Horváth (H. Gáspár SE) 17, 2. Fejes (Párád) és Skoda (Petőfíbánya) 10—10, 3. Kerepesi (H. Gáspár SE) 7 góllal. A hét tizenegyében a kö­vetkezők kaptáik helyet: Schrüffel (Domoszló) — Ve­res (Domoszló), Mudriczki (Füzesabony). Vincepap (Füzesabony), János (Párád) — Bujáki (Sirok), Görbe (Poroszló), Pécsik (Sirok) — Fejes (Párád), Horváth (H. Gáspár SE). Szabad (Selyp). A nyolc sporttelepet 1950 néző kereste föl. (szigetváry) Fejes ,.hangulatai” A parádiak fiatal, 22 éves középcsatárának. Fejes József­nek, a neve az utóbbi időkben gyakran szerepel a megyei bajnokság góllövői között. A két utóbbi összecsapáson hat­szor volt eredményes, ezzel a mesterlövészek között feljött az „ezüstcipős" helyre. Besenyei edző tanítványának tehetségét nem lehet vitatni, ha akarná, magasabb osztályban is szerepelhetne. A megyei mezőnyben újonc Paküse centerének nagyobb tervei nincse­nek. amolyan hangulatjátékos, hazai környezetben mindig a legjobbak között van. Ha megváltozna, és lakatosszakmája mellett a labdarúgást is tehetségéhez mérten komolyabban venné, alighanem a későbbiekben is hallanánk felőle. A parádiak saját nevelésű csatára nagyon tud örülni a góljainak... (gembíczki) Fordulóról fordulóra A téma az utcán hever — szokás mondogatni. Mai ösz- szeállításunk ezt igazolandó, fel is csipegettük. Annyira kínálták magukat a .vbecser- készésre". O Igaz-e. hogy az általunk >s jól ismert pályázói (Pócsik Dénes, Pozsgay Zsolt) vannak a vízilabda szövet­ségi kapitányi posztnak? Hét közben lejárt a ha­táridő, s az ÁISH-hoz hat pályázat érkezett. Ez utób­bi tény. a nevek azonban — hivatalos részről — homály­ban maradtak. A „zuhany- híradó" szerint viszont ez a lista: Gyarmati, Kásás, Dö­mötör, Pócsik, Mohácsi, Pozs*- gay. Közülük ketten sokat tettek az egri pólóért, s no­ha ji :< nleg mindketten tá­vol vannak a várostól, an­nak klubjától, azért sorsuk ilyetén alakulása foglalkoz­tat bennünket. A kuvaiti szövetségi kapi­tány még nincs itthon, ér­deklődésünkre édesapja, Pé­csik János mondta a követ­kezőket: — Dénes a jövő hónnpbatn várható haza, de kinttartóz­kodása attól is függ. hogy az egyik lábán a már műtőtt visszért ismét orvosokra kell-e bíznia. Ugyanis ko­moly gondjai vannak vele En a pályázatról különben nem tudok semmit. Pozsgay Zsoltot, az OB I- ben éllovas SZEOL-Délép mesterét azért nem tudtuk vonalvégre kapni, mert teg­nap gárdájával a szomszé­dos Jugoszláviában járt. In­formált azonban bennünket a klub ügyvezető elnökhe­lyettese. Apró László: — Nincs tudomásunk edzőnk ilyen lépéséről, de szerintünk logikátlan a fel- tételezés. Maximálisan elé­gedettek vagyunk azzal, amit csinál és ahogy hozzá ál) nálunk a feladatához. Vele szemben egy az elvárás, ha az 1. osztályban csökkentik a létszámot (?), a Szegednek abban a mezőnyben is ben­ne kell lenni. Kapitánynyomozás dolgá­ban eddig jutottunk. Egyébként a bírálóbizott­ság rövidesen dönt, a maj­dani új szakvezető első mun­kanapja 1987. január 1. O Vannak-e újabb kül­földi nevezők a no­vember 6—9 közötti egri Do­bó István nemzetközi ököl­vívó-emlékversenyre? Bárány Ede, a megyei szakszövetség főtitkára gya­rapodó létszámról adhatott számot: — A MÖSZ-töl értesítet­tek. hogy Jugoszláviából és Lengyelországból is befutott nevezés, s ezzel már nyolc­ra (!) emelkedett a külföl­di nemzetek résztvevőinek köre. Az eddigiek alapján a következő létszámok bizto­sak: Csehszlovákia 6. Szov­jetunió 9. Lengyelország 5. Kuba 6, Mozambik 5. NDK 5. Franciaország 5. Jugoszlá­via 12 versenyző. A hazai válogatottakkal mintegy hatvan magyar bunyós lép kötelek közé, a klubok kö­zül az 0. Dózsa 11, a Bp Honvéd 10 fővel a legnépe­sebb. A jegyek elővételben (Eger. megyei tanács. SPORI-pénz- tár. Kossuth L. u. 9.). szé­pen fogynak. Jó lesz időben gondoskodni a belépőkről Az év ringcsatái várha­tók . . . © Mi hír a hevesi go- kartszakosztáiy körül? Tényleg megépült fiatal vá­rosunkban Kecskemét és Győr után az ország harma­dik versenypályája? Ötvös Imre, az MHSZ He­vesi Kommunális Üzem Hon­védelmi Klubja gokartszak­osztályának vezetője: — Magáról a szakosztály­ról annyit, hogy létezünk. szinte minden korosztályban van versenyzőnk a jelenlegi 12 fős keretben. Idén Ragó Ferenc, a magyar bajnoksá­gon bronzérmes lett. neki tanácsi segítséggel tudtunk venni egy 180 ezerről 140-re lealkudott spéci Rotax, víz­hűtéses gépet. Ami a pá­lyát illeti, a helyzet fele­más. Valóban elkészült, de többféle hasznosítása miatt számunkra egyelőre életve­szélyes. A szakmunkásképző­söknek ugyanitt ez a trak­torvezetéshez tanpálya, tele közlekedési jelzőtáblákkal Ezek a fémoszlopok azon­ban nagyon közel vannak a pályatesthez, így nagy az üt­közési lehetőség, ezenkívül az egyik oldalon a túl kö­zeli betonkerítés is bizton­ságrontó tényező. A táblák lehetnének például mozgat­ható talpakon, a kerítésgon­dot rs orvosolni lehetne, s akkor Kecskemét és Győr után valóban az ország har­madik használható verseny- terepe lenne a hevesi. Reméljük a szempontok közül lesz. amelyik össz­hangba kerül majd a gokar- tosok igényeivel. Szívesen tudósítanánk Hevesről egy látványos országos körver­senyt. Budavári Sándor Tisztelt Építkezők! X Az 1986. évi energiatakarékossági követelményeknek megfelelő Uniform falazóelemet (mérete: 30^19^19) FB 60/19 vázkerá­mia béléstestet, 10 cm-es válaszfal téglát a téglagyárban azonnal meg lehet vásárolni és el lehet szállítani TERMELŐI ÁRON. Mátraderecskei téglagyár vezetősége V

Next

/
Thumbnails
Contents