Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-30 / 256. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1986. október 30., csütörtök HATVAN KÖRNYÉKÉN MÁR MEGMOZDULTAK... „Nemes ügynek tekintjük...“ Szolgálni, de nem kiszolgálni a közönséget Beszélgetés Szokolay Sándorral Szokolay Sándor Párád, Clarissa utca, Seiben Béláék lakása. Akivel be­szélgetünk, bő két évtizede a sasvári üveggyár példa­mutató szakmunkása. Mi több: azon Május elseje szo­cialista brigád vezetője, amelynek a tagjai pár hó­napja (elhívással fordultak dolgozó társaikhoz, segíten­dő megyénk egészségügyé­nek fejlődését. Mi adta eh­hez az ötletet? Miért éppen egy roppant költséges műve- seállomás létesítéséhez moz­gósították Heves legkülön­bözőbb munkahelyeit? Mi volt az ügy mögött rejlő pon­tos indíték? — Személyes, megrázó él­mény — fordítja felém pi­rospozsgás arcát Seiben Bé­la. — Van egy ismerősöm, vesebeteg, aki rengeteget szenved, sínylődik, mert hogy a mi körzetünkben nincs ilyen állomás. Mindig Deb­recenbe szállítják vércsére végett. Mivel ellátás dolgá­ban e táj oda tartozik. Gon­doltam: próbálok mozgósíta­ni. Hátha összejön annyi az önkéntes kommunista szom­batokból. hogy az egri kór­ház is beszerezheti a fontos berendezést. . . Milyen csekkszámlára? Lássuk hát, mire mentek Seibenék a megyei szervek támogatását is élvező fel­hívással? Először a hatvani cukorgyár szb-titkáránál ko­pogtattunk válaszért. — Megkaptuk a parádsas- váiiak felhívását, meg az­tán a Népújságból is olvas­tunk a kommunista szom­batok szervezésének szüksé­géről, s ezt követően igye­keztünk népszerűsíteni az ügyet brigádjaink körében — mondja Horváth Vilmos Az elmúlt esztendők jól bevált hagyományaihoz hí­ven, a hevesi úttcrőházban továbbra is mindinkább a gyerekek kívánságaihoz iga­zodnak a szabadidős prog­ramokat illetően. Amióta ki­derült, milyen sok pajtás vágyik kirándulni, sűrítet­ték az effajta lehetőségeket. A nemrégi évnyitó óta is már két ízben szerveztek kisebb-nagyobb túrákat. Hasonlóképp tervezik a kiállításokat is, amelyekhez titkár. — Az érdeklődés, a segítő szándék széles körű. Például a számviteliek Bé­ke, a laborosok Clodomira Ferras és a műszerészek, lakatosok Ságvári brigádja már nyilatkozott is: készek olyan társadalmi munkák vállalására, amelyeknek az elllenértékét eljuttatják a mozgalom céljára. De mi­előtt bármihez fognának, szeretnék tudni, hogyan is bonyolítható le az akció? Mert a kézhez vett felhívás e tárgyban nem fogalmaz elég világosan, illetve nem közli, hogy hova. milyen csekklapon utalható a bri­gádok által felajánlott ösz- szeg .. . ? A nyugdíjasokra is gondolnak Hisszük, ha tisztázódik ez a kérdés, egyebütt is öröm­mel fogadják az informá­ciót. De addig azért láto­gassunk el a hatvani kon­zervgyár szakszervezeti bi­zottságának titkárához. Bla- zsek Józsefnéhez. Vajon itt milyen fogadtatásra talált a sasváriak szándéka? — Már beszélgettünk a vállalat vezetőivel és a szo­cialista brigádokkal a mű- veseállomás céljait szolgáló kommunista műszak szerve­zése végett, mert igen ne­mes ügynek tekintjük. Ál­lásfoglalás is született, mi­szerint november máscjik felének egyik szombatján mozgósítjuk a nálunk dol­gozókat. Kaszás Ivánná, Ru- manóczky Gizella vagy a garázsbeliek Török-brigádja egyformán ítél a kérdés­ben ... Ám ugyanakkor fölvetették, hogy ha már ilyen széles kö­rű akcióra kerül sor a kon­zervgyárban. akkor annak a javából részeltessük nyugdíjasainkat is. akik kö­a fiúk, lányok szállítják az ötleteket. A tavalyi nagy érdeklődést kiváltó match - box-tárlat után november közepére kisállat-bemutatót szerveznek (már most ke­resik a megfelelő papagá­jokat, aranyhörcsögöket, tek­nősöket . ..). Ezt követően pedig a szoknyások óhajára babaparádéra kerül sor. A novemberi rendezvénye­ket egyébként az úgyneve­zett Böngészde nyitja. Áz olvasnivalót kedvelők válo­zül többen igen nehéz vi­szonyok között élnek. Most- már csak az arányt kell tisz­táznunk. Melyik célra meny­nyit fordítsunk? Érdemi döntést e témában majd a brigádvezetők közeli tanács­kozása hoz... Selyp is segít Van még egy helyszínünk, a selypi cukorgyár, ahol nemrég a vállalat párt-végre­hajtóbizottsága foglalkozott a sasvári felhívással. Beszé­dében Bajzát Albert titkár hívta fel a figyelmet az egész megye szempontjából fontos kérdésre, majd sorra nyilatkoztak a bizottsági ta­gok, akik közül nem egy szo­cialista brigádban dolgozik, így közvetlenül érdekelt. Nos, ami a lényeget illeti: Selyp is segít. A gyár „cuk­ros” brigádjai belső indítta­tástól vezetve csatlakozni kí­vánnak a szélesedő mozga­lomhoz ... De megfogalmaz­ták azt is az üzem kommu­nistái, hogy itt, a közelben, ahol szintén gondokkal küzd az egészségügy, ugyanúgy segíteni szeretnének. A hat­vani kórházról, illetve annak a rendelőintézetéről van szó. amelyekben komoly beruhá­zás megvalósítása folyik. Vagyis: szívvel, két kézzel, de kétfelé kívánnak adni, mihelyt sikerül a gyárveze­téssel, a szocialista brigá­dokkal egyezségre jutni mind a kommunista műszak dátu­ma. mind az általa előterem­tett összeg rendeltetéséről... Tehát kezd hatni, mun­kálni a sasvári példa. És bízzunk benne: nem szal­maláng lesz a vállalások sor­sa. hanem az emberiesség beteljesítője. gathatnak az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó termékeiből. Folytatják a rendszeres film­vetítéseket is, pénteken dél­után 5 órától. Helytörténeti vetélkedőt tartanak 19-én a hevesi út­törőházban, 22-én pedig a szakkörök éleiével ismer­kedhetnek a „kívülállók”. Ezúttal a kisgazdasszonyok, bábosok, játékszakkörösök, számítástechnikával fog­lalkozók igyekeznek . újabb tagokat toborozni soraikba. Az újjáépült Szegedi Nem­zeti Színházban az első ope­rabemutató október végén volt, Szokolay Sándor csak­nem negyedszázaddal ezelőtt komponált ' Vérnász című operájának premierje. A mű ősbemutatója 1964-ben volt Budapesten. Szeged a máso­dik magyar város, ahol a nagy sikerű kompzíció színre ke­rül. Mert a Vérnásznak, amely a fővárosban tíz esz­tendeig maradt műsoron (ami páratlan egy XX. szá­zadi opera esetében), ez lesz a tizenötödik bemutatója . . . — Valóban igen sok euró­pai nagyvárosban, de még Ohaio államban is bemutat­ták első operámat — mon­dotta Szokolay Sándor —, amely persze nekem olyas­féleképpen kedves, mint az elsőszülött gyermek. Kissé bélyegemmé is vált ez a kü­lönös sikersorozat, mert ami ilyen fogadtatásban része­sül, az legalábbis gyanús. Hogy ennek a szokatlan si­kernek mi lehetett az alap­ja, azt annak idején nem tudtam megítélni, és csupán vakmerőn írtam egy operát Lorca drámájából, ami hát­borzongatóan megrázott, s amelyet a nemrég elhunyt kedves barátom, Kóródi And­rás vezényelt és vitt sikerre Budapesten, és amelyet ez­után egymás után bemutattak különböző országokban, kü­lönböző felfogásban termé­szetesen. (Ezek közül csak az említett Ohaio állambeli és a belgiumi gent-i bemu­tatót nem láttam, de példá­ul Leningrádban három sze­reposztásban került színre.) A budapesti premiert köve­tően Kóródi Andrástól — másodkarmesterként — ép­pen Oberfrank Géza vette át a mű vezénylését, aki most a szegedi bemutató karmes­tere. — Mit vár az újjávarázsolt színházban megelevenedő operától? — Olyasféle summázást vá. rok, ami a darab két évti­zednél hosszabb életét, az ez­alatt megérlelődött értelme­zéseket összegezné. Arra va­gyok kíváncsi, hogy Ober- frank Géza, aki nemcsak karmestere, hanem rendező­je is ezúttal a műnek, olyan Vérnászt visz-e a színpadra, milyent még nem láttak se­hol; érdekel, hogyan birkó­zik meg önmagával, hisz az operajátszás történetében a karmester és a rendező több­nyire valamelyest szemben állt egymással. E szemben­állásból persze mindig lét­rejött egy kényes egyensúly, amelyhez azonban ebben az esetben két ember energiájá­ra van szüksége a rendező­karmesternek. Oberfrank Gé­záról tudni kell, hogy évekig zenei vezető volt a berlini Komische Operben, közvet. lenül Felsenstein mellett, aki gyakran igen meredek el­képzeléseket mert megváló, sí tani. — Mennyire vállalja ma pályakezdő, első operáját? — A Vérnászban még a Verdinél, Puccininál is elő­forduló sok kétütemes is­métlés volt egyik jellemzője a stílusomnak, amitől mára kissé eltávolodtam. Azonban éppen ez teszi könnyebben befogadhatóvá a művet, hi­szen az ismétlés, az újrahall- gatás, újralátás a művészet­ben igen fontos. Persze nem feledkezhetünk meg arról, hogy a zenehallgatási kultú­ra bizonyos erőfeszítést igé­nyel. De éppen a szegedi operában Vaszy Viktor óta, és Pál Tamás idején is gyak­ran mutattak be kortárs ope­rákat. Kultúrában sajnos, nagyon fővároscentrikus or­szág vagyunk, Szeged azon­ban — ez a szülőföldemhez, Kunágotához viszonylag kö­zeli nagyváros — mindig merte vállalni az újat, aszó. katlant. Éppen a Vérnásszal kapcsolatban mondottam nemrég, hogy olyan műveket kell alkotni, amelyekkel szol­gáljuk, és nem kiszolgáljuk a közönséget. És meggyőződé, sem, hogy egy egyszerűbb zenehallgatási kultúrával rendelkező közösség autenti- kusabb lehet abban, hogy fennmaradjon egy mű. Gye­rekkoromban Szeged volt az a nagyváros számomra, ami a kultúra fellegvárát jelen­tette. Sose felejtem el azo­kat az élményeket, amelye­ket a szabadtéri játékok egy- egy előadásán szereztem, vagy amit éreztem, amikor először megálltam a Foga­dalmi templom előtt; mert vidéken ennél csak kisebbe­ket lehet látni. De még ezek­nél is jóval szubjektivebb az a hálaérzet, amellyel a sze­gedi klinikára gondolok, ahol több életveszélyes műtétet hajtottak végre feleségemen, akinek visszaadták az életét. — Jelen volt a szegedi Vérnász-előadást előkészítő próbákon? — Többnyire nem; mivel egyidőben Budapesten foly­tak a próbái negyedik ope­rámnak, az Ecce homónak. amelynek januárban lesz a premierje. Félelmetes ki. kapcsolódás zeneszerzőként szembesülni a negyedik ope­ra bemutatója előtt a ne­gyedszázaddal ezelőttivel. Nem kritikailag természete, sen, csupán látni, hogy met- től meddig jutottam. Bárdos Lajos mondotta egyszer, hogy azok a jó művek, amelyek legalább a ruhatárig megvál­toztatják az embereket. Nos. bevallom, a tizenötödik be­mutató előtt, és ismét a ma­gam hazájában, sőt a sző­kébb szülőföldem közelében, nem kevés izgalommal vá­rom, hogy meglássam: meny­nyire bizonyul életképesnek ennyi év eltelte után is az első operám; hogy beszél­nek-e majd róla — legalább a ruhatárig. Sz. Gy Moldvay Győző AMIRE VÁGYNAK! Programok a hevesi úttörőházban TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS: Alntáspifizés 11/1. Ökrösék másfél éve köl­töztek egy lakótelepi tíz­emeletes panelházba. A la­kásuk második emeleti, két szoba összkomfortos. Az eme­leten még négy lakás van, de Ökrösék a köszönésen kí­vül nem tartanak semmiféle kapcsolatot a szomszédok­kal. így hát csak látásból is­merik őket, ahogy ők is Ök­röst, Ökrösnét meg a kis Ök­röst, aki fiú és harmadik ál­talánosba jár. Közvetlen szomszéduk egy öregasszony, akiről azonkívül, hogy öreg és asszony, természetesen semmit sem tudnak. Azt is csak sejtik, hogy özvegy, mi­után mindig egyedül látják leóvatoskodni a lépcsőkön. A liftet nem használja. Hogy miért...? Ez már különö­sebben nem érdekli Ökrösé­ket. ahogy maga az öreg­asszony sem. öreg is, özvegy is, mi lenne olyan különös rajta. Néha hangosan rádiózik az öregasszony, ilyenkor Ökrös bosszúsan átdörömböl. A rá­diózás erre abbamarad, és ezt Ökrös elégedetten veszi tudomásul. — Biztosan nagyot hall a néni — mondja Ökrösné —, azért rádiózik ilyen hango­san. — Akkor olvasson inkább — mondja Ökrös —, vagy költözzön családi házba. Ezek a falak olyan véko­nyak, hogy még a köhögés is áthallatszik. Egyik alkalommal éppen hazafelé ballag Ökrös a hi­vatalból, és akkor a nagy ABC előtt észreveszi az öreg­asszonyt. Ebben még nem lenne semmi különös, más­kor is észrevette már. de most egyszerűen nem akar hinni a szemének. Az öreg­asszony ugyanis nem egye­dül áll ott, hanem Virágh elvtárs társaságában. Virágh elvtárs pedig egyike a leg­fontosabb elvtársaknak a vá­rosban. Ökrös megbabonázottan bá­mulja őket, közben a kalap­ja alól hideg verejtékcsöp- pek szivárognak végig a homlokán. Uramisten, ő en­nek az asszonynak dörömbölt át a falon! Hiszen lehet az anyja is Virágh elvtársnak, vagy a nagynénje, de hogy rokona az egészen biztos. Mi beszélnivalójuk lehetne kü­lönben .... ? És még mosolyog is Virágh elvtárs, kedélye­sen, ahogy csak a közeli hoz­zátartozókra mosolyoghat egy ilyen elfoglalt, fontos ember. — Rosszul vagy? — ök- rösnének ez az első kérdése, amikor beesik az ajtón Ök­rös. A férfi nem válaszol, a hűtőszekrényhez imbolyog, megragad egy üveg sört. va­lósággal belekapaszkodik, ki­nyitja, nagy kortyokban en­gedi le kiszáradt torkán. Az­tán csak úgy nagykabátos­tul leül a fotelba, és sokáig némán mered maga elé. — Süssél almáspitét — szó­lal meg később —, te azt nagyon jól csinálod. — Almáspitét? Most? — Igen, most... — mond­ja Ökrös, és egv nagy sóhaj­tás után, mint valami titkot árulja el a feleségének, hogy kinek a társaságában látta az öregasszonyt. — Teremtőm.' — fohászko­dik Ökrösné. — És csak­ugyan Virágh elvtárs volt az? — Csakugyan ... — mond­ja Ökrös. — Ha mástól hal­lom, egyszerűen nem hiszem el, de hát a saját szemem­ben nincs okom kételkedni. Csináld már azt az átkozott almáspitét! Ökrösné bólint, megy, csi­nálja, és amikor elkészül ve­le. úgy érzi, még soha ilyen jól nem sikerült.. Ízletes, omlós, puha. amit akár fog nélkül is elmajszolgathat az öregasszony, ökrös is elis­merően biccent a meózás után, majd a díszes, herendi porcelántányérra rakott sü­teménnyel elindul a szom­szédba. Csöngetés előtt a névtáblára pillant, és csak­nem kicsúszik a tányér a kezéből: ÖZV. VIRÁGH ALAJOSNÉ. Semmi kétség, a főember anyja! — A feleségem küldi ezt a kis süteményt... — mond­ja elfogódottan Ökrös, ami­kor az öregasszony kinyitja az ajtót. — Még egészen friss, most vettük ki a sütő­ből. — Óh. igazán kedves ... — mondja az öregasszony, és beljebb invitálja Ökröst. Be­ülteti egv régi fotelba, li­kőrt hoz, kínálja. — Nem, nem... — tilta­kozik Ökrös —. én úgyszól­ván absztinens vagyok . . . Tessék elhinni, még az ar­com sem lötykölöm be szesz­szel borotválkozás után . . . „Ez a jó — gondolja közben —, tudja meg csak Virágh elvtárs, hogy én ellensége vagyok mindenféle szeszes italnak. még a likőrnek is . . ." — Ugyan, ez csak amolyan konty alá való ... — mondja az öregasszony —, egy nye- lintést az én kedvemért. . „Ha nem kóstolom meg — töpreng ökrös —. esetleg megsértődik. Az is baj." — Nem bánom ... — mond­ja aztán —, de igazán csak egy gyűszűnyivel. Az öregasszony két pici pohárkába tölt a likőrből. Ökrös felemeli az egyik po­harat, feláll, meghajol. — Kedves egészségére! — mondja. — A magáéra is kedves . . kedves . . . — Ökrös... — segíti ki Ökrös. — Igen, kedves Ökrös úr. .. És nagyon örülök, hogy végre megismerhettem közelebbről is... Hiszen ugye, szomszédok között ez így dukál... — Már régen szándékom­ban volt tiszteletemet ten­ni — ül vissza a fotelba Ökrös —, de tetszik tudni, hogy van ez .. . Ha hazake­rülök a hivatalból, még itt­hon vár a különmunka .. . Ügy szólván megszakítás nél­kül dolgozom ... De ezt ne tessék panasznak venni a ré­szemről ... A mai, nehéz gazdasági helyzetben én min­dent elkövetek, hogy leg­alább a magam kis munka- területén elősegítsem a sike­res kibontakozást.. . (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents