Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-15 / 243. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. október 15,, szerda

Gondolatok

„a fehér bot

napján"

Hazánkban 1918-ban alakult meg a Vakok és Gyen- génlátók Országos Szövetsége, amely napjainkban már csaknem húszezer tagot számlál. Általános gond a fogyatékos emberekkel, így a vakokkal szembeni kedvezőtlen társadalmi szemlélet. Mind erőteljesebben hallatszik napjainkban a látássérültek és a velük foglalkozó gyógypedagógusok véleménye, mely szerint az emberekben élő sajnálatot meg kell szüntetni és olyan képet kell kialakítani, hogy a vakok és a gyengénlátók is normális emberek — sok lehetőséggel —. de korlátozottak is fogyatékosságuk folytán. Nem véletlen, hogy 1984-ben megalakult a Vakok Világszervezete.

Az érdekvédelmi munkán kívül jelentős művészi és sporttevékenységet folytatnak hazánkban a látássérültek szervezetei. Elég csak a vakok énekkarára, a Homérosz Kórusra utalni, amely megalakulása. 1928 óta magas művészi színvonalon dolgozik. A vakok sporttevékenysége példaadó. Sakk, atlétika, természetjáró és csörgőlabda szakosztályaikban lelkes sportélet folyik, sőt mi több, csörgőlabdásaik évek óta veretlenek a vakok külföldi versenyein.

Természetesen nemcsak zenével és sporttal foglalkozik szövetségük. Nagy figyelmet fordítanak arra. hogy a látássérültek megfelelően iskolázottak legyenek, mert nem mindegy. hogy felnőve hajlamaiknak, képességeiknek megfelelő munkaterületen dolgozhatnak-e, vagy kényszertétlenségre ítéltetnek

Súlyos gondjuk napjainkban az általános iskolát végzettek pályaválasztása Dr Csocsán Lászlóné docens szerint „a vakok által választható és gyakorolható pályák száma ma Magyarországon nagyon kevés, a hagyományos szakmákban tudnak csak elhelyezkedni, s a gimnáziumot végzett tehetséges látássérültek egyetemi, főiskolai tanulmányaik nagy erőfeszítéseket követelő elvégzése után sem tudnák sok esetben elhelyezkedni."

IVJeg kell, hogy változzon-a helyzet, hiszen a számítógépek. elektromos eszközök használatával igen nagy lehetőségek állnak a látássérültek előtt is. A kefekötő. a seprűkészítő és a telefonközpontos szakmákban otthonosak, de válhatna belőlük is tanár, fordító, idégen nyelvű levelező, jogász, titkár, programozó. könyvelő, közgazdász. szociális szervező, adatfeldolgozó stb. És persze nem csupán mutatóba, hanem igényeiknek és képességeiknek megfelelően nagyobb számban.

Korszerű és magas szintű műveltségre nemcsak a látóknak, hanem sérült embertársaiknak is szükségük van — talán még jobban! Ez elengedhetetlen — sajnálkozó szólamokkal nem nehezített — társadalmi beilleszkedésükhöz, érvényesülésükhöz. Csakis ezáltal juthatnak társadalmi és közéletünkben egyenjogú részvételhez. Nem tudhatjuk előre, hogy egy szerencsétlen véletlen nem sorol-e minket is közéjük holnap. Közéjük, akik szintén teljes életet akarnak élni. Nem rokkantnyugdíjasként, hanem munkában örömet lelő aktív dolgozóként. ha úgy tetszik, magasan kvalifikált szellemi dolgozóként.

ílosrai Ferenc

ITT SOHASEM HALLGATNAK A HEGEDŰK . ..

Apci utánpótlás a Rajkó Zenekarban

(Fotó: Tóth Gizella)

Egy kiadós délutáni próba után beszélgettünk vele az első benyomásokról. Kezében az elmaradhatatlan hegedűtokkal, kissé megille- tődve mesélt a felvételiről, s élményeiről.

— Nyolcéves koromban kezdtem hegedülni. A szüleim biztattak és az iskolában is sokan mondták, hogy gyakoroljak, lehet még belőlem valaki. A felvételin egy olasz darabot játszottam kottából, meg magyarnótát, lassú és gyors csárdást. Amikor Apcon megtudták az osztálytársaim, hogy sikerült, és „feljövök" Pestre, nagvon meglepődtek, de megígérték, hogy írnak majd levelet.

— Hogyan telik el egy napod?

— Hét órakor felkelünk, megreggelizünk. Délig iskolában vagyunk, aztán próbálunk. A kötelező délutáni tanulóóra után összeülünk a nagyokkal és estig együtt gyakorolunk, tanulunk tőlük.

— Jut-e idő kikapcsolódásra?

■— Most még nem nagyon. Mindig van valami kötelező elfoglaltság, de azért már sétáltam egy párszor a városban és a Vidám Parkban is voltam

— Milyen érzés volt az első próbákon részt venni?

— A nagyobb fiúk már nagyon sokat tudnak. így most még inkább csak figyeljük őket Körülbelül egy

I

Az egész világot bejárták és meghódították. Az együttes minden m egyes tagja „istenadta tehetség.” Néhányon kö- * zülüic túlzás nélkül zsenik. A világhírű Rajkó

I Zenekar 33 éves múltra tekint vissza. A budapesti Rottenbvller utcai intézetbe csak a legtehetségesebb cigány gyerekek kerülnek be ala- pos felvételi vizsga után. Évente S—10 fiatal felel meg a szigorú köve- I télményeknek. Ok alkot- fc jak az utánpótlást. Idén fc az apci származású fiúcs- gg ka, a 11 éves Berki Je- nő is felvételt nyert a S 95 tagú muzsiikusgárdá- ™ b a.

fél év múlva kapcsolódunk be mj is. Addig az iskolában zeneelméletet tanulunk és ismerkedünk a különböző műfajokkal.

— Nincs néha honvágyad?

—- Kicsit hiányoznak az

otthoniak, de itt minden olyan szép és jó. Szeretem a kollégiumot is. és már nagyon sok barátom van.

*

Európában ez az egyetlen ilyen oktatási intézmény. A világ legtávolabbi pontjairól járnak ide professzorok, híres zenészek, hogy megfejtsék. ellessék az ördöngös zenekar titkát. Csaknem ötven országban hangversenyeztek, és arattak fergeteges sikert a rajkók. Hogy milyen áldozat, micsoda kemény munka áll a sikerek mögött, arról leginkább a zenekar művészeti vezetője, Gerendá- si István tud beszélni:

— Hatalmas idegi és fizikai megterheléssel jár a felkészülés. Ebben az intézetben nincs olyan perc, amikor elhallgatnának a hegedűk. Volt rá példa, hogy kiváló, tehetséges gyerekek váltak meg tőlünk, mert' nem bírták az iramot. De aki kiállja a próbát, az pótolhatatlan élményekkel gazdagodik, amíg velünk marad

Kívánjuk, hogy e kisfiú is részese legyen ezeknek az élményeknek.

Barta Katalin

Belép az étterembe, és utánafordulnak az emberek. Hiába az álcázó, nagykeretes, sötét szemüveg, a szőke haját hátraszorító turbánszerű, horgolt kendő. Tordai Teri sudár, magas alakja, szép arca sokaknak ismerős Ot nem érte utol a színészeket fenyegető átok: a félre- tevés és az újra felfedezés egymást követő hullámzása. Róla soha nem feledkeztek meg a televíziós produkciók és a játékfilmek rendezői. Tordai Terit szerepeltették. Játszott Jancsó Miklósnál és Szönyi G. Sándornál, és színpadra hívta a színészkolléga, Bujtor István. S mint ö mondja, ez utóbbi, a színésztárs invitálása megváltoztatta életét.

— Amikor jött a meghívás, hogy játsszam el Blanche-t Tennessee Williams drámájában. A vágy villamosában, megrémültem. Nem voltak nekem színpadi szerepálmaim, de ha lettek is volna. Blanche bizonyosan nem szerepel ezek között. Hiszen micsoda nagy színésznők játszották már legendásan nagy sikerrel, például Vivien Leigh, és nálunk Tolnay Klári. Hát hogy jövök én ehhez? De mit csinál az ember, ha nincs veszíteni valója: elvállaltam.

— Gondolom, nem bánta meg, hiszen az évenként megrendezendő színházi találkozón, a kritikusoktól elnyerte a legjobb női alakítás díját.

— Ha nem kapom ezt az elismerést, megbánásról akkor se lenne szó. Olyan életkorban, lélektani pillanatban, hangulatban kaptam kézbe ezt a figurát, amikor minden szava belőlem szólt. Mintha én mondtam volna: félek, mert egyre öregebb leszek, félek, hogy kiL. SZOKOLOV:

Nosztalgia

jrélénk és zárkózott ■ fiúként nőttem fel. Mig a velem egykorú társak legtöbbször kockáztak, dominóztak, különböző társasjátékokkal szórakoztak, én sokszor napokig csak különböző csavarokkal, alátétekkel, biztosítógyűrűkkel bajlódtam, s egy rozsdás vízvezetékcső volt a messzelátóm.

Mindössze egy ember akadt, akivel erős barátságot kötöttem, akit végtelenül tiszteltem: Vaszja

bácsi, a szerelő.

Vitorlavászonból készült, jó bő nadrágban járkált, óriási zsebeiben rengeteg csavar, szög, alátét, szerszám és alkatrész voll„ s ezekből mindig adott nekem egy-két érdekességet.

Akkoriban sokszor ál: módiam, hogy rajtam is olyan bő, vitorlavászonból varrt nadrág van. mint Vaszja bácsin, hogy csapokat javítok, alátéteket cserélek, és a hálás lakók ezért aranykezű mesternek hívnak.

Iskolás éveimben is tovább álmodoztam leendő szakmámról, amikor meg eljött az idő, és fogalmazást kellett írni arról, hogy mi szeretnék lenni, egy szép elbeszélő költeményben Vaszja bácsi, a vízvezeték-szerelő alakját örökítettem meg. A tanárnő azt mondta, hogy tehetséges költő válhat még belőlem, és a dolgozatomra ötöst adott. Én viszont arról ábrándoztam, hogy mégis csak szerelő leszek.

A nyolcadik osztály elvégzése után azonnal egy gyárba mentem, hogy kitanuljam a választott szakmát. A személyzeti osztályon viszont azt mondták: ,,Tanulj tovább, nekünk középiskolát végzett káderekre van szükségünk!”.

A középiskolát kitüntetéssel végeztem el. A vizsgákat követő napon már indultam is, hogy munkába álljak. Hidegen fogadtak. „Olyanok, mint te, nálunk is vannak elegen, nekünk felsőfokú végzettségű szakemberek kellenek!” — mondták.

Nem volt más választásom. beiratkoztam az egyetemre. Az ötévi tanulás végtelennek tűnt, de én világosan láttam magam előtt a célt, így aztán vörös diplomával fejeztem be tanulmányaimat. Első dolgom

(Kovács István felvétele — KS)

Kellett egy csapat

futok az életből. Ültem az olvasópróbán, kezdtem mondani a szöveget és egyszerre mintha, megindult volna bennem valami. Üjjászü- lettem Blanche-ként.

— És Blanche szerepével újjászületett a színpadon.

— Hát igen, így valahogy. Nem hiszem, hogy sokan voltak, akik hittek abban, hogy én végig tudok játszani három felvonást.

— Talán még ön sem. Egy régi. rádióban elhangzott nyilatkozatára gondolok.

— Tudom, melyikre. Ahol elmondtam, hogy aki harmincéves koráig nem tudja megcsinálni magát a színpadon, már feleslegesen erőlködik. Szóval magamra is értettem.

— El is akart búcsúzni a színpadtól?

— Erre azért mégsem gondoltam, csak félresepertem vágyaimat. Amikor külföldön filmeztem, tulajdonképpen az itthoni színházi életből öt évre kiléptem. Volt osztálytársaim addig felemelkedtek a ranglétrán. Aztán jött a gyerek, és én nevelni akartam, nézni, örülni növekedésének, értelme fejlődésének. Engem boldoggá tett az anyaság, és fontos volt számomra ez a szerep. Nem is jó ide ez a szó. A hivatás. Ma már köny- nyebb, hiszen Liliké most kezdte az ötödik általánost és önálló, nagy lány.

— Állandó vendégművésze lett a József Attila Színháznak.

— Igaz. három olyan főszerepben, amelyek közül egyet sem nekem kerestek, mégis örülök, hogy végül én játszhattam. A Magánélet hősnője, A hölgy fecseg és nyomoz Alice Postic szerepe. Molnár Ferenc A testőrjének színésznője. Aztán főszerep

az volt. hogy elmentem a gyárba. Azt mondták, hogy felsőfokú végzettség nélkül is van elég műszaki szakemberük, hol voltam eddig? Jobbnak látták, ha továbbtanulok.

Mit tehettem? Aspiran- túrára jelentkeztem. Három év múlva kandidátusi tudományos fokozattal ismét visszasiettem a gyárba. Csodálkozva néztek rám a személyzeti osztályon. „Ismerjük mi magukat. kandidátusokat, egy csavart nem képesek jól meghúzni. Ellenben, ha a nyolc osztály elvégzése után szánta volna rá magát..

— mondták bizalmasan.

Mély lélegzetet vettem, és hozzáláttam a nagydoktori disszertáció megírásához. Pár év alatt megvédtem a nagydoktorit, családot alapítottam, kocsit vettem. De hát itt bent a lelkemben valami megszakadt, valami folyton nyugtalanított.

Bodrogi Gyulánál a Vidám Színpadon Az elvámolt éjszakában és a Játékszín Nagytakarítás című produkciójában.

— A most indult évadban leszerződött az angyalföldi társulathoz.

— Kellett ismét egy csapat. Hiába voltam én eddig is hivatalosan csapattag a Mafilm színésztársulatában, az más. Nincs színész- társalgó, jóízű büféduma együttlét. A József Attila Színház-beliek már barátaim. Az évadnyitó társulati ülésre hazamentem. S eljön az ember életében az a kor. amikor egyre jobban vágyik arra. hogy minél többet vegyék körül a barátai.

m

— Ne haragudjon, de furcsállom, hogy oly gyakran emlegeti életkorát. Nem éppen színésznői szokás.

— Ha nem beszélünk az életkorról, akkor visszajön az ifjúság? Meg kell tanulni élni az évekkel. Jól érzem magam a bőrömben, talán azért, mert minden életkor adott szépségét használtam Tudja, hány televíziós felkérést mondtam vissza mostanában, amelyik 25—30 körüli bombanő szerepét kínálta? Azt mondtam. erre vannak fiatalabbak. Most boldoggá tesz, hogy színházhoz tartozom, ahol számítanak rám, várnak rám, például egy olyan kellemes feladattal, mint az évadban bemutatásra kerülő új Káló Flórián-darab s^épasszonv szerepével. Ezt az előadást Ruszt József rendezi, akivel már nagyon régen vágytam együtt dolgozni.

Búcsúzunk. Ahogyan az utcán megy, utánafordulnak az emberek. Érett asszonvi szépsége magára vonzza a tekinteteket.

S. E.

Egy szép napon csöngettek. A küszöbön fiatal férfi állt vitorlavászonból készült, bő nadrágban, kezében egy nagy franciakulcs.

— Maguk hívtak szerelőt? — kérdezte.

— Igen, igen, jöjjön csak be! — válaszoltam.

— Mi a baj?

— Folyik a vécétartály.

— Az nem nagy ügy. Máris hozzálátunk.

— Mondja, mester, megpróbálhatnám én magam? — kérdeztem kissé gyámoltalanul.

A fiatalember elnevette magát:

— Talán ért hozzá? Próbálja meg, ha akarja . . .

Kézbe vettem a franciakulcsot, és nagy lelkesen munkához láttam. Mit mondjak? Nem akarom elkiabálni, de azért mégis csak szép az élet!

(Fordította: Kiss György Mihály)

Tordai Teri arcai