Népújság, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-10 / 213. szám

1986. szeptember 10., szerda Kétszázhetven éve halt meg Pá- pai.Páriz Ferenc (1649—1716) orvos, tudós és szótáríró. Gyu­lafehérváron, Marosvásárhelyen, valamint a nagyenyedi kollégi­umban végzett tanulmányai után 1672.tői külföldi egyeteme­ken — többek között Lipcsében — tanult, s Heidelbergben böl­csészeti doktorátust szerzett. Az ottani akadémián felkínált ta­nári állást azonban nem fogad­ta el, hanem orvosi tanulmá­nyainak befejezésére Baselbe ment. ahol 1674_ben orvosdok­tor lett; elnyerte a „baseli or­vosi kar ülnöke” kitüntető cí­met is. Miután 1675_ben haza­tért, Apafi Mihály fejedelem kí­vánságára a nagyenyedi kollé­gium tanára lett, s ott műkö­dött haláláig. A kollégiumban bevezette az orvosi alapismere­tek tanítását, s diákjai számá­ra külföldi egyetemeken ösz­töndíjakat szerzett. Pax corpo­ris című művében összefoglalta a korabeli orvosi ismereteket. Szemléletében természettudo­mányos, tárgykörében lexiká­lisán széles körű műve nagy hatással volt a korabeli orvos- tanra. Munkásságának értékes alkotása latin—magyar saótára, melynek latin—magyar része az ő eredeti alkotása, míg a ma­gyar-latin rész Szenei Molnár Albert szótárának felfrissített változata. A Nap kél: 6.14 órakor, nyugszik: 19.09 órakor. A Hold kél: 13.47 órakor, nyugszik: 21.52 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ERIK nevű kedves olvasóinkat! Időjárás Várható időjárás ma estig: Lassanként délnyugat felől megnövekszik a felhőzet és egy­re több helyen várható eső, záporeső. Délen helyenként je­lentős mennyiségű csapadék is valószínű Az északkeleti, keleti szél napközben kissé megélén­kül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13 fok, a leg­magasabb nappali hőmérséklet szerdán 18 és 23 fok között alakul. A baj oka A leiratok, határozatok, körlevelek korát éljük. Nem szokatlan hát az alábbi párbeszéd: — Valami baja van? — Nem, csak szédülök. Túlságosan gyorsan olvas­tam a körlevelet. (jámbor) — FOGADÓNAP. Dr. Pus­kás Sándor országgyűlési képviselő szeptember 12-én, pénteken, délután 15—18 órá­ig, fogadónapot tart a Haza­fias Népfront egri városi székházában. — ÜJ VETÍTÉSI REND. Szeptember 1-től megválto­zott az Egri Ifjúsági Házban működő Prizma mozi vetíté­si rendje. Az előadások szer­dán, pénteken és vasárnap. 4, 6 és 8 órakor kezdődnek. — MINTABOLT PARÁD- SASVÁRON. A Parádi Üveg­gyár régi törekvése, hogy ké­zi formázású, egyedi termé­keit a kirándulók és a hely­beliek is megvásárolhassák A gyár területén mintegy nyolcvan négyzetméteres el­árusítópavilont alakítanak ki. Az üzletet, ahol kizáró­lag parádi üvegeket kínál­nak majd, október közepén fogják megnyitni. — VÁLTOZIK A HELY­SZÍN. A gyöngyösi Mátra Művelődési Központ dzsessz- klubjának foglalkozásaira ez­után nem a zeneiskolában, hanem a művelődési ház klubtermében kerül sor. Ma este, 6 órától egyébként a salgótarjáni Front együttes koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. — „MEMORIA” KÜLÖN- SZÁM. Megjelent a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola KISZ-bizottsága Memória cí­mű lapjának kfilönszáma. A szerkesztők ezúttal az újdon­sült hallgatókra gondoltak. A kiadvány ismerteti a gó­lyákkal az intézmény okta­tási rendjét, s bepillantást enged a művészeti csoportok, szakkörök munkájába. — CTIF-RÉSZTVEVŐK EGERBEN. A néhány napja hazánkban tartózkodó Nem­zetközi Tűzoltószövetség, a CTIF résztvevői a hét végén Egerbe látogattak. A 110 ta­gú küldöttség tagjai mintegy 29 országból érkeztek. A ven­dégeket szombaton Lukács Béla tűzoltó alezredes, me­gyei parancsnok fogadta, majd Maróti Sándor, a He­ves Megyei Tanács általános elnökhelyettese köszöntötte a városi tanács dísztermében. A delegáció megtekintette a megyeszékhely nevezetessé­geit. — AMATŐR FOTÓKÖR. A Megyei Művelődési Központ­ban minden szerdán, délután tartja foglalkozásait a me­gyei amatőr fotókör — Mol­nár István vezetésével. Szí­vesen fogadnak a fotózás iránt érdeklődő, új tagokat is. A foglalkozások 16.30-kor kezdődnek. — NYUGDÍJASOKNAK. Af­féle beszámoló hangzott el tegnap délután, a meghívott 280 nyugdíjas előtt Gyön- gyössolymoson, a Mátra Tsz- ben, ahol dr. Nyilas János elnök ismertette a közös gaz­daság ez évi munkáját, vár­ható eredményeit. EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellet* Bejárat a patakparti portán Te­lefon : 1*1-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13 30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”. Hatvan, Kossuth tér 16. Telefon: 11-040 HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 135. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Egri ófész Olcsóbb lett a Pertu A gazdaság jelenlegi hely­zetében megnőtt a vállalko­zás, a kezdeményezés jelen­tősége. Ennek megfelelően gazdálkodnak az egri áfész- nál is, mert kockázat nélkül nincs jó üzlet. A szövetkezet Pertu-üze­mében éppen egy éve ter­melnek. A beruházáshoz nagy reményeket fűztek, mert arra számítottak, hogy a töltöttropigyártást jövedel­mező lesz. Nemrég azonban arról értesültünk, hogy a mogyorós és kakaós pálci­kák nem is olyan keresettek, mint azt hitték. Mit tesznek az áfésznál a versenyképes termékekért ? A Vízügyi Építő Vállalat Egri Fő-építésvezetősége a tavalyi esztendőt 65 millió forintos bevétellel zárta. Az idei terv viszont már 70 millióval számolt. Amint azt Király Mihály előkészítési csoportvezető elmondta, mintegy száztíz emberük dolgozott és dolgo­zik a különböző területeken. A megyeszékhelyen az ön­töde új csarnokát csinálták a nyáron, s — várhatóan — az ősszel végeznek ezzel. Most fejezik be Felsőtár­Egyetemi előkészítők A TIT Heves Megyei Szervezete az idén is meg­szervezi az egyetemi előké­szítő tanfolyamokat, ame­lyekre még lehet jelentkez­ni. Szombaton délelőttönként orvosi egyetemi előkészítőt tartanak fizikából és bioló­giából. Az öt hónapos kur­zus előadói a Debreceni Or­vostudományi Egyetem ta­nárai. munkatársai. A mű­szaki egyetemi és műszaki főiskolai előkészítőn fiziká­ból és matematikából nyúj­tanak segítséget a Budapes­ti Műszaki Egyetem taná­rai. A főiskolai előkészítőt ugyancsak fizikából és ma­tematikából tartják a Ho Si Minh Tanárképző Főis­kola tanárai. Bővebb felvi­lágosítást az érdeklődők a TIT Heves Megyei Szerve­zeténél kapnak. Rocktalálkozó Egérben Popszüret a Szépasszony- völgyben Szeptember 13-án, szom­baton Egerben Popszüret címmel rendezik meg az amatőr rockcsapatok talál­kozóját. A szépasszony-völgyi sza­badtéri színpadon sorra ke­rülő műsort délelőtt 10 órá­tól, este 9-ig folyamatosan láthatja és hallhatja a kö­zönség. Az összejövetelen az éves könnyűzenei termést mutat­ják be, nem titkolt hagyo­mányteremtő céllal. A fellépők között van négy egri zenekar — a Pótkerék. a Vídia, az El Paraiso és a Hírlap — továbbá a békés­csabai Lombrágó, a győri Madame, az esztergomi Stá­ció és a kecskeméti Tus— 6000 együttes is. Szabó László üzemvezető elmondta, hogy az idén há­rom helyett két műszakban gyártanak, csökkent a keres­let a termékeik iránt. A vá­sárlók ugyanis megkedvel­ték a töltetlen ropit, amely kisebb súlyú és olcsóbb, mint a töltött. A szövetkezet igazodott a fogyasztói igé­nyekhez: 75 helyett 50 gram­mos csomagolásban, 11-ről hét forintra szállították le az árát. A termelés augusz­tusban már meghaladta az előző hónapok átlagát. Köz­kedvelt lett az áfész ropog­tatnivalója, üzleti kapcsola­kányban az ottani vízellá­táshoz kapcsolódó tenniva­lókat. Borsodnádasdon a gázvezeték-fektetést oldot­ták meg. Jelenleg is folya­matban van Gyöngyösön egy teljes közmű- és útrekonst­rukció. A jövő hónapban adják át azt a vámosgyör- ki gabonatárolót — itt egyéb­ként világbanki hitelre tá­maszkodnak —, amelynek beton-, vasbeton szerkezetét ők építették. Ebben az esztendőben — a beruházások csökkenése Alkotói kiállítást és ■ vá­sárt szervez tagságának a Mozgássérültek Heves Me­gyei Egyesülete. A pályamű- veket szeptember 15-én és 16-án veszik át a rendezők a tárlat helyszínén. Eger­ben, a volt felnémeti mozi­ból átalakított klubhelyi­ségben naponta 10-től 18 óráig. A nyilvános zsűrizés Az Egri Ifjúsági Ház a szeptemberben induló sze­zonban is több állandó programmal várja a gyere­keket és a fiatalokat. Min­den hétfőn, délután 6 órá­tól az Átriumban a video- mozi műsorán új filmek szórakoztatják az érdeklődő­ket. Péntekenként, délután 4 órától rendezik meg a Tini-kaszinót, ahol szelle­tot létesítettek NDK-beli partnerekkel is. A szövetkezet tartósítóüze­mében eleinte csak mustárt gyártottak, majd paradi­csomszósszal és gombakrém­mel egészítették ki a termék­skálát. Az üvegekben árusí­tott paradicsomkészítmény azonban a napfény hatására elszíneződött. ezért tubusok­ban forgalmazzák. Az üzem újabb termékei, a kalóriasze­gény, alacsony cukortartal­mú gyümölcsízek, a majonéz, gulyáskrém, méz — szintén tubusos változatban kerültek a boltokba. miatt — kevesebb megbíza­tást kapott a cég. Főleg Eger térségére jellemző ez a megállapítás. A tényleges teljesítés ennek következté­ben — előreláthatóan — 50 millió köriül lesz. Igaz, ez még valamelyest javulhat, ugyanis egyes munkákra most tartanak a versenytár­gyalások. A feladatok vál­lalásának semmi akadálya, mert munkaerőgondjuk nincs. Csak szerződések kel­lenének . . . 17-én, 17 órától lesz, s min­denki meghallgathatja a bí­rálóbizottság véleményét. A megnyitóra és az eredmény- hirdetésre 20-án, 11 órakor kerül sor. A munkákat 28- ig tekinthetik meg az érdek­lődök, s ezt követően a tet­szetős tárgyak megvásárol­hatók mi, ügyességi és szeren­csejátékokon vesznek részt a tinédzserek. Minden szom­baton, délután 5 órától pe­dig Vidiscomp rendez­vényei várják az egrieket és a környékbelieket, akik a video- és mozifilmveti- téssel és komputeres játé­kokkal egybekötött diszkón szórakozhatnak Kedvezmény A kedvezmények korát él­jük. Példa erre az ezernyi vásár. árleszállítás. hogy tovább már ne is soroljam. Ezek közül is kiemelkedik a MÉH fantasztikus ajánla­ta, amelyet a tévében ad hírül országnak, világnak. Ebből megtudjuk, hogy az. atki tíz kiló papírt — ingyen bevisz valamelyik telepre, jogot formál arra, hogy le­fusson tíz kilométert. Aki pedig teljesíti ezt a távot, az kaphat egy szép, sok re­ménnyel kecsegtető sorsje­gyet. Amihez már csak né­mi szerencse kell és szinte a kezünkben érezhetjük va­lamely értékes nyereményt. No. már most ez a féle ; árukapcsolás igazán nagy ötlet. Hisz aki rendszeres papírgyűjtő volt. az nem fu­tott nap mint nap tíz kilo­métereket. a hosszútávfutók pedig valószínűleg nem tar­toztak a MÉH potenciális ügyfelei közé. De ha véletle­nül össze is jött a kettő, még mindig nem volt biztos, hogy ezek az emberek részt vettek a különböző szeren­csejátékokon. Hát ennek az áldatlan ál­lapotnak vetett véget a I MÉH. Tudtára adva a nép­nek. a jövő életfilozófiájá­nak hármas jelszavát: „Gyűjteni, futni és nyer­ni ... ” Én nem akarom ijesztget- I ni az OTP-t. de szerintem hamarosan vége a totó és lot­tó egyeduralmának. E szel­vények ugyanis tíz forintba kerülnek. Igaz, hogy a tíz kiló papírért is járna leg­I alább ennyi, de ki az az őrült, aki manapság saját zsebéből kifizeti ezt az ösz­I szeget? Hogy tulajdonkép­pen a MÉH-akción‘" semmit se nyernek, mert így is pénzt kell kiadni, sőt még futni is kell érte? Lehet. De ebben a kedvez­ményben éppen az a külön­leges, hogy egyáltalán rrnes benne semmilyen kedvez­mény. Ezzel az újítással a MÉH valószínűleg térdre- kényszeríti a konkurenciád Úgyhogy én már indulok is papírt gyűjteni: ígérem, na­gyon sietek majd, hiszen mint minden becsületes ál­lampolgárnak. nekem is kö­telességem az, hogy a MÉH járjon minél jobban. Mi meg addig gyűjtögetünk és ro­hangálunk mosolyogva. Ennyivel már csak tarto­zik az ember . . . (havas) — SÁRKÁNYREPÜLŐKET TOBOROZNAK. Az Eger— Mátravidéki Borgazdasági Kombinát és a Mátra Volán Vállalat által közösen fenn­tartott, egri sárkányrepülő- klub felvételt hirdet. Az al­só korhatár 16 év. A vállal­kozók a borkombinát egri pinceklubjában jelentkezhet­nek. — IRODALMI DÉLUTÁN EGERBEN. A Helyőrségi Mű­velődési Otthonban ma, 15 órától kerül sor Jónás Zol­tán és Farkas Éva zenés iro­dalmi előadására. A műsor címe: Az ének megmarad. — TÁVOKTATÁS ANGOL. BÓL. A hatvani városi TIT- szervezet a nyári szünet után újból megkezdi az angol nyelvű távoktatás konzultá­cióit. A résztvevők egyéni tanulására alapozott tanfo­lyam következő foglalkozá­sára szeptember 13-án, szombaton kerül sor, a hat­vani, konzervgyári kultúr- házban. A kurzusra egyéb­ként még további jelentke­zéseket is elfogadnak. Pénznem Vételi Eladási árf 100 egys Ft.ban Angol ront 6 332,37 6 724 07 Ausztrál dollár 2 612,66 2 774,20 Belga frank 99,41 105.55 Dán korona 543*36 576,95 Finn márka 858,32 911,42 Francia frank 628,36 667 22 Görög drachma a| 30,72 32.62 Holland forint 1 824,03 1 936,85 Japán yen (1000| 272,41 289,25 Jugoszláv dinár 10.86 11,54 Kanadai dollár 3 063,75 3 253,27 Kuvaiti dinár 14 495,02 15 391 62 Norvég korona 577,12 612.82 NSZK márka 2 057,06 2 184,30 Olasz líra (1000) 29,83 31.67 Osztrák schilling 295,55 310.65 Portugál escudo 28.85 30,63 Spanyol peseta 31,49 33 43 Svájci frank 2 521,21 2 677,17 Svéd korona 611,03 648,83 USA dollár 4 242,69 4 505,13 ECU (Közös P ) 4 331,93 4 599,89 a) Vásárolható legmagasabb bank jegy címlet: 500. as. Plusz két kerékkel — biztos, ami biztos ... (Fotó: Kőhidi Imre) Mika István A terv: 70 millió Megbízásokra várva Mozgássérültek kiállítása Tini-kaszinó

Next

/
Thumbnails
Contents