Népújság, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-08 / 211. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1986. szeptember 8., hétfő Törőcsik Mari verseket mond HARMADIK HATVANI ZENÉS SZÍNHÁZI NYÁR Egy epizódszereplő vitte el a pálmát Operett a szabadtéri színpadon A korosodásnak is megvannak a maga előnyei. A negyvenesek, az ötven felé hajlók még ifjúként lehettek tanúi Törőcsik Mari feltűnésének, illetve gyorsan felfelé ívelő pályájának. Ma is emlékezetünkben él a klasszikusnak számító Körhintában nyújtott nagyszerű, eredeti tehetségre valló alakítása. Bizonyára vele együtt bosszankodtunk, amikor beskatulyázta nem mindig kiugró sikereket produkáló filmgyártásunk, s többek között ő lett az ügyeletes „népi” karakter. A rá bízott penzumokkal ilyenkor is dicséretesen birkózott, de nem rajta múlott, hogy csodákra aligha lehetett képes. Mégis sejtettük ezerarcú- ságát, adottságainak gazdag tárházát, remélve azt, hogy egyszer majd csak módja lesz ritka kincseinek közkinccsé tételére. Később így is történt, azaz, örvendezhettünk varázslatos megújulásának. Nemcsak a színházlátogatók, Thália kitartó rajongói, hanem a tévé jóvoltából milliók is. Nyoma sem volt már az egykori sallangoknak, a szükségből vállalt manírok- nak. Igazolta: ott a helye a legjobbak, a legkiválóbbak között. Sajátos hangot ütött meg, utánozhatatlan bájjal énekelt, gyönyörködtetöen játszott, elnyerve mindenki tetszését. A legutóbb — szombaton este — a Vers — mindenkinek című szép küldetést betöltő sorozatban a japán líra gyöngyszemeiből adott érzékletes ízelítőt. Nagy fába vágta a fejszét, hiszen ezek a költemények néhány sorba tömörítik a legmegmaradóbb érzéseket, a letisztult bölcsességet sugárzó mondatokat. Szinte valamennyi mestermű, de előadásuk — talán épp ezért — a legnehezebb feladatok egyike. Hiányzanak a rendkívüli lehetőségek, ilyenkor senki sem vonultathatja fel művészetének teljes arzenálját, tündökletes hangjának csábos voltát. A skála nem túl széles, ám épp ezért serkenti erőpróbára azokat, akik nem riadoznak a legmagasabb csúcsok meghódításától sem. C közéjük tartozik. Ráadásul nemcsak rajthoz állt, hanem igazolta is rátermettségét. Került minden hatásos, látványos fordulatot, „mindössze” belopta szívünkbe azokat az érzelmeket, amelyekre rögvest ráhangoltunk. Ezért várjuk a legközelebbi, s az azt követő találkozásokat azzal az egyéniséggel, akinek karrierjében már évtizedekkel ezelőtt hittünk ... (pécsi) Atomerömüvi szakközépiskolát adtak át Pakson Az átadással egybekötött tanévnyitón száznegyven elsőéves volt jelen, és kezdi meg tanulmányait az ország egyetlen ilyen jellegű tanintézetében. A szakmai ismereteket az atomerőmű állományában dolgozó mérnökök és tanárok tanítják. Az iskola fenntartását is az atomerőmű vállalta (MTl-fotó: Gottvald Károly — KS) Végre kedvezett az időjárás a helybelieknek, így aztán szeptember harmadikán este végre a szabadtéri színpadon mutathatta be a békéscsabai Jókai Színház kollektívája Halász Imre—E i- semann Mihály: Egy csók és más semmi című, ma is szórakoztató, s felhőtlen kikapcsolódást kínáló, méltán népszerű operettjét. Az ötletes, szellemes szövegkönyv, a napjainkban is slágerként ható betétszámokban bővelkedő muzsika egyértelműen magyarázza a hajdani és a mostani közkedveltséget. A jövőben se lesz másként, hiszen az utánunk következők hozzánk hasonlóan szeretik majd a habkönnyű játékot, s a búfeledtető. a fülbemászó dallamokat. A hatvani közönség sem volt kivétel. Élvezte, tapssal jutalmazta a poénokat. Olyannyira, hogy pillanatnyilag teljesen indokolt, jogos hiányérzetéről is elfeledkezett. Nem volt egyszerű dolga az alföldi társulat tagjainak. Ezt a produkciót igen sokan a legkiválóbb, a legnevesebb. a legtehetségesebb színészek tolmácsolásában láthatták. Ezek az impressziók frissen éltek emlékezetükben, s önkéntelenül is egybevetették legújabb élményeikkel. Ebben a „versengésben” sajnos a jelen maradt alul. Ez akkor is igaz, ha a szí- ' nészek mindent megtettek, azért, hogy képességeik legjavát nyújtsák. Ez csak részben sikerült, vagy a meglévő adottságokból minden tiszteletre méltó igyekezet ellenére sem futotta többre. A karakterfigurák elmosó- dottá, szürkékké váltak. A df. Sáfrányt megjelenítő Gálfy László aligha közelítette meg azt a szintet, amely- lyel a legutóbbi tévés változatban Csákányi László örvendeztetett meg minket Társai szintén nem büszkélkedhettek rangosabb érdemekkel. inkább mögéje sorakoztak fel. Emiatt sikkadtak el nem egyszer a csattanók. Ugyanakkor csak elismeréssel szólhatunk a mesteri tökélyű színpadi mozgásról, a sodró erejű, a lendületes táncblokkoktól, amelyek egészségesen előrelendítették a néha vészesen lelassult tempót. A legmívesebbre a harmadik felvonás formálódott. Ez A bíró szerepkörében Farkas Tamás nem kis részben a Bende bírót alakító Farkas Tamásnak köszönhető, aki epizódszereplőként is bizonyította, hogy az elkövetkező esztendőkben szép ívű karrier vár rá. Uralta a terepet, felszabadultan komédiázott, nem fukarkodva irigylendőén eredeti ötleteivel. öt figyelve, csodálva döbbentünk rá, hogy mire képesek Thália avatott papjai. A fiatalembertől csak ideiglenesen búcsúztunk, hiszen — s ennek előrejelzésére nem szükséges jóskészség — találkozunk vele. Nemcsak a világot jelentő deszkákon, hanem minden olyan művészi fórumon, ahol zöld jelzés dukál a kiemelkedő erényeknek .... A színészek jól vizsgáztak... Gyermekelőadás, gondokkal Egy megkapó jelenet (Fotó: Gál Gábor) Szeptember ötödikén másodszor lépett pódiumra a Hököm Színpad gárdája, hogy bemutassa Beecher—Stowe világhírű regényének, a Tamás bátya kunyhójának zenés dramatizált változatát. A több mint három évtizede játszott alapanyagot Karinthy Márton rendező dolgozta át. Dicséretes elképzeléseit maradéktalanul valóra váltotta, azaz a kissé agitatív jellegű, a túlzottan didaktikus és érzelmes munkát jelenünk, sőt holnapjaink ízléséhez, igényeihez igazította, azaz mindenképpen használt a műnek. A mondái és dalbetétek lírai hangoltsággal gazdagították azt a darabot, amelyre bizony ráfért a korszerűsítés. „Dirigensi” erényeiről is elismeréssel szólhatunk, hiszen pergő ritmusú, látványos, élvezetes játékkal örvendeztetett meg minket, nem húzódozva — egyébként helyesen tette — a brechti eszközök értő hadbavetésé- től sem. Mindezzel nagyszerű lehetőségeket teremtett a színészek számára, akik valamennyien arra törekedtek, hogy éljenek is velük. Nem rajtuk múlt, hogy tisztes próbálkozásuk az első részben — hogy finoman fogalmazzunk — vajmi kevés sikerrel járt. A majdhogynem fiaskót a mostoha körülmények idézték elő. A programsorozat gazdáinak rá kellett volna jönniük arra, hogy a városi sportcsarnok gyermekelőadások színhelyéül semmiképp nem szolgálhat. A több mint ezer nebuló — akadtak köztük alsó tagozatosok is! — zöme nem láthatta a művészeket. így aztán egyre erőteljesebben za- jongott, unatkozott, trécselt, olyannyira, hogy a szöveg minden igyekezet ellenére a semmibe veszett. Nem fordult volna elő ez, ha a produkciót a szabadtéri színpadon adják elő este vagy késő délután. Másképp történt. Szerencsére a szünet végén a Jászai-díjas Császár Angela a jelenlévő szép számú pedagógus számára példamutatóan győzte meg a közönséget arról, hogy megéri figyelni. Hallgattak rá, ezért nem kellett tartani a kudarc rémétől. most már valameny- nyi néző élvezte az akciót, tapsolt a kétségkívül hatásos jelenetek után, s búcsúzóul önfeledten ünnepelte azokat, akik magvas élményekkel ajándékozták meg. Orrá léve minden gondon, jelesre vizsgázva nemcsak Thália varázslatából, hanem a nevelés tudományából is. Pécsi István FELIKS DERECKI A róva ns Ki tud többet a Szovjetunióról? N ehéz fejjel és kiszáradt torokkal ébredtem. Eszembe jutott a tegnap esti vacsora. Hirtelen támadt ötletei kikerestem a telefonkönyvben a legközelebbi spekulációellenes bizottság címét, megmosakodtam, ittam egy pohár hideg tejet és elmentem otthonról. Az ügyeletes inspektor fogadott. — Tehát azt mondja, hogy ez feltűnőn költséges vacsora volt? — kérdezte. — Egyáltalán nem volt olyan, amilyet ma az ember megengedhet magának: Én megértem, hogy ünnepen az emberek kitesznek magukért, de hogy egy egész sonkát feltálaljanak, csonttal együtt! — Talán falun él a családjuk — mondta az inspektor. — Szó sincs nóla — tiltakoztam. — Jól ismerem őket. évek óta szomszédok vagyunk. Egyébként nemcsak sonka volt az asztalon, hanem volt vesepecsenye, karaj, kolbász és más húsféle is. Még tea is volt, citrommal ! Az inspektor határozatlanul dobolt ujjaival az íróasztalon. — De hiszen maga mondta, hogy ünnepeken az emberek kitesznek magukért. Kezdtem ideges lenni. — De mégis, miből telik ilyen embereknek ekkora vacsorára, amikor nemrég cserélték ki a bútort, és még külföldi színes televíziót is vettek — a „külföldi” szót külön hangsúlyoztam. — És maga ezt mind a saját szemével látta? — Hát persze, meghívtak az ünnepi vacsorára. Az inspektor felállt és odament a kartonosszekrényhez. — Hogy hívják a maga szomszédját? — Kafarek. Antoni Kafa- rek. — Kacperak, Kacper- zak... — silabizálta a neveket az inspektor, forgatva a kartonokat. — Megvan, Kafarek Antoni. Leült az íróasztal mellé, kinyitotta a dossziét. — Azt akarja, hogy a bejelentését csatoljam az aktához? — Azért jöttem — mondtam idegesen. Gyorsan írt, és amikor befejezte, bólintott felém. — Köszönöm — mondtam azzal a megkönnyebbüléssel, amelyet az állampolgári kötelességét teljesítő ember érezni szokott. — Egy pillanat — tartott vissza az inspektor. — És maga? Üjra odament a kartonosszekrényhez és kihúzott belőle egy elég vastag borítékot. Zavartan figyeltem, hogyan kezdi olvasni a legfelül fekvő papírt. — Maga nemrég vett egy szőnyeget 120 ezerért. Ügy éreztem, megdermedek. — Igen..., de csak 118- ba került. Valóban igaz, hogy a feleségemnek többlete volt az üzletben, így hát vásároltunk. Dobtuk volna a szemétbe azt a pénzt? — kérdeztem önmagámtól drámai hangsúllyal. Az inspektor közben elfordult egy pillanatra, én pedig gyorsan megnéztem az íróasztalon fekvő papírlapot, és úgy éreztem, mintha hirtelen sósavval öntöttek volna szembe — a papíron Kafarek aláírását láttam. — És kell erre valamilyen magyarázatot adnom? — kérdeztem az inspektortól, amikor magamhoz tértem. — Egyelőre nem, majd az erre alkalmas időben. Ügy mentem ki az irodából, mintha mankókkal jártam volna, és közben megfogadtam, hogy soha többet nem hivok meg hozzánk senkit. (Fordította: Lipcseyné Bánfalvi Júlia) Az 1986/87. tanévre is meghirdeti a középiskolások és a középfokú felnőttoktatási intézmények hallgatói részére a Ki tud többet a Szovjetunióról? című politikai vetélkedősorozatot a Művelődési Minisztérium, a KISZ Központi Bizottsága, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság, a Lapkiadó Vállalat és a Szovjetunió című folyóirat szerkesztősége. A vetélkedő célja a Szovjetunió történelmének, jelenlegi életének, a magyar— szovjet együttműködés eredményeinek a megismertetése és a két nép közötti barátság elmélyítése. Négy-négy fős csapatokkal valamennyi gimnázium, szakközépiskola, szakiskola és szakmunkásképző intézet, valamint önálló felnőttoktatási intézmény és tagozat benevezhet a versenybe. A házi vetélkedőket az iskolák rendezik, s mindenhonnan a legjobb csapat jut tovább. A középiskolások ezt követően budapesti kerületi és megyei elődöntőkben, majd a fővárosi és a megyei döntőkben, ezt követően nyolc országos elődöntőben, s 1987 áprilisában a döntőben adnak számot tudásukról. Áprilisban bonyolítják le a felnőttek versenyének döntőjét is. A két első helyezett középiskola három évig használhat egy háromszobás berendezett faházat Balatonberényben. A két második helyen végzett csapat 35 ezer forintot, a két harmadik helyezett pedig 25 ezer forintot kap. A legjobb nyolc csapat diákjai és a felkészítő tanárok szovjetunióbeli jutalomüdülésen yehetnek részt. A versennyel kapcsolatosan a részletes tájékoztatót és a jelentkezési lapokat a Magyar Nyelvű Szovjet Lapok Olvasószolgálata már eljuttatta az iskolákba, s azokat kitöltve november 1-ig kell beküldeni.
