Népújság, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-27 / 228. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. szeptember 27., szombot 9 Régi műsorok, hajdani diákok A húszas években a középiskola nyolc osztályát 1920-tól 1928-ig az egri Dobó 1st-, ván reáliskolában (most gimnázium) végeztem. Egri emlékeim tárházából szívesen gondolok vissza azokra a nyilvános iskolai kulturális rendezvényekre, amelyek alkalmat adtak arra, hogy ez a patinás középiskola nemcsak a tanulók szüleinek. hozzátartozóinak és ismerőseinek, hanem a város szélesebb körű közönségének is színvonalas kulturális élményt nyújtson. Mintegy hatvan év távlatából kuriózumként ezúttal három jól sikerült nyilvános iskolai kultúrműsorról kívánok megemlékezni. 1923-ban a Petőfi-cente- nárium alkalmából tartott iskolai ünnepély színvonalát az iskola azzal is emelni kívánta, hogy a szavalásra kiválasztott Petöfi-versek közé idegen nyelvre fordított Petőfi-költemények előadását is műsorra tűzte. Bár még csak 13 éves, harmadikos realista voltam, az akkori francia nyelvismereteimre tekintettel, nekem jutott a Téli világ francia nyelvű szavalata. Azóta is emlékszem a költemény versszakonként ismétlődő, francia nyelvű refrénjére: Qu'on est bien, dans cet abri sür, prés du poéle, a Tangle de mur (Hol a boldogság mostanában, barátságos, meleg szobában — teljesen szabadon fordítva franciára.) Ez volt életem első nagy sikerű nyilvános szereplése. Az iskolában a nagy diákok még évek múlva is így szólítottak: a kis konebien. Szerénytelenség nélkül idézem azt az örökké emlékezetes, meleg hangú, kedves dedikáló szöveget, amit a jutalmul kapott, a centenárium alkalmából díszes kiadásban megjelent Petőfi-kötetbe a szigoráról híres, nagy tudású Vucskics Jenő (későbbi miskolci gimnáziumi igazgató) írt: „E könyvvel akarja az anyaiskola az ő kedves fiának. Kozma Antalnak lelkében is felejthetetlenné tenni azt a mélységes örömet. melyet a Téli világ francia nyelven történt szép elszavalásával benne, meg a centenáriumi ünnepségre ösz- szesereglett közönségben keltett. E kedves dedikáló sorokból is látható, hogy a Dobó István reáliskola nagy súlyt helyezett a közönség kulturális érdeklődésének és tetszésének megnyerésére. Ez a nemes törekvés nyilvánult meg az egri reáliskola Bajza önképzőkörének a felejthetetlen emlékű Lemle Rezső, több évtizeden át vezető tanárelnök irányításával szerzett nyilvános kulturális rendezvényeiben is. Önképzőkörünk egyik nyilvános kultúrestjének azóta is megőrzött meghívója például arról tanúskodik, hogy 60 évvel ezelőtt, 1926 december 11-én „Romantikus drámaestre invitáltuk a város közönségét. Lemle Rezső tanárelnök erre az alkalomra tartalmas és színvonalas műsort állított össze Ebben szerepelt előadás a romantikus drámáról, részletet adtunk elő Arany János fordításában a Hamletból, Szász Károly fordításában a Hernaniból, jelenetet a Bánk bánból és Lemle Rezső saját fordításában Kleist drámáját, a Kötchen von Heilbron-t. Az előadás elérte célját, valóban érdekes kultúrél- ményt jelentett a megjelent közönség számára 1928-ban volt Ibsen születésének 100. évfordulója. Iskolánk Bajza önképzőköre ezt azzal ünnepelte meg. hogy az 1928 április 28. és 29-én, szombaton és vasárnap tartott évzáró ünnepélyen a műsor nagyobbik felét a nagy norvég drámaíró emlékének szentelte. Erről tanúskodik az azóta megőrzött és itt látható, lefotózott meghívó is. A szombati előadást azért kellett vasárnap megismételni, hogy — az iskola dísztermének korlátozott befogadóképességére tekintettel — nagyobb számú közönség is megtekinthesse. Az ünnepi megemlékezést Ibsenről szóló előadás vezette be. Ezt követte egy monológ a Peer Gynt című Ibsen-drá- mából. majd egyik osztálytársam elszavalta Ibsen Magyarországhoz írt költeményét. Végül előadtunk egy felvonást a Népgyűlölő című drámából, amit Ibsen dr. Stockmann Tamás fürdőorvosról írt és amelynek témája mindig időszerűnek tűnik. Az előadást az én bevezető ismertetésem előzte meg. Ebben elmondtam, hogy dr. Stockmann Tamás egy norvég tengerparti városban élő, rajongó, becsületes és ideálisan gondolkodó fürdőorvos, aki a kutatásai révén kiderítette, hogy a város fürdőjét ellátó vízvezeték fertőzött és így a fürdőt évente elárasztó vendégek — akiknek a pénzéből a városka él — mérgezett vizet használnak testi szenvedéseik enyhítésére Ezen az állapoton változtatni kíván, de a bátyja, a polgármester, alattomos módon megakadályozza, hogy kutatásait a helyi sajtó útján nyilvánosságra hozza. Szerinte a fürdő átépítése legalább három évig tartana, sok pénzbe kerülne, ami anyagilag tönkretenné a várost, A lelkiismeretére hallgató fürdőorvos azonban nem ijed meg a fenyegetésektől, attól sem fél, hogy elvesztheti a városnál az állását, hanem az egyik barátja házában meghirdetett nyilvános gyűlésen mondja el azt, amit az újságban nem közölhetett. A közben fellázított tömeg azonban dühösen fogadja, el kell menekülnie a barátja házából, szidalmazzák és éjjel betörik az ablakát. Ez a minden korban előforduló drámai cselekmény lekötötte a hallgatóság figyelmét és ennek a centenáriumi előadásnak nagy sikere volt. Ez a rövid visszaemlékezésem rávilágít arra, hogy az egri Dobó István reáliskola a régi időkben is nemcsak a tanítványoknak adott általános műveltséget, hanem — egy-egy nyilvános rendezvénnyel — időnként bekapcsolódott a város kulturális életébe is. Dr. Kozma Antal ■■■■■ íztek vendéglátó nem tartozott a fényűzést kedvelők közé, s megelégedett a viszonylag szerényebb körülményekkel Az alapvető fordulatot Erdödy Antal Gábor hivatalba lépése hozta Ö rendelte el a nagyszabású munkaiatokat, s ezek tervezésével, valamint a kivitelezésével Carlonét bízta meg, szerződésbe rögzítve annak részletes kötelmeit. 1715—1732 között gyors tempóban haladt az építkezés Ezt bizonyítják a ránk maradt adatok. Elkészül az új kert tervrajza is. 1736-ban is dolgoznak, valószínűleg a szárnyépületek kialakításán. Mindez azonban nem zavarta a tulajdonost, aki itt lakik, s nem veti meg a pompát. Milyen lehetett ez az építmény? Bél Mátyás 1735-ben vállalkozik bemutatására. Ebből a leírásból közlünk most beszédes részleteket: „Leginkább a püspöki rezidencia emeli jelentős mértékben (a város) szépségét. Nagyszerű építmény ez.. . a város fölé emelkedő lejtős terepen fekszik a nagytemplom és a papnövelde közt, de azoknál kissé előbbre ugrik ki a piac irányába. Alakja négyzetes, föhomlokzati része egy* emeletes (északi, egykori főhomlokzat a mai díszlépcső helyén) és olyan beosztású, hogy a földszinten vannak a lakószobák, éléskamrák, melegítő és hűtőhelyiségek, jégverem, az emeleten a fogadószobák és középütt a nagy tanácskozóterem, elegáns előcsarnokkal a szabad ég alatt, felül a következő ábrázolás: a püspöksüveges Erdődy-címer, fölötte pálmalevél e felirattal: „Non est mortale quod opto’’ (e ház lakói nem a múlandó dolgok után vágyakoznak). A címer bal oldalán nyitott gránátalma arra figyelmeztet, hogy „Nulli sua munera claudit” (itt mindenki megkapja a maga jutalmát). Jobbról egyszarvú áll, szarvát a földnek szegezvé, fölötte e felirat: „Non sibi, séd aliis’" (nem a maga érdekében, hanem a mások javára). Ezen ábrázolatok alatt az alábbi szöveg olvasható: Építette gróf Erdödy Gábor püspök 1718-ban. A porticustól jobbra van a püspök lakosztálya. Amint ez déli irányba fordul (helyesebben nyugatra), máris földszintessé válik, míg ami egyik homlokzaton földszintnek, a másikon földbe épített pincének tűnik, hogy a következő fordulónál ismét a földszintre jusson. Vannak még tető alá bújtatott padlásszobák is (mansard emelet). Ezekből alakították ki a vendégszobákat és a püspöki főemberek szobáit. így az egész épületnek (helyesen keleti) szárnya — a padlásszobákat is beszámítva — háromszinteseknek, déli, (azaz nyugati) szárnya kétszintesnek tűnik. Ez a szárny inkább kis kertnek alkalmas, délinövények számára. A keleti (déli) homlokzat termeiből igle kilépő püspöknek kellemes látványt — esetenként pedig szabad ég alatt tett sétákra megfelelő terepet nyújt. A püspöki palota tetőzetét kőfal övezi (attika), ezen pedig rácsszerűen kiképzett kőkockákon (baluszter) húsz szobor áll. A palotának ezen díszesen kiképzett keleti (?) főhomlokzata (?) a délről (?) hozzácsátlakozó kis kert, a mindössze 100 lépésre levő templom látványosan széppé teszi a városképet. A palota csak keletről, délről és északról van beépítve, nyugati oldala üres, nyitott. Hasonlóképpen csak három oldalról zárt a négyszögű udvar, ennek is nyitott a negyedik, nyugati oldala. Innét déli irányba átléphetünk (a később épített rámpán?) az egzotikus fák közé, nyugati irányba pedig a nyitott előcsarnokon át a hét lépés magasságú falak között a szép kis belső kertbe. A püspökkert a városfalig terjed, s mivel magasabb terepen fekszik, a palotával azonos magasságúnak tűnik A szemlélőben kellemes benyomást kelt, nemcsak a derűs környezet, hanem a fácskák és a közöttük kanyargó, nagy műgonddal kiképzett utak labirintusa is. Az itt sétálgató püspök számára, kellemes felüdülést nyújtanak a különböző figurákba ültetett és a négy láb magas virágágyakat körülfogó díszbokrok. Ezeket fajtánként ültették szét, közöttük birsalmasorok húzódnak. A kert közepén kerek virágágyás, virágszőnyeggel, buxusbokorral Körbefut a kertben egy nyírt fákkal szegett sétány, az üres térségeket pedig tarka virágágyak és alacsonyra nyírt díszbokrok között egy sétaút módjára kiképzett összefüggő utca köti össze. A kert északra néző sarkában a kerttel azonos magasságban és hosszúságban emelkedik magasba a tornyos, vasrácsos madárház. Mind a négy sarkában egy-egy ma- . dárszállás, vagyis négy elkülönített dúc, egyikbe gerléket, másikba vadgalambokat, a harmadikba fenyőrigókat, gémeket. szárcsákat, másfajta mezei és vízi szárnyasokat, végül a középen elhelyezett madárházba fácánokat telepítettek. Ezen kívül a tengelicék, s efféle kismadarak éjjel-nappal ide-oda röpdösnek, költés idején a dúcok oldalába épített falazott fészekbe húzódnak. De nemcsak a vidám madársereg okozza itt a derűs hangulatot, hanem a színek tarkasága is. Ugyanis a zöld alapszínű madárházakra az egyes madárfajok alakját eredeti tarka színeikben külön is ráfestették. A madárháznak a kerthez csatlakozó keleti sarkán emelkedik az öt öl magas víztorony. Tetején fedett víztartály, melybe lóerővel merítik, illetve húzatják fel a vizet az alatta levő kútból. A víztoronyból nemcsak a kertet öntözik, hanem annak vizét csöveken eresztik le a püspöki palota udvarán levő régi kútba, s innét vékony sugárban ugyan, de ismét olyan magasra szökken, hogy mi is láttuk, hogy amint az így lezúduíó víz ismét felszökkent a palota lakószobáinak magasságáig . . . A pompaszerető Barkóczy figyelmét elsősorban nem ez az épület kötötte le. Nem tett annyit, mint előde, aki a hátsó, középépületet formálta egyemeletesre, de a második emeletet mégis ő húzatta rá. A házikápolna 1766-ban készült el. Eszterházy hervadhatatlan érdemeit aligha vonhatná kétségbe valaki, hiszen Fellner Jakab segítségével ő mintáz- tatta a palota előrenyúló két szárnyát. A székesegyház felé néző traktus utcai vonalát Pyrker készítette, s ez körülbelül egykorú a remek mívű templommal. Mellesleg itt helyeztette el azt a kincses képtárat, amelynek anyagát később a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta Kirajzolódik előttünk azoknak arcéle is, akik innen irányították egyházmegyéjüket, akik emellett Heves és Külső Szolnok vármegye főispánjai is voltak. Látjuk az okos Telekessyt, akiről így nyilatkozott Rákóczi Ferenc: „Ügy tekintem öt, mint atyámat, és ő engem, mint fiát.’’ Drága árat fizetett ezért a ragaszkodásért, hűségért, nem bánta meg, mert a tisztesség útjain járni lehet, hogy nehéz, ám mégis felemelő érzés. Találkozhatunk a gőgös Erdödyvel, aki tűzzel-vassal üldözte a nem katolikusokat, akit mégis dicsér művészpártolása, jó ízlése. Az elegáns, a hűvös, de céltudatos Barkóczy is ránk pillant, ő, aki soha nem tűrt beleszólást ügyeibe, ő, aki kemény kézzel letört mindenféle ellenállást. Fellázadtak ellene az egri kézművesek, háborogva amiatt, hogy külföldieket foglalkoztat? Nem tárgyalt, nem vitázott, hanem messze űzte Egerből a hangadókat, s maradéktalanul keresztülvitte eredeti akaratát. Ott lehettünk azokon a diskurzusokon, ahol az ügyesen írogató emberek tömörültek, akik szerették anyanyelvűket, akik valóban értettek a toliforgatáshoz. Az általa szervezett irodalmi kör légköre edzette alkotóvá többek között Orczy Lőrincet. Aztán szembe jön velünk az egyetemalapító, a szinte aszkéta sorsot vállaló ' Eszterházy Károly, akit nemcsak barátai tiszteltek, de ellenségei is nagyra tartottak. Róla mondta VI. Pius pápa, amikor 1784-ben hamis halálhírét költötték: „Nagy püspököt vesztett el benne az egyház." S egy rendkívüli, tetterős, mecénás hangoltságú, ritka tehetségű polihisztort a világ. Pécsi István
