Népújság, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-26 / 227. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1986. szeptember 26., péntek Jelen van 32 ország képviselője Ma délután Olimpiai fórum Pesten Atlétikai gála Csütörtökön délelőtt a Duna Intercontinental Szállóban megkezdődött az Európai Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szervezete. az AENOC 16. közgyűlése. Deák Gábor államtitkár, az ÁISH és a MOB elnöke köszöntötte Juan Antonio Sa- maranch-ot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét, aki meghívottként vesz részt a tanácskozásokon; üdvözölte a jelenlévő 32 európai olimpiai bizottság képviselőjét. Az ÁISH és a MOB elnöke megemlékezett dr. Kemény Ferencről és dr. Mező Ferencről, a magyar olimpiai mozgalom jeles alakjairól, s arról, hogy Mező Ferenc az cilimpiai mozgalmat gazdagító életművének folytatását jelentette a Magyar Olimpiai Akadémia elmúlt évi megalakulása. Elmondta, hogy Magyarország lehetőségeihez mérten aktívan részt vesz a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége, az ANOC munkájában, képviselői jelen voltak a szervezet Los Ange- les-i. mexikói illetve ez év áprilisi szöuli ülésén is. Az ÁISH és a MOB elnöke után Franco Carraro szólalt fel. Elmondta: a magyar házigazdák jól készítették elő a közgyűlést. Örömmel üdvözölte a MOB bejelentését, hogy a magyar sportolók készülnek a soron következő olimpiai játékokra. s szereplésükért jelentős áldozatokat hoz az ország. Új hangsúlyok a megye sportjában Az országban elsőként speciális tanfolyam sportvezetőknek Egyetlen társadalomnak sem közömbös, hogy a felnövekvő ifjú nemzedék milyen szellemi, fizikai és biológiai értékeket tud átörökíteni, milyen adottságokkal és felvértezettséggel készül átvenni az őt megelőző korosztálytól a „stafétabotot" A szocializmust építő társadalmunkban egyre nagyobb hangsúlyt kap a kultúra fogalmi körén belül a testkultúrának és a sportnak az egészségmegőrző és -fejlesztő szerepe. A Politikai Bizottság állásfoglalása, a megyei párt- bizottság elvi útmutatásai sokat segítettek a sportvezetők előtt álló feladatok egyérelmű végrehajtásában, mint ahogy az államigazgatási. államhatalmi szervek, testületek, a nehezülő anyagi körülmények ellenére is igyekeztek biztosítani a működés anyagi és tárgyi feltételeit. A megnövekedett feladatok elvégzése érdekében azonban továbbra is a sportvezetők, a lelkes aktivisták között kell megtalálnunk azt az erő-, energiatartalékot, amellyel Heves megye sportélete újabb lendületet kaphat. Ehhez azonban szükség van arra. hogy a több mint száz .sportegyesület több mint kétezer aktivistája képes legyen a beidegzödött szokások, formák, vezetési stílusok felülbírálására, a kornak megfelelő szemlélet elsajátítására. Ez a gondolat vezette a megyei párt- bizottság oktatási igazgatóságának és a Heves Megyei Tanács V.B. Testnevelési és Sportosztályának vezetőit, akkor, amikor az országban elsőként megszervezték sportvezetők számára a speciális vezetési ismeretek tanfolyamát. (A VII. ötéves tervciklus alatt vezetési ismeretekből, a sport és politika, a sport és a társadalom összefüggéseiről kapnak felkészítést a megye jelentősebb sportegyesületeinek vezetői, a megyei szak- szövetségek elnökei, főtitkárai.) A most beindult tagozaton húszán tanulnak, a megyei sportosztály két hallgatót iskolázott be, iskolapadba ült az Eger SE ügyvezető elnöke és két vezető munkatársa, a gyöngyösi, hatvani, lőrinci, a bélapátfalvi, a hevesi, a füzesabonyi és az egri körzet sportegyesületeinek vezető képviselői. A vezetés alapelveinek ismerete a sportvezetők számára komoly követelmény, hiszen annak birtokában a jövőben már másképpen. tartalmasabban tudnak dolgozni a helyi egyesületekben. Heves megye sportjáért. Az elméleti jellegű előadások, konzultációk és osztályfoglalkozások után lehetőség lesz arra is, hogy egy-két gyakorlati foglalkozáson az elméletben tanultakat ütköztessék. A szervezett gyakorlati tapasztalatcserékkel azt szeretnénk elérni, hogy a már helyes gyakorlatot elterjesztve segítsünk a megye sportegyesületeinek a színvonalasabb munkavégzésben A tanfolyam demokratikus légköre egyben biztosítéka annak is, hogy a vélemény- cserék. a tapasztalatok átadása nem szorítkozik csak a gyakorlati foglalkozásokra. hanem a tíz hónapos együttlét egészére jellemző lesz. A tíz hónap alatt a havi másfél napos aktív, alkotó együttlét kialakíthatja azt a mikroközösséget, baráti társaságot, amelyből a jövőbeni munkánk során valamennyien profitálhatunk. Szeretnénk azt is elérni, hogy a tanfolyam résztvevői befogadják, megértsék és aktívan támogassák az Állami Ifjúsági és Sporthivatal, a megyei sportvezetés azon törekvéseit, amely elsőként az iskolai- és diáksportnak szán nagy szerepet az ifjúság rendszeres sportolásában, a fiatalok testi nevelésében. Másodikként a szabadidős sportprogramok szerepelnek a feladatsorban. Ebben határozottabban megfogalmazódik a városainkban, a nagyobb lakótelepeken a „Lakótelepi sportklubok, sporttársulások" megalakítása. Elsőként Egerben van erre lehetőség a Csebokszári- lakótelepen, ahol közel húszezer ember él, lakik, ahol két modern általános iskola (a 6-os számú testnevelés tantervű!) van és épül az új tizenhat tantermes szakközépiskola, s lassan kialakul az északi sporttelep is. A színes, tartalmas és vonzó szabadidős sport- programok a rendszeres sportolás keretét kellene, hogy biztosítsák falun, városon egyaránt. S ha már az említetteknél alapvető változás következik be Heves megyében is, akkor értelemszerűen könnyebb lesz az él-, a versenysport rendszerének összekapcsolása. A jobban funkcionáló rendszer kialakítása valamennyiünk feladata, hiszen az élsport lelkesítő, szép példái nélkül sem iskolai, sem szabadidős sportot nem lehet csinálni. Szükség van a sportban is a példaképekre, a pozitív egyéniségekre. E gondolatokkal, elképzelésekkel és elszánásokkal indítottuk a sportvezetők speciális vezetési ismeretek tanfolyamát ebben az új oktatási évben, s reméljük, az első szemeszter tapasztalatai igazolják öt évre szóló elképzeléseinket. A sport vezető kádereinek képzése új színfolttal bővült, s bízunk abban, hogy a sportvezetésben gyümölcsözni fog. Kovács János Heves Megye Tanácsa V.B. Testnevelési és Sportosztály vezetője Fordulóról fordulóra A területi labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában újabb gólcsúcs született: 41-szer zördültek meg a hálók. 12-vel több gól esett, mint egy héttel korábban. A 16 csapat közül egyedül — a jó rajt után fokozatosan visszaeső — Salgótarjáni Kohász gárdája nem tudta bevenni ellenfele kapuját. Az újonc Apci Vasas 471 percnyi játék után szerezte meg első találatát! A 32 gólszerző közül hárman — Csányi (Recsk). Kiss G. (B. Bányász). Tóth (Sajóbá- bony) — tripláztak a kapuk bevételében. Időközben (Recsk— Olefin 4—1) Csányi újabb két találattal immár 7 gólosként vezeti a mesterlövészek listáját. 5 gólos: Búza (Kazincbarcika). 4 gólos: Aranyosi (H. Papp). Fenyves (Bélapátfalva). Pa- lásthy (B. Bányász). A forduló válogatottja a következőképpen alakult: Gyovai (Sajóbábony) — Lakatos (Hatvan). Takács (H. Papp J SE). Kondás (Kazincbarcika). Fodor (Kazincbarcika) — Bartus- ka (Kazincbarcika), sziklai (Sajóbábony). Kiss G. (B. Bányász) _ Csányi (Recsk). Tóth (Sajóbábony). Barta E. (Bélapátfalva A gólzáporos Recsk—Apc (8— l) Heves megyei csapatok találkozója után a következőkép pen alakult a ..házi” tabella: Horváth Zsolt (H. Gáspár) már 9 góllal vezeti a mesterlövészek listáját a megyei bajnokságban 1. Recsk 2 1 1 - 11- 4.3 2. Hatvan 2 1-1 6-2 2 3. Bélapátfalva 11-- 2-02 4. Gyöngyös 1 - 1 - 3-3 1 3. Apc 2 - - 2 1-14 Az otthon—idegenben pontvadászatot a pályaválasztók nyerték (11—5), akik a 26 lőtt gól ellenében tizenötöt kaptak. Idáig ebben a fordulóban voltak a legkevesebben a nézőtéren: a nyolc mérkőzésre 4500-an voltak kiváncsiak. A megyei bajnokságban 13 labdarúgó jóvoltából 23 gól született. tízzel több, mint az előző héten. A góllövőlista élén Horváth újabb két találatával növelte előnyét. Az állas. 9 gólos: Horváth (H. Gáspár SE) > gólos: Kerepesi (H. Gáspár SE). Skoda (Petőfibánya). 4 gólos: Fejes (PAKÜSE). Pócs (Boldog). Lánczos és Szabad (mindkettő Selyp). A hét tizenegyében a következők kaptak - helyet: Kasza (Heves) — Rajna (Poroszló). Baracskai (Adács). Bársony (Gyöngyöshalász), Budai (Petőfibánya) — Szabó B. (Gyöngyöshalász). Lánczos (Selyp). Pócsik (Sirok) — Skoda (Petőfibánya). Horváth (H. Gáspár SE). Szabad (Selyp) Érdekességként említjük meg. hogy a 6. fordulóban csak az élen álló két 10 pontos csapat, a Selyp és a Heves tudott idegenben myemi. A nyolc mérkőzésnek 2200 nézője volt. (szigetváry) Ma délután (14.30) rendezik meg Hatvanban a megye, sőt a környék legrangosabb atlétikai versenyét. Hatvan város bajnokságán, a hagyományoknak megfelelően ismét a dobószámok ígérkeznek színvonalasnak. Várható Sarui, a lengyelek Helsinkiben VB-aranyér- rr.es súly lökő je! Több magyar válogatott versenyző is jelezte, hogy az idén is szívesen utazik Hatvanba, ahol jó mezőnyök, korrekt, hozzáértő versenybírógárda és nem utolsósorban értékes tiszteletdíjak várják. A díjakat — és ez szintén hagyomány — a két rendezőszerven, a HKVSC-n és a városi tanács sportosztályán kívül a város vállalatai, intézményei ajánlották fel. Újdonság és követendő példa, hogy egyes győzteseknek sportot s-zerető és értő kisiparosok (Tóbi János. Szőke Tibor, Mezei György) is értékes tiszteletdíjat ajánlottak fel. Rendkívül jó érzés volt tapasztalniuk a szervezőknek a különböző vállalati vezetők és kisiparosok jó szándékát és áldozatkészségét. amelyet a hatvani atlétikáért vállaltak örömmel. A hetven meghívott egyesület vetsenyzői a hazaiak legjobbjaival, mint Pál Ilona, Sághy Antal, s remélhetőleg a megye legjobbjaival már csak a jó időre várnak. Akárcsak a rendezek, akik gondosan előkészültek a nagy seregszemlére Kézilabda r Éllovast „csináltak“ A megyei kézilabda-bajnokság legutóbbi fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapása kétségtelenül az Egri Finommechanika—Zalka SE találkozó volt. A Zalka megőrzi-e első helyét? — ez adott tétet. Végül, jó mérkőzésen, a Finommechanika győzött és ezzel a Füzesabonyt juttatta az élre. A végig igen szoros mérkőzésen sok esetben volt döntetlen az eredmény. A mérkőzés csak az utolsó két percben dőlt el. Eredmények: E. Finommechanika—Zalka SE 21—18 (0—7). Ld.: Bóta 11. illetve Borsodi 5. Füzesabony— Gyöngyössolymos. A Gyön- gyössolymos csapata nem jelent meg. Gy. Főiskola— HKVSC 18—17 (8—7). Ld.. Házi és Gulyás 5—5. ETK— E. Forgácsoló 36—21 (14—9). Ld.: Csifári 9. Szabó 8. Scheili 6, illetve Bodó és Hiermann 5—5. A nőknél a Füzesabony az ETK elleni győzelmével nagy lépést tett a bajnokság megnyerése felé. A Borsod megyei játékvezetők által vezetett, ideges légkörben lefolyt mérkőzésen a második félidőben kerekedett felül a Füzesabony. A mérkőzésre jellemző, hogy kilenc gól esett hétméteresből. Eredmények: ETK—Füzesabony 13—15 (6—6). Ld.: Baloghné (Füzesabony) 8. Gy. Főiskola—HKVSC 8—28 (0—12). Ld.: Petróczki 5, illetve Jónás 9. Fohérné 7. Heves—Novaj 25—19 (12— 9). Ld.: Frisch 9. Nagy 6, illetve Dernkó 11. Gyöngyösi SE—ESE 11. 29—29 (10—17). Ld.: Berta 15. Szűcs 5. illetve Szabó 12. Szilvási 6. Csak röviden... Özdi Kohász—Eger SE 28—27 (15—17). Női kézilabda MNK- mérkőzés a legjobb 16 közé jutásért. Eger, körcsarnok, 200 néző. V.: Keglovits, Vindis. Eger: Erdődi — Juhász 3, Nádassyné 8., Forgóné 8, Takácsné 1, Ádám 5. Jacsó. Cs.: Besenyei, Pólyák, 2, Szabó. Hiába vezetett a találkozó nagy részében az ESE három-négy góllal is, az utolsó percekben elidegeskedték a továbbjutást, Így a végén a Kohász örülhetett. Lesz-e őszi nézöcsúcs az egri városi stadionban? Hogyan alakul egy eredetileg sikeresnek tervezett fogathajtóverseny jövője? Követelik-e az edző fejét Gyöngyösön? Három téma. három villanásszerű megközelítésben. O Hány ferencvárosi szurkoló egészíti ki a hazai sorokat holnap, az NB I-es fordulóban? Az FTC mindig is a legnépszerűbb honi futballcsapatnak számított, most ráadásul listavezetőként érkezik Egerbe. Kérdésünkre Havasi Mihály technikai vezető csak tippelni tudott: — Sok ezren fognak leutazni Pestről, ebben biztos vagyok. A Cooptourist kü- lönbusszal is utaztat csoportot két napra, s a környéken is nagyon sok a szurkolónk. Az élvonalban közös eddigi 8X90 percből a zöld-fehérek ellen egy egri pont a mérleg. Ezért idézzük szívesen a múltbeli összecsapások közül az 1969. szeptember 28-án lejátszott Eger—Ferencváros 0—0-at. (A hazaiaknál játszott Kiss, Tátrai, Tóth M., Bánkúti, Rajna. Szűcs...). Akkor 13 ezren voltak a lelátón. Tizenhét év után a mostani gárda rukkolhat ki valami eddig meg nem élt eredménnyel. Ha a közönség a hazaiakat biztatja nagyobb szenvedéllyel, ha folytatja 180 perces diadalmenetét a piros-kék együttes, a hullámvölgy után felvonultatott erényekkel, ha a TBSC, Videoton után megint összejön egy Vojte- kovszky—Kiss támadásbefejezés . . . (Jegyelővétel. szombaton 10 órától a stadion előtt!) © Mi igaz abból, hogy az IBUSZ kilép a szilvásvárad! nemzetközi né- gyesfogathajtó-versenyek támogatói közül? A nagy sikerű világbajnokság után egy kevésbé jól időzített IBUSZ—Bükki Kupa, majd idén a mezőnyében is gyenge viadalra futotta csak. Híre ment. hogy a sponzornak nagyok a veszteségei, ezért ..kiszáll’ az üzletnek hitt vállalkozásból. Előbb Pesten az idegen- forgalmi monopol cég központjában érdeklődtünk. Mayer Mária osztályvezető pontos számokkal nem tudott szolgálni, de a ráfizetés nagyságrendjét 5 millió forintra saccolta. Az újabb telefonunk már Egerben, a Mefag központjában csengett. Wágner Tibor műszaki igazgató a következőket osztotta meg a hírek kapcsán velünk: — Valóban kaptunk egy levelet augusztusban az IBUSZ-tól, amelyben ugyaa számadatokat nem neveznek meig de veszteségeikre utalva kérik a három éve megkötött szerződés felbontását. Mi az illetékesekkel még tárgyalni kívánunk, részünkről tehát nem lezárt az ügy! — A tárgyalás eredménye befolyásolhatja az 1987. évi szilvásváradi verseny kiírását? — Vannak más támogatók is. s ha ezeket be tudjuk vonni a rendezésbe, akkor akár az IBUSZ nélkül is lebonyolítjuk. Esetleg egy év versenyszünet képzelhető még el. Nem lenne szabad azonban egykönnyen feladni. A vállalkozások világában sem feltétlen törvényszerű, hogy a sport járjon rosszul. 0 .,Ég-e a ház" a GYSE labdarúgó-szakosztályánál? A bajnoki rajt előtt az 1—3. hely valamelyikének a megszerzése volt a cél. most a sereghajtók között „dobogós" a mátraalji tizenegy a Mátra-csoportban. Keressük az ügyvezető elnököt. ám Csépány Ferenc betegállományban van. Igaz. nem a fentiekkel összefüggésben. Helyettese, Aliné Mező Mária nem lepődik meg, s a felelete sem olyan: — Szőke Barnabás nyugodtan csinálhatja a munkáját. Az edző a szakmai tevékenységét jól végzi. Nem fizikális okok miatt gyenge a szereplés, inkább pszichikai tényezőkre vezethető vissza. Tegnap ezért például a délutáni edzés helyett kirándulni volt a keret... Mindenesetre — ahogy a sportvezető asszony említette — a focisták megkapják a magukét. (./Kutyák vagytok...!"), de nem igazán törődnek azzal, hoey 500 helyett most 350 ember jár ki meccsre. Talán más lett a futball értékrendje Gyöngyösön? Valamikor meg tudott bukni egy Nagy János, Czimmermann Gyula . . . Most majdnem mindegy? Szőke Barnabás edző: — Ha most elsők lennénk. szalonnát süttethetnék a kezdőkörben, és ezt üdvözítő lelkesedéssel fogadnák a szurkolók. De félre a tréfával, én bízom ebben az alig 23 év átlagéletkorú társaságban. A tavaszi kiváló sorozattal mintha elteltek volna játékosaim, s hiába büntettem keményen, most nehezen találnak vissza a jó útra. Ettől a várostól én sokat kaptam, s termi akarok érte! Nem vagyok elkeseredve. hiszem, hogy előbb-utóbb kijön a munka eredménye. Kitartást hozzá! Budavári Sándor Vívófeilegvárak randevúja Országos úttörőverseny Egerben A Heves Megyei Vívószövetség Egerben országos úttörőversenyt rendezett. A szép számmal indulók között a vidéki vívófellegvárak (Eger, Debrecen, Miskolc) sportolóin kívül ott voltak a nagy budapesti egyesületek (MTK-VM, BVSC, KSI) versenyzői is. A résztvevők küzdőszellemből jelesre vizsgáztak. Három fegyvernemben késő délutánig csattogtak a fegyverek. Az egri úttörők mérlege az idénykezdetet figyelembe véve dicséretesnek mondható. A női tőrben hármas holtverseny alakult ki az első helyért, végül is Víg Tünde a har- második. Vig Tünde a harmadikat. Papp Mónika az ötödik helyezést szerezte meg. Kardban Oravetz Zoltán — aki végig esélyes volt — a második helyre került, míg Oláh Lajos a hatodik lett