Népújság, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-19 / 221. szám
4. * NÉPÚJSÁG, 1986. szeptember 19., péntek A darab egy látványos jelenete. Felvételünk a jelmezes próbán készült A BOCCACCIO EGRI PREMIERJE ELÉ „Örülök, hogy emberléptékű helyen játszhatunk” Beszélgetés Iglódi István érdemes művésszel __ Nem vagyok híve a műfaji megkülönböztetésnek. Alkotóként megfér bennem minden, ami nemes. Egy operettet, egy vígjátékot is ugyanolyan hévvel, ugyanazon a színvonalon lehet megrendezni, életre kelteni mint a legsúlyosabb tragédiát. A fontos az: mit lehet vele elmondani, hogyan hat a nézőre. í gy kezdte a beszélgetést Iglódi István, a József Attila Színház főrendezője, aki Egerben viszi színre Suppé Boccaccio című operettjét. A darabot a rendező és Sel- meczi György dolgozta át. — Ezek szerint ma este nem a szokványos, klasszikus operettet láthatja a közönség . . . — Semmiféle „műrombo- lást” nem követtünk el, Suppé muzsikája nem károsul. Ezt a darabot egyébként is több ízben átdolgozták már. Például 1971-ben Hon- thy Hannának egy nőalakot írtak bele, majd a nyolcvanas években, amikor újra színre vitték a művet, e szereplő már elmaradt, hiszen Honthy sem volt. Sel- meczi György hangszerelése a mai nézőhöz közelebb hozza a zenét. Áthangszsrelte, átritmizálta. Méghozzá úgy, hogy ne sértse Suppé eredeti muzsikáját. — Gyerekkoromból emlékszem, hogy minden családban a Dekameron a gyerekek elöl féltett könyv volt. Vajon Iglódi István hangsúlyozza-e az erotikát? — A kötet nálunk is a legfelső könyvespolcon volt. Ma is emlékszem, körömrágva olvasgattuk gyerekfejjel a történeteket. Ezt a mostani előadást a tizennégy éven aluliak is nyugodtan megnézhetik. Nem az erotika vonzott, a szabadgondolkodó szellem váltott ki bennem érzelmeket. Az a szellem, amelyet annak idején olyannyira elítéltek Boccaccionál. — Az ö történeteire, epizódjaira épül a mű ... . — Valóban, ám életrajzi elemeket is beépítettünk az előadásba. A Dekameron részleteihez hűek vagyunk, az életrajzi momentumoknál már szabadabban szárnyal a fantázia. Iglódi Istvánt már szívébe fogadta az egri színház közönsége. Elementáris sikert aratott a Régi nyár című darabjának itteni bemutatója, a főszerepben a csodálatos Törőcsik Marival. Nemcsak egy ízben játszották e darabot; valahányszor zsúfolásig megtelt a nézőtér. Aztán emlékezetes a Csendesek a hajnalok című rendezése is. S most a Boccaccio után még szeptemberben újabb darabbal jelentkezik Iglódi István. Dosztojevsz- kij művét Tosztogonov feldolgozásában viszi színre. A félkegyelmű ugyancsak több estén át látható a Gárdonyi Géza Színházban. — Mit vár az egri fellépésektől? ’ — Nagyon szeretem az egri nézőket. Szeretek ebben a színházban dolgozni, s azt hiszem, osztják véleményemet a színészek is. Ez az épület emberléptékű hely, nem túl apró, nem túl nagy Azonkívül jóleső, hogy az egriek szeretettel fogadnak minket, ez idő alatt, amíg a József Attila Színház nem játszhat Hiszen köztudott, hogy májustól átépítik, felújítják az épületet. November elejére befejeződik a rekonstrukció, s akkor megkezdődhet az évad. — ön négy éve főrendezője a József Attila Színháznak. Annak idején nagyon sok színpadi és filmszerepben láthattuk Iglódi Istvánt. Nem fáj egy kicsit a szíve, hogy lelépvén a színpadról, mosT a nézőtérről instruál? — De, eleinte nagyon fájt. Ám, azt is tudom, hogy egy rendezőnek nem ildomos, színházi nyelven szólva „valaki elől eljátszani” a szerepet. Nekik, a kollégáimnak kell megadni a lehetőséget. Ám most, lassan négy év után már én is szeretnék újra játszani. — Végül hallhatnánk a terveiről? — Először is október 6-án külföldi turnéra megyünk a színházzal. Prágában. Brnó- ban és Pozsonyban lépünk közönség elé, többek között visszük a Régi nyárt és A félkegyelműt. No, és november 2-án, ha minden igaz, a József Attila Színházban is megszületik az évadnyitó előadás. — Addig is kívánjuk az egri sikert, és érdeklődéssel várjuk a ma esti bemutatót... Mikes Márta A Boccaccio! az alkotók a mai nézőhöz igazították (Fotó: Kőhidi Imre) Csehországi képek Theresienstadt-i meditációk VI 5' Van Csehországban egy másik erőd is. Közúton úgy kétszáz kilométerre odébb esik, nyugati irányba Josef- stadttól. Hajdan ennek is német neve volt: Theresienstadt. Ma Teréziaként jegyzik a térképen. Nemcsak jellege, életkora is egyezik Jo- sefstadtéval, 1780-ban kezdték építeni ezt is. II. József császár parancsára épült, bécsi mérnökök* tervei szerint, csak kicsit hosszabb ideig, mint amaz. (Tizenöt év után fejezték be.) „Az egykori Monarchia egyik legnagyobb vízmenti erőssége volt, folyópart síkján s föld alatt, akár Arad, Komárom vagy Przemysl" — írja róla Szombathy Viktor, s ez a néhány sor is elegendő lenne ahhoz, hogy a monarchia-élmény szépírói feldolgozásait nyomozó, azokat a valósággal szembesíteni kívánó szándék ide is elvezesse az embert. Hát még annak tudata, hogy Ferenc Ferdinand merénylőjét, Gavrilo Princi- pét is ide zárták! Elgondolkodtat«^, hogy Az Osztrák—Magyar Monarchia írásban és képben c., a k. u. k. birodalmat reprezentáló mű mily szemérmesen keveset ír róla: „A közép- hegység lábánál ömlik az Elbába az Éger. A két folyó találkozásánál fekszik Theresienstadt, egykori erősség, melynek puszta árkai és sánczai fölött egy nagy kaszárnya és egy karcsú templomtorony magaslik ki.” Ezeket a sorokat 1894-ben nyomtatták, évtizedekkel azután, hogy a csehországi városhoz kötődő, a város „funkciójáról" árulkodó szövegeket is kiadtak, melyek szótári értelmezése ez: körözés. Szökött katonák, rab katonák személyiéirását tartalmazták e körözések, mindennél beszédesebben árulkodva arról, hogy e városban, s a várost körülölelő erődrendszerben emberek százait, vagy tán ezreit tartották fogva. Az egyik Heves megyei vonatkozású, szövege a következő: „A budai császári, királyi katonai főparancsnokságnak folyó év octóber 5-én 12 259 szám alatt kelt átirata szerint Vidróczky Márton the- resienstadti fegyházból megszökött fegyencz - daczára annak, hogy a honvédelmi minisztérium múlt év octóber 19-én 33 190 szám alatt, nevezettek köröztetését és el- fogatását elrendelte, még folyton nyugtalanítja a Mátra vidékét. Nevezett egyén apát falvi illetőségű. 1837-ben született, gesztenyeszín hajú, kék szemű, barna szemöldökű, gömbölyű ajkú, hosszas arczú, közép termetű, nőtlen, foglalatosság nélkül, 64 1/2 hüvelyk magas és beszél csupán magyarul. Felhivatik a törvényhatóság, hogy nevezett egyénre éber szemet tartson, kézre- kerülése esetén, öt a legközelebbi katonai parancsnoksághoz biztos őrizet alatt kísértesse, eredmény esetén pedig jelentést tegyen. Budán. 1872. év november hó 18-án a minister helyett Zsyk Károly államtitkár.” Szökéséig Theresienstadt foglya volt hát Vidróczky is. Aztán, hogy ez a pillanat elkövetkezett, a sajtó is beszámolt az eseményről: „Vidróczky ... mint katonai szökevény, Egerből Komáromba szállitatott, hol — mint mondják — 27 évi sanyarú fogságra lön elitélve. Innét Theresienstadtba helyeztetett át várfogságba. Itt azonban egy alkalommal fát vágni a pincébe vitetvén őrét — állítólag — legyilkolta, s ennek öltönyeit magára szedve újból elszökött." Vidróczky, a mindenre elszánt, vakmerő és leleményes fogoly tehát megszökött. Nem úgy a felnémeti Eged István, akit ki tudja pontosan mikor és miért vetett sorsa az észak-csehországi erődbe?! Hogy egyáltalán tudunk róla, az egy anyakönyvi bejegyzésnek köszönhető, mely szerint a nevezett személy még 1856. június 16-án a csehországi Theresienstadtban elhalálozott. Felesége kérte a bejegyzést, újra férjhez kívánt menni. Sok évvel a halálhír vétele után. Ki volt Eged István? Egy a Felnémetről is külországba hurcolt parasztlegények, fiatal házasemberek közül, akik nyilván nem bírták a klímát, a börtönvilág, meg a kaszárnya megpróbáltatásait. Állok a theresienstadti „Kis Erőd" falánál, ragyogó napsütés van, az ég azúrkék boltozata éppúgy von sátrat a táj fölé, mint otthon, néha Eged István falujában. Odébb, nem túlságosan messze, a hegyek lábánál Litomefice (akkor még Leitmeritz volt a neve) tornyai magasodnak s látni az óváros tetőit is. Mögötte kéklő hegyvonúlat a háttér. Harangzúgás hallatszik, a székesegyház tornyában kondultak meg a harangok. Visszaálmodom egy pillanatra a százharminc év előtti időket. Képzeletben megjelenik előttem az akkori Theresienstadt, s a feléje vezető országút, melyen Prága felől jön Eged István a regimentjében. Gyalog jönnek, ki tudja hány napja, s éjszakája már, esőben és tűző napsütésben, útjukba esik a közeli Doksany is. A fáradt katona megbámulja a premontreiek monostorát, s a hozzáépült óriási templomot. A látvány hazájára emlékezteti, a faluja melletti város nagytemplomára. De hány ilyet látott már csak Brünn meg Prága között, s a két nagyvároson átvonulva is! Aztán megérkeznek a városba. Kaszárnya kaszárnya hátán, középütt hatalmas tér, melynek négy sarkából széles köves utcák nyílnak. Katonacsapat fordul az egyik sarkon a térre, bakancsuk csattog a kövön. A várost körülvevő bástyaszerű falak (az erőd falai) is Egerre emlékeztetik, a vár omladozó bástyáira. Ha az oberst engedi, elmélázva nézi a hegyeket. Olyanok, mint otthon az Eged meg a Várhegy egymás mellett. Még Leitmeritz is úgy ké- nyelmeskedik a hegy lábánál kezdődő síkság szélén, kissé a magaslatok fele ter- jeszkedve-nyújtózva, mint Eger városa. Talán levelet is írt (vagy íratott) haza a feleségének. Benne bizonyára ilyesféléket: „Már itt vagyunk hosszú három hónapja Theresienstadatban, Szép új város ez még mostan is. csak kemény benne a szolgálat. Ma szépen ragyog ránk az Isten áldotta nap, kutya melegünk lett, amikor az oberst kivezényelt minket a mezőre, arra, amelyik Leitmeritz meg Theresienstadt között van. De én nem bántam, mert amerre a szemem ellátott, a kék hegyeket láttam, olyanok, mint az Eged meg a Várhegy a Ti- bával. Még a folyót is, ami itt a város mellett van úgy hijják, mint az otthonit: Eger, csak éppen így mondják: Éger. Erre is, mint otthon, a lapos részeken gabona terem. Nem búza, meg árpa. hanem csak zab, meg rozs. Mindenik későbben érik. már augusztus van. de még lábon van a kalász. Némely helyen még zöld is. Meg aztán terem itt káposzta is, meg krumpli, biztos azért kapunk belőle mindennap nagy porciót. Az oberst jó ember, adott nekem szűz dohányt, meg pá- lyinkát is, amit borókából főznek. Még csak egyszer pofozott meg. Ha az Isten segít, majd csak letelik a szolgálat és hazamegyek innen '... Most már biztos elengednek. negyedik esztendeje múlott, hogy idehoztak. Meg is betegedtem, a száraz betegség kínoz, de tudom, ha hazamegyek, otthon a jó levegöég alatt magamhoz jövök mindjárt. . .” Nem jött haza, s nem gyógyult meg. 1856. június 16- án már el is temették — bajtársa tanúsította itthon a pap előtt: ott földelték el a theresienstadti temetőben Sírjának, s a temetőnek ma már nyoma sincs. Mégis azzal a tudattal tekintek visz- sza a városra elmenőben, hogy tiszteleghettem Eged István néhai felnémeti lakos emléke előtt. . . Lőkös István Nehéz dolog mindenkinek a kedvében járni. Mindig lehet találni valakit, aki nincs megelégedve. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az embereknek általában szeszélyes a természetük. Az egyik lengyel szülészeti klinikán született egy gyerek. Fiúgyermek, súlya 370 dkg. Első pillantásra ez normális dolognak tűnik. A klinika személyzetének a figyelmét azonban fölkeltette az a tény, hogy az egyik kisvárosból való tizennyolc éves édesanya eleinte kissé kelletlenül szemlélte az újszülöttet. Az ember azt gondolhatta volna, hogy fél ránézni. Amikor aztán mégiscsak elhatározta magát, félrehúzódott. Aggódó arccal a fal felé fordult az ágyban. Szoptatni persze szoptatta, amikor eljött az ideje, de mindenféle lelkesedés nélkül. Mindez csodálkozást keltett a környezetében. Hiszen az újszülött csak olyan volt,, mint a többi. Fiúgyermek, súlya 370 dkg. Mi nem tetszett neki rajta? Az ápolónők, hogy a gyermekhez édesgessék az anyát, az anya jelenlétében babusgatták az újszülöttet simogatták a kezecskéit és gügyögtek hozzá: —Tyutyu-tyutyu... tyutyu- tyutyu . . . Az anyja azonban húzta az orrát. Végül a főorvos elhatározta, hogy megfejti a rejtélyt Úgy döntött, hogy keresztkérdésekkel szorítja sarokba a fiatalaszonyt. Egyik alkalommal, amikor az édesanya éppen szoptatta az újszülöttet, és igencsak kedvetlenül bánt vele, a főorvos hirtelen lecsapott: —Ügy látszik nincs vele megelégedve? — Eeeee ... — nyögte a fiatalasszony. Az orvosnak nem szegte kedvét az érthetetlen felelet és folytatta: — Nem tetszik önnek? — Eeeee... — kerülte továbbra is a magyarázkodást. — Mondja meg már végre — kérdezte szigorúan a főorvos —, mi nem tetszik magának ezen a csemetén? A fiatalasszony végül ijedtében kibökte: — Az, hogy fehér . .. Az orvos a szívéhez kapott a csodálkozástól. — Fehér? Akkor hát semmi baj! A fiatalasszony sokáig nem mert a szemébe nézni. Végül kinyögte. —■ Lehet, hogy semmi baj. de mit fog szólni hozzá Ali? (Fordította: Adamecz Kálmán) JANUSZ OSEKA Újszülött
