Népújság, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-16 / 218. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. szeptember 16., kedd Csehországi képek Prága-kép egy Jirásek-regényben Heti könyv- ajánlat AKADÉMIA KIADÚ: Meteorológia. Írták Czel- nai Rudolf, Szepesi Dezső- né. (Műszaki értelmező szótár 56.) EURÓPA KÖNYVKIADÓ: Égtájak, öt világrész elbeszélései. (Égtájak) GALLO, Max: A gyilkosok éjszakája, 1934. június 30. MANFRED, Albert: Robespierre. (Mérleg) GONDOLAT KÖNYVKIADÓ: LANDES, David S.: Az elszabadult Prométheusz. Technológiai változások és ipari fejlődés Nyugat-Euró- pában 1750-től napjainkig. HELIKON KIADÓ: BESSENYEI József: A Héttorony foglya. Török Bálint. TRÖCSÁNYI Zsolt: Wesselényi Miklós hűtlenségi pere. Abszolutizmus vagy liberalizmus? KOSSUTH KÖNYVKIADÓ: Borsod-Abaúj-Zemplén — összeállította Kövér Árpád. (Magyarország megyéi) GERÉB Sándor—HAJDÜ Pál: Az ellenforradalom utóvédharca. 1956. november— 1957. március. VÁSÁRY István: Az Arany Horda. MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ: GYERTYÁN Ervin: A francia kitüntetés MEZ0GAZDASAGI KÖNYVKIADÓ: FEHÉR Béláné: Zöldségtermesztők zsebkönyve MÓRA FERENC IFJÜSÁGI KÖNYVKIADÓ: SAVOLY Mária: így élt Bajcsy-Zsilinszky Endre. (Így élt...) SZÉPIRODALMI KÖNYVKIADÓ: Buda ostroma 1686. (Magyar levelestár) ZRÍNYI katonai KIADÓ: Számadás. Magyar írók elbeszélései 1956-ról. VI/2. A prágai Óvárosi téren két monumentális templom áll, közöttük a cseh történelem kimagasló alakjának, Húsz Jánosnak szobra. A karcsú tornyokkal ékes régebbi, a Tyn-templom, Prága egyik jelképe, s a csehországi gótika legszebb emlékeinek egyike, amelyet még 1365-ben alapítottak, s amely — sok viszontagság ellenére — ma is őrzi és dicséri építőmesterének ízlését és tudását. A középkori egyház egyik prágai központja volt a hozzáépült iskolával együtt (ma is Tyn-iskola a neve), aztán a husziták kezére került, s 1621-ig a kelyhesek hitbuzgalmi céljait szolgálta. A másik, a Szent Miklós templom a barokk építészet világszerte ismert remeke a jezsuita rend fölöttébb aktív prágai jelenlétének köszönhetően épült, méghozzá a barokk késői szakaszában, 1732 és 1735 között. Ma az ellenreformáció idején a jezsuiták által üldözött cseh nemzeti (protestáns) egyház temploma. E két templom, s a Husz- szobor így együtt a cseh történelem viharos századainak beszédes emlékegyüttese. Utas, ha Prágában jársz, ne menj el mellettük a száguldó turista felületességével Készülj fel az emlékek, s a a miliő szellemi befogadására, amelyhez kitűnő kalauz a cseh irodalom klasszikus remekműve, a legjobbnak tantott Jirásek-regény, a Sötétség (Temno). Ennek ismeretében, mint képes történelemkönyvben, kinyílik előtted a prágai Öváros, a Staré Mésto mondott terének, s ódon épületeinek históriája vagy legálábbis e história egyik tragikus, de szép fejezete. Ez a Jirásek-mű a cseh ellenreformáció egy kisebb, de általános érvényű epizódjának foglalata. Arról szól, hogyan számolják fel a jezsuiták a cseh huszitizmusban gyökerező Cseh Testvériség mozgalmának egy-egy kis csoportját, amelyek tagjai a halált és az emigrációt egyaránt készek vállalni őseik hitbeli meggyőződéséért. Már évszázadnál is több idő telt el a sorsdöntő fehérhegyi csata óta, ám Húsz János követői mégsem adták fel elveiket. Titkos összejöveteleken gyakorolják vallásukat, példás titoktartással őrzik a reájuk hagyományozott kincseket: a Húsz János idejéből való kelyhet éppúgy, mint a Králici Bibliát, a csehek „Károli Bibliáját.” A jezsuiták e főbenjáró bűnt mint tűzzel-vas- sal irtandó eretnekséget üldözik, s ha egy-egy közösség nyomára akadnak, azonnal megindítják az inkvizíciós eljárást: könyveket égetnek, erőszakkal térítenek, családokat szakítanak szét. Nagyjából ez történik Antonym Jozef Mladota lovag jobbágyával, Machovec vadásszal és gyermekeivel is. akiket a kastély fanatikus ispánja juttat a jezsuita térítők, pater Koniás és pater Firmus kezére. Machovec a németországi Zittauba szökik (ez luteránus vidék, befogadják a cseh földről jött menekülteket), gyermekeit Tomást és Helenkát azonban Prágába viszik, hogy az eretnekség bűnétől végleg megszabadítsák őket. Mladota uraság egy tehetős prágai polgárnak, Brzsezina úrnak engedi át a gyermekeket, így kerül Tomás Brzsezina úr prágai szőllejébe vincellérmunkára, Helenka pedig az öreg Brzsezinánéhoz szobalánynak. Brzsezináék buzgó katolikusok, jezsuita rokonságuk is van pater Dantei Szűk személyében, akj nyomban lelkigyakorlatra fogja a gyermekeket, főleg Helenkát, aki állandóan a városban tartózkodik. A Machovec-gyerekek sorsa azért mégsem teljesen kilátástalan: a testvériség mozgalmának Prágában is számos tagja van, s rendszeresen jönnek — titokban — német földről, Zittauból is prédikátorok, akik Tomás és Helenka kiszabadításán fáradoznak. Amikor elérkezik a távozásra alkalmas pillanat, Vosztry testvér (ő a regény egyik legrokonszenvesebben rajzolt figurája) kénytelen tudomásul venni, hogy csak a fiút viheti magával, Helenka, az ifjú Brzsezina, Jirzsi úr iránt fellángoló szerelme miatt nem hagyja el a várost és a Brzsezina- házat. Jirzsi és Helenka szerelmének históriája voltaképpen a regénybeli eseménysor egyik fővonulata, hisz az érzelmek kifejlődése, titko- lása, majd kölcsönös meg- vállása részletező leírást kíván. Pergőbbé a cselekmény akkor válik, amikor a dolog kitudódik és Jirzsi úr ellentmond apja urának: nem hajlandó papi pályára lépni. Hithű katolikus fiú és eretnekségben felnőtt lány, ráadásul jobbágyivadék kapcsolata — kell-e ennél nagyobb „csapás” a Brzsezina- családra? El is szakítják őket egymástól nyomban, s most már Helenka is belátja: az övéi között a helye. Apja maga jön el érte, s el is szökteti. A fiatal Brzsezina számára ezek után mi más marad hátra, mint, hogy mégis reverendát ölt, mert Helenka távozásával a világi létforma számára értelmetlenné vált. Amíg ez a szívet szorító történet a regény lapjain kibomlik, az olvasó megismeri a XVIII. századi Prágát: az óvárost, annak káprázatos palptáit, s templomait, a titkokat rejtegető ódon épületeket, a Moldvát, a Károly-hidat, a prágai szőlőhegyeket, az óvárosi kocsmákat és sörözőket. Ott járhat-kelhet Jirzsi úrral vagy Helenkával a Tyn-templom oszlopai között, az óváros zegzugos utcáin, bepillanthat a Vorlicsek vendéglő rejtett kamrájába, ahol a testvérek titkos összejöveteleiket tartják, bejárhatja Tomassal a prágai szőlőket, majd Jirzsi úr mellé szegődve megismerheti annak barátját, Hubati- us urat, s közben Szvoboda deklamátort, a királyi levéltár különc, régi könyveket gyűjtő tisztviselőjét, akiről lassan-lassan kiderül, hogy ő a prágai testvérek szellemi összetartója, a bajba jutottak segítője. Jirásek persze nemcsak az üldözöttek sorsának és titkainak tudója, a barokk Prága világának legalább eny- nyire jó ismerője. Regénye két pompás tablóját épp a barokk-ikori látványosságok leírásával teremti meg: mindkettő a cseh katolicizmus ismert alakjának, Ne- pomuki Jánosnak emlékéhez kötődik. Az első egy körmenet. a másik a szentté avatást követő ünnep prágai szertartásainak leírása, amelyek alkalmat adnak az írónak a hiteles művelődéstörténeti kép árnyalt megrajzolására. Megállók a Celetná utca végén, az alkonyi órában már csendesség van, a Lőportorony magasodik előttünk, s képzeletben eltűnnek egy pillanatra a modern' városrész házai, felsejlik az Ispotály-kapu, s a Porzsics felé vivő országút. Valahol erre jött remegő lábakkal, sietve Helenka Machovec, át a városkapun, amelyen túl apja ura várta, hogy útrakeljenek együtt Zittau felé. A poros országút az alkony végtelen szürkeségébe vész, egy ideig még sejlik a két távolódó alak, az egyik, az alacsonyabb vissza-visszanéz amarra, a szőlők felé, szeme megakadt egy kivilágított ablakon, Jirzsi úr ablaka az, torka összeszorul, de visszafojtja a feltörő zokogást. Az út kanyarulata, s a leszálló est sötétje most egyszerre véget vet a látomásnak, a képzelet síkján megidézett alakok végképp semmivé fosztanak. De a Jirásek-regény világában tovább élnek... Lőkös István ADAMECZ KALMAN: Madárka sakkozik — Sakkozzunk! — csicseregte a madárka, akit úgy hívnak, hogy Anna, és első osztályba jár. Sakkozni! De jó is volna! Lejátszani néhány partit, csalafinta megnyitásokat kieszelni, csapdát állítani az ellenfélnek, rafinált lépésekkel zavarba ejteni, hogy még a citromos joghurthabtól is elmenjen a kedve! öregbíteni a sport hírnevét, melyet olyan nevek fémjeleznek, mint Maróczy, Szabó . László és Portisch, Ca- pablanca, Fischer, Karpov meg Kaszparov! Vajon ez a néha kissé nagyképű madárka képes lesz-e arra, hogy végigüljön egy játszmát, mely akár órákig elhúzódhat? Ügy látszik, nemcsak gondolataimba furako- dott bele a kétkedés, mert Anna, két kezét csípőjére téve, mint egy táncosnő, jobbra libbent, balra libbent, és öntudatosan így szólt: — A nagyapát is megvertem a múltkor! Vagy úgy! ö aztán igazán erős játékos! Ha rajta van a szemüvege, még a bábukat is meg tudja különböztetni! Ha őt is le tudta győzni, ellenem sem fog szégyent vallani! Mit volt mit tenni, elővettem a táblát, az asztalra borítottam a figurákat, és elkezdtem őket fölállítani, úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Ennyire én is tisztában vagyok a szabályokkal, még egy nemzetközi nagymester sem találna benne kivetnivalót! Lopva rápillantottam az ellenfelemre, és elfogott a jeges rémület. A két bástya a második sorba került, középre, tetejükről pedig egy- egy harcias gyalog vizsgál- gatta fintorogva rendbe rakott bábuimat. Ellenfelem furcsa hadállását az idegességgel magyaráztam, és készségesen segítettem neki, de a szemrehányások özönét kaptam tőle viszonzásul: — Nem is tudsz játszani! — Jól van, ördögadta! Majd megmutatom én neked! Nem fogom magamat hagyni! Hamar megtettük az első lépéseket. Ellenfelem furcsa, kiismerhetetlen stílusban játszott, azt azonban már nem hagyhattam megjegyzés nélkül, amikor „sakk” felkiáltással megragadta mindkét csikómat, levette őket a tábláról, s pillanatnyi tétovázás után melléjük helyezte vagy három gyalogomat is. — Te csalsz! — tört ki belőlem a jogos felháborodás, ő azonban csöppnyi figyelemre sem méltatott, átnyúlt a tábla felett, és lesöpörte megmaradt figuráimat. — Matt! — kiáltotta diadalmasan, és tapsikolva felugrott a helyéről. — Ellenmatt! — ordítottam, és felborítottam a táblát. — Győztem! — mondtam neki hűvös fölénnyel, és elégedetten hátradőltem a széken. — Nem érdekel — vála- — és mindkét öklével verni kezdte az asztalt. 5»zemügyre vettem a tótágast álló táblát, és a földön heverő bábukat, majd kényszeredetten felsóhajtottam: — Jól van, te nyertél. Te söpörted le előbb a figurákat. — Nyertem! Nyertem! — és szélsebesen pörögni kezdett, mint egy körhinta. Amikor pedig a forgástól és a győzelemtől szédelegve lehuppant az ágyra, megfogtam a kezét: — Gyere, megmutatom neked, hogy kell rendesen sakkozni! Legörbült a szája, az arca meg olyan lett, mintha vadalmába harapott volna. — Nem érdekel — válaszolta, azzal elővette kedvenc babáját, és magyarázni kezdte: — Tudod, babika, ha királyszárnyon indítunk támadást, az ellenfél vezérét észrevétlenül azonnal zsebre kell rakni... A munka becsülete A Gubcsi Lajos rendezte és Kazal János szerkesztette műsor a Tanakodó sorozatában gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt szólt a csütörtöki adásban. A műsorvezető — segítői közreműködésével — érdekes kérdéssel lepte meg az utca emberét: Szeret ön dolgozni? Meglepően őszinte és elgondolkodtató válaszok érkeztek. Ne hülyéskedjen! A munka becsülete nulla. Szeretek, mert pénz keresek, és a pénznek van becsülete. Ezek után igen nehéz dolga volt a stúdióban beszélgető közgazdásznak, szociológusnak, pedagógusnak. A beszélgetést irányító úgy igyekezett kérdéseit feltenni, hogy a fenti szélsőséges megnyilatkozások mellett a lehető legjobbat megközelíthesse a munka becsületét jelentő összes tényezőt. Természetesen egy órában ez alig lehetséges, mégis sok olyan megállapítást hallottunk, amely a jelenség jó magyarázata lehet. Munkamorálunk — a minisztérium főosztályvezetője szerint is — alacsony szinten van. Egy anyagszegény országban, ahol az életszínvonal jobb esetben stagnál, a munkaerőt céltudatosabban kell hasznosítani. Az úgynevezett normázott munkahelyeken szép példáját adják a szív- vel-lélekkel végzett munkának. A vegyes kép arányainak javítását már az Óvodában kell kezdeni. és folytatni az oktatási intézmény valamennyi fokozatában. A tantervek lehetőséKözéletünk vezető személyiségeit meglehetően jól ismerjük sajtó, illetve televíziós nyilatkozataik révén. Ilyenkor azonban vagy testületek véleményét tolmácsolják vagy a protokoll élő- írásai szabják meg mondandójuk formai köntösét. A nagyközönség azonban arra is kíváncsi — s ez teljesen érthető —, hogy milyen emberek „civilben”, miként alakult életpályájuk, adódtak-e gondjaik, nehézségeik, s miként birkóztak meg ezekkel. A válaszadást jó néhány riporter, tévéműsor megkísérelte, de egyik sem oldotta meg hiánytalanul. Láttunk már minisztereket „papucsban”, értékeltük a megközelítés erényeit, ám hiányérzetünk mégsem szűnt meg. Igazán elégedettek csak szeptember nyolcadikén, hétfőn este a Kossuth rádión sugárzott Sorshelyzetek című program hallatán voltunk. Ekkor Grósz Károlyival, a Poltikai Bizottság tagjával, a budapesti párt- bizottság első titkárával beszélgetett az egyértelműen tehetséges és vitathatatlanul ötletgazdag Mester Ákos. A számos dicséretes adottság azonban kevés lett volna a sikerhez, szükségeltetett az is, hogy a partner „vegye a lapot”, azaz ne húzódozzon az őszinteség magas fokától, számunkra szokatlan, épp ezért rögvest megnyerő szintjétől. Ilyen volt a hangütés, s ez a légkör jellemezte az egész hatvanöt percet. Tanúi lehettünk egy rendkívül szimpatikus, nyílt get adnak erre. A szülői ház. a család jó példája elengedhetetlen. Az óvodás gyermek ne hallhassa szüleitől reggelente, hogy „taposómalomba” megyek. Az iskolában tanulónak valódi teljesítményre legyen vágya, igénye. Ami a dolga, ne jutalomért tegye. A pénzért való hajszában, a tárgyak gyűjtögetéséért való harcban olyan környezet veszi körül a mindenre reagáló gyermekeket, melyben nehezen alakulhat ki a jólét és értelmes lét közötti lényeges különbség meglátta- tása. A munka' becsületét kényszerrel megteremteni aligha lehet. Megbecsülése után kialakul a munkamorál és nem fordítva. Sokszor hiányzik a munka adta öröm, felszabadultság, vidámság. Ennek hiányát több összetevővel lehet magyarázni. Ez ügyben a „bölcsek kövét” nehéz megtalálni, de fontos, hogy a teljesítményt megfelelő anyagi elismerés kövesse. A munkanélküli nagyobb jövedelmet visszaszorítani szükséges. A példakép szerepe gyermek és felnőtt közösségben egyaránt fontos. Jó módszer lehet a szigorúan kialakított napirend betartása és betartatása is, minden didaktikus megjegyzés nélkül. Tenni kell és nem beszélni róla. mert a „láb nélküli hegymászó” előadása a táj szépségéről nem ösztönözhet a csúcs elérésére. Lövei Gyula egyéniség eszmei és karakterbeli fejlődésének. Az előbbi kifejezésekben nincs semmi túlzás, mert nem titkolta alkalmi aggályait, nem mentegette, hanem vállalta önhibáján kívüli tévedéseit. hangsúlyozta azt a szókimondását, amellyel egyesekben olykor megütközést keltett, ő azonban mégsem adta fel önmagát. Küzdelmeit sem titkolta, azok részleteibe is beavatott minket, lebilincselve figyelmünket, mindjárt megszerezve rokonszenvünket. Közben kirajzolódott a tár. sadalmi háttér, annak a negyvenegy esztendőnek a krónikája, amely a felszabadulás óta eltelt. Ily módon sokkal többet tudtunk meg erről a korról, mintha tengernyi tanulmányt, memoárt böngészgetünk lankadatlan igyekezettel, tisztes szorgalommal. Ügy gondolom, elsősorban az ötven felé haladók, s az azt néhány évvel meghaladóak vélekednek elsősorban így, hiszen élményeikkel hitelesíthetik azt a számvetést, amely a fiatalabbak érdeklődését is felkeltette, mert nem mindennap találkoznak ilyen vallomásszerűen töprengő, mégis ennyire elkötelezett mérlegkészítéssel. Mindez maradandó emlékként munkál tovább bennünk, s reprezentálja azt a hamisítatlan demokratizmust, amelyet mindnyájan szeretnénk általános gyakorlattá tenni. Nem csak holnap, hanem már ma ... Politikus, emberközelből Pécsi István
