Népújság, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-13 / 216. szám
A mesékben a főhős számtalan kalandon megy keresztül, többször komoly veszélynek van kitéve, de mindezt vállalja azért, hogy célját elérje. S ha ez sikerült — mint a mesehősöknek általában — boldogan él, míg meg nem hal... Ha a perspektíva szempontjából tekintjük ezt a mesékre jellemző szerkezetet, azt látjuk, hogy az élet egy bizonyos szakasza ugyan igen nehéz, de ha azon túljut a főhős, több félnivalója nincs, élete felhőtlen boldogságban fog telni. Más módon közelíti az emberi élet perspektíváját a vallás. Memento móri. emlékezz a halálra — figyelmeztet, s az evilági szenvedésekért örök túlvilági boldogságot ígér. Bár nagyon távol eső terület a mesevilág és.a vallás, közös vonásuk, hogy végletekben, a jó és a rossz végleteiben fogalmazzák meg a perspektívát: a jelen rosszért az elkövetkező jó kárpótol. S amennyire érthető, hogy a fenti két szféra így foglal állást. annyira veszélyes, ha a mindennapi életben, a konkrét valóság vonatkozásában is így gondolkodunk. S erre történelmileg is, de jelenünkben is sok példa akad. Elég emlékeztetni a „fényes szelek” korszak „holnapra megforgatjuk az egész világot" jelszavára, s mivel a világot nem sikerült megforgatni, jött a kiábrándulás, a kiüre- sedettség életérzése. S azóta elmúlt ugyan néhány évtized, az ilyen naiv-optimista szemlélet egyáltalán nem jellemző korunkra, mégis napról napra találkozunk ennek a szemléletnek az utóéletével. Kétségtelen, hogy napjainkra a végletesség másik fajtája, a rossz előtérbe kerülése, a pesszimizmus jellemzőbb. Véleményem szerint azonban a létező optimisták ma sem kevésbé naivak, mint a negyven évvel ezelőttiek. Miért? Mert például gazdaságunkról úgy véLik, ha sikerül fizetőképességünket megőrizni, vagy ha a, megfelelő mezőgazdasági eredményeket elérjük, ha az export-import mérleg pozitívvá válik, akkor minden rendben lesz. Figyelemre méltó mozzanat ugyan a ha szócska megjelenése, mert nem feltétlen, hanem feltételhez kötött optimizmus ez. de — s ezért vélem naivnak — akkor minden rendben lesz. Ebben a vonatkozásban a minden szón van a hangsúly, mintha egv alapvető mozzanat jóra fordulása az egészre szinte spontán módon kihatással lenne Tény és való, hogy valamely alapvető gazdasági szféra megváltozása kihatással van és lehet a gazdaság egészére, de azt már alig hihetjük, hogy mintegy varázsA nyugdíjasállás fogalma jelentette az egyén és családja számára a biztos perspektívát. a hivatali előmenetelt, s az azt pontosan követő társadalmi rangot, jövedelmet egyaránt. Persze tudjuk, hogy ezt a biztos jövőt nagyon kevesen élvezhették, ugyanis gaz1A perspektívától ütésre minden alapvető társadalmi s gazdasági ellentmondás ezáltal feloldódik. Mások a perspektívát, illetve perspektí- vátlanságot az egyéni élet szempontjából vizsgálják. Szerintük az egyén életének, boldogulásának íve mutatja a perspektívát, s ha ilyenkor kiszámolják, hogy mondjuk egy fiatal házaspárnak hány évig, illetve évtizedig kell minden fillért egymásra raknia, hogy lakást vehessen — rögvest levonják a következtetést: nincs perspektíva. S ugyanígy, ha telefonra 15—20 évet kell várni a mai helyzetet figyelembe véve. látszólag minden okunk megvan a pesszimizmusra. Ez a fajta szemlélet a perspektívát azon túlmenően, hogy az egyéni élethez köti. valamiféle mindenre kiterjedő általános biztosítással téveszti össze. Az ideális eszerint körülbelül az volna, ha meg lehetne mondani, hogy a ma születő csecsemő hányban jut el a Kanári-szigetekre üdülni, milyen autóval megy a diplomaátvételre, hol és mekkora nyaralója, lakása stb. lesz. Bizonyára sokak számára ismerősnek tűnik az efajta okoskodás, ugyanis a felszabadulás előtti korszak kispolgári rétegének egyik fizetési osztályból (a szamárlétrán) a másikba. eggyel följebb kerülésére emlékeztet. Ha valaki 1920-ban fogalmazó lesz a minisztériumban. akkor valószínűsíthető, hogy x év múlva tanácsos, majd főtanácsos lesz. dasági válságok, világháborúk s egyéb dolgok az egyéni élet biztonságát, kiszámíthatóságát mindig megzavarták. Ennek ellenére sokakban merül fel, hogy a szocialista fejlődésnek ilyenfajta perspektívát kellene nyújtania, s mivel ezt nem teszi, rögvest kimondják: nincs perspektíva. A perspektíva meghatározására való igény a tudományt sem hagyta érintetlenül. Létrejött a futurológia. S nem a tudomány hibája, hogy mintegy melléktermékként megjelentek, helyesebben újraéledtek a jövővel foglalkozó áltudományok és új erőre kapott a sci-fi, amely szintén a jövőt képzeli előrevetíteni. De a jövő szempontjából sokszor a legjobb szándék és tudományos megalapozottságú nézet is félrevezető lehet. Elég lesz az „olajkorszak” kezdetére utalni, amikor bezárták a bányákat, mint idejétmúlta energiaforrást kezelték a szenet. S ha egymás mellé rakjuk a sajtóból azokat a híreket, melyek az ennivalóinkat mint veszélyforrást említik, jószerivel egy falatot sem ehetünk nyugodtan, s gyermekeink. unokáink jövőjére jobb nem is gondolni ... A környezetszennyezés feltétlenül komoly probléma, de nem hiszem, hogy a talajok savasodása miatt kollektív öngyilkosságot kellene elkövetnünk. Ha tehát az egyes tudományos feltételezéseket nézzük, arra a következtetésre juthatunk. hogy az egész emberiségnek, úgy ahogy van, semmiféle perspektíva nem nyílik. Látszólag az előbbi két felfogás nagyon különbözik egymástól. Az egyik az egyéni életből vonja le a végkövetkeztetést, az utóbbi a világ egészéből. Közös vonásuk azonban, hogy mindkettő pesszimista, s hogy végső fokon a fejlődést egyenesvonalúan. töretlenül (lefelé) ívelőnek tekinti. A negatív evolúció elvét vallja, s képtelen a re- volúció átélésére. Pedig a revolúció (forradalmiság) és a perspektíva széles értelemben összefüggenek egymással. Nem társadalmi forradalomról van itt elsősorban szó. hanem a valóság nagyon sok szintjén történő forradalmi változásokról. Nem véletlenül beszélünk tudományos-technikai forradalomról. s túlzás nélkül állíthatjuk, hogy forradalmi jelentősége volt például a Sabin- cseppeknek a gyermekbénulás megakadályozásában. Ha tehát a mai állapotot, a mai felkészültségünket próbáljuk előrevetíteni néhány évtizedre, óhatatianul pesszimistának kellene lennünk. Ahogyan nem célszerű a jelen rémképeit előrevetíteni, a jövőbe éppen annyira helytelen a jövőt, mint Kánaánt elképzelni Ady így figyelmeztet a túlzott jövőbefor- dulás veszélyére: „Szabad készíteni arasznyi jövőket. De élni nem mással. Mint a nekünk régen parancsolódott Kinságos és mégis szent, mai mával. Ez tán több, mint a XL-ik század.” it is jelent hát a perspektíva? Azt, hogy van jövőnk. Mint egyéneknek és mint emberiségnek egyaránt. S azt is, hogy ez a jövő nem rajtunk kívül, tőlünk függetlenül, a gonosz (jó) társadalomtól. a félelmes (csodálatos) természettől van. mely a mi ügyetlenségeinket korrigálja, hanem a perspektíva bennünk van. Bennünk, a forradalmár, az újra nyitott, az újat akaró emberiség tagjaiban. Tudomásul kell vennünk, hogy soha nem lesz. mert nem lehet felhőtlen, ragyogó, problémamentes korszak. Ilyen csak a mesében van. De a Mesének meg kell halnia, hogy az emberek teljes életet élhessenek. Hermann István SZÖCSKEVIADAL “SJÄ
