Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-08 / 186. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1986. augusztus 8., péntek Készül az új magyar tájszótár harmadik kötete Akik szakmájukból kö­vetkezően vagy akár csak merő érdeklődésből figyelem­mel kísérik a magyar nyelv- tudomány nagy szintézisei­nek, köztük az Üj Magyar Tájszótárnak a sorsát, bi­zonyára meglepődve olvas­sák a fenti címet. Készül a harmadik kötet? De hiszen még a másodikat sem lát­tuk, csak az első (A—D) kö­tet jelent meg 1979-es kel­tezéssel 1980 januárjában. Sokan talán még arra is gondolnak, hogy ennek meg­jelenése valamilyen úton- módon elkerülte a figyel­münket. Pedig — sajnos — nem erről van szó. A fenti cím igaz, a szótárt készítő munkaközösség 1984 augusz­tusa óta már a K-betűs anyaggal kezdődő harmadik köteten dolgozik. Ekkor ad- 'ta le ugyanis a II. (E—J) kötet kb. 140 szerzői ívet kitevő nyomdakész kéziratát az Akadémiai Kiadóba. Az, hogy ennek kiadása lassan­ként két esztendeje miért húzódik, hogy azóta még a szedés megkezdéséig sem juthatott el, már nem az Űj Magyar Tájszótár sajá­tos, hanem a tudományos könyvkiadás általános prob­lémája, amelynek ismerteté­se semmi esetre sem tarto­zik e rövid cikkecske köré­be; annál kevésbé, mert ezeknek a kérdéseknek a taglalására magam távolról sem vagyok illetékes. Én, mint a szótár főszerkesztő­je tíz-tizenkét fős munka- csoportom élén csak egyike vagyok azoknak a szerzők­nek, szerkesztőknek, akik hol kisebb, hol nagyobb tü­relmetlenséggel várják, hogy hosszú évek munkájának eredményét végre valóban, a szó szoros értelmében köz- íéteh essék. A mi türelmetlenségünk annál is inkább érthető, mert szótárunk munkálatai­nak kezdetei igen messze, egészen 1950-ig nyúlnak vissza, s elhúzódásuk oka csakis abban kereshető, hogy a magyar nyelvtudománytól ezekben az évtizedekben el­vállalt nagy közösségi alko­tások sorában csak a hetve­nes évek végétől kezdve nyílt igazán lehetőség e munka méreteivel arányos munkaközösség kialakítására. Ez az időpont különben nem véletlen: ekkoriban tá­madt komoly érdeklődés nemzeti hagyományaink iránt: ekkor kezdtek a küJ lönböző szaktudományok (irodalom, nyelvészet, nép­rajz stb.) képviselői a ko­rábbinál nagyobb gondot for­dítani e hagyományok meg­őrzésére és továbbörökítésé- re. Készült, majd megjelent a Néprajzi Lexikon, amely­nek az Üj Magyar Tájszó­tár közeli rokona a nyelvtu­dományban, hiszen — töb­bek között — azokra a'tár­gyakra, fogalmakra is bőség­gel szolgáltat helyhez és szakirodalmi lelőhelyhez egyaránt pontosan kötött nyelvi adatokat, amelyekről amabban néprajzi tekintet­ben kaphatunk szakszerű felvilágosítást. A XX. század első felé­nek (egészen pontosan az 1890 és 1960 közé eső idő­szaknak) paraszti szókincsét hordozza az a 600 ezer cé­dula, amelyből az Űj Ma­gyar Táj szótár négy kötete készült, illetőleg készül. Nyil­vánvaló azonban, hogy ez a „paraszti szókincs” nem a szó szoros értelmében vett nyelvészeti kategória, ha­nem ezen messze túlmutat. A szavak és kifejezések, a gazdag fráziskészlet (szólá­sok és közmondások), a folk­lórból átemelt elemek a szá­zad első felének egész pa­raszti életformájára, a pa­rasztság munkavégzésére és annak eszközeire, hétköz­napjaira és ünnepeire utal­nak vissza; s végül de nem utolsósorban: e nyelvi ada­tok és környezetük, amelyek­be ágyazva megjelennek, s amelyek példamondatok for­májában szintén gyakran be­épülnek (törekszünk is rá, hogy beépüljenek!) szótá­runkba, a legmesszebbme­nőkig tükrözik a paraszti társadalom gondolkodás­módját, erkölcsi világát, tár­sadalmi rendjét, kultúráját. Olykor valóban szívszorí­tó, amikor a rádióban, tele­vízióban, a különféle sajtó- orgánumokban nagy élvezet­tel, de ugyanakkor — rend­szerint — teljes tájékozat­lansággal ízlelgetnek egy-egy nyelvjárási szót vagy kife­jezést, jelentéséről faggatják a már csak gyér számban élő öregeket. Igen, szívszo­rító tudni, hogy mindez meg­van, együtt van, meg- és átmenthető, s nem kuriózu­mok henye gyűjteményeként, hanem — legalábbis a J-be- tűs anyaggal záródóan — szép filológus rendben, szak­szerűen elkészített szótár for­májában várja, hogy napvi­lágot láthasson. Várja, las­sanként két teljes esztende­je, s ki tudja, hogy még meddig. De higgyünk sorsának ked­vezőbbre fordulásában, higyj gyük, hogy a II. kötet meg­jelenése lassanként mégis­csak elkövetkezik, s örül­jünk, hogy addig is, napról napra előbbre jutunk a III. kötet anyagában. B. Lőrinczy Éva Hungaroton hanglemezhetek A magyar hangi emezgyűj- tők csaknem egy évtizede jegyzik fel naptárukba a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat őszi rendezvényso­rozatát, a Hungaroton hang­lemezhetek programját és válogatnak kiadványaiból. Az idei „hanglemezünnepet” szeptember 8. és október 1. között rendezik meg; az ün­nepélyes nyitóhangversenyt Budapesten, szeptember 7- én a Zeneakadémián, vidé­ken szeptember 9-én Szé­kesfehérvárott a Csók Ist­ván Képtárban tartják. Hagyomány már, hogy a HHH kiadványai kapcsolód­nak egy-egy jubileumhoz, je­lentős zeneműveket korsze­rű technikával újrarögzítve jelentetnek meg, s az ed­dig nem vagy csak ritkán kiadott művek is a boltokba kerülnek a rendezvény ide­jén. Az idén 14 új korongot, albumot vásárolhatnak a ko­moly zene. a népzene, vala­mint az irodalom kedvelői. A klasszikus zene kincstá­rából ezúttal Liszt. Händel, Pergolesi, Verdi műveit rög­zítették a hanglemezgyártó vállalat stúdiójában. A jubileumi Liszt-évben a halihatatlan magyar kom­ponista zenéje nemcsak a köteles megemlékezés okán kerül középpontba, hanem a nemzeti hagyománnyal va­ló gondos és hűséges sáfár­kodás bizonyságaképpen is. E meggondolásból jelenik meg a boltokban Liszt ösz- szes szimfonikus költeménye, valamint a Christus oratóri­um. Az előbbit a Magyar Rádió és Televízió szimfoni­kus zenekara tolmácsolja Joó Árpád vezényletével, az utóbbit Sólyom Nagy Sán­dor, Kincses Veronika, Ta­kács Klára, B. Nagy János. Polgár László latin nyelvű előadásában, az MRT ének­kara, a Magyar Állami Hang. versenyzenekar. Hock Ber­talan orgonaművész közre­működésével, Doráti Antal vezényletével rögzítették. Két operafelvétel is gaz­dagítja a kínálatot: Pergo­lesi Az úrhatnám szolgáló című operáját olasz és fran­cia nyelven, Verdi Macbe th- jét olasz nyelven rögzítet­ték kiváló hazai és külföl­di előadóművészek, együt­tesek és karnagyok közre­működésével. VÁRHELYI JÓZSEF: Krumplit pedig nem kapálunk Juliska asszony rosszul aludt, korán ébredt. Kicsit kábult volt ugyan, de egyál­talán nem nyűgös, rossz­kedvű, mint ahogy saját ma­gától elvárta volna. Sőt, meglepődve érezte, hogy szo­katlan tettvágy keríti ha­talmába: ma el kell intézni valami fontosat. Szétcsapta a nyugágyat a teraszon, a ka­paszkodó nap felé fordítot­ta, és elnyúlt, hogy gondol­kozzék. Behunyta a szemét, mert így egyszerre látott mindent. Az évekig épített, mutatós nya­ralót, körülötte a katonás szőlőrendeket, a szomszédok villogó palatetőit, odébb a gyümölcsfák között szunyó­káló falusi házakat, sőt még a Balatont is. De ugyanak­kor látta a háta mögött zöl­dellő erdős dombokat is — jó lenne egyszer már oda is felmászni, de mindig olyan messze van —, és ahogy gon­dolatban kilépett a ház mö­gül, úgy megtorpant, hogy egyszerre felült a nyug­ágyon. A krumpli! Jaj, a krumpli! Tegnap nem kapálta meg az a disznó Csecse Jancsi, meg az a még disznóbb.. . — Ede! Semmi. Megköszörülte a torkát, még nagyobbat kiál­tott a ház belseje felé: — Ekje, az istenfádat! Persze csak a szőlő, az a fontos. Hogy lehessen inni. Arra nem sajnálja a pénzt, annak van lókapa, meg a nagybelű lókapásnak bor dögivei. Talán még az a macskányi lova is bort iszik. — Ede, gyere ki, ha jót akarsz! Mert hogy a szőlőmunká­hoz bor kell, anélkül nem lesz jó termés, meg hogy a krumpli alattomos növény, sötét földben van a termé­se, nem úgy, mint a szőlőé, napfény, illat, zamat, dicső­ség annak is, aki megmunkál­ja, a krumplit meg egye meg a rosseb. Aztán már nem is munkáltak semmit, csak ittak, meg disznó nótákat énekeltek, nem lehetett tő­lük aludni. — Ekle, én bemegyek ér­ted! Belelépett a szandáljába, szép, sportos mozdulattal talpra lendült, és pontosan beleütközött egy üres boros- üvegbe, amelyet Ekle nyúj­tott kifelé az ajtónyíláson. — Van másik? — Másik nincs, és nem is lesz! Tegnap megittatok egy kisebb termést. — Jó, akkor konyak lesz — dörmögött Ede. és egy kicsit feljebb húzta a hasán a melegítőt, de lehet, hogy abba kapaszkodott. — Semmi se lesz! Azonnal átmész a rusnya szomszé­dodhoz, idehozod lovastul­kapástul, és megjárjátok a krumplit. — Hát akkor megyek. És Ekle ment. A kocsmába. Szépen sütött a nap, zöl- dellt, zümmögött a világ, fénylett az ég. Edének füty- työs kedve támadt, de nem tudott fütyülni, mert a szom­júságtól görcs állt a nyel­vébe. — Görcsoldót kérek — mondta a kocsmárosnak. Az már buktatta is a borosté­gelybe a mércét, de Ede a fejét rázta. — Reggel van még — szólt tömören, s jelentőségteljesen nézett a konyakos üvegre. Ekkor érkezett a Csecse Jancsi. Az inge hátul kissé kilógott a nadrágjából, a kalapja is törvénytelenül állt, de még józan volt. — Otthon vannak-e a lo­vai. .. lovaid (tegnap pertut ittak), komám? — Az előbb még otthon voltak. — Mert a krumplit is meg kéne kapálni. — Krumplit pedig nem kapálunk... — De muszáj, mert az asszony igen pipa. Eredj, de a kisebbik lovadat fogd be. — Jó, de akkor ötvennel több, mert krumplit nem kapálunk, tegnap megesküd­tünk. Talán még egy óra sem telt bele, lassú, nehéz nóta döndörgött a burgonyaszárak fölött: Krumpli az ebéd Tök a vacsora... Ede vezette a lovat. Jól belekapaszkodott a gyeplő­szárba, hogy a renden ha­ladjanak, de egyre nehezebb lett a ló. — Te Jancsi, ez részeg. — Részeg? Kicsoda? — Hát ez a ló. — Talán mert igen rále­helsz. Nyomd odébb a fejét, úgy megy az, mint a sico- gány. Hogy mi az a sicogány, azt Csecse János nem tudta megmondani. — Szusszanjunk egyet — javasolta Ekle, és előhozta a Fecskés dobozt. Kínálta vol­na a másikat is, de nem tudott mozdulni. — Léptesd már odébb ezt a dögöt. — Miért? — Mert rajt áll a lába­mon. — Ezt csak úgy mondod? — Hát hogyan mondjam? — Aztán nehéz? — Mint az a kórság. Lép­tesd már odébb, szétszakad a lábam. — Hát ha adsz még egy ötvenest... Mire Juliska asszony ki­hozta a harmadik üveg bort, hogy a krumpli is jól te­remjen, már új dalt hall­gattak a krumplibokrok: Három fehér szőlőtőke Meg egy fekete... Este a teraszon, a vigyor- gó csillagok alatt Ede is, Csecse János is váltig erő­sítette, nem ők énekeltek, hanem az a részeges ló. 1986—87-es tanévtől kezdődően Iskola idegenforgalmi dolgozóknak — Sprechen Sie Deutsch? — Jó, mert én nem. Azt hiszem, ezt a régi viccet nem árt még jó néhányszor idéznünk. Ugyanis ven­déglátásunknak, idegenforgalmunknak kül- és bel­földi, kulturális, művészeti kapcsolatainknak egyik sarkalatos gondját fejezi ki. Az idegen nyelv nem tudás és ami sajnálatosabb, az evvel való érzéketlen heccelődés, kérkedés. Legtöbbször az a bántó ebben, hogy látogatott, vonzó helyeinken hangzik el ez az értelmetlen viccnek is goromba poénkodás. Hovato­vább kérkedünk azzal, amit nem tudunk. Pedig mily sok minden, mennyi minden múlhat egy pontos ide­gen nyelvű felvilágosításon ... Hazánk belföldi és nem­zetközi turizmusának az el­múlt évtizedben bekövetke­zett komoly fejlődése és ebből adódó magasabb is­mereteket követelő feladatok komolyabb követelmények elé állítják az idegenforga­lomban dolgozókat. Ezért az érintett vállalatok és szer­vezetek egyre inkább a szakképzett munkaerő fog­lalkoztatására törekednek. Ezt a képesítést — mivel Magyarországon eddig spe­ciális idegenforgalmi közép­iskola nem működött —, tan­folyami úton lehetett meg­szerezni. Mindezeket figyelembe véve szükségssé vált az ágazati szakközépiskolai pro­fil bővítése. A Belkereske­delmi és a Művelődési Mi­nisztérium együttműködésé­vel az 1986—87-es tanévben egy új iskola várja — ide­genforgalmi szakközépisko­la — felnőtt tanulóit. Erről adott tájékoztatót dr. Asbóth Artúr, a Belke­reskedelmi Továbbképző In­tézet igazgatója a közelmúlt­ban a Magyar Újságírók Szövetségében. Elmondotta, hogy az idegenforgalmi és szállodavállalatok, valamint szövetkezetek, az utazási iro­dák és az idegenforgalmi hivatalok számára korszerű általános és szakmai mű­veltségű szakemberek kép­zése a cél. Egyelőre felnőtt érettségizett dolgozók jelent­kezését várják. Elsősorban a már említett területek szak­mai ismeretét oktatják és kiemelten szerepel az ide­genforgalmi földrajzon kí­vül az idegen nyelv is. Kü­lönösen az orosz, a német, és az angol ismerete szük7 séges. Jelentős óraszámot biztosítanak az egyes nyel­vek tanulásához, továbbá kötelező érettségi vizsgatár­gyak között is szerepeltetik azokat. A nyelvi anyag tar­talmát és követelményrend­szerét úgy határozták meg, hogy az magas szintű isme­reteivel felkészítse a tanulót egy szakmai anyaggal bő­vített középfokú nyelvvizsga letételére. A szakközépiskola tanulmányi rendje szerint a képzési idő két tanév és az oktatás levelező formá­ban történik. Az idegenfor­galmi szakközépiskolában felvételizőknek kell rendel­kezniük középiskolai érett­ségi bizonyítvánnyal, idegen- forgalmi, vagy szállodai munkakörben kell dolgoz­niuk és ami legfontosabb, a három említett nyelv közül egyből alapfokú nyelvvizsgá­val kell bírniuk. A jelent­kezők közül szakmai alkal­massági felvételi alapján vá­lasztják ki a megfelelőket. Heves megye is vonzó cél­pontja a hazánkba látogató idegeneknek. Várható-e az idegenforgalmi szakközépis­kola kapunyitása 1986-ban nálunk is? — kérdeztük Habis Lászlótól, a Heves Megyei Tanács kereskedelmi osztályvezető-helyettesétől. — Az Egri Kereskedelmi Szakmunkás és Szakközépis­kolában minden feltétel biz­tosított a tanuláshoz. Amaz idei tanévben mégsem indul osztály. Ennek az oka az, hogy a felnőttképzéshez alapfokú nyelvvizsgapapír kell. így a jövendő „diákok­nak” először ezt kell meg­szerezniük a Belkereskedelmi Továbbképző Intézet tanfo­lyamain. Csak utána láthat­nak hozzá a magasabb is­meretek megszerzéséhez. — Az elmondottak alapján gz országban hány helyen indul be idén a képzés? — Budapesten, Sopronban és Keszthelyen várják a kí­vánalmaknak megfelelő je­lentkezőket 1986. augusztus 22-ig. (soós) Középkori templomromok a Hajdú-Bihar megyei Dombos-tanyán Egyedülálló építészeti leletegyüttest találtak a debreceni Déri Múzeum munkatársai a város melletti Dombos-tanyán, Megtalálták az 1660-ban elpusztult Parlag falu két közép­kori templomának maradványait. A feltárt romegyüttes érdekessége, hogy a két templom falmaradványai és alapjai egymásba épülve láthatók. A tavaly ősszel kezdett sikeres ásatást dr. Módy'György, a templom körüli temető kuta­tását pedig M. Neppel Ibolya dr. irányítja. A régebbi templomot, amelyet valószínűleg földrengés pusztított el, a pusztulás után — 1400—1450 körül — sokszög alakú szen­téllyel záródó gótikus templommá építették újjá. (MTl-fotó: Oláh Tibor)

Next

/
Thumbnails
Contents