Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-05 / 183. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. augusztus 5., kedd I. Elismerés az Adácsnak A megyei LSZ ligaillése Egerben Hétfőn délelőtt bajnoki év­záró-évnyitó ligaülést tar­tott a Heves Megyei Labda­rúgó Szövetség versenybi­zottsága. A megyei bajnok­ságban szereplő csapatok szakosztályvezetőit, ügyin­tézőit, valamint a felnőtt és utánpótlás együttesek edzőit Pusztai László, a megyei LSZ főtitkára köszöntötte. Ezt követően Miskolczi László, a megyei LSZ elnöke elsőként nagyvonalakban foglalkozott a magyar labda­rúgás jelenlegi helyzetével, kissé részletesebben szólt szűkebb hazánk, a Heves megyei labdarúgás reprezen­tánsáról az Eger SE NB I-es csapatáról és az öt területi osztályú együttesről, a velük szembeni elvárásról. Majd a megyei bajnokság­ban szerepelt 16 csapat ke­rült a „górcső" alá. Az el­nök értékelése tartalmilag megegyezett a lapunkban megjelentekkel — erről em­lítést is tett —, ezért nem kívánunk ismétlésekbe bo­csátkozni. A figyelmet ér­demlő gondolatok közül ket­tőt érdemes megemlíteni. Az elnök többek között elmon­dotta: — Sajnos, a megyei bajnokságban szereplő kis csapatok között sok az olyan még kisebb csapat, amelyek­nek nincs megfelelő háttér­bázisuk. Előfordult számos esetben, hogy egyes csapa­ltok játékosai csak a hét vé­gi díj mérkőzéseken találkoz­tak, csupán sportszeretetből léptek pályára. Ezeken a te­lepüléseken képtelenség tu­datos szakmai munkát vé­gezni. . . — A megyei együttesek vezetői segítsék elő a körze­ti csapatokban szereplő te­hetséges fiatalok felkarolá­sát, tudatos kiválasztását. Ezeknek a sportolóknak pá­lyafutásuk első, nyilváno­sabb állomásuk legyen a me­gyei osztály, ahonnét tovább léphetnek. Az elnök által ismertetett feladatok között elhangzott az is, hogy a jövőben a szö­vetség vezetői az eddiginél több szakosztályt látogatnak meg, a helyszínen igyekez­nek majd segítségszándékú tanácsokat adni. A beszámoló feletti vitá­ban kilencen kértek szót. Általában három témakört — utánpótlás-nevelés, játék- vezetés és az anyagi gondok — „feszegettek" a hozzászó­lók. A ligaülés keretében ke­rült sor a különböző kor­osztályú megyei bajnokságok arany-, ezüst, és bronz­érmeinek az átadására. Nyá­ri József, a megyei MNK versenybizottság elnöke dí­szes vázát adott át Nagyvá­radi Jánosnak, az Adácsi SE képviselőjének a nagy­szerű kupaszereplés elisme­réséül. (szigetváry) Még kaphatók jegyek Vasárnap 14.30 órától lesz a nagy bemutatkozás, elő­ször kerül sor szocialista országban Forma—1-es au­tós VB-futamra. A Magyar Nagydíjat nagy érdeklődés kíséri, de többen is állítják: a vártnál kisebb számban fogynak a belépők. Az MTI munkatársa Pethő Sándort, a Forma—1 GT ügyvezető igazgatóját, a Magyar Autó­klub főtitkárhelyettesét kér­dezte erről. Kaphatók még jegyek? — Az eredeti tervekben azt rögzítettük, hogy augusz­tus 10-én a Magyar Nagydí­jat a helyszínen, a Hungaro- rlngen 120 ezer néző követ­heti figyelemmel. Időközben 30 hektárral bővítettük a te­rületet, és megszüntettük a szektorokat is. Így 40 ezer érdeklődővel fogad be töb­bet a június közepén átadott versenypálya nézőtere. A 120 ezer belépő áprilisig gazdára talált, de az újonnan kibo­csátott jegyekből még tudunk az érdeklődők rendelkezésé­re bocsátani. Körülbelül mennyit? — Mintegy 250 helyen árulják a belépőket. Becslé­sek szerint pénteken, szom­baton és vasárnap 10—10 ez­ret a helyszínen tudunk ér­tékesíteni. Erre azért is szük­ség van, mert néhány kör­nyező országban nem árul­tunk jegyeket, szurkolókra viszont mindenképpen szá­mítunk azokból is. Mundial-csillagok A rajt előtt minden idők legérdekesebbjének ígérke­zik a francia labdarúgó-baj­nokság. A VB harmadik he­lyezett országába szerte Eu­rópából, s a tengerentúlról is valósággal özönlöttek a híres, válogatott játékosok. Francia klubhoz szerző­dött — többek között — a világbajnok Argentína két erőssége, Brown és Oliar- tioechea, az uruguayi Fran- cescoli, a dán Lerby, a bel­ga Vandenbergh, a brazil Julio Cesar, a nyugatnémet K. H. Förster és Littbarski, továbbá két magyar, Han- nich és Nagy A. is. Több egyesület vagyonokat költött új játékosok vásár­lására. A multimilliomos Ber­nard Tapia, aki a Francia- országban rendkívül népsze­rű kerékpározás legnagyobb egyéniségeit gyűjtötte csa­patába, most elhatározta, hogy labdarúgásban — a Marseille-ből — is világhírű gárdát formál. Förster és a jugoszláv Sliskovics átigazo­lása mellett szerződtette a francia VB-csapat erőit, Giresset és Domerguet, va­lamint a Belgiumba átrán- dult francia csatárt. Papint | ÚSZÓ-VIDÉKBAJNOKSÁG Balia (6YSE) aranyérmes Nyíregyházán 22 egyesület 254 résztvevője mérte össze felkészültségét az úszó-vidékbajinokságon. Az érmes helye­zettek között gyöngyösi és egri versenyzők is voltak. A fér­fiak 100 méteres 'gyorsúszószámát Bállá Zoltán (Gyöngyösi SE) nyerte 56,41 mp-es idővel. A további helyezettek, fér­fiak: 100 m mell: 3. Szilvási (Eger SE) 1 : 12,69. 4X200 m gyorsváltó: 2. Eger SE 8:41,24. Nők, 50 m hát: 2. Bartha 32,68, 3. Kömlő (mindkettő Eger SE) 33,32. Bartha Mónika (ESE) a hátúszók sprintszámában má£bdik lett (Fotó: Szántó György) Szilvásvárad előtt Jicin Csütörtökön Jicinben Vi­lágkupa-futamon állnak rajt­hoz a magyar tájfutók. A magyar színeket Lantos Zol­tán, Kelemen János, Bene­dek István, Dosek Ágoston, Kiss Zoltán, Viniczai Ferenc. Iga István és Nagy Róbert, valamint Oláh Katalin, Ros­tás Irén, Káló Edina, Káló Mariann és Gaál Borbála képviselik. Tűi a félidőn A hetedik fordulót is le­játszották a jubileumi gyön­gyösi sakkversenyen. A za­laegerszegi FIDE-mester, Horváth Gyula továbbra is veretlen, és egyedül vezet. 1. Horváth 6, 2. Kiss Attila 5,5. öt pontja 5 sakkozónak van, köztük egy magyar ta­lálható, Széli Lajos FIDE- mester. A GYSE játékosai­nak pontszámai: Horváth Dénes 3,5, Kőszegi és Kiss István 3—3, Gacsó 2 pont. A „B”-cso,portban sokáig ve­zető Lengyel megtorpant. Az utóbbi három fordulóban egy pontot ért el. Az élen így most hárman állnak. 1— 3. Buka, Molnár (csehszlo­vák), Bubenkó 5,5—5,5, Len­gyel, Szaka (mindkettő Gyön. gyösi SE) 5 pont. Balogh La­jos és Kladiva Imre 4,5, az egri Racskó 3,5 pontot szer­zett eddig. A tegnapi szabadnap után ma két órától ismét asztal­hoz ül a közel 100 fős me­zőny. A hajrá felé közeled­ve minden pontnak nagyobb lesz a jelentősége, hiszen javításra már csak 4 forduló áll rendelkezésre. A gerelyvető tragédiája Közlekedési baleset áldo­zata lett a 29 esztendős ame­rikai Bob Roggy, a világ egyik legjobb gerelyvetője. Az Olimpiai Fesztivál el­nevezésű viadalon szomba­ton az 5. helyen végzett Roggy gépkocsijával ütkö­zött. A Santa Barbarában (Kalifornia) élő híres spor­tolót az egyik houstoni kli­nikára szállították, de már nem tudtak segíteni rajta. Roggy 1982-ben a világ- ranglista vezetője volt 95,80 méteres dobásával. Az Egye­sült Államok ranglistáját ve­zette 1978-ban, 1979-ben. 1981-ben és 1982-ben. Alain Prost beérkezik 1985. Az esztendő. ame­lyikben kiderül, hogy Niki Lauda, a Computer nemcsak kitűnő autóversenyző, ha­nem remek jós is. Mert ugye azt mondta tavalyi diadala legnagyobb pillanatában, hogy a következő év világ­bajnoka Alain Prost lesz. Nos, mint annyi mindenben, ebben is igaza lett az égett arcú osztráknak. Azért még annyit el kell mondani, hogy sokan szur­koltak a Kis Franciának, aki kétszer is csak hajszállal ma­radt le a világbajnoki cím­ről. Sokan azt mondták, hogy inkább megérdemelte volna, mint Lauda. Ám ami végül is perdöntő, bár pon­tokért folyik a harc, még­sem pontozásos sport a For­ma—1, s tavaly Lauda egy fél ponttal többet gyűjtött, mint fiatal és becsvágyó márkatársa. Az viszont nem változott, hogy a McLaren menetelt. Továbbra is. Ott folytatódott, ahol ab­bahagyták. Estorilban a Por. tugál Nagydíjjal. Esőverseny volt, és nyert az a fiatal bra­zil, akinek nem maradt ide­je megelőzni Prostot tavaly Monacóban, mert féltávnál Ickx leintette a versenyt. Senna szuverén úr volt a pá­lyán, rajt-cél győzelmet szer­zett. Prost még féltáv előtt ütközött és kiállt. A belgiumi Spában olyan rossz volt az útfelület, hogy a versenyzők nem vállalták, így aztán összecsomagolt a vándorcirkusz, és átkelt a nagy vízen, hogy Kanadában mérje össze tudását. S az ágaskodó lovas csapat, a Fer­rari, feltámadt. Alboreto győ­zött Johansson előtt. A har­madik helyre Prost jött be. Detroitban megint máso­dik lett a svéd fiú, megelőz­te márkatársát, a harmadik­ként érkező Alboretót. A győzelmet finn barátunk, Ke. ke Rosberg szerezte meg, Williams-szel. Prost a husza­dik körben karambolozott és kiállt. Franciaországban foly­tatódott. és Piquet nyert me­gint egy futamot a Brabham. nek. Mögötte Rosberg, Prost és Johansson érkezett. Az Angol Nagydíj edzésén Keke Rosberg világrekordot állított fel. 1 perc 05.591 má­sodperc alatt tette meg a 4719 métert — ennyi egy kör Silverstoneiban — és ez 259,446 kilométeres óránkén­ti átlagsebességnek felel meg! Aztán a versenyen Sen. na (Lotus) vezetett az 57. körig, a következőben már Prost volt az élen. majd új­ra Senna, ám az utolsó hat kör már Prosté volt. Megint az új Nürburgrin- gen volt az NSZK Grand Prix, és megint élre vereked- te magát Alboreto, mögötte Prost lett a második. Auszt­riában Prost kezdett jobban, de a huszonhatodik körben már Lauda száguldott az élen, ám a negyvenedikben meghibásodott a turbófeltöl­tője, kiállt, és Prost kényel­mesen beautózott a célba. Az utolsó tizenhárom körben kö­zel sem jött hozzá senki. Nem úgy a vb-pontgyűjtő versenyben, ahol 50—50-re állt Alboretóval. Aztán ez is megváltozott. Belgiumban az elmaradt fu­tam helyett rendezett verse­nyen Senna nyert. Prost har­madik lett. Alboreto nem szerzett pontot, s máris a Kis Francia vezette a listát. Olaszhonban tovább növelte előnyét, ugyanis nyert, majd Hollandiában második lett. Igaz, itt Alboreto is szerzett pontot negyedik helyével, de már leszakadt az üldözéses versenyben. A győztes Niki Lauda lett, s ez is Forma—1 történeti esemény, mert ez volt a Computer utolsó sike­re. Eddig. Mert bár a szezon után visszavonult, mint an­nakidején a montreali ver­seny edzésén, most arra a kérdésre, végleges-e? Azt vá­laszolta: — Soha nem mon­dom többé, hogy soha. Am még hátra volt néhány futam. Az Európa Nagydíj például Angliában, Brands Hatch-ben. Prostnak csak két ponttal több kellett vol­na a világbajnokság megnye­réséhez, ám elég volt egy elrontott rajt. és csak ne­gyediknek sikerült beérkez­nie. A győzelmet Nigel Man­sell, a Williams—Honda brit pilótája szerezte meg. Ez volt élete első győzelme, ezt meg­előzően 71 versenyen nem sikerült elsőnek lennie. Aztán gyorsan szerzett még egy első helyet, mégpedig Dél-Afrikában. Prost egy kör hátránnyal a harmadik he­lyen futott célba, világbaj­nokként. Kettejük közé Ke­ke Rosberg hozta be Williams —Hondáját, s közben nyilvá­nosságra hozták, hogy a kö­vetkező szezonra átszerzödött Niki Lauda helyére, a McLa- renhez. Ám ez nem volt nye­rő húzás ... Az utolsó felvonásra eb­ben az évben egy vadonatúj pályán és egy a Forma—1 számára vadonatúj földré­szen került sor. Ausztráliá­ban, Adelaide-ben. Ez volt Rosberg búcsúfellépése a Williams—Honda csapatban, és igazán elegánsan távozott, győzelemmel. Százezer néző figyelte a nyolcvankét körös küzdelmet és Ayrton Sennát. amint az első kanyarban fel­öklelte a szegény naiv Nigel Mansetlt, aki így nem trip- lázhatott. Azóta még bemu­tatott néhány kellemetlen go- kartos trükköt a brazil a britnek, s bizony nincsenek valami jóban. Prost, a világ­bajnok a 27. körben kiállt. Laudának ezúttal a váltója mondta fel a szolgálatot, a 62. köriben, addig fantaszti­kusan küzdött, bár vissza­vonulása előtti utolsó verse­nyére készülve azt nyilatkoz. ta: — Mindent, csak nyerni nem, mert akkor nem tu­dom abbahagyni. — Nos, si­került befejeznie páratlan sportpályafutását. Prost pedig világbajnok lett, a Forma—1 történeté­nek első és eddig egyetlen francia világbajnoka. (Vége) Roóz Péter Eger Város Tanácsa V. B. Munkaerő-szolgálati Iroda nllÁcs ídnlnliii * EGRI DOHÁNYGYÁR: Eger, Somogyi B. u. 4. Felvételre keres gyors- és gépírónőt, valamint női dolgozókat 3 műszakos munkarendbe, jó kereseti lehetőséggel, gépmunkára. ARANYKALÁSZ MGTSZ: Kerecsend, Bereksori út 3. Felvesz titkárnőt, forgácsoló és lakatos szakmunkást, betanított munkásokat. Jelentkezés a tsz munkaügyi vezetőjénél. ÉPÜLETKARBANTARTÓ SZÖVETKEZET: Eger, Csákány u. 11. Felvételre keres kőműves és villanyszerelő szakmunkásokat (Füzesabony, Besenyőtelek, Dormánd, Tenk községekből munkásszállítást biztosít). PARK SZÁLLÓ: Eger, Klapka u. 8. Azonnali belépéssel felvesz villanyszerelő, vízvezeték-szerelő, festő szakmunkásokat, valamint szobalányt, mosogatót és éttermi takarítót. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. HEVES MEGYEI ZÖLDÉRT VÁLLALAT: Eger, Klapka u. 9. Felvételre keres azonnali belépéssel asztali árusokat, árukísérőket, targoncavezetőket. Jelentkezés a hűtőház vezetőjénél (Eger, Külsősor u. 8.), FELSÖ-MAGYARORSZAGI VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT: Eger, Lenin út 55. Központjába szakképzett energetikust; Visontára gyakorlattal rendelkező büféseket keres felvételre. Jelentkezés a fenti címen. VÍZÜGYI ÉPÍTŐ VÁLLALAT: Eger, Kistályai út 10. Alkalmaz gépésztechnikust műszaki munkakörbe; gépírónőt; lakatos és hegesztő szakmunkásokat. HEVES MEGYEI AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT: Eger. Faiskola u. 5. Felvesz gyakorlattal rendelkező, középfokú végzettségű gépirónőt általános adminisztrátori munkakörbe. Heves Megyei Autójavító Vállalat Tehergépjármű Javító Leányvállalata: Eger, Faiskola u. 5. Felvételre keres 3—5 éves gyakorlattal rendelkező karosszérialakatos művezetőt. Minden héten szerdán 16 órától 18 óráig díjtalan munkajogi tanácsadást biztosítunk.

Next

/
Thumbnails
Contents