Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-04 / 182. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. augusztus 4., hétfő 3 Mozgástérbővítés helyett, új pályára állni ii í. A vállalati magatartás és mozgástér címet viselő XXV. miskolci közgazdász vándorgyűlésen megfogalmazott gondolatok rezüméje: Miután a vállalatok a gazdasági élet főszereplői, az ő teljesítményük határozza meg a népgazdaság eredményeit. Ez azonban csak a vállalati mozgástér érdemleges bővítése útján lehetséges. A mozgástér bővítése két vonatkozásban merült fel: 1. A vállalati gazdálkodás kötöttségeinek oldása, a túlszabályozottság enyhítése; 2. Az erőforrásokon való osztozkodás arányának módosítása, illetve adott arányokon belül annak más kritériumok szerinti allokálása. A mozgástér bővítésének szorgalmazása tetszetőssége ellenére is részigazság, s részmegoldást jelentene. Miért? Azért, mert a vándor- gyűlésen az irányítás és a vállalatok adott játéktéren való osztozása kapott nagyobb hangsúlyt. A népgazdaság mozgástere azonban nálunk ma már a vállalati szféra mozgásteréből épül fel. Az erőforrásokra vonatkozó alku új köntösbe öltöztetése tehát nem visz előbbre. Ez akkor is igaz, ha az erőforrások más allokációjától kétségkívül újabb — de szükségszerűen csak átmeneti — energiák lennének nyerhetők. A fő gond ezek után, hogy a vállalati mozgástér bővítésének szorgalmazása az adott paradigmarendszer, szerveződési elv keretein belül maradt. A hanyatlás irányába mutató tendenciák, pozitívan megfogalmazva a dinamizmus visszanyerése viszont a népgazdaság és a vállalatok együttes mozgásterének bővítését tenné szükségessé, sőt ennél is többről van szó. Csak a jelzett kereteken belüli maradás ugyanis zsákutca. A mozgás egyszerű bővítése helyett tehát minőségileg más, újfajta mozgásteret jelentő vagy biztosító pályára van (lenne) szükség. Adott játéktéren belüli egészségesebb arányok követelésének — mint például a túlszabályozottság oldása, az erőteljes redisztribució visszaszorítása, az informális elemek formájában is megnyilvánuló, az alkupozíciót akaratlanul is erősítő állami paternalizmus mérséklése és a hatékonysági követelményeket is feloldó, folyó tevékenységre és a gyengék megsegítésére hangolódott csapdaszerű támogatáspolitika leépítéseiének) — jogosságát aláhúzva is a hangsúlyt azért a tulajdonlás, a vagyonérdekeltség, a tőkegazdálkodás, az önállóságon túlmutató vállalati autonómia, új elveken nyugvó vállalati belső mechanizmus, egyéni szintekig hatoló érdekeltség és hatékonysági kényszer, hierarchia helyett, kölcsönös érdekeken nyugvó, kooperatív jellegű és integráló erejű vállalatok közötti kapcsolat- rendszer kiépítésére kellene (kellett volna) helyezni. Ilyen messzire ezen a vándorgyűlésen sem jutottunk el, s ez nem véletlen. Ehhez ugyanis a szocialista vállalatelmélet továbbfejlesztésén, a témába vágó tanulmánykötetek. vitasorozatok gyarapításán kívül mindenekelőtt gondolkodási rendszerünk megújítására lenne szükség. Legelőször is annak belátására, hogy a rendezőelvek, paradigma újrafogalmazása nélkül minden más szükségszerűen pótcselekvésbe torkolló megoldás marad. Kissé konkrétabban a vállalati gazdálkodás autonómia irányába mutátó továbbfejlesztésére lenne szükség, ami a vállalati s ezen keresztül a népgazdasági mozgástér bővítésének is feltétele. A realitások érdekében azt is le kell szögezni, hogy egy, a továbbiakban tárgyalt autonóm vállalati gazdálkodás támasztotta követelményrendszernek való megfelelés a vezető garnitúra mentalitásának, vezetési stílusának áthangolását is szükségessé teszi (az effajta tulajdonságok ugyanis ma még csak kisebb részükre jellemző). A vállalati gazdálkodás és vezetési stílus új alapokra történő helyezésének legfontosabb feltételei a vállalatelmélet továbbfejlesztésén kívül: a tulajdonlás szélesebb alapokra helyezése; a tőkemegtérülés elvének érvényesítése; az érdekeltségi viszonyok és a vállalati belső mechanizmus és autonómia továbbfejlesztése. A központi irányítás formájával, s a politika és a gazdaság közötti kapcsolatrendszer kérdéseivel csak ezekre a kérdésekre adott válaszok után szabad foglalkozni s nem fordítva. Ebben a felfogásban az irányítás szolgálja a gazdaságot, s nem hatóságként vagy érdekeltségi, kockázati és felelősségi motívumokat nélkülöző hivatalként uralkodik rajta. Észre kell venni, hogy ez lenne az a bizonyos marxi út, ami az önigazgató társadalom irányába mutat. Ilyen megközelítésben viszont a marxi úttól inkább eddig, s nem most kanyarodunk el. De ne hánytorgassuk a történelmet, nézzük inkább a válaszadást jelentő megoldásokat (természetesen csak erősen elnagyoltan, vázlatosan). A tulajdon társadalmasításában elméletileg tekintve sem az állami forma a leg- kiteljesedettebb, legmagasabb szint. Gyakorlatilag, történetileg az állami forma is csupán átmeneti. A tulajdon társadalmasításában tehát tovább kell lépni. Egyfelől, mert mai gond- jaiink jó része a tulajdonlás megoldatlanságában gyökeredzik, másfelől mert — s ez az előbbi szerves folya- mánya — a tulajdont, a tulajdonosi viselkedést nem, vagy csak nagyon alacsony hatásfokkal lehet szimulálni. Vessük például egybe az emberek személyi és állami tulajdonhoz való viszonyát. Az állami formájú társadalmi tulajdon nem képes emberléptékűvé válni. Ez már történelmi tapasztalat. Ebből eredően e forma az elidegenedési viszonyokat és a bérmunkás tudatot örökíti tovább. A gyakorlati tapasztalatok és elemzések tanulsága szerint viszont a tulajdonosi kötődés nélküli gazdálkodás szükségszerűen pazarló. Ilyen viszonyok között a távlati és vagyonérdekeltséget ugyanis csak szimulálni lehet. Mindent el kell ezért követni annak érdekében, hogy a tulajdont, a vagyonnal való gazdálkodás ügyét vigyük közelebb a dolgozó emberekhez, más dimenziókban pedig az állampolgárokhoz (például a nem gazdasági szférában). Hogyan? A vagyon feletti nagyobb rendelkezési jog, a személyes érdekeltség, kötődés és felelősség formáinak erősítésével, gazdagításával. Félreértés ne essék. Mindez a tulajdon társadalmasítottsá- gának magasabb szintre emelését, s nem annak szét- parcellázását jelentené. Dr. Barta Imre a közgazdaságtudományok kandidátusa A pártalapszervezetek és a világpolitika Régi igazság, hogy hazai életünk, fejlődésünk szempontjából legalább olyan fontosak a külső, a nemzetközi tényezők, mint a hazaiak. Nemzeti jövedelmünknek több mint a fele külkereskedelemből származik, devizaszükségletünknek pedig mintegy 90 százalékát exportszállításokkal kell ellentételeznünk. Még a Szovjetunióba irányuló termékeinkben is mintegy 20 százalékos arányú a Nyugatról származó technika. De a külső tényezők súlya nemcsak gazdaságunkban, árucsere-forgalmunkban, fizetési mérlegünkben, adósságállományunkban tükröződik, hanem befolyásolják és sok tekintetben meghatározzák egész gazdasági-társadalmi fejlődésünk lehetőségét és kilátásait is. Ezért ma pártalapszerve- zeteinkben — érdeklődésre igényt tartóan — nem lehet úgy beszélni világpolitikai kérdésekről, hogy azokat ne hoznánk kapcsolatba magunkkal, magyar valóságunkkal, törekvéseinkkel. Ahol ezt megteszik, ott tágítani tudják a látóhatárt és hazai gondjaink, útkereséseink, gyötrődéseink, sorsunk és jövőnk a szó szoros értelmében világnézeti megközelítést nyernek. Önmagunkból kiindulva Hazai építőmunkánk nemzetközi feltételeinek tárgyalásakor ajánlatos önmagunkból kiindulni, őszintén, korrektül vázolva jelenlegi nehézségeinket, a lemaradásokat a tervektől, a kitűzött céloktól, a késlekedéseket. Meg kell jelölni azokat az objektív és szubjektív okokat, amelyek miatt mindeddig akadozott a XIII. kongresszus „élénkítéssel” kapcsolatos határozatának végrehajtása. Nyilvánvalóan jellemeznünk kell azt is, hogy a politikai és a gazdasági vezetés milyen irányba vagy irányokba keresi a kiutat: a Központi Bizottság június 18-í ülésén jóváhagyott intézkedéseket, a menetközbeni szabályozókorrigálásokat. a jobb alkalmazkodási törekvéseket, az elképzeléseket a bér-, az ár- és az adórendszer reformjára. a termékszerkezet korszerűsítésére, a szelektív beruházásokra, fejlesztésre. Munkánk, fejlődésünk nemzetközi feltételei közül elsősorban a Szovjetunióra és a KGST-re kell összpontosítanunk: az ott ígérkező fontos változásokra. Érzékeltetve, hogy az egész szocialista közösség „történelmi lépésváltás” küszöbéhez érkezett. Ennek lényege: olyan társadalmi-termelési viszonyok kialakítása, amelyek kedveznek a gyorsabb fejlődésnek, a tudományosműszaki eredmények gyorsabb alkalmazásának a termelésben. Gazdasági erőegyensúlyt is A szocializmusnak ma kettős feladatot kell megoldania: megőriznie a katonai-hadászati paritást (hiszen lemaradását már behozta), nem engedve, hogy az ellenfél újra erőfölénybe kerüljön, ezzel egyidejűleg pedig a gazdasági erőegyensúlyt is ki kell vívnia a két rendszer között. Ez legalább akkora horderejű feladat, mint az előbbi. Ehhez békére, békés együttműködésre van szükségünk. A szocializmusnak tehát hosszú távú együttműködésre kell berendezkednie a kapitalizmussal. A békés versenyben látjuk a nemzetközi osztályharcnak a szocializmus fejlődése és a világméretű társadalmi haladás szempontjából legelőnyösebb és egyetlen ésszerű formáját. A fejlődés gyorsításában, az intenzív szakaszra való kollektív átállásban a Szovjetunió játssza a fő szerepet. Hazai fejlődésünk szempontjából is nagyon fontos, mennyivel tudják nagyobb sebességre kapcsolni az ottani „mozdonyt”. Ez viszont függ a világpolitikai helyzet alakulásától is: az SZKP XXVII. kongresszusán jóváhagyott ambiciózus programnak a megvalósítása feltételezi a Szovjetunió honvédelmi szektorában meglévő csúcstechnika részbeni átvitelét a polgári termelésbe. ennek mértékét azonban messzemenően behatárolja az USA csillagháborús programja. Óriási a tét A Napnál is világosabb, hogy a fegyverkezés újabb dimenziójának és spiráljának ránk kényszerítésével meg akarják akadályozni — vagy legalábbis lefékezni — a gyorsabb fejlődést és a tudományos-technikai forradalom átfogó kibontakozását gazdaságainkban. Abban a reményben, hogy ez nemkívánatos társadalmi erjedést vált ki országainkban. Propaganda apparátusaikat is a cél szolgálatá- állítják: igyekeznek világnézeti síkra terelni a rend- szervitát, tudván, hogy ott kompromisszumra nincs mód. Elemi érdekünk, hogy ne engedjük meg ránk kényszeríteni ezt az egész emberiséget fenyegető konfrontá- ciós logikát, elszigeteljük a szélsőségesen militarista, konzervatív erőket, az eddigieknél sokkal következetesebben építve kapcsolatainkat a szociáldemokratákkal, a haladó polgári és a vallásos körökkel, mindenkivel, aki készséget tanúsít a háborús veszély elhárítására, az értelmes párbeszédre, a együttgondolkodásra. Csak kitartó, türelmes építőmunka hozhat eredményt. Az ördögi fegyverkezési logika áttörésére irányul a Szovjetunió és a Varsói Szerződés egész sor kezdeményezése. egyoldalú kötelezettség vállalása. (Január 15-i javaslatok, budapesti felhívás. Gorbacsov berlini beszéde, moratórium, ellenőrzés stb.). Nem adjuk fel a reményt, jóllehet ellenfelünk mindent elkövet, hogy próbára tegye türelmünket: elutasítja javaslatainkat, agresszív akciókat követ él (Líbia, Nicaragua, flottamozgások a Fekete-tengeren). Hogy szovjet részről nem vesztik el türelmüket és nem csapják be az ajtót, azzal magyarázható, hogy óriási a tét: a béke és a gyorsabb fejlődéshez szükséges egyéb külső feltételek biztosítása, a gazdaság minél nagyobb mentesítése a katonai terhektől. Ezt támasztja alá az „elégséges biztonság” (tehát nem a „maximális biztonság”) új szovjet koncepciója is. Erősítve az együttműködést A Szovjetunióban kibontakozó „történelmi lépésváltásban” a magyar nép — saját sorsa szempontjából is — érintett. Érdekelt a 2000-ig szóló KGST-prog- rarnban, a KGST szervezetének és mechanizmusainak mélyreható korszerűsítésében, magyar—szovjet relációban pedig abban, hogy fejlesszük a vállalati együttműködést, a Szovjetunió is vállalkozzék tőkeberuházásokra Magyarországon, megrendelésekkel lásson el szabad kapacitásaink kihasználása érdekében, s ehhez — mint Gorbacsov javasolta — terven felül energiát és alapanyagot is biztosítson. Érdekeltek vagyunk abban is, hogy — ha hosz- szabb távon is — felszámoljuk a nyugati technikával szembeni kiszolgáltatottságunkat. (Perspektivikusan erre irányul részvételünk a KGST-programban.) A Nyugattal szembeni nyitottságunk, együttműködési készségünk feltétlen megőrzésével együtt sem lehet illúziónk a tekintetben, hogy onnan mire számíthatunk és mire nem, mire tudjuk alapozni gyorsabb fejlődésünket és mire nem. Sok mindent csak a KGST-vel szorosabban összefogva tudunk létrehozni, mert Nyugatról nem kapjuk meg (embargók, diszkriminációk). A fejlődés kulcsa tehát a szocializmusban. tartalékaink feltárásában, megújulási képességünkben, tudásunkban és tenniakarásunk- ban rejlik. Ehhez tudatos és aktív helytállás várható el minden igaz hazafitól, de személy szerint mindenekelőtt a kommunistáktól — a legfelső vezetőktől a segédmunkásig —, hogy mielőbb kilábaljunk ebből a po- litikai-gazdasági-erkölcsi tekintetben nehéz szakaszból és lendületesen elinduljunk egy töretlen fejlődési pályán dr. Simó Endre az MSZMP KB munkatársa Falfesték - penészgomba ellen A Kemikál Építőanyagipari Vállalat új anyagokat, porózus vakolatot és gombaölő festéket kísérletezett ki a falnedvesség eltávolítására, illetve a vizes falon gyakran megtelepedő penészgomba ellen. Száraz habarcskeverékből házilag lehet előállítani — víz hozzáadásával — a porózus vakolatot, amelynek egy-két centiméteres rétegén át jól szellőzik a fal. így a kisebb szigetelési hibák miatt a talajból felszívódott nedvesség a porózus vakolaton át könnyen eltávozhat. A lakások szellőzetlen sarkaiban, a párától átnedvesedett falon gyakran megtelepszik a penészgomba. Ennek megszüntetésére és megelőzésére állították elő a penészgomba elleni falfestéket, amely legalább három éven át mentesíti ezeket a falfelületeket a penészedéstől. A kísérleti építkezéseken mindkét új termék jól vizsgázott. Kidolgozták a nagyüzemi gyártás technológiai módszerét is, s a tervek szerint a jövő év elején kezdik meg mindkét új anyag tömeges gyártását. (MTI) Keleti szőnyeg-bemutatók Nagyszabású szőnyegbemutatóra készül az Iparművészeti Múzeum. Az ötszáz év oszmán—török szőnyegművészete című tárlat szeptember 4-én nyitja meg kapuit, s kapcsolódik ahhoz a nemzetközi szőnyegkonferenciához, amely szeptember 17-én, kezdődik Budapesten. Az immár hagyományosan háromévenként megrendezett nemzetközi konferencia ünnepélyes megnyitójának az Iparművészeti Múzeum ad otthont. A háromnapos budapesti tanácskozást követően a konferencia második részében, Bécsben folytatják a tapasztalatcserét. A több mint háromszáz külföldi és hazai szakember — gyűjtők, muzeológusok, művészet- történészek — az Iparművészeti Múzeumban megismerkedhetnek Európa egyik legjelentősebb keletiszö- ny eg-gyűjteményének legszebb és legértékesebb darabjaiból összeállított bemutatóval, valamint az ebből az alkalomból — a Budapest Galériában és a Nagytétényi Kastélymúzeumban — megnyíló két másik szőnyegtárlat anyagával. Sebességváltók Egerből A Csepel Autógyár Egri Üzemében készülnek a hazai járműipar számára a korszerű sebességváltók. Az elmúlt évben 16 ezret, az idén már 19 300 darabot állítanak elő az egriek a mondern megmunkálógépeken, A VII. ötéves tervidőszak végére befejezett 370 millió forintos kapacitásbővítő beruházás keretében, közel 25 ezer darab sebességváltót készíthetnek. Az első fél éves tervüket az egri gyár 101 százalékra teljesítette Harangozó József, a .sebességváltó-főtengelyek, nyeles kerekek félkész állapotát veszi szemügyre (Fotó: Szabó Sándor)
