Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-29 / 203. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1986. augusztus 29., péntek Nemzetközi fórum a kékéért Nemzetközi ökológiai békefórum megalakításáról szóló nyilatkozatot fogadtak el Várnában 32 ország társadalom- és természettudományának képviselői. Várnában augusztus 25— 28. között 88 tudós tanácskozott a környezetvédelemnek és a világbéke megóvásának problémaköréről. A résztvevők úgy döntöttek, hogy létrehozzák a „Nemzetközi ökológiai fórum a békéért” mozgalom szervezeti keretét. Megválasztották a mozgalom vezető szervét, az Intéző. Tanácsot, amelyben 13 ország képviselői kaptak helyet. A mozgalom titkárságának Szófia lett a székihelye. Mint az alapításról kiadott nyilatkozatban megállapították, a mozgalomban egyesítik a világ tudósainak. valamint mindazoknak az erőfeszítéseit, akik támogatják az emberiség és a természet együttes fejlesztésének gondolatát. Leszögezték, az ökológusok a nemzetközi békeévben baráti kezet nyújtanak mindenkinek, hogy együttműködjenek egy békés, biztonságos és -igazságos világ kialakítása érdekében. A mozgalom felhívást intézett a világ népeihez és kormányaihoz a Földgolyó tisztaságának és békéjének helyreállítása és megőrzése érdekében. Kifejtették, hogy álláspontjuk szerint az emberiség és a Föld sorsa mindenekelőtt a nukleáris háború elkerülésétől, a nukleáris kísérletek beszüntetésétől. a fegyverkezési hajsza megállításától, valamint az emberi szükségletek és az ökológiai korlátok közötti egyensúly megtartásától függ Kaliforniai döntés Kivonják az állam pénzét Dél-Afrikábél Kalifornia állam törvény- hozása szerdán heves vita után Ú0V döntött, hogy kivonja az állam pénzét Dél- Afrikából, illetve azokból az amerikai vállalatokból, amelyek üzleti kapcsolatot tartanak fenn a pretoriai rezsimmel. A döntés azért jelentős, mert Kalifornia egymaga nagyobb összeget von ki Dél-Afrikából, mint eddig az Egyesült Államok minden más beruházója: több mint 10 milliárd dollárt. A tőkekivonás és a Dél- Afrikával együttműködő cégek részvényeinek eladása négy év alatt következik be. Egyebek között az állam jelentős mennyiségű IBM és Exxon részvényt ad el, ha a két mamutvállalat nem számolja fel üzleti kapcsolatait a pretoriai rezsimmel. Ez közvetve befolyásolhatja a részvények árfolyamát, de kihat a vállalatok presztízsére is. Kalifornia törvényhozása hosszú éveken át vitatta a kivonás kérdését. Az állam közvéleményének jelentős rétegei követelték ezt. Tavaly a Berkeley Egyetemen tömegtüntetést rendeztek a kivonás mellett s akkor az állami rendőrség keményen lecsapott a tüntetőkre. Most viszont az állam republikánus kormányzója, aki tavaly megvétózta a törvényhozók hasonló döntését, maga is csatlakozott a büntető gazdasági rendelkezések jóváhagyásához. Geraszimov nyilatkozata A Földközi-tenger déli részében kialakult helyzet hasonlít ahhoz, amely megelőzte az Egyesült Államok áprilisban Líbia ellen végrehajtott agresszióját — jelentette ki csütörtökön Moszkvában Gennagyij Geraszimov, a szovjet külügyminisztérium szóvivője. A 6. amerikai flotta egységei, repülőegységekkel fedélzetükön a térségben tartózkodnak. Ezzel egyidőben ismét hírét költik Líbia állítólagos terrorista hajlandóságának, annak, hogy Líbia úgymond bajt kever a világ különböző részeiben. Akárcsak áprilisban, az Egyesült Államok úgy vádolja Líbiát, hogy konkrét bizonyítékokat nem tud felmutatni — mutatott rá Geraszimov. A Szovjetunió mindig is fellépett a nemzetközi terrorizmus ellen, de határozottan ellenzi azt is. hogy a nemzetközi terrorizmus leküzdésének ürügyén állami terrorizmus bontakozzék ki- Az Egyesült Államok Líbiával szembeni magatartása teljességgel igazolhatatlan. A Szovjetunió támogatja Líbiát nemzeti szuverenitása véd elmezésében — hangsúlyozta a szóvivő. A Líbia elleni amerikai fegyveres akció miatt a Szovjetunió lemondta Se- vardnadze és Shultz külügyminiszterek májusra tervezett találkozóját; amennyiben az események az áprilisihoz hasonló fordulatot vesznek, elképzelhető-e. hogy szovjet részről lemondják Shultz és Sevardnadze szeptemberre tervezett találkozóját — tették fel a kérdést a szóvivőnek. Geraszimov kijelentette. hogy választ adni erre a kérdésre idő előtti. Líbia szeptember 1-én forradalma győzelmének 17. évfordulóját ünnepli. A líbiai vezetés meghívására augusztus 30-án szovjet állami küldöttség utazik TrLpoliba. élén Pjotr Gyemicsevvel, az SZKP KB PB póttagjával, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének első elnökhelyettesével — közölte a szóvivő. SPD-kongresszus Megerősítenék a vezetést A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) nürnbergi kongresszusán a küldöttek csütörtökön nagy többséggel megerősítették az SPD eddigi vezetőségét. A 72 éves Willy Brandt pártelnököt titkos szavazással újabb két évre megválasztották. A tekintélyes SPD-politikusra, akit ez alkalommal választottak meg a tizenegyedik alkalommal, 430 érvényes szavazatból 398 igenlő szavazat jutott, 28-an szavaztak ellene, négyen tartózkodtak. Ez 92,6 százalékos támogatási arány. A kongresszusi küldöttek 95,5, illetve 97 százalékos arányban ugyancsak újjáválasztották az SPD két elnökhelyettesét, Johannes Rau Észak-Rajna-Veszt- fália tartományi miniszter- elnökét, a párt kancellár- jelöltjét és Hans-Jochen Vogelt, az SPD parlamenti csoportjának vezetőjét. Rau mellett szólt 426 érvényes szavazatból 407, hatan nemmel szavaztak, 13-an tartózkodtak. Vogelre 413 szavazat jutott 426 érvényes szavazatból, tízen ellene foglaltak állást, hárman tartózkodtak. Nakaszone marad Nakaszone Jaszuhiro, a Japánban kormányzó Liberális Demokrata Párt elnöke, mostani mandátumának lejárta, azaz október után is a párt élén maradhat. Erről csütörtökön döntött a párt elnöksége. Nakaszone gyakorlatilag az LDP alapszabályzatának példa nélkül álló módosítását érte el ezzel, és a pártelnökséggel járó kormányfői megbízatás meghosszabbítására is számíthat. Ma még nyitott kérdés a hosszabbítás időtartama, ami azonban további manőverezés függvénye. Külpolitikai kommentárunk )— Jó hír Stockholmból SZŰKÖLKÖDÜNK KEDVEZŐ HÍREKBEN. A sajtó — nemcsak a nagyobb szenzációérték miatt — általában konfliktusokról, összecsapásokról, rossz hírekről ad számot. A tegnapi lapok viszont arról számolhattak be, hogy előrelépés történt a stockholmi tárgyalásokon. Mit is jelentettek be? Nos, az előzetes egyeztető megbeszéléseken elvi megállapodás született bizonyos katonai tevékenységek előrejelzéséről. Az értekezlet, amely jelenlegi szakaszában mindenekelőtt az európai kontinensen bevezetendő bizalomerősítő intézkedésekről tárgyal, ezzel közelebb jutott a kitűzött célhoz: az óhajtott záróokmányhoz. Ennek a dokumentumnak a megszövegezésére, végleges elkészítésére nincs már sok idő, az előzetes menetrend úgy intézkedik, hogy a jelenlegi szakasz utolsó (mostani) fordulójának 1986. szeptember 19-ig be kell fejeződnie. MIRŐL IS TÁRGYALNAK több mint két és fél éve a stockholmi kultúrpalotában harmincöt ország küldöttei? Nos, néhány olyan elvi jelentőségű kérdésen túl. mint az erőszakról és az erőszakkal való fenyegetésről való lemondás, elsősorban kötelező érvényű viselkedési szabályzatot kellene kidolgozniuk, ami növelné az európai államok biztonságérzetét. Ezért tárgyalnak a különböző hadgyakorlatok bejelentéséről, a manőverek méreteinek maximalizálásáról és külföldi megfigyelők meghívásáról. (Emlékeztetni kell arra, hogy az 1975. augusztus elsején, Helsinkiben aláírt okmány már tartalmazott ilyen ajánlásokat. A hetvenes évek közepén mindkét katonaipolitikai tömörülés meg is hívott egyes gyakorlataira megfigyelőket. Ez azonban nem vált gyakorlattá és később teljesen abbamaradt.) Fontos lenne a katonai gyakorlatok méreteinek csökkentése. Ezek a manőverek ugyanis az elmúlt időkben többször szolgáltak olyan csapatmozgások ürügyéül, amelyek végül is háborúba torkolltak. Ezért a szocialista országok szorgalmazzák, hogy minél alacsonyabb szintet állapítsanak meg a megrendezhető gyakorlatoknak. A másik érzékeny kérdés a hely. szín ellenőrzése. Nos, legutóbbi, budapesti tanácskozásukon a Varsói Szerződés országainak legmagasabb rangú vezetői olyan felhívást adtak ki, amely egyebek közöti tartalmazta a helyszíni, nemzetközi ellenőrzés elfogadásának elvét, ha megkezdődhetne a hagyományos fegyver, zetek és csapatok csökkentése az Ural és az Atlanti-óceán közötti térségben. A minap Stockholmban elért elvi megállapodás nem a hadgyakorlatok, hanem az egyéb csapatmozgások bejelentésére vonatkozott. Az Egyesült Államok eszerint jelezné, ha katonai egységeit Európába, illetve Kanadába szállítja, s a Szovjetunió kötelezettséget vállal arra, hogy bejelenti nagyobb csapategységeinek mozgását európai területén. Ezek nagy jelentőségű lépések, amelyek valóban közelebb hozhatják a megegyezést. ÁLTALÁNOS A NÉZET, hogy a stockholmi értekezlet, sikere a november elején, Bécsben kezdődő össz-európai biztonsági értekezlet eredményességéhez nagyban hozzájárulhatna, javítva ezzel az európai együttműködést. A bizalomerősítő intézkedések elfogadása — kötelezővé válása — csökkentené a konfliktusveszélyt kontinensünkön, alapot adna a tényleges leszerelési lépések megkezdésére. Ez a szocialista országok békeprogramjának célja, s ez az érdeke földrészünknek és az egész emberiségnek. (KS) Üzemzavar egy spanyol nukleáris erőműben A spanyolországi Tarragona város közelében üzemen kívül helyezett atomerőműben másodszor is ugyanaz az üzemzavar ismétlődött meg, amely miatt hetekkel korábban rövid időre le kellett állítani az egyik reaktort. Mindkét alkalommal a gőzszigetelő, illetőleg a hűtővíztároló egységeknél észleltek szivárgást. A spanyol kormány nukleáris biztonsági tanácsának irányításával jelenleg szakértői vizsgálat folyik az ügyben, s a szakemberek szerint, a szombaton biztonsági okokból leállított reaktor újraindítását megelőző vizsgálatok jóval több időt vesznek igénybe, mint eredetileg tervezték. Hoszni Mubarak Jordániában Hoszni Mubarak, Egyiptom államelnöke, csütörtökön — anélkül, hogy ezt előzetesen bejelentették volna — Jordániába érkezett. A Petra nevű jordán hírijgynökség szerint a látogatás a kétoldali konzultációk és egyeztetések kereteibe illeszkedik. Az egyiptomi Mena hírszolgálati iroda már úgy fogalmazott, hogy Mubarak a regionális béke megteremtésének lehetőségeit vizsgálja meg Jordániában. Mubarakot elkísérte külügyminisztere, Eszmat Abdel-Megid, aki Zaid ar-Rifai kormányfővel és Adnan Abu Odehhel, az udvari ügyek miniszterével tárgyalt, miközben Mubarak Husszeinnel tanácskozott. A két ország 1984-ben újította fel a Camp David-i paktum miatt megszakított diplomáciai kapcsolatát Az egyiptomi—jor dániai eszmecsere időben egybeesik Mubarak és az izraeli miniszterelnök, Simon Perese találkozójának élőké- szítésével. A felek megpróbálják bevonni Jordániát regionális terveikbe. Izraelben csütörtökön azt közölte a miniszterelnöki hivatal szóvivője, hogy a négy év óta első izraeli- egyiptomi csúcsértekezlet tervezett időpontja: szeptember 10. Időközben Egyiptomban tanácskozott David Kimhe izraeli külügyminisztérium! főigazgató. Ügy tudják, hogy Izrael és Egyiptom kapcsolatrendszerének normalizálásáról volt szó ezeken a kairói megbeszéléseken. Ahromejev marsall Stockholmban A svéd fővárosba érkezett csütörtökön Szergej Ahromejev marsall, a szovjet honvédelmi miniszter első helyettese. A szovjet fegyveres erők vezérkari főnöke felszólal Stockholmban az európai bizalom- és biztonságerősítő. valamint leszerelési konferencián. A magas rangú katonai vezetőt a repülőtéren Borisz Pankin, a Szovjetunió stockholmi nagykövete, Oleg Gri. nyevszkij, a konferencián részt vevő szovjet küldöttség vezetője, valamint a svéd kormány és a hadügyminisztérium képviselői fogadták. Kapica Tokióban Mihail Kapica szovjet külügyminiszter-helyettes szerdán, Tokióban, tárgyalásokat folytatott Janai Sinicsi japán külügyminiszter-helyettessel. A japán külügyminisztérium hivatalos tájékoztatása szerint Kapica közölte: a „Komolynak és tárgyszerűnek” minősítette Michael Armacost külügyminiszterhelyettes, az amerikai küldöttség vezetője a regionális kérdésekről szerdán, Washingtonban megkezdett szovjet—amerikai tárgyalásokat. Az eszmecserén a szovjet küldöttséget Anatolij Adamisin külügyminiszter- helyettes vezeti. A két delegáció szerdán Szovjetunió komolyan készül a japán és a szovjet vezetők kölcsönös látogatására A kétórás megbeszélésen áttekintették, hogy a két ország kapcsolatai miként alakultak. több mint öt és fél órás megbeszélést folytatott, ennek napirendjét, részleteit azonban nem ismertették. A késő délutánig tartó megbeszélésen a küldöttségek úgy határoztak, hogy az eszmecserét csütörtökön is folytatják. Előzetes közlés szerint, megvitatják a dél-afrikai, a közel-keleti, a közép-amerikai és az afganisztáni helyzetet. Halálra ítélték az iizbég gyapotfeldolgozási minisztert Halálos ítélettel sújtotta a a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága V. U szmanovot, az Üzbég SZSZK volt gyapotfeldolgozási miniszterét — jelentették be szerdán Moszkvában. A legfelsőbb bíróság büntető kollégiuma megtárgyalta a volt miniszter több helyettesének és az ágazat néhány más, felelős beosztású vezetőjének a bűnügyét, amelyet a főügyészség vizsgált ki. A volt minisztert a halálos ítélet mellett vagyonelkobzással is sújtották. A töb. bi vádlott is szigorú büntetésben részesült, vagyonukat szintén elkobozták. Szovjet—ame rí kai megbeszélések Tiszamenti Mgtsz, SARUD, Kossuth út 150. 3386 Telefon: Sarud 9 Tipizálás végett megvételre felajánlja a következő üzemképes erő- és munkagépeket: 1 db T—100 M erőgép; 1 db T— 150/K erőgép; 1 db Hesston 5200 bálaszállitó kocsi; 1 db RÁBA-IH-10-720 5/6 KMBJ eke; 1 db Rabevverk eke. Érdeklődni: a termelési elnökhelyettesnél vagy a műszaki vezetőnél.