Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-27 / 201. szám
1986. augusztus 27., szerda Száztizenöt évvel ezelőtt született Theodor Herman Albert Dreiser amerikai realista regényíró, elbeszélő és publicista. Tizenhárom gyermekes munkáscsalád tagjaként alig 15 évesen elhagyta a szülői házat, hogy Chicagóban próbáljon megélhetést találni. Volt kereskedősegéA. újságárus. ügynök, pénzbeszedő, míg 1892-ben az újságiról pályánál kötött ki. Csaknem két évtizeden át különböző újságok, folyóiratok riportere, Illetve szerkesztője volt, de 1910-től már csak írói és publicisztikai munkásságot folytatott. 1921-ben a Szovjetunióban tett látogatást, s a tapasztalatokról lelkes hangú útikönyvben számolt be. Szilárd és éles antikapltallzmusa, szovjetbarátsága gyűlöltté tették az uralkodó körök szemében. (Ttja szükségszerűen vezetett el a párthoz; 1945-ben. halála előtt öt hónappal kérte felvételét az Egyesült Államok Kommunista Pártjába. Legismertebb, számára a világsikert meghozó regénye. az 1925-ben írt Amerikai traeédia. amely nem csupán az ő írói pályájának, hanem a XX századi realista amerikai irodalomnak is egyik csúcsteljesítménye. A Nap kél: 5.55 órakor, nyugszik: 19.37 órakor. A Hold kél: 22.45 órakor, nyugszik: 14.35 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon GÁSPÁR. ZOARD nevű kedves olvasóinkat! c^y[időjárás] Várható időjárás ma estig: Délnyugat felöl lassan nőve kedni kezd a felhőzet és hel lyenként már eső. zivatar is lehet. A déli, délnyugati szél a keleti országrészben is meg. erősödik. A Dunántúlon viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmér séklet 22—27 fok között alakuf. Idegenforgalom Az egri Zalár utca óriási gyalogos forgalmában kis szigetet alkotnak a nyakkendös gyerekek, akik kő. zött pedagógusok osztogatják a szemközti húsboltból nagy tálakban kihozott virslit, hozzá mindenkinek mustárt és zsömlét. A szerencsésebbek a padokon szoronganak, akiknek nem jut hely. az új kövezetre ülnek. Ebédel a csoport. Az egyik tanító néni ekkor túlharsogva a zsibongóit imigyen szól: — Aki kész, adja át a helyét az újabi-'. baknak! Ml tagadás: el tudnék képzelni komfortosabbat is ... (pil isy) — KÉPVISELŐI FOGADÓNAP. Árvái Lászlóné ország- gyűlési képviselő augusztus 29-én, pénteken, délelőtt 9 és 12 óra között tartja fogadónapját. Választói az egri áfész szakszervezeti irodájában kereshetik fel, a Knézich Károly utca 2. szám alatt. — FŐISKOLÁSOK SIKERE. E hónap végén rendezték meg Budapesten, a felsőfokú tanintézetek tanulói részére a XXIX. országos bio- lágusnapokat. Az eseményen szép sikert értek el az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola hallgatói is: Gólyáné Zay Andrea az Adatok az észak-tarnavidék flórájához, Kállay Mária pedig a Hogyan ismertetem és szerettetem meg a madarakat az általános iskolásokkal szakköri foglalkozáson? cimü munkájával részesült elismerésben. A felkészítőik dr. Suba János és dr. Vajon Imre főiskolai tanárok voltak. — VASALÓAUTOMATA. Új típusú, automata vasalógép gyártását kezdték meg a Csepel Művek Kerékpár- és Konfekcióipari Gépgyárában. A berendezés egyszerű kivitelű. könnyen kezelhető és kiváló minőségű vasalást biztosít. Ebben a negyedévben nyolc, az év utolsó hónapjaiban pedig további ötven készül el belőle. — KÓSTOLÓS BEMUTATÓ. Ma és holnap, a Csebokszá- ri-lakótelepen levő áfész ABC-áruházban és a belvárosi ABC-áruházban, 10—13 és 16—18 óra között, olcsó húsipari termékekből, kóstolóval egybekötött bemutatót tartanak. A rendezőszervek: a Fagyasztók Heves Megyei Tanácsa és a Heves Megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalat. — ÚJ SZEMÉLYVONAT. A MÁV tájékoztatása szerint, szeptember 1-től, munkanapokon új személyvonat indul, reggel 7 óra 10 perckor, Egerből Füzesabonyba. A szerelvény első és másodosztályú kocsikkal közlekedik. Emellett, 6 óra 36-kor, továbbra is utazhatnak az eddigi, menetrendszerű személyvonaton, ez azonban ezentúl csak másodosztályú kocsikat visz. — HELYESEN. Keddi számunkban tévesen jelent meg a Kínai statisztikusok megyénkben című írásunkban a Központi Statisztikai Hivatal egyik tisztségviselőjének beosztása. Ez helyesen: Végvári Jenő, a KSH elnök- helyettese. EGEKBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellet' Bejárat a patakparti portán. Telefon: l'l-OOO. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE; a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város• lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház ..faház”. Hatvan, Kossuth tér 16. Telefon: la-040 HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 125 KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. I Elektrotechnikai szakemberek eszmecseréje Pártmunkásdelegáció utazott Krakkóba Kedden, az esti órákban pártmunkásküldöttség utazott a lengyelországi Krakkó városába. A 119, vonattal utazó között túlnyomórészt alapszervezeti párttitkárok vesznek részt a háromnapos baráti látogatáson. A csoportot Palcsó Pál, az MSZMP Eger Városi Bizottságának titkára vezeti. Kint tartózkodásuk során megismerkednek Krakkó történelmi nevezetességeivel, megtekintik Auschwitzet, s elmennek Zakopanéba is. Emellett a delegáció tagjai találkozón vesznek részt a krakkói párt- bizottság munkatársaival. A küldöttség szombaton reggel érkezik vissza Egerbe. Hatvani nyitány, Svejkkel Ma este 8 órakor, jó idő- . ben a népkerti szabadtéri színpadon, ellenkező esetben a városi sportcsarnokban megkezdődnek a 111. hatvani zenés színházi nyár előadásai. Nyitányként Ha- $ek zenés komédiáját, a Svejk, a derék katonát mutatják be Harsányi Gáborral és Agárdi Gáborral a főbb szerepekben. A rendező Hatvani Galéria felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy a hűvösebbre fordult időhöz alkalmazkodva öltözködjenek. Továbbá azt is szükséges jelezni, hogy napi jegyek mind a négy bérletes előadásra ma délelőtt tíz órától válthatók a Galériában. este 7-től pedig a helyszínen. Domusvásárok Az Egri Domusban nemrég rendeztek vásárt a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet remekeiből, a hét elején kezdődött kedvezményes bútor- és csillárakciót pedig rövidesen — a BNV idején — a Lakástextil Vállalat újdonságainak bemutatása, illetve árusítása követi. Az áruház — további idei programjában — résztvevője lesz a „Hevesi mozaik” c. nagyszabású kereskedelmi találkozónak, majd a Latex cikkeiből rendez újabb vásárt. Végül pedig az évet — mint már hagyományos — az „Üjra szól az aranycsengő” karácsonyi akcióval zárja. Eger ad otthont a Magyar Elektrotechnikai Egyesület XXXIII. vándorgyűlésének. A kedden kezdődött kétnapos rendezvényre több mint négyszáz szakember érkezett az ország minden tájáról. E tanácskozás fontosságának szemléltetésére érdemes néhány gondolatot idézni a szervezők által megjelölt célokról. A tegnapi első ülésszak Va- laska Lászlónak, az ÉMÁSZ vezérigazgatójának üdvözlő szavaival kezdődött. majd dr. Varjú Vilmos, Eger Város Tanácsának elnöke köszöntötte a résztvevőket. A megnyitó előadást Schiller János, az MVMT vezérigazgatója tartotta „A villamos- energia-ipar távlati fejlesztési stratégiája, a VII. ötéves terv forrásoldali elképzelései” címmel. Ezt követően a VII. ötéves terv hálózatfejlesztésének főbb irányairól szólt Kovács Ferenc, az MVMT hálózati igazgatója. E két átfogó ismertetés után több kiegészítésre is sor került: dr. Benkó Imre, az Erőterv főosztályveIsmét rangos esemény színhelye lesz Eger: e hét végén tartja nemzeti kongresszusát a megyeszékhelyen a Magyar Anaesthe- siológiai és Intenzív Therá- piás Társaság. Mint dr. Szamaránszky Júliától, a találkozó szervezőjétől megtudtuk, mintegy 350 orvost és asszisztenst várnak a pénteki és szombati ülésekre, ahol közel 130 előadás hangzik majd el a szakterület új eredményeiről. Az előadók között természetesen megyénk szakembereit is megtaláljuk. A három szekcióban folyó zetője a hazai alaphálózat szervezési módszereiről. Repülj/ Zoltán, az MVMT osztályvezetője a 120 kilovoltos főelosztó-hálózat fejlesztéséről, míg Fogarasi Ferenc. az ÉDÁSZ műszaki vezérigazgató-helyettese a vidéki elosztóhálózat fejlesztési problémáiról beszélt a megjelenteknek. A városi elosztóhálózatok fejlesztési igényei és lehetőségei címmel dr. Székely Csaba, az ELMÜ főosztályvezetője tartott még rövid kiegészítést, majd dr. Bán Gábor, a BME tanszékvezető tanára, Szabó Sándor, a DÉMÁSZ műszaki vezérigazgató-helyettese és dr. Tombor Antal. az MVMT szolgálatvezető főmérnöke kért szót. Előadásaikban a tudományos kutatások feladataival, a hálózati üzemvitel számítógépes fejlesztésével, és a védelmi rendszerek továbbfejlesztésével foglalkoztak részletesebben. A második ülésszak elnöke Vajda György, a DÉMÁSZ vezérigazgatója volt. Ezen fő témaként a hálózatépítési és -szerelési technológiák munka fő témái: az idegsebészeti betegek, illetve a koszorúérbetegek altatása és intenzív utókezelése. A konferencia keretében rendezik meg a Midazolan- Symposiumot is, melyen a svájci gyártmányú új altatószer használatának első tapasztalatait beszélik meg a szakemberek. A kongresz- szus idején számos külföldi cég állítja ki orvosi műszereit, gyógyszereit. A program természetesen kötetlenebb elfoglaltságokat is kínál a sok értekezésben megfáradt résztvevőnek, így orgonahangversenyt, mátrai kirándulást. tervezésének és kivitelezésének általános problémái, a hálózatszerelési üzletág eredményessége szerepelt. A téma részletes kifejtésére Nagy Géza, a TITÁSZ vezérigazgatója vállalkozott. Előadása után szintén kiegészítések következtek: Friedrich János, az MVMT főmunkatársa a nagyfeszültségű vasoszlopok kialakításának korszerűsítéséről. Hasz- mann Antal, az Erőterv iroda főmérnöke, a 400—120 kilovoltos távvezetékek tervezési tapasztalatairól. dr. Bánfai György, az OVIT műszaki vezérigazgató-helyettese e vezetékek építésének és szerelésének fejlesztési és gazdaságossági kérdéseiről, Szabó Antal, a DÉDÁSZ műszaki vezérigazgató-helyettese a középfeszültségű távvezetékek fejlesztéseiről szólt. A kisfeszültségű hálózatok tervezésének és kivitelezésének irányairól adott tájékoztatást Szabó István, az ÉMÁSZ üzemigazgatója, Tóth Tibor, az MKM műszaki vezérigazgató-helyettese, hozzászólásának témája pedig, a polietilén kábelek hazai gyártása volt. Fél liter pálinka, nyolchavi börtön Senki se gondolja, hogy a címben említett szeszes italt netán börtöncellában fogyasztja el valaki. A pálinka voltaképpen bűnjel, s jogtalan eltulajdonítása juttatja hűvösre — immár tizedik esetben — Berényi László, 43 éves. Hatvan, Münnioh Ferenc utca 3. szám alatti lakost, akit ezúttal július 31-én csíptek el a Dózsa téri áruházban. Nevezett, kihasználva a nagy üzleti forgalmat, egy félliteres cseresznye pálinkát emelt le a polcról, rejtette kabátja alá, s akart fizetés nélkül távozni. Vesztét az üzletvezető ébersége, és erélye okozta, ő vette észre a vétséget, ment Berényi után, vette el tőle a fél liter cseresznye pálinkát, majd feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozati eljárás során, azt követően pedig a gyorsított bírósági tárgyaláson Berényi László beismerte vétségét, majd ítélethozatalra került sor. Ennek eredményeként — s figyelemmel talán a tolvajlás jubileumára is —, Berényi tizedik ilyen szereplését nyolchavi börtönnel honorálta a városi bíróság, amely ítélet azonnal jogerőssé vált. Felkészítő tábor Felsőtárkányban Augusztus 29-től szeptember 2-ig tart a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola KISZ-bizottságának felkészítő tábora Felsőtárkányban. A szekciófoglalkozások keretében feldolgozzák a kongresszusi dokumentumokat, s megbeszélik a hallgatói önkormányzattal összefüggő kérdéseket is. Az előadásokon — többek között — szó esik az új oktatási törvényről, az Egyetemi és Főiskolai Tanács programjáról, és a hallgatói képviselet problémáiról. A fiatalok fórumon és külpolitikai tájékoztatón is részt vesznek, de nem hiányoznak a programból a szabadabb, kötetlenebb jellegű összejövetelek sem. Így jó szórakozást ígér a politikai meditáció versben és zenében elnevezésű műsor is. Aneszteziológus orvosok kongresszusa Egerben Túzokrezervátum Dévaványán Kontinensünknek már ritkaságszámba menő, és egyik legnagyobb testű madara a túzok. Előfordulási száma szerint Spanyolország és a Szovjetunió mögött a harmadik helyen állunk. Hazánkban 2961 példányt tartanak számon. Megmentésükkel — szerencsére eredményesen — foglalkoznak a Dévaványai Tájvédelmi Körzetben. Az országos állomány jelentős része, 1063 ezen a területen él. Tojásaikat mesterségesen keltetik, és a túzokcsibéket szakszerűen gondozzák, hogy ősszel már fejlett állapotban kiengedjék a madarakat a természetbe, a megszokott környezetbe. (MTI-fotó: B. Fazekas László — KS) Pénznem Vételi Eladási árf . 100 egys. Ft.ban Angol (ont C 249,11 6 635,65 Ausztrál dollár 2 548,09 2 705,71 Belga frank 99,82 105,18 Dán korona 545 57 579,31 Finn márka 881,10 914,36 Francia (rank 629,53 668,41 Görög drachma a> 30,19 32,69 Holland forint 1 827,70 1 940,76 japán yen (1960) 274,04 291,00 Jugoszláv dinár 10,88 11,54 Kanadai dollár 3 030.18 3 217.6 ' Kuvaiti dinár 14 490,30 15 386,60 Norvég korona 576,16 611,80 NSZK márka 2 062,54 2 190,12 Olasz Ura (1000) 29,91 31,75 Osztrák schilling 293,23 311,37 portugál escudo 28,89 30,67 Spanyol peseta 31.51 33,45 Svájci frank 2 559,70 2 718,04 Svéd korona 611,23 649,03 USA dollár 4 213,78 4 474,42 ECU (Közös p.) 4 332,04 4 600,00 a) vásárolható legmagasabb bank jegy címlet: 500-as NÉPÚJSÁG —- a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi I jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.