Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-25 / 199. szám
niepuimq 1986. augusztus 25., hétfő Tíz éve halt meg Eyvind Johnson Nóbel-díjas svéd regényíró és elbeszélő. Kőfejtő fiaként többféle fizikai munkát végzett, és aktívan részt vett a 20-as évek anarchista-szocialista mozgalmaiban. Később hosszabb európai utazást tett, s csak arról hazatérve választotta az írói pályát. Erről szól 1934—37 közt publikált Olof regénye című önéletrajzi tetralógiája. A kispolgári életforma, a korabeli svéd provincializmus bírálata, a magányos ember ábrázolása állott a 20-as évek bő terméséből kiemelkedő Kommentár egy csillaghulláshoz című regénye középpontjában. Ekkor jelentkezett először a műveiben később még tökéletesebbé csiszolt elbeszélőtechnika, a pszichoanalízis eredményeit értőn alkalmazó belső monológ, mely Joyce és főként Proust követőjévé avatta. Az elsők közt vette fel az írói harcot Svédországban a fasizmus ellen Krilon című re- génytrilógiáiában (1941—43), hevesen támadva a háborús idők svéd semlegességét. A háború után írt sajátos történelmi regényei pályája kimagasló eredményei. így az 1946-ban publikált (nálunk tíz évvel ezelőtt megjelent) Odüsszeusz hazatér című regényében Odüsszeia történetét dolgozta fel. — KÉPVISELŐI FOGADÓNAP. Dr. Puskás Sándor országgyűlési képviselő augusztus 29-én, pénteken, délután kettő és négy óra között tart fogadónapot az egri VI-os számú pártkörzet Mindszenty Gedeon utca 12. szám alatti helyiségében. Ide várja választóit, akik elmondhatják észrevételeiket, javaslataikat, panaszaikat. — HORGÄSZSZERENCSE. A tizenkét éves, egri Devi- csiny Péter kedvenc időtöltése a horgászat. A nyári szünidő nagy részét is tóparton töltötte. A várakozásnak meg is lett az eredménye: a hét végén, Egerszalókon nagy hal akadt a horgára, mégpedig egy tízkilós, nyolcvan centiméter hosszú amur. — LOTTOTÁJÉKOZTATÖ. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint, a 34. játékhéten nem volt öt- találatos szelvény. Négy találatot 59-en értek el, az ö nyereményük egyenként 166 ezer 615 forint. A több mint hétezer háromtalálatos szelvény egyenként 681 forintot ér. Két helyes tippje csaknem 250 ezer fogadónak volt, ők személyenként vagy kollektívánként 25 forintot kapnak. — KÉSZÜLŐDŐ DALOSOK. Szombattól háromnapos „edzőtáborba" vonulnak a gyönA Nap kél: 5.53 órakor, nyugszik: 19.41 órakor. A Hold kél: 21.54 órakor, nyugszik: 12.16 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon LAJOS nevű kedves olvasóinkat! A Chlodvig névből származik, melyben a „chlod” „hiút” „dicsőt" jelent, míg a „wig" értelme „harc”, ily módon a teljes név fordítása: „dicső harcos,.. ^[időjárás Várható időjárás ma estig: Nyugat felöl lassan felszakad a felhőzet. Megerősödik az észak, nyugati szél. A hőmérséklet napközben csupán 17, 22 fokig emelkedik gyösi dalosok, a helyi városi és pedagóguskórus tagjai. A mátraszentlászlói „összetartáson” napi intenzív próbákkal, már az őszi időszak szerepléseire készülnek fel. — ÖVÖDAFELŰJtTÁSOK. A nyári szünet alatt Egerben összesen 15 óvodában került sor festésre, parkettacsiszolásra, vízvezeték-javításra. Kiemelkedik az a felújítás, amelyet a Cifrakapu téri létesítményben hajtottak végre: kicserélték az ablakokat és új köntöst kapott a homlokzat is. — SZÍNHÁZI FOTOGRÁFIÁK. Ez a címe annak az összeállításnak, amely lapunk fotórovata vezetőjének, Kőhidi Imrének a felvételeiből készült, s a kiállítás ma délután, négy órakor nyílik meg Gyöngyösön, a Mátra Művelődési Központban. A tárlatot megnyitja: dr. Gábor László, a Népújság kulturális rovatának vezetője. — NOSZTALGIA — VILLAMOSSAL. Bemutatkozott már Miskolcon a nosztalgiavillamos, amely ezentúl a jelesebb események, ünnepek alkalmával rendszeres látványossága lesz a borsodi nagyváros utcáinak. Legközelebb szeptember 4—7. között, az ifjúsági napokon utazhatnak vele. Meggyőző érv A zömmel nőket foglalkoztató gyár igazgatója hívatja az üzemi konyha vezetőjét, s így korholja: — Sok panasz érkezett az ebéd minőségére. A férfi dolgozók szerint szinte ehetetlen! — Tudom — hangzik a felelet —, de az szb-titkár- nö kért meg, hogy így főzzünk. Ugyanis fogyókúrázni akarnak a lányok-asszonyok, ám nincs pénze az szb-nek aerobic-tanfolyamra . . . EGERBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től lí.30 óráig. HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellet’ Bejárat a patakparti portán. Telefon : 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától ,15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 18 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: rn-727. HATVANBAN: a város ■ lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 1« óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 1.1-04!) HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 125. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Olvasóközeiben Szaktanácsadók értekezlete A hét végén került sor Egerben a megye szaktanács- adói értekezletére, a pedagógiai intézetben, ahol az óvodák, alsó- és középfokú tanintézetek, valamint a gyermek- és ifjúságvédelem, illetve a gyógypedagógia szaktanácsadói vettek részt. Az 1985—86-os tanév értékelését, majd az 1986—87-es új tanév feladatait az intézet igazgatója, dr. Horváth Tamás értékelte és határozta meg. Az értekezleten került sor a szaktanácsadók öt évre szóló megbízásainak átadására is, s két volt szaktanácsadó búcsúztatására. A nyugállományba vonuló Fekete Imrénétöl és Hajdú Kálmántól a Heves Megyei Pedagógiai Intézet ajándékokkal búcsúzott. Az ember sokszor nem is érti. hogy azok az üzletek, ahol a vevőközönség általában csak pillanatnyi ötletből vásárol, miért a munkaidővel azonos nyitva tartási időben működnek? Ezért öröm, hogy a szabadnapot, a szombatot feláldozva az (Fotó: Kőhidi Imre) egri Széchenyi utcai könyvesbolt dolgozói az elsősorban turistákat érdeklő könyvkínálattal a vevő után, az utcára vonultak. Nem is any- nyira az anyagi, inkább az erkölcsi haszon miatt érdemel dicséretet a kezdeményezés ... Az MMK szeptemberi kínálata A jövő hónapban két egymást követő kiállításnak ad otthont a Megyei Művelődési Központ kisgalériája. Az elsején nyíló, megyénk díszítőiművészeinek munkáit felvonultató seregszemle szeptember 20-ig várja az érdeklődőket. Ugyanitt, 24- től Fájó János festőművész alkotásai tekinthetők meg. Mindkét tárlat délutánonként 14—17 óráig tart nyitva. A legtöbb nebuló aligha lelkesedik a tanévkezdés hallatán. A gyermekeknek szánt kínálat arról tanúskodik, hogy a szervezők igyekeznek minél színesebbé tenni az első hetek szürkének tűnő időszakát, gondolva a kisebbek iátékigányére, jelen és jövő által támasztott technikai követelményekre. Minden szombaton, 6-án. 13-án. 20-án és 27-én, délelőtt 10 és délután 13 óra között lehetőséget adnak a számítógépekkel való találkozásra, mindennek természetesen — fiatalabb korosztályokról lévén szó — a szórakoztatóbb oldalát kidomborítva. Ugyancsak hasznos, és minden bizonnyal önfeledten vidám időtöltést ígér a drama.tikais játszóház, amelyre leginkább az alsótagozatos napközis csoportok jelentkezését várják. A közös foglalkozások alkalmával a kisiskolások mesedra- matizálásban, képzőművészeti és zenei játékokban vehetnek részt, amelyeknek témáit a naptári ünnepek köré csoportosítják. E program szeptember 30-tól keddenként délután 15—17 óráig látogatható. A műsoros rendezvények közül kiemelkedik Gálffi László, sokoldalú és méltán népszerű színművészünk előadóestje, amelyet a közönség szeptember 6-án. este 19 órakor, az intézmény teázó- jában tekinthet meg, Legutóbbi látogatása során is bizonyította kivételes képességeit, amikor megyeszékhelyünk középiskoláiban sikereket aratott rendhagyó magyaróráival. Más jellegű, ám hasonlóan érdekes produkció kerül színre október 1én, 19 órai kezdettel a Holland Nemzeti Néptánc Színház művészeinek jóvoltából, a díszteremben, amelyre a jegyek már szeptember 15- től kaphatók. E gazdag kínálatból aligha hiányozhatnának a közkedvelt természettudományos ismeretterjesztő előadások. amelyek a jövő hónapban csillagászati és biológiai érdekességeket tárnak elénk. A 104-es teremben, 8-án, hétfőn 18 órától a csillagász szakkör vendégeként a vörös óriásokról és a szupernóvákról hallhatunk. 15-én hétfőn délután 15 órától pedig A szervetlen és a szerves világ fejlődése címmel dr. Vajon Imre tart beszámolót, és felel a hallgatók kérdéseire. A kulturális program sokszínűségét példázza az a kezdeményezés, melynek keretében októbertől dzsesszba- lett és 24 órás társastánctanfolyam indul, ezekről az érdeklődők a helyszínen kaphatnak részletes felvilágosítást. (gál) Bugát Pál országos természetismereti vetélkedő A szegedieké az elsőség Az elmúlt hét végén Gyöngyösön, a Mátra Művelődési Központban és a Ber- ze Nagy János Gimnáziumban rendezték meg a Bugát Pál országos természetismereti vetélkedő döntőjét, amelyet középiskolásoknak szerveztek. Húsz, egyenként háromfős csapat mérte össze tudását. A zsűrj kiemelkedően legjobbnak a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium tanulóinak teljesítményét értékelte. Az első helyezettek a TIT Természettudományi Stúdiójának jutalmaként egy-egy amerikai gyártmányú fényképezőgépet kaptak. Továbbá a Gyöngyös Város Tanácsa által alapított Bugát Pál- emlékplaketteket vihették haza. A versengésben három Heves megyei együttes is részt vett. közülük a legjobban az egri Gárdonyi Géza Gimnázium diákjai szerepeltek, akik a 7—8. helyen végeztek. Az eredményhirdetés során a szervezésben legtöbbet fáradozók is megkapták a Bugát Pál-emlékplakettet: Gánti Tibor, a Természet Világa főszerkesztője, dr. Kozák Kristóf né, a TIT Természettudományi Stúdiójának igazgatóhelyettese és a TIT Heves Megyei Szervezete. Útjavítási munkák megyénkben A Közúti Igazgatóság egri létesítményi főmérnökségének megrendelésére augusztus 25. és 31. között megyénkben számos helyen végeznek útjavítási és -építési munkákat. Ennek következtében ezeken a helyeken változások lesznek a közúti forgalomban. A Budapest—Miskolc közötti főúton a 84—88 kilométeres szakaszban kapaszkodósáv készül, a 123-as kilométernél autóbuszmegállót építenek. Mindkét helyen útszűkület és 40 kilométeres sebességkorlátozás lép mától érvénybe. A Gyöngyös— Párád—Eger vonalon, a 24. számú főúton árok- és padkarendezést végeznek a 45— 53 kilométer közötti szakaszon. Itt sem szabad 40 kilométernél nagyobb sebességgel közlekedni. Egerbak- ta és Pétervására között az első öt kilométeres részt teljes egészében lezárják a forgalom elől. Épp ezért Bátor és Egerbocs megközelítése az Egerbakta—Sírok—Pétervására—Tarnalelesz—Szúcs, vagy a Szarvaskő—Egercsehi— Szúcs útvonalon lehetséges. A besenyőtelek—tiszanána i úton szintén árok- és padkaépítés lesz, itt is útszűkülettel és 40 kilométeres sebességkorlátozással kell számolni. Nem használható- ezekben a napokban a gyöngyösi Petőfi út. a gyöngyös- solymosi bekötő út. y\ Merkúrtól L jelentjük Trabant L. Hy. (Bp.) 742 Trabant Hy. C. (Bp.) 194 Trabant L. (Bp.) 4 651 Trabant L. (D.) 3 826' Trabant C. (Bp.) 329 Trabant C. (D.) 127 Wartburg St. (Bp.) 388 Wartburg St. (D.) 171 Wartburg Sp. (Bp.) 545 Wartburg Sp. (D.) 26 Wartburg Sp. tt. (Bp.) 6 494 Wartburg Tour. (Bp.) 506 Skoda 105 S (Bp.) 10 708 Skoda 105 S (D.) 8 550 Skoda 120 L (Bp.) 21341 Skoda 120 L (D.) 12 128 Skoda 120 GLS (Bp.) 1 449 Lada 1200 (Bp.) 43 156 Lada 1200 (D.) 30 509 Lada 1300 S (Bp.) 16 849 Lada 1300 S (D.) 13 456 Lada 1500 (Bp.) 14 753 Lada 1500 (D.) 10 934 Lada C. (Bp.) 7 467 Lada C. (D.) 4 136 Moszkvics (Bp.) 14 363 P. Fiat 126P (Bp.) 28 003 FSO (P. Fiat) 1500 (Bp.) 5 410 Dacia L. (Bp.) 43 170 Dacia L. (D.) 24 265 Dacia C. (Bp.) 227 Dacia C. (D.) 183 Zastava (Bp.) 13 445 ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■Hi Nagyanyám kemencéje Az apró parasztház gyér világú. de otthonos szobájában izzasztó melegre ébredtem. Pedig odakint nem volt hideg. A hajnali napsugár helyet keresett magának az ablakrésben. Odakint a konyhában sürgés-forgás. Az üvegezett barna faajtón a csipkefüggönyön át is láttam nagyanyám ide-oda tüsténkedő alakját. A meleg előbb a dunnát emelte le rólam, aztán az álmot is kiverte a szememből. Az ágyam terebélyes faalkotmány, hajlított. ívelt oldallapokkal, a végére festett kis rózsafüzérrel. Nagyot nyikcrdult, ahogy megmozdultam rajta. Mellettem kéznyújtásnyira a fehérre meszelt, szögletesre hagyott, ám gömbölyödő hasú kemence csak úgy öntötte a forróságot. Aztán az. üvegajtón keresztül láttam, hogy a pitvarból bejön nagyapám, hóna alatt nagy kö- teg izikkel (tavalyi kukoricaszárral). s letette a konyha kövére. Akkor még nem tudtam — talán negyedszázada is ennek —, hogy milyen folyton megismétlődő, ám mégis rituális szertartás tanúja vagyok. Nagyanyám kenyeret sütött. Nekem, városi gyereknek mindig titkokat rejtett a behemótbarna lisztesláda, amelyben, ha üresen kongott, állva js elfértem volna. A kemence épp oly varázslatos volt. mint a hozzátartozó itt-ott feketére szeneseden bevetőlapát, a pe- met, amivel az izzó parazsat egyengették, a hamut kotorták ki. a dagasztásra szolgáló kis fateknő, meg a szakajtókosár. Nekem addig ismeretlen rendeltetésű és különös tárgyak voltak. Akár a többi eszköz, amelyeket már csak néprajzi múzeumok tárlóiban, vagy éppen hóbortos gyűjtők könyvespolcain találhatni fel. Amikor a reggeli kábulatban, amúgy mezítláb, hálóingben kiibotorkáltam a konyhába, a megkelt tészta a sarokban széles, kerek lábasokban pihent. A kemence torka szélesre tárva. Mély gyomrában vörösen és barátságosan izzott a felszított parázs. Megbűvölten néztem. Nagyanyám a szorgos emberek fáradhatatlan, de beosztó mozdulataival előbb lapátra rakta, majd óvatosan bevetette a kenyeret. Mozdulatain nem látszott semmi erő- feszítés, csak fejkendője alól gyöngyözött néhány apró izzadságcsepp a homlokára. Aztán bezárta a kettős faajtót. Én meg mert kedves szavakkal visszaküldött a szobába, az ágy szélén kuporogva vártam, hogy beteljesüljön a hétköznapi csoda (jámbor) NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HBKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.