Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-22 / 197. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1986. augusztus 22., péntek Elment Min/u ' A Ráctemplomban ritkán szól a harang, évente csak egyszer, májusban, a Miklós napi búcsú idején. Ha más időben megkdndul, úgy szomorú eseményt: temetési szertartást jelez. Ez utóbbi alkalmak száma évtizedek óta ritkul: elfogynak Egerben a pravoszláviához kötődő hívek. Utol- szor, majd tíz évvel ezelőtt, az utolsó egri szerb polgár, Kameniczky Dezsöné Alexo- vits Petronella emlékére szólalt meg. s aztán megint csak búcsú idején vagy főpapi látogatáskor. Most ismét temetésre hívott az öreg harang: Marin Georgien Marínon emlékére húzták meg. ötvenkilenc éves volt. Fiatalos külleme nyomán nem látszott ennyinek. Távozása ezért is oly hihetetlen. Sokaknak hiányzik majd. Azoknak is, akik teljes nevén ismerték, azoknak még inkább, akik egyszerűen — ahogy a családban is — csak Minj/unak szólították. Így ismerte öt majd mindenki, azok mindenképp, akik kenyerének hűséges vásárlói voltak. S nem kevesen voltak! Eshetett a hó, fújhatott a szél. reggelre jéggé dermeszthette a téli latyakot a fagy, a hajnal elmúltával, úgy hat óra tájt, ők a törzsvevők már kopogtattak az árnyékszalai kis műhely ajtaján. Ki gyalogszerrel. ki kerékpárral, ki autóval érkezett, ki helyből, ki a környező falvak valamelyikéből. Mindnyájukat a Minyu sütötte kenyér varázsa: íze, illata hozta ide. Meg a baktai lángosé! Mert Minyu nemcsak a kenyérsütés fortélyainak ismerője, a lángoskészítésnek is mestere volt. Mestersége titkait, fogásait édesapjától leste el. Ó meg otthon, bulgáriai szülőföldjén tanulta, s hozta magával magyar földre. Nem egyedül jött. miként annyi más bolgár pék, cukrász, meg kertész sem. de Egerbe csak öt és családját vetette a sors. És észrevétlenül, a múló idő során végleges otthonra találtak a város falain belül. Anélkül, hogy nemzeti hovatartozásukat feladták volna, őrizték a nyelvet, s szokásaikat, ápolták az otthon maradt rokonsághoz fűződő kapcsolatot, s közben végérvényesen Egerhez kötődtek. A Szálához, s a piachoz, ahol hetente kétszer állt meg mosolygó kenyerekkel teli kocsijával. Most ősi szokás szerint a templomban ravatalozták fel, s ősi szokás szerint temették. Gospodi pomiluj! Vjecsnaja pamjaty! — hangzott fel az ének a ravatal fölött, melyet öreg édesanyja, a rokonok, barátok, s az ismerősök, városbeliek sokasága állott körül, a tisztelet, a ragaszkodás meghatóan szép példájaként. Búcsúnapján sem telik meg néppel így ez a templom, pedig akkor Pomázról, Szi- getcsépről, Szentendréről, Pestről seregük ide a nép. Vjecsnaja pamjaty! — hangzik ismét az ének, Vjecsnaja pamjaty! — visszhangozzák az ódon falak, s Minyu ott fekszik a ravatalon, ősi szokás szerint nyitott koporsóban — immár mindörökre megbékélve a világgal, búcsúzva kemencétől, kenyértől, vevőktől, barátoktól. Aztán megindul a menet a sírhoz, mely a templom napkeletre néző szentélyének fala mellett van, nem messze az édesapjáétól. Tavaly, búcsújuk napján még ő szelte az ünnepi kalácsot — ez is ősi szokás — most az ő emlékére szelik, s osztják a temetésről távozók között. Vjecsnaja pamjaty Minyu! Nyugodjál békében. Lőkös István „Könnyű” és „komoly” A IX. pécsi kerámiabiennáléról Garányi József: Improvizáció női figurára Demográfiai hullám középfokon Csaknem húsz esztendeje, hogy Pécsett nagyszabású vállalkozásba kezdtek, amikor meghirdették a kerámiaművészet országos seregszemléjét. Akkor a képzőművészeti élet egyik jelentős eseményét és vidéki centrumának megteremtését ígérte a kezdeményezés. Ahogy Békéscsaba az alkalmazott grafika, Miskolc a grafika, Kecskemét (egyebek közt) a zománcművészet központja lett, — ám ami másutt sikerült — Pécsett nem valósult meg. A kétévenkénti országos tárlat azért így is figyelemre méltó esemény. Neves művészeink java minden alkalommal kiállít, s gyakran feltűnnek új tehetségek is, új stílusokkal, új irányzatokkal. Az általános iskolákban -már javában érezhető létszámtöbblet 1988-ra éri el a középiskolákat. Vagyis: míg 1986-ban 130—132 ezer diák végzett az általános iskolák nyolcadik osztályában, addig 1988-ban már 150 ezren lépik át utoljára az általános iskolák küszöbét. A csúcs 1989-ben várható, mikor is több mint 165 ezren fejezik be alapfokú tanulmányaikat. Két év múlva pedig, 1991-ben mintegy százezerrel többen ülnek majd a középiskolák padjaiban, mint az 1985—1986- os tanévben, s az 1991—1992es iskolaévben körülbelül 525 ezerrel tetőzik a hetvenes években útjára indult áradás. A várható gondok orvoslásának előkészítése már 1983-ban megkezdődött. s hamar kiviláglott, hogy a tárgyi feltételek a legjobb esetben is csak szinten tarthatók, és feltételezhető a zsúfoltság növekedése is. Ezen ismeretek birtokában kezdődött a tervezés. Számos kérdés, gond említhető: lesz-e elegendő tanár a megnövekedett diák- sereg oktatására? Jelenleg ugyanis mintegy 33 ezren tanítanak a különböző középfokú iskolákban, ám számukat 39 ezerre kell emelni a zökkenők elkerülése végett. Ez — figyelembe véve az időközbeni nyugdíjazásokat — azt jelenti, hogy mintegy nyolcezer új tanárra lesz hamarosan szükség. Honnan kerül ennyi pedagógus? A tanárképzők eny- nyit útjukra bocsátani már képtelenek, hiszen elmulasztották a középiskolai demográfiai hullámra való felkészülést, jóllehet persze, ez korántsem csak az egyetemek szándékán múlott. Sajátos esztétizáló kategorizálás honosodott meg századunkban a zenei produktumok megítélésében. Eszerint minden zenemű besorolható a „könnyű”-nek vagy ,,komoly”-nak nevezett kategóriák valamelyikébe. A megkülönböztetés elsősorban az egyes művek vélt vagy valódi, de nemegyszer meglehetősen önkényesen megítélt társadalmi funkciója szerint történik. Hasonlítható ehhez a jelenséghez némiképp az irodalom és a képzőművészet világában meghonosodott; s a művészi igénnyel megalkotott művektől a „ponyvát”, „kommerszet”, illetve a „giccset” elválasztó gyakorlat, amely azonban egyben szigorú ítélet is az ebbe a kategóriába tartozó produktumok esztétikai értékét tekintve. A zene semmivel nem rokonítható sajátosságait figyelembe véve azonban tudomásul kell vennünk, hogy a „zenei ponyvának” vagy „zenei giccsnek” az autonóm zeneművészet törzséről való leválasztása, elkülönítése jóval nehezebb feladat. Hiszen még a zenetörténet értéknek elfogadott alkotásai körül is fel-felvető- dik olykor a kérdés: hol és miképp fogható meg, mutatható fel az az emberi tartalom, „mondanivaló”, amely például egy irodalmi mű lapjairól közvetlenül szól hozzánk. Századunk kiváló zenefilozófusa, Theodor W. Adorno mutatott rá elsőként, hogy zeneszociológiai megismerésünk többnyire a zene- hallgatási szokásokról begyűjtött adatok rendezgetésével foglalkozik. „Az olyan zeneszociológiai törekvéseket viszont — írja Adorno —, melyek nem érik be ennyivel, melyek magyarázatra is törekedve túllépnek a puszta tényszerűség megállapításán, nem túlságosan éles elmére valló megfogalmazással, önkényes spekulációknak szokták bélyegezni”, s azok számára, akik a zene emberformáló erejét hirdetik, nemegyszer „az empirizmus játékszabályai szerint benyújtják a számlát, azt követelve. bizonyítsák be kétséget kizáró módon, hogy Beethoven zenéjének csakugyan van valami köze a humanizmushoz . .. ”. „Könnyű-” és „komoly zene” társadalmilag elfogadott megkülönböztetése a napi Szerdán befejeződött a Nemzetközi Rákellenes Szövetség (UICC) közgyűlése az Átrium Hyatt Szállóban. A kétnapos tanácskozáson a szervezet 250 képviselője megvitatta az elkövetkező időszak tudományos feladatait, programokat fogadóit el többek között a rák diagnosztikája, terápiája, rehabilitációja, etidemiológiája, a szóhasználatban éppen ezért nem jelent egyben értékkülönbséget is; pontosabban: az értékkategóriák közé egyenlőségjelet tevők (kihasználva egyebek között századunk egyébként is értékválságos időszakának zűrzavarát) gyakran görcsös igyekezettel bizonygatják, a „könnyű' műfajnak a „komoly”-éval való egyenrangúságát, nem ritkán arisztokratizmussal vádolva a „komoly zene” néha valóban rosszul érvelő képviselőit. A teória hirdetői legfőbb érvként szokták emlegetni, hogy — utalván az elnevezés helytelenségére — a „könnyűzené”-t a legkevésbé sem könnyű csinálni, annak műveléséhez ugyanolyan felkészültség, mindennapos, kemény munka és tehetség szükségeltetik ... „A zene nem könnyű és nem nehéz — zene vagy nem zene!!” — írta a század első felének kiváló karmestere. Sergio Failoni, mintegy megelőzve jó néhány évtizeddel a teóriák kialakulását és ösz- szecsapását, s egyetlen mondatba sűrítve a lehetséges megoldását korunk egyik fontos esztétikai kérdésének És kifejezve közvetett módon természetesen azt is, hogy mennyire megtévesztő, félrevezető bizonyos zenét „komoly”-nak nevezni, mintha Bach, Haydn, Mozart Schubert, de a zenetörténet bármely alkotójának életműve nélkülözné az élet minden örömét, az ember derűjét, élniakarását, örök optimizmusát. „A zenei élmény szavakba öntése a legtöbb embernél szinte leküzdhetetlen akadályokba ütközik” — állapítja meg Adorno. Ami csak még nagyobb felelősséget ró a zeneszociológia, illetve a zeneesztétika, a zenefilozófia művelőire. Olyan alapvető kérdések tisztázása vár (várna !) rájuk, amelyek jóval túlemelkednek a zene, az esztétika körén; amelyek az ízlésszabadság vonalán haladva, a társadalom legáltalánosabb kérdéseit is megérintik. Ámbár lehetséges, hogy Adornónak igaza volt, amikor ezt írta: „Az ellentmondás, mely a művészet szabadsága és e szabadság felhasználásmódjainak sivár látleletei közt feszül — a valóság ellentmondása, nem pedig a tudaté...” Sz. Gy. dohányzás elleni küzdelt-m fejlesztésére. A közgyűlés dr. Kari Schmidt NSZK-beli profesz- szort választotta az UICC új elnökévé. A Nemzetközi Rákellenes Szövetség következő kongresszusának helyszínéről a csütörtökön kezdődő XIV. Nemzetközi Rákkongresszuson döntenek. (MTI) Befejeződött a Nemzetközi Rákellenes Szövetség közgyűlése VALENTIN PLANENON: Kirekesztve Húsért áll sorba Nikiforov, és hallja: — Csont nélkül, Sztojna, jössz még hozzám a közértbe! — Zsír (lékül, Sztojna, jössz még hozzám a vendéglőbe! — Jössz még hozzám cú- pőt javíttatni! Jössz még hozzám ruhát varratni! Jössz még hozzám a szer- vizge!... Hallgatja Nikiforov észrevétlen, és ő is szeretné, ha Sztojna elmenne hozzá. De hova? Talán mondja ezt neki: — Figyelj ide. Sztojna, jössz még hozzám az egyetemre, és nem fogom elmagyarázni neked a dezoxiri- bonukleinsav szerkezetét! Valahogy ez nem az igazi! És Nikiforov, a tehetséges fiatal tanársegéd kiment az üzletből, és egy furcsa csomagot tartott a kezében, csontot és zsírt. És nagyon, de nagyon szerette volna, hogy valaki őhozzá is elmenjen egyszer! Mert enél- kül nincs remény! És Nikiforov a gondolattól fellelkesülve megcsúszott, és elesett. Tél volt. Még a bokáját is kificamította. Fordította: Adamecz Kálmán Megújul az Iskolatelevízió A korszerű oktatástechnika követelményeinek és a szélesebb értelemben vett köz- művelődés feladatainak megfelelő műsorkínálat és -szerkezet megvalósítására törekszik az új tanévtől az Iskolatelevízió. Mint azt Kelemen Endre, az ITV vezetője az MTI munkatársának elmondta: a profilváltozást hamarosan nevében is jelző tv- pedagógiai szerkesztőség — az iskola legjobb hagyományainak megtartásával — elsősorban a permanens művelődést, a felnőttoktatást és az iskolai tanulást kiegészítő ismeretterjesztést kívánja szolgálni. Az iskolai képmagnók számának növekedése, a videotechnika elterjedése új kihívást jelent e szerkesztőség számára is, ezért ősztől megindítják a „Videofelvételre ajánljuk” című sorozatot. Ebben — a hét minden napján délelőttönként — olyan felvételeket sugároznak, amelyeket a legértékesebb tantárgyi sorozatokból, régi műsorokból válogattak ki, s amelyek az alsó tagozatban az esztétika, irodalmi és nyelvi, valamint környezetismereti oktatást, a felső tagozatban pedig az új tantervhez kapcsolódó ismeretek feldolgozását segítik és egészítik ki. Az október 7-én induló ciklushoz kiadnak egy jegyzéket is, hogy az iskolák időben felkészülhessenek a műsorok felvételére. Délutánonként külön blokkot sugároznak majd a napközisek számára, amelyben szórakoztatóbb, oldottabb, kevésbé didaktikus műsorokat láthatnak a diákok. A jövő évtől délután olyan magazinok is jelentkeznek a képernyőn, amelyek nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is hasznos ismereteket nyújtanak. Ilyen lesz az Iskolán innen — iskolán túl című összeállítás, amelyben — hetente két alkalommal — értékes hazai és külföldi ismeretterjesztő filmeket mutatnak be. A felnőtteknek szóló, művelődési-oktatási programok között újdonság lesz a nagysikerű számítógépes sorozat folytatása, amely a számítás- technika alkalmazásával ismerteti meg az érdeklődőket. Németh János: Emberpár Pattantyús József: Falikép
